2016. június 30., csütörtök

Júniusi növényvilág a Mecsekben

E havi virágok a teljesség igénye nélkül. Most nem volt időm hosszabban írogatni melléjük, ezért csak felsoroltam őket ábécé sorrendben és pár képet mellékeltem.

Ágas homokliliom
Árlevelű len
Baracklevelű harangvirág
Baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia)

2016. június 28., kedd

Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli kéktúra harmadik szakasza - Simonfa és Pécs között

  Még márciusban futottunk legutoljára a kéktúrán, ezért már időszerű volt a mecseki szakasz folytatása. Arról a futásról itt olvashattok bővebben. Május 22-e vasárnap futottuk ezt a szakaszt, de annyira kevés időm volt mostanában, hogy nem tudtam foglalkozni az írással. Ennek köszönhetően ez most egy sok képes, kevés szöveges összefoglaló lesz a címben említett szakaszról. 
  Hatkor Kaposvár felé induló busznál beszéltük meg a találkozót. A távolsági busz csak Szigetváron és Kaposváron állt meg. Megkérdeztük a sofőrt, ha megvesszük Kaposvárig a jegyet, akkor lassít Simonfán? Természetesen a válasz nem volt! :( Ezért csak Szigetvárig utaztunk, ahol egy másik busszal terveztük a továbbjutást Zselic szívébe. Azt azért megjegyzem, hogy útközben két kollégáját is kirakta a buszvezető. :) Szigetvár határában, ha jól emlékszem a megállóra akkor a Turbéki temetőnél szálltunk le a buszról. Bő fél óránk volt a csatlakozásig, ezért a srácokkal kerestünk egy kocsmát, boltot, ahol tudtak egy kávét inni. Meglepetésünkre Gábor csináltatott egyen Crestyle-os Futunkakéken pólót. Rögtön fel is húztuk Bázzal. Sétáltunk vissza a megállóba és egy hirtelen ötlettől vezérelve megbeszéltük, hogy próbáljunk meg stoppolni, amíg nem jön a busz. Nagy meglepetésünkre a legelső autó megállt. Egy fiatal hölgy a fiával Kaposvárra igyekezett. Szó szerint ugyanis én még az ajtót sem tudtam becsukni és már el is indult. Annyit mondott csak, hogy bocsi, sietünk! Negyed óra, húsz perc múlva lassított a simonfai buszmegállónál és mi gyorsan kiugrottunk! Több mint fél órát nyertünk ezzel a gyors autózással. 
Meteor kulcsosház

2016. június 23., csütörtök

Napnyugtától-napkeltéig futás

  Még tavasszal a Mecseki mátrix előtt jött szóba, hogy mi lenne ha átfutnánk egy éjszakát. Akkor megbeszéltük, hogy jó lenne a legrövidebbek egyikére időzíteni. Azaz június 21-25 közöttre. Ahogy közeledett az időpont egyre kisebb volt a lelkesedés a csapatban, de végül abban maradtunk, hogy futunk egy éjszakai maratont. Közben én agyaltam és nem hagytam annyiban a dolgot. Végül arra jutottam, hogy magam uram ha más nem én folytatom tovább hajnalig.

2016. június 15., szerda

Gyors kiruccanás a Kelet-Mecsekbe

  Vasárnap délután volt három szabad órám. Gyors kocsiba pattantam és kiutaztam Zobákpusztára.
Cigány-forrás
Négyre értem ki, gyors összeszedtem magam és már indultam is neki a Hármas-hegynek. Annyira kapkodtam, hogy a sapkámat az autóban hagytam, de azt is csak már mikor lefelé jöttem a hegyről akkor vettem észre. A kék négyzet jelzésen hagytam a hátam mögött a házakat, majd hamarosan a Gyopár kulcsosház mellett is elfutottam. Ekkor még a fotóstáskában lapult a gépem és ki sem vettem inkább siettem. Eléggé borús volt az idő féltem, hogy ha ismét beázna az már végzetes lenne. Volt is nálam egy nejlonzacsi, ha gond van akkor abba legalább be tudjam csomagolni. Innivalót és frissítést szokás szerint nem hoztam magammal és ahogy összeállt fejemben a leendő útvonalam csak egy-két forrás volt azon. Ezért nem csak fényképezni, hanem inni is megálltam a Cigány-forrásnál. A felázott talajon igencsak csúszkált a már eléggé viseletes cipőm. 3400 km után ez már nem csoda! De még mindig bírja és jó lenne ha a nyarat valahogy kihúznám vele.Szerintem tíz perc sem telt el és elértem a zöld kereszt jelzést, ami a Hármas.hegyre vezet.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...