Sugói-rétre és vissza

  Múlt hétvégén végre újra sikerült egy pontot becserkésznem a Mecsek turistája túramozgalomból. Egész közel van Pécshez mégis eddig még sosem jártam a Sugói-réten. Vasárnap hát felkerekedtem és futottam egy hosszabb kört, aminek a legtávolabbi pontja a rét volt.
Sugói-réten
  Úgy alakult hétvégi hosszabb futásom, hogy nem kellett hajnalban indulnom, hanem megvártam míg kivilágosodik és csak akkor húztam fel a futócipőm.
Északi táró a Lámpás-völgyben

Imádom az őszi erdők, a színeket. A ködtől pedig csak még szebbé és misztikusabbá  válik az erdő. A szokásos útvonalamon értem fel a Dömörkapuhoz, majd onnan a Lámpás-völgy felé kanyarodtam.
Reggeli köd a piros kereszt mentén
 Nem titkolt célom volt, hogy megnézzem vannak-e már légyölő galócák a tavalyi helyeken. Sajnos még nincsenek, illetve nem volt annyi időm, hogy sokáig keresgéljem. 
Ködös erdő
 Csak egy régi Mecsek térképre néztem rá, amin még volt egy piros négyzet jelölésű turistaút, ami átköt a Lámpás-völgyből a Tripammer-fa felé. Mikor odaértem csak akkor vettem észre, hogy itt bizony nincs ösvény csak a tárókig vezet és az is piros L jelölésű.
Fénycsóva
 Visszafordultam és a Kantavárnak indultam, egy jelzetlen csapáson aztán levágtam és nem mentem el egészen a Kantavárig. Pár száz métert követően megleltem a zöld kereszt jelölést, ami már az említett fáig vezetett. 
"Mindig a fény felé"
 Szeretem ezt az ösvény mert jól futható, kevés benne a színt, szépen kanyarog és jól lehet haladni rajta. Az Andor-forrás előtt mikor kiérünk az erdei útra akkor ugyan nagy a sár, de ezt leszámítva nagyon gyors az csapás. Most is volt sár rendesen!
Andor-forrás
 A Tripammer-fához be sem mentem, inkább rátértem a zöld sávra, amin a Sugói-rétet céloztam meg. Bármennyire meglepő erre sem jártam még a Mecsekben, pedig kb. 10 kilométerre lakom innen és a környéken is rengetegszer voltam már. 
Zsolnay-kút
 Pillanatok alatt leértem a Zsolnay-kúthoz, volt nálam víz és tudtam, hogy most még pár forrást fogok érinteni, ezért itt még nem töltöttem meg a félig üres kulacsomat. 
Bokor-forrás
 A ködös erdőben egyszer csak újabb forrás jelöléseket láttam a fákon. Gondoltam ha már itt vagyok megnézem. Pár lépés után megszűntek a jelek és csak egy kis tűzrakóhelyet láttam! Majd egy-két lépéssel odébb már meg lett az elbújó Bokor-forrás.
Behálózva
 A fák közötti pókhálókon összegyülemlő harmatcseppek nagyon jól mutattak, ezért próbálkoztam pár makró fotóval útközben.
Rigó-kút
 Már egészen közel voltam Árpádtetőhöz és a 66-os úthoz, amikor a Rigó-kúthoz értem. Átmentem a főúton, majd pár kilométer aszfaltos rész következett. Nem szeretek rajta futni, de arra jó volt, hogy amit elcsesztem időt a terepen való fényképezgetéssel, azt itt be tudtam hozni. 
A kék és a zöld sáv szétválása
 Balról becsatlakozott a kék sáv, ezt követően rövid ideig mindkét jelzést követtem, majd a kék ment tovább egyenesen a kövesúton, de én lekanyarodtam az erdőbe. 
Nedves erdő mélyén
 Ködös, vizes és saras ösvények vártak rám erre. Egy kis tisztáson a jelzések is elég hiányosak voltak. De aztán érzésemre hagyatkoztam és szerencsére bejött. Tíz óra körül járt az idő, de egy-két favágón és gombát keresgélőn kívül nem találkoztam senkivel. 
