2012. július 29., vasárnap

Kok Euro azaz Balkáni ...!

Május 25.-én reggel, pontosabban délelőtt találkozott a Csapat Szekszárdon a Gabi pecsenyésnél! A kifőzde tulaja 30 évet várt rá, hogy a Szcsecsinszk Bulldozers megkóstolja finomságait. Malacsült, rétes sör és tea elfogyasztása után elindultunk Délnek. A konvoj két autóból állt, folyamatos rádiós kapcsolat révén könnyű volt a kommunikáció, emiatt vagy az elfogyasztott sörök miatt elég sűrűn kellett megállni üríteni, na meg a folyadék utánpótlást is meg kellett oldani. Udvarnál léptünk át Horvátországba, Eszék mellett elhaladva kereszteztük a Drávát, kis kitérőt tettünk Dakovo-ban. Kár hogy nem álltunk meg, mert megért volna egy kis sétát a belváros. 170 kilométer megtétele után újabb folyón keltünk át, a Száván. De ez már azt is jelentette, hogy Samac-nál bosnyák földre léptünk. Mindkét határállomáson gyors volt az átléptetés, a csomagjainkat meg sem nézték. Bosanski Samac-ot elhagyva letértünk a 17-es főútról egy sárga átkötő útra Tuzla irányába. A térképünkön sárgával jelzett mellékút miatt kicsit aggódtunk, de nagyon jó volt, forgalom alig és az aszfalt is príma volt. Az első település, ahol megálltunk, tankolás miatt az Gradacac, vagyis hatalmas csöcsök, ahogy kedves útitársunk elnevezte. A benzin kb 60 forinttal olcsóbb, mint itthon, euróval is lehet általában fizetni, blokkot sosem adnak, csak egy kis számológépen kiszámítsák az épp aktuális tarifát. Nemsokára már a Tinja folyó völgyében, újra piros úton közeledtünk Tuzla felé. Az elmúlt napok esőzései miatt a folyó medre megtelt barna sebesen zúgó vízzel, ezt egy újabb, rövid pisiszünet alkalmával közelebbről is megfigyeltük. Tuzla környéke nem nyerte el a tetszésünket, ezért itt meg sem álltunk, hatalmas kémények okádták a füstöt, nem volt túl bizalomgerjesztő. Kladanj-t elhagyva már több megállót iktattunk be, 996, majd 1032 méter magas hágókon keltünk át a szerpentinekkel tűzdelt jó minőségű hegyi utakon. Nemsokára már Szarajevó elővárosában találtuk magunkat, a szállásunk pontos helyét viszont senki sem tudta, csak azt, hogy a Sebilj-tér közvetlen közelében található. Itt kezdődtek a bajok. A Miljacka folyó északi partján keletnek tartó utat könnyen megtaláltuk és amit még tudtunk, hogy északnak kell majd tartani a térre. Csak azt nem sejtettük, hogy mikor és csak harmadik próbálkozásra sikerült megtalálni a helyes utat. De közben a második körünk alatt, sikeresen nem adtam meg az elsőbbséget egy balról kanyarodó bosnyáknak. Természetesen a rend őre ezt kifigyelte és félre is állított. A bosnyák hatóság nem beszélt semmilyen idegennyelven, mi meg nem értettük először mit akar? Később elkezdett rajzolni, ekkor már elismertem a szabálysértést és következett az alkudozás! 250 KM-el indított, ekkor kicsit leesett az állunk, nem is váltottunk még a helyi valutából, meg hát az 125 euró. Tetettük a hülyét, mintha nem tudnánk mit szeretne, végül kérdeztük euró! Ekkor már csak 40 volt, de még ezt is sokalltuk, megnézte a nevem és mondta: "Milán kok euró? Kok euró Milán?" ! Leírtam neki, hogy 15, elnevette magát és írta 20, majd aláhúzta. Nem volt mit tenni kifizettük, gyorsan zsebre rakta és mehettünk isten hírével. Aztán átvette az irányítást P.A., ő már járt erre tavaly nyáron, a teret nemsokára meg is találtuk, de a szállást nem, olyan szűk utcákba mentünk be, majd tolattunk vissza, amibe alig-alig fértek be az autók. Próbáltunk segítséget kérni rendőrtől, helyiektől, senki sem tudta merre van a Hostel Posillipo. Még egy taxis sem, de ő levitt minket vissza a térre, ahonnan 30 méterre volt a szállásunk, egy szűk kis sikátorban. A kocsikkal beálltunk ebbe a kis zsákutcába, elrendeztük az anyagiakat, felcuccoltunk, majd irány a város. Az első bosnyák fotószünet matricát is elhelyeztük a Hostel Posillipo bejárati ajtaján.
Szarajevó, Sebilj kút a Bascarsija negyedben
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...