FN1813

  Három futás, azaz eggyel kevesebb a szokásosnál, de a pénteki egyszerűen nem jött össze. :(
FN1813


03.26. Hétfő

Munka és pihenés

03.27. Kedd

Úgy volt, hogy Csiszivel és Gyurival megyünk terepre, de végül csak Gyuri jött ötre, ezért pár perc várakozás után elindultunk. Mit kiderült, hiába is vártunk volna tovább. Az óraállítás miatt, megint kell a fejlámpa. Kényelmesen beszélgetve futottunk egy laza Tettye 12-t vagy Tubes Trailt, 10 kilométer körül a mandulásban szétváltunk, én még ráérte, ezért megtoldottam kissé. Felszaladtam a Tv-toronyhoz, majd ki a Flóra-pihenőhöz.
Leánykák
Közeli
Párban
Mérges voltam, mert megint szórakozott a fényképezőgépem. Ott álltam a téma felett (leánykökörcsin) és nem tudtam exponálni, illetve semmilyen gombra nem reagált. Elemcsere után sikerült azért pár képet lőnöm, de aztán újra előjött a hiba. Nem elég, hogy a lencsén belül van, valami kis piszok, ami minden képen rajta van (próbálom a sötét részeket odaheyezni, ezért nem mindig látszik), most már egyre több gond van vele. Mondjuk hat év alatt beletettem 2-300 000 expozíciót.

03.28. Szerda

Délelőtt munka, este pedig Gáborral ketten futottunk egy gyors kórházkört, majd felmentem a Semiramishoz. Beszéltem velük a Tubes (Ultra) Trailről, aztán elővettem a fejlámpát és még a sárga sávon felküzdöttem magam a Misinára. Lefelé már ismét aszfalton futva értem haza.

03.29. Csütörtök

Gőzerővel pörög a Tubes (Ultra) Trail nevezés. Jönnek szép sorban a regisztrációk és a befizetések. Hatig dolgoztam, majd még azután elutaztunk Tiszakécskére.

03.30. Péntek

Olyan sokáig voltunk fent, hogy hiába csörgött az óra hat előtt tíz perccel. Nem tudtam felkelni, napközben pedig már nem volt rá időm elmenni futni.

03.31. Szombat

Jöttünk vissza Pécsre, délelőtt találkozom volt Budapesten. Megkaptam a Traxpace chipeket és a versenyhez szükséges háttér-információkat.
Traxpace chipek

04.01. Vasárnap

Szombat délután és este szakadt az eső, ezért nagy késztetést éreztem, hogy ismét elfussak a Kőlyukhoz, de aztán reggel megint a lustaság győzött. Futni azért futottam, de csak 2 óra 10 percet. A Tettye 15K-t futottam, csak fordítva. Előbb ki a Remete-rétre, majd onnan fel a Tubes és vissza a Tettye.

Néha kicsit szemerkélt az eső, találkoztam vaddisznókkal és egyre több a medvehagyma. A hó teljesen elolvadt, bízom benne, hogy már végre tényleg itt a tavasz és a következő két hétben már nem tér vissza a tél.
Medvehagymák
Lyukas fa

Összegzés

Van egy kis hiányérzetem, de három futásból, majdnem összejött a 60 km, azért az nem olyan rossz. A tempók meg nem is voltak olyan rosszak.

Megjegyzések

Booking.com