Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli kéktúra ötödik szakasza - Valkonya és Petrikeresztúr között

  Január 28-án két társammal futottunk tovább a Dél-Dunántúli kéktúrán, hóban-fagyban Valkonyától Petrikeresztúrig. Ha kíváncsi vagy kalandjainkra akkor ne habozz, lapozz lentebb! :)

Zalai-havasokban

  Gáborék két szakaszt haladtak novemberben, decemberben sajnos én a munkám miatt nem tudtam velük tartani. Remélem mihamarabb sikerül ezeket pótolnom. Itt olvashattok a kalandjaikról 1. és 2.

De szerencsére január végén már én is ott lehettem a csapattal. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, de minket ez cseppet sem érdekelt, mert ilyenkor is látni akartuk a Zalai-dombság ösvényeit, településeit.

Rockenbauer turistaház, Valkonya

 Gábor felvett Pécsen, majd Miháldon csatlakozott hozzánk Báz és meg sem álltunk Valkonyáig, ahol legutóbb befejezték a srácok. Logisztikában Csilla volt a segítségünkbe, innen is nagy hála neki, mert nélküle nehezen jutottunk volna vissza ide. Nem mondom fáztam mikor ki kellett szállnom a fűtött autóból, de gyors hátra mentem a Rockenbauer Pál turistaház teraszára bélyegezni. Srácok ezt már tavaly megcsinálták, ezért nem láthatták, hogy a hőmérő -5°C-ot mutatott.

 Nagyjából éreztük is ezt, de bíztunk benne, hogy ha nekivágunk akkor már termelünk elegendő hőt és nem fogunk fázni.Rajtam két réteg felső, meleg feszülős nadrág, sapka kesztyű volt. A többiek is hasonlóképpen voltak felöltözve.

Mielőtt indulni akartunk befutott még egy pesti csapat, pár percet beszéltünk velük, ők pont ellentétesen járják a kéket és ami még nagyon tetszett, hogy ketté osztják a társaságot, elindulnak egymással szemben és félúton kocsikulcsot cserélnek. Kár hogy ez mi hárman nem tudjuk csinálni! :)

Havas táj

Elhagytuk Valkonya házait, majd egy mélyút után hamarosan kiértünk a fenti szántóföldre. Minden tej fehér volt, szerencsére már jártak előttünk ezért valamelyest lehetett követni az utat, irányt. Három kilométer megtétele után újra lakott településen, Borsfán voltunk.

Borsfai kápolna

Bár két túrázón kívül senkit sem láttunk, mindenki az otthon melegében henyélhetett szombat délelőtt. Mint kiderült ők sem túrázók voltak, hanem a közeli szőlőhegyre mentek forralt borozni. Agitáltak minket, de most erre nem volt időnk, meg amúgy is sokat kellett volna rájuk várni.

Befagyott Kistolmácsi-tó

Kényelmesen kocogva újabb 3-4 km és Kistolmács következett. A településen meg sem álltunk, mert a bélyegzőhely a Bázakerettye felé a Kistolmácsi-tó mellett volt. A tó partjára azért lesétáltam, állítólag nyáron itt nagy élet van, most senki nem volt rajtunk kívül. A Tó büfénél már mindhárman bélyegeztünk én ettem és ittam is pár falatot.

Tó büfé, Kistolmács

Innen a kéktúra Bázakerettyéig aszfalton halad, ami olyan szempontból jó volt, hogy könnyű tájékozódni és haladni is lehet rajta, de nem túlságosan inger gazdag és jobban szeretem a terepet. :(

Kozár-forrás és Nepomuki Szent János szobra

A Kozár-forráshoz és a felette álló Nepomuki Szent János szobrához csak én mentem le az útról. Kb 5 lépés volt! Vizünk még volt bőven, én is csak fényképezni álltam le pár pillanatra. A közeli esőbeállóhoz már nem mentem el. 

Nem sokkal utána bal kéz felől a kistolmácsi vasútállomás fogadott, majd innen jó darabig az ország leghosszabb ma is működő erdei kisvasútja mellett szaladtunk. 32 kilométer hosszan kanyarog Zalában, míg eléri Lentit.

Bázakerettyei bólogató

Bázakerettye egy nagyobb település, de nem sokkal nagyobb élet fogadott, mint az előző kis falvacskákban. Egyedül a B-24 előtt sörözött két fiatal. Jól meg is néztek minket. Gondolták magukban ezek meg mit csinálnak itt a hidegben. Próbáltam úgy fényképezni, hogy ne legyenek rajta, mivel a bélyegzőhely is a sörözőnél volt. 

