Agárkosbor

  Ma reggel felavattam az újdonsült kerékpáromat. Az első hosszabb kerékpártúrám a Villányi-hegységbe vezetett. Már nyílnak az ágárkosborok és nem hagyhattam ki a virágzásukat. Mecsekben is van belőlük, de körülbelül ugyanannyira vannak Pécstől, mint a Villányiak, agy inkább ide mentem. A pókbangókat szerettem volna még megnézni, de az időmbe az már nem fért bele
Agárkosbor vagy agár sisakoskosbor (Anacamptis morio, syn.Orchis morio)
Agárkosbor 
Közeli agarak
A több ezres egyedszámú agár sisakoskosbor állomány mellett, már az első bíboros, vitéz és majomkosbor is bontja szirmait. Pár hét múlva átveszik az uralmat a területen, de most még kisebbségben voltak. Sőt igazából tényleg csak egy-két virágzóval találkoztam. 
Bíboros kosbor (Orchis purpurea)
Vitézkosbor (Orchis militaris)
Majomkosbor Orchis simia)
Végül két hangulatkép a túráról. Tökegyedül voltam a hegyen és nagyon élveztem! Hatvan kilométer lett a túra végül, odafelé egy óra tizenöt perc kellett, visszafelé már szenvedősebb volt. Az erős szembe szél és a nyereg eléggé próbára tett! Két óra ötvennégy perc volt a menetidő és még egy órácskát tudtam orchideázni is. 
Gepidám
Boldogság!

Megjegyzések

Booking.com