Rákosvölgyi vadászház
 A Sugói-rét közepén pár megtermett fa alatt áll a Rákosvölgyi vadászház. Mellette pedig egy tábla hirdette, hogy megérkeztem célomhoz a Budafa melletti tisztásra. 
Ősz a Sugói-réten
 Koszonya-tető még három kilométer lenne innen a zöld sáv jelzésen, de én inkább Pécsett vettem célba és Mánfa felé folytattam utamat a zöld négyzetet követve. 
Mánfát elhagyva
 Vasárnap délelőtt Budafán és Mánfán is nagy volt a nyugalom, alig találkoztam valakikkel az utcákon. A falu végén kiértem ismét a 66-os útra, hogy aztán azon haladjak tovább egy darabig. 
66-os úton
 Mánfától körülbelül egy kilométer távolságra magasodik az Árpád-kori templom, itt már újra terepen futhattam be az erdőbe. Először arra gondoltam, hogy a templom miatt áll itt az sok autó, de aztán mellé érve láttam, hogy abban bíz senki sincs. Gondolom innen indultak túrázni, gombászni az emberek.
Mánfai Árpád-kori templom
 A piros kereszten felfelé párszor belesétáltam mire a Jószerencsét vadászhoz meg lett. Itt aztán megbizonyosodtam, hogy merre mentek az autóktól. Jó tíz fős baráti társaság pihent a ház előtt tisztáson. 
Meleg-mányi mésztufalépcsők
 A Meleg-mányi-völgybe ereszkedés már gyorsabb volt mint a rétre való felérés. Egyszer meg is csúsztam közben, de sikerült korrigálnom és nem estem hasra. A mésztufalépcsőkhöz pont olyankor értem, amikor a szembe fénytől nem igazán tudtam fotózni. de húzni nem akartam az időt, inkább elindultam újra csak felfelé!
Piros kereszten kapaszkodva
 A Keresztkunyhóig végig emelkedik itt a piros kereszt, az Anyák kútja után van egy rövid rész amikor még nagyon csúszik is a sártól a csapás. Ez a rész már kedvelt kirándulóhely több sétáló párral és a HOTE túracsoportjával is összefutottam. Voltak vagy ötvenen!
Fiatal erdőben
 Rábay-fáig követtem a piros +-et majd onnan a Tölgyes-útra váltottam és a Tubest vettem célba. Egy rövid jelzetlen csapáson, majd az aszfalton értem ki a Lapis alatti  tisztáshoz.
Lapis alatti tisztás
 Innen pedig már ismerős útvonalakat követtem a János-kilátóig. Ahogy közeledtem egyre több lett a túrázó, fényképező vagy épp kutyát sétáltató ember. 
Világit a tubesi kilátó
 A futás közben tapasztalt köd miatt nem bíztam a nagy panorámában, de azért csak felmentem a kilátó első szintjére. Lent látszik, hogy a Misina-tetőig alig lehetett ellátni.
Tv-torony a Tubesről
 A Kis-Tubeshez is kiszaladtam. Sütkéreztek, pihengettek a kirándulók a padokon, de látni itt sem lehetett többet. 
Ködbe burkolózó Jakab-hegy
 Négy órája voltam úton, úgyhogy kapkodni kellett a lábam, hogy még ebéd előtt hazaérjek, ezért a legrövidebb csapást a sárga háromszöget választottam. Az állatkert mellett aztán még lassitottam, hogy lefotózzam az új lakót, Nikolájt a barnamedvét. A farkasok melletti kifutót kapta egészen közel a kerítéshez. 
Nikoláj az új jövevény
  Végül 12.20-ra értem haza, négy és fél óra alatt mentem 35 kilométert. Lent megnézhetitek az útvonalam. Ezzel már csak négy hely maradt hátra a túramozgalomból. Jó lenne azokat is mihamarabb felkeresni.

Megjegyzések

Booking.com