Az eddigi szakaszokon nem nagyon volt ilyen, de itt szinte mindenhol van bélyegző és lehet választani, hogy vagy az egyiket, vagy a másikat használod. Amit értek, hogy ha eltűnik az egyik, akkor még mindig ott a másik. De akkor a Mecsekben... miért csak egy van? Gáborék nem is jöttek ide pecsételni és nekem is itató párna híján csak félig-meddig sikerült. :)

B-24 söröző és a kéktúra bélyegző

Kis emelkedővel búcsúztunk Bázakerettyétől, majd egy kis benézés következett, amit gyorsan korrigáltunk, aztán pedig a Lispei-kilátóhoz értünk. Kis kitérő a kék sávról (100m), de megéri! Csak nem akkor, mikor mi ott voltunk! Felmentünk ugyan a tetejére, de semmit sem lehetett látni az alattunk elterülő Lispéből. 

Megjegyzem itt fáztam a legjobban egész túra során. Fújt a szél, megálltunk és még a fényképezőgépet is szorongattam, a semmiért! :) De most is fel mennék ha ott lennék!

Lispei-kilátó

Végig követtük az ösvényt még akkor is amikor jó nagy vargabetűvel ért le a Lispe és Lispeszentadorján közti műútra. Pedig egyenesen is lehetett volna, de ott akkor ez eszünkbe sem jutott, mert csak a kék sáv lebegett a szemünk előtt! És ez így is van jól.

Lispeszentadorjáni kéktúra tábla

Lispét kikerüli a kék és a szomszédos Lispeszentadorján felé kanyarodtunk. Közel egy kilométer aszfalt után viszont egy gyönyörű bükkösbe vezetett minket a jelzés. Kis emelkedő is volt benne, de élveztük minden percét. Báz ment elől én mögötte és utánam Gábor.

Vízpótlás a Torhai-forrásnál

A Torhai-forrásnál megálltunk, megcsodáltuk a nemrég átadhatott "felújított" esőbeállót (régi képeken a helyén vadászház volt) és megtöltöttük kulacsainkat jéghideg forrásvízzel. Nem is hiányzott más az átfagyott testünknek. :) Nagyon szép volt ez a szakasz, talán a legszebb az aznapiak közül!

Lasztonyai kilátó

Amikor megláttam a fenti kilátót, először azt gondoltam, hogy visszaértünk az előzőhöz, de nem csak a megszólalásig hasonló van itt Lasztonya felett is. A srácok már nem jöttek fel, de én azért innen is megnéztem a semmit! Kapkodhattam is a lábam, hogy utolérjem őket. Nem is sikerült csak a faluban a bélyegzőhelynél.

Lasztonyai bélyegzés

Lepakoltuk cuccainkat és ettünk pár falatot, de nagyon megállni nem akartunk nehogy megfázzunk. Kereszteztük a fentebb már említett kisvasút sínjeit, majd bevetettük magunkat az erdőbe. Körülbelül a tervezett táv felénél jártunk és mindhárman egész jól voltunk a fagyos idő ellenére is.

Lasztonyai harangláb

Közel nem fényképeztem annyit, mint amennyit ilyen futásokon szoktam, ennek két oka volt, egyik, hogy szétfagytak az ujjaim ha sokáig fogdostam a gépet. A másik pedig, hogy az aksik pillanatok alatt lemerültek a hidegben. Ezért folyamatosan ki-be vettem-raktam a hátizsákomban lévő fotóstáskából. A lemerült elemeket, pedig még melegebb helyre raktam, hátha életre kell attól!

Téli futás

Miközben szép lassan haladtunk Szentpéterfölde felé egyszer csak a lenti látvány fogadott minket az út közepén. Egy félig üres Unicumos üveg az erdőben, mely Molnár Tibor tulajdona. Nagy volt a "kísértés" de nem ittunk az itókából. Azért kíváncsi lennék erre a történetre? Hogy miért van ott és ki hagyta ott? Molnár Tibor vagy neki hagyták hátra? Valószínű soha nem fog ez kiderülni.

Molnár Tibor tulajdona

Még a következő lakott település előtt egy nagy tisztásra értünk. Léptünk zörejeire szarvasok szökdeltek tova az erdőben, szemben pedig a szentpéterföldei vadászház előtti vértócsák arról árulkodtak, hogy pár vad nem úszta meg ilyen szerencsésen az simabőrűekkel való találkozást. 

Közben visszhangzott a táj, csináltam is egy felvételt róla, csak előtte nem szóltam a fiúknak ezért ezt ki kellene cenzúráznom, de nem teszem. :) Elég annyi, hogy nagyon frankó hely volt ez itt.

Szentpéterföldei vadászház

Megint aszfalt és megint vasúti sínek mellett kocogtunk be a következő csekk pontunkhoz Szentpéterföldére. Falu közepén a rozsdás harangláb melletti buszmegállóban gyors megtaláltuk a kéktúrás dobozkát, majd szép sorban mindhárman belepecsételtünk igazolófüzetünk helyes rubrikájába.

Szentpéterföldei harangláb és bélyegzőhely

Itt az én térképem még a régi útvonalat mutatta, de időközben megváltoztatták és bő egy kilométer került bele, majd csak utána kellett letérnünk az erdőbe. A jelölés tökéletes volt és csak itthon vettem észre, hogy valójában nem is arra mentünk mint amerre a régi térkép jelöli a kéktúrát.

Lovak

Széles erdei utakon értük el Gizellapuszta házait. Sokon közülük látszott, hogy nem lakják, de volt pár, ami nagyon szépen karban volt tartva. Egy szép székelykapu előtt ezek a lovak bámultak meg minket, lentebb a Rádiházán pedig mi csodáltuk meg a Kabala ménest.

Gizellapusztai ház

A Tófeji-hegyről lefelé az út tükörjég volt, sétálva is nehezen tudtunk lejutni házak közé. Délután háromra értünk ide 39 kilométerrel a lábunkban. Zalatárnokig mindenféleképpen el akartunk futni, de a cél Petrikeresztúr volt. Vasútállomásnál megint csak én bélyegeztem, a többieknek elég volt a szentpéterföldei.

Gutorfölde

Próbáltuk kicsit gyorsabbra venni a tempót, a görböpusztai házakig még jeges műúton, majd havas földes úton. Valószínű itt sokan elvétik a jelzést, ezért építhették a lenti képen látható kaput. Télen jól látható itt a csapás, de tavasszal és nyáron mikor burjánzik itt a növényzet elhiszem, hogy könnyen elvéti a túrázó az irányt.

Kékkapu

Szentkozmadombjára még együtt érkeztünk meg aztán Gábor folyamatosan lemaradt miközben a nyílegyenes aszfaltcsíkon célba vettük Zalatárnok házait.

Szentkozmadombjai templom

A településre beérve megbeszéltük Bázzal, hogy megkeressük a bélyegzőhelyet majd megvárjuk Gábort. A 75-ös főút keresztezésében egyértelmű jelölés mutatta, hogy jobbra kell mennünk, de pár száz méter után egy kocsmánál már elbizonytalanodtunk. Ekkor elővettük ítinerünket és láttuk, hogy balra a vegyesbolt felé kellett volna mennünk. Sebaj így legalább egyszerre értünk oda mindannyian.

Zalatárnoki vegyesbolt és bélyegzőhely

Szombat délután a bolt már nem volt nyitva, de mivel a hidegben nagyon kevés ital-étel fogyott volt még mit innunk, illetve Báz a kitérő alatt vett magának a kocsmában.

Zalatárnoki templom

Meggyőztük egymást, hogy a maradék 6-7 kilométer menni fog még sötétedés előtt, ezért nem időztünk sokat helyette inkább gyors nekivágtunk az utolsó szakasznak. Négy óra volt ekkor, még hatvan percünk volt sötétedésig. Csilla pedig már úton volt értünk Petrikeresztúrra.

Hármasban

Szántóföldek között, lájtos emelkedőkön az eddig szokásos sorrendben haladtunk a célunk felé. Ekkor már tudtam, hogy a gépem kibírja végig és a kezem sem fagy le, ezért újra sűrűbben elő-elő vettem a hátizsákomból

Báz a hóban

Báz rikító sárga kabátja jól mutatott a ködben, hóban. Gábor piros felsője is, de ő most kimaradt a válogatás során. A szántóföldeket lezáró kerítésen egy nem túl stabil falétra segítségével másztunk át.

Akadályfutás

Csőszi-, majd a Pató-hegy présházai között már kezdett bekékülni az ég, de még lámpára nem volt szükségünk. Pató-hegyről Petrikeresztúrra egy mélyút vezetett le, de egyszer csak a jelölés bement balra a fák közé. Nem teljesen értettük miért arra ment, de követtük.

Csőszi-hegyen

Szűzhóban sikerült utat törni magunknak, de mennyivel könnyebb lett volna a jól kijárt földes úton! Plusz hosszabb is volt erre és nekünk meg minden perc számított! :) Végül visszaértünk ugyanarra az útra, amiről percekkel korábban lejöttünk, de legalább a lelkiismeretünk tiszta és a kéken futottunk!

Petrikeresztúron

Vicces volt amikor a focipálya mellett futva láttuk, ahogy Csilla megérkezik elénk. Nyolc óra menetidő alatt tettük meg a kb 50 kilométeres szakaszt, ami annyira nem mondható jónak, de ilyen körülmények közt nem sokkal tudtunk volna gyorsabban megcsinálni ezt. Elkészültek az igazoláshoz szükséges fotók, majd beültünk az autóba és visszautaztunk Valkonyára, majd onnan Pécsre.

  Nagyon élveztem ezt a napot, még ha voltak is részek, amikor fáztam, de úgy gondolom ezt is ki kell próbálni, nem lehet mindig csak szép időben futni. Olykor-olykor esőben, hóban és sárban is lehet! Sőt ennek a futásnak is meg van a maga szépsége, kihívása. Utunk során a Zala-dombságból átértünk Göcsejbe, de annak megismerése már egy következő fejezet része lesz. Ami februárban meg is történt, csak csúszik a megírása :(  Remélem ara nem kell ilyen sokat várni!