2015. január 24., szombat

Balázs Dénes első afrikai útjának könyvei

  Az elmúlt hónapokban a család, a munka és a futás melletti kevés szabadidőmben olvasgattam. Két könyvet is sikerült kiolvasnom, így már csak négy útikönyve maradt Balázs Dénesnek, amit nem olvastam. A két könyv egy folytatásos teleregény, az első afrikai utazásáról. 14 hónapos útjuk során autóval átkeltek a Szaharán, valamint földön, vízen, levegőben bejárták az Egyenlítő afrikai országait. De ne szaladjunk ennyire előre! Két magyar és egy lengyel társával 1967-ben Tuniszből Tunézia fővárosából indították a Magyar-Lengyel Afrika-expedíciót! A Kölcsönautóval a Szaharában című könyv taglalja az expedíciót. Úgynevezett piszteken lehet átkelni a Szaharán, ezek valójában sivatagi ösvények, karavánutak. Ők a legkeletebbit választották, Tunézia, Líbia, Csád érintésével érkeztek meg Bangui-ba, a Közép Afrikai Köztársaság fővárosába. Kölcsönautójuk a lengyel "starachowicei autógyár Star 66 típusú, hat kerék meghajtású, ágyú vontatására tervezett terepjáró kamion" volt. Aszfalton negyven, de terepen akár 80 liter benzin volt a fogyasztása a lengyel autógyártás csodájának! De cserébe gond nélkül keltek át a sivatagon. Közel 4000 kilométeres útra elképzelhetjük, hogy hány liter üzemanyagra volt szükségük. Pláne ha belekalkuláljuk azt is, hogy a Szaharában nincs minden településen benzinkút. Emellett az expedíció költségvetése sem volt túlságosan eleresztve, főleg miután kiderült, hogy a Földközi-tengeren való átkompozás elvitte az egész útra tervezett kiadások felét?! De Balázs Dénes és társai minden helyzetben feltalálták magukat! Pedig volt gondjuk bőven, kezdve a vízumoktól az időjáráson át a betegségekig. Folytonos pénzszűke miatt állandóan az autóban aludtak, valamint mindenhol magyar vagy lengyel hazánkfiait kerestek. Képesek voltak órákig a telefonkönyvet bújni, hogy egy magyar vagy lengyel névre leljenek. Akik aztán készségesen kisegítették a kalandos vándorokat. De a helyi lakosok is sokszor segítő kezet nyújtottak, persze voltak ellenséges alakok is. Volt olyan is hogy pár hétig börtönbe kerültek, mert kémeknek hitték őket. 
A könyvek
Bangui-ban 180 fokos fordulatot vett az utazásuk, eredeti terveik szerint Kongón át Kelet-Afrika országainak bejárása volt. De a polgárháborús viszonyok és az útonállók miatt, valamint a vízum hiánya miatt nyugatra Kamerun felé vették az irányt. Douala kameruni kikötővárosban aztán két társuk és az autójuk visszaindult Európába. Míg Csekő Árpi barátjával Gabon, Kamerun és Nigéria őserdeivel, vulkánjaival ismerkedtek meg, de a WODECO olajfúrótornyokon is vendégeskedtek. Itt kezdődik a Cikkcakkban az egyenlítőn. A könyv első fejezeteiben a fent említett három országgal ismerkedhetünk meg. Megfordultak a fangóknál, itt majdnem egy végzetes m'biri szertartás részesei lettek. Végül nem rajta végezték el a szelleműzést, csak szemlélője volt a ceremóniának. Pedig nem sokon múlt, de a szakáll levágásába nem ment bele a szerző. Gabonban eltűntek a csomagjaik (később előkerültek), majd nagy szerencse révén pénzhez jutottak és repülővel áttették székhelyüket Kampala-ba, Uganda fővárosába. Maradék pénzükből vásároltak egy kiszuperált Volkswagen kisbuszt, amivel bejárták Tanzánia és Kenya nemzeti parkjait.Voltak Gorilla lesen, de látták Afrika mind az öt nagy vadját! Teleki Sámuel nyomában felsétáltak a Kenya-vulkánra. Majd 5000 méter magasra kapaszkodtak fel, hófedte csúcsok és jeges gleccserek között vezetett utuk. A könyv végére Szomáliát érték el, az akkor sem túl barátságos ország volt közös utazásuk végpontja. Mivel nem kaptak szárazföldi vízumot Etiópiába, eladták autójukat és hazafelé indultak. Árpi Jemenen és Etiópián át, míg Balázs Dénes Etiópiában és Szudánban megszakítva repülőútját tért haza. 
Az útvonaluk (Forrás: Balázs Dénes: Életem - utazásaim c. könyve)
  Mai szemmel, internet, Google térkép... nézve is igen kalandos utazás kivitelezése most sem lenne könnyebb! Sajnos Afrika ezen országai ötven év távlatában sem változtak sokat. Felkészülni talán könnyebb, de a helyi viszonyok mindig módosítják a terveket! Betegségek, törzsi harcok miatt mind a mai napig nem ajánlott úti célok ezek. Persze vannak kivételek az országok között, de a teljes út bejárása során ma is sok akadályba ütköznénk! 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...