2017. június 13., kedd

Mátra 115

  Mikor elkezdtem futni, majd teljesítménytúrákra járni már akkor felfigyeltem a túrára, de ekkor még elérhetetlen álom volt. Sokáig nem is mertem gondolni rá, hogy egyszer nekem is sikerülhet. Aztán ahogy teltek az évek egyre-másra jöttek a hosszabb és hosszabb túrák, futások, míg végül arra az elhatározásra nem jutottam, hogy idén nekivágok! Megpróbálom! 
Mátra 115 kövem

  Alig győztem várni, hogy megnyíljon a nevezés. Mikor elindult már regisztráltam is nehogy lecsússzak róla. A felkészülés körülbelül november-decemberben kezdődött, azóta egyre többet futottam, de sajnos a hosszú futások nem igazán jöttek össze. Amikor az április eleji Tubes Ultra Trailt futottam meg is ijedtem, hogy mit akarok én Mátra 115-öt, ha itt a Mecsekben meghalok. De aztán úgy voltam vele, hogy ha szintidő kihasználósan is de végig fogok menni.
Készülődés
Aztán eljött a várva várt júniusi hétvége. Péntek kora délután felvettem Ábrist, majd Hosszúhetényben Attilát és nekivágtunk, hogy átutazzuk a fél országot. Ők már mindketten voltak a túrán, Ábris már nem is tudja hányszor :) , így volt miről beszélgetnünk az autóban.

M0-M3 kivezetőn kis dugóba keveredtünk, majd mikor megláttam a Galyatető kiírást egyből lehajtottam a pályáról, pedig még nem kellett volna. Ezért kicsit megcsúszva 8 után értünk Kisnánára. De legalább arra jó volt, hogy így tudtam merre kell majd másnap Gyöngyöspatára mennem. Meg a Mátra is gyönyörű volt ahