2017. január 8., vasárnap

Fagyos futó kirándulás a Közép-Mecsekben

  Hét közepén mikor megláttam milyen időjárást mondanak vasárnapra akkor arra gondoltam, hogy most kell menni a Meleg-mányi-völgybe. A tartós hideg miatt már decemberben jégcsapok lógtak a Mecsek vízesésein, de abban bíztam, hogy mostanra ez még hatványozottabb lesz. 
Ágnes-vízesés
  Csináltam egy Facebook eseményt, amire páran jelentkeztek, majd pénteken, szombaton már nézegettem a túrázók, futók képeit, hogy milyen lehet a helyzet a völgyekben. Elég ígéreteseknek tűntek! A csütörtöki havazásban bíztam, még hátha fehér borítja be a barna avarréteget. Sajnos ez nem jött be! 

Hét vége felé már mindenki azzal foglalkozott, hogy két réteg ruha elég lesz-e? Pénteken hajnalban rajtam három volt felül és kettő alul, így pont jó volt. Bár akkor csak másfél órát futottam és nem két és felet. De bíztam abban, hogy ha mozog az ember akkor nem fagy meg -17 fokban sem.

Vasárnap kora reggel végül hárman indultunk a Tettye-térről a kirándulásra. Mikor hazaértünk csak akkor derült ki, hogy negyedik társunk pár percet késve ért oda, de mi ezt sajnos nem tudtuk! :( 
Pirkadat a Kis-Tubesi kilátóban

Fél hétkor még sötétben futottunk fel a Tv-toronyhoz, majd tovább a Kis-Tubesi kilátóhoz. A fényképezőgép csak itt került elő a táskámból. Nem sokáig csodáltuk a látványt, pedig a Villányi-hegységtől egészen a Papuk gerincéig el lehetett látni.
Pécs nyugat és a távolban a Papuk
A János-kilátóba már csak én szaladtam fel, a többiek odalent vártak rám míg körbenéztem. Meglepetésünkre itt csatlakozott hozzánk Lóri és kutyusa Dominó. Látta a futást a közösségi oldalon és gondolta talán összefutunk valahol! Szerencsére így is lett! Így innen már öten vettük célba a Nagy-mély-völgyet.
Nagy-mély-völgy "zúgói"
Szép tempóban haladtunk a célunk felé. Kissé féltem, hogy ha itt ilyen hideg van akkor ott még farkasordítóbb lesz az időjárás. Ellenben ahogy közeledtünk egyre jobban felmelegedett a kezem, lábam és a hó is egyre kevesebb lett. A Kánya-forráshoz érve meg is jegyeztük egymásnak, hogy mennyivel jobb itt az idő mint fentebb!
Befagyott patak a Nagy-mély-völgyben
Dominó ivott a forrás vízéből, majd kisvártatva folytattuk túránkat. A Nagy-mély-völgy leglátványosabb része következett, ennek megfelelően egymást érték a fotószünetek. A Páfrányos-völgy becsatlakozása előtti szakaszon pedig már szinte a mederben futottunk. Nagyon látványos volt a teljesen befagyott patak a hófehér vízével.
Fagyos vízesés
Hamarosan megérkeztünk futásunk legjobban várt vízeséséhez az Ágneshez. Lórival, Szabival körbejártuk a hatalmasra fagyott vízesést, Nelli addig próbált nem meg fagyni. Telefonjaink és a fényképezőgépem is nehezen tolerálta a zimankós időjárást. Szerencsére nekem volt tartalék aksim, így az első lemerülése után még tovább fotózhattam.
Ágnes vízesés télen
Fájó szívvel és lassan megfagyó ujjakkal intettünk búcsút a Mecsek legnagyobb vízesésének. Lóri Dominóval itt előreszaladt, majd csak a Meleg-mányi mésztufalépcsőknél értük utol őket. Később aztán itt szét is váltak az útjaink.
Mecseki "Pamukkale"
Karácsony előtt jártunk itt utoljára, akkor is minden jég volt, de messze nem ennyi és messze nem volt ennyire fehér! Nekem nagyon tetszett ahogy a barna avarnak vége és átmenet nélkül kezdődik a hófehér jéggé dermedt vízesés vagy épp patak.
Jeges "zuhatag"
Természetesen itt is rám kellett várni! Köszönöm a türelmet! de egyszerűen nem tudtam a látvánnyal betelni és amíg bírta a fényképezőgépem addig nehezen indultam el. Többieknek szerencse, nekem "szomorúság", hogy hamar pirosan villogott és le akart merülni.
Hófehér csoda!
Hosszú emelkedőn utolértem a többieket, majd a Keresztkunyhót, Kantavárt, Kis-rétet és Dömörkaput érintve érkeztünk vissza szeretett városunkba Pécsre. A futás részletei lent a Strava linkben. Összegezve kár lett volna otthon maradni. Ennyi időt még ilyen hidegben is könnyen bír az ember, ha mozog. Hosszabbakra már jobban fel kell készülni.
  Terveim szerint máskor is csinálok ilyen vagy ehhez hasonló nyílt futó kirándulásokat! Ha érdekel akkor iratkozz fel a Facebook oldalamra és elsőként értesülhetsz róla!



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...