2013. december 22., vasárnap

2013 őszi történések

Az augusztusi Schneeberg túrám óta nem jelentkeztem, azok feldolgozása is sokáig tartott és nem tudtam az aktuális túrákat feltölteni. Pedig sok élményben volt részem. Most ebben a bejegyzésben próbálom összefoglalni az elmúlt 3-4 hónap történéseit. Sok kép és kevés szöveg formájában tervezem, de mikorra elkészül lehet más képet fog mutatni. Vágjunk is bele!
  Az első történetemmel még egy nyár végi futásomra emlékezem vissza. Kimentem hajnalban a Keresztkunyhóhoz és onnan indultam el a Meleg-mányi völgybe, a mésztufalépcsők és az Ágnes vízesés után letértem a Nagy-mély-völgybe, majd visszafelé kereszteztem a Meleg-mányi völgyet és kiértem a Tripammer-fához. Onnan visszafelé beugrottam a Kozári kőfejtőhöz a túrám végső céljához.
Ágnes-vízesés
Páfrányos völgy
Tripammer fa
Kozári kőfejtő
  A következő képsorozat a Villányi-hegységben tett kirándulásom emlékei. Palkonyától felfutottam a Szent Bertalan kápolnához, majd a szőlősorok között átmentem a Vylyan pincészetig, ahonnan a Fekete-hegyben és a Szársomlyóban gyönyörködhettem. Visszafelé a palkonyai körtemplomról készítettem pár képet. Innen még aznap reggel átautóztam Máriagyűdre, ahonnan tettem egy kört a Tenkes a Csukma-hegy és az Akasztó domb érintésével. Hazafelé kitértem Pellérd irányába kornistárnicsot vadászni, de sajnos mindhiába.
Palkonyai körtemplom a Mecsekkel
Kéktúra a szőlősorok között  
Szársomlyó és a Fekete-hegy
  Szeptember elején két hétvégén is a Kelet-Mecsekben futottam, mindkétszer felmentem a Zengőre. Az először még fel tudtam menni a kilátóba, de másodjára már nem volt rá lehetőségem mert lezárták, amit azóta ha jól tudom felfeszítettek. Mindkétszer Püspökszentlászló felől indultam, az első túra a Zengő- Réka-völgy-Óbánya-Farkas-árok-Dobogó-Cigány-hegy érintésével volt. A második alkalommal őszi kikericsek miatt mentem és a Zengő után a Miske-tetőre futottam át és ha már ott voltam újból felmentem a Cigány-hegyi kilátóba is.
Lezárt kilátó a Zengő tetején
Őszi kikericsek a Miske-tetőn
Kedvenc völgyem Püspökszentlászló felett
Cigány-hegyi kilátó
  Szeptember vége felé hazamentünk Kécskére a szüleimhez. Egyik délután a Tisza partjára mentem le, másik hajnalban meg egy nagy kört kerékpároztam a Holt-Tisza partján indultam, majd a Tisza-partjára is lelátogattam.
Szongáriai cselőpók
Tisza part
Horgászok a Tiszán
Hajnal a Holt-Tisza partján
Gyapjas tintagomba
  Október elején kétszer is kimentem Nagyárpádra lenyűgözött a mecseki panoráma, az őszi kikericsek és a környék látványa.
Mecseki panoráma
Őszi kikericsek a Nagyárpádi réten
  Október közepén a sok őszi eső elszaporította a Mecsekben a gombákat, több reggeli futásom is a gombákról szólt. Legelőször a Meleg-mányi völgybe tettem egy kört légyölő galócát kerestem, azt nem találtam viszont telis-tele volt a völgy mindenféle általam sajnos ismeretlen gombákkal. Némelyiket még a mai napig nem sikerült beazonosítanom.
Harkály tintagomba
Gombacsalád
Meleg-mányi mésztufalépcsők
Nemzeti színű jelzés
  Aztán pár nap kutakodás után rátaláltam az interneten, hogy merre kell keresnem a légyölőket. Majd mikor kimentem a terepre nem is kellett sokat keresnem őket. Nem tudtam betelni a színekkel, pont a születésnapomon fedeztem fel a területet, mondhatom szebb ajándékot nem is kaphattam volna.
Légyölő galócák
Mesegomba a Mecsekben
Megrágott légyölő galóca
Légyölő galóca mohaszőnyegen
   Október 19-én a Káli-medencében volt jelenésem. Bővebb beszámolót itt olvashattok a kirándulásról. Nagyon szép őszi napot fogtunk ki, a hegyestűi kopjafaavatás után átmentünk az Eötvös kilátóhoz, majd onnan még a szentbékkállai kőtengerhez is ellátogattunk.
Hegyestű
Kék mentén a Balaton-felvidéken
Eötvös Károly kilátó
Őszi Fekete kökörcsin 
Kelemen-kő a szentbékkállai kőtengerben
Madáritató
A Tapolcai-medence tanúhegyei
  November 10-én a Jakab-hegyre indultam futni kora hajnalban. Még sötétben indultam az Égervölgyből fel az Égertetőre, majd a panorámaúton fel a Zsongorkőhöz, Babás-szerkövekhez. Lent még láttam valamit, de ahogy haladtam felfelé úgy csökkent a látótávolság. Nagyon misztikus volt az erdő odafent. Megkerestem az István kilátót, majd a kolostorromoktól a kéken, később a piroson visszatértem kiindulóhelyemre.
Ködös, őszi színek az Égertetőn
Ködös fenyőerdőn át vezet az ösvény
Zsongorkői panoráma
Szebb napokat megélt István-kilátó a Jakab-hegyen
  Még ősszel elkezdtem timelapse videókat készítgetni, tejesen amatőr szinten, nincs hozzá igazából semmim, csak lelkesedésem. November közepén újra hazalátogattunk, ekkor csináltam az alábbi felvételt a Holt-Tisza partján.
Holt-tiszai napkelte
Gyapjas tintagomba család
Őszi Tisza
Európa falu
  November végétől december közepéig több hajnalt is a Tubeseken töltöttem, volt hogy megérte, de olyan is volt, hogy csak jól átfagytam és semmit sem láttam. De összességében azért sikerült pár jó felvételt készítenem. A legjobbak, legszebbek akkor készültek mikor a város ködben úszott és fent ragyogó napsütés fogadott.
Pirkadat a Kis-Tubesen
Napkelte a felhők felett
Távolban a Szársomlyó
Jakab-hegy
Ködbe bújó erdő  
Irma úton hazafelé
  Egy december eleji vasárnap reggel kimentem a Keresztkunyhóhoz és onnan átfutottam Mánfára meg vissza. Ez volt az utolsó nagyobb lélegzetű kirándulásom a Mecsekben.
Mánfai Árpád-kori templom
Mánfai Kőlyuk
Nagy-Mély-völgy
Meleg-mányi mésztufalépcsők
Az alábbi képpel kívánok minden kedves olvasómnak kellemes karácsonyi ünnepeket és túrákban gazdag boldog új évet!
Remélem jövőre még több tartalommal tudok jelentkezni!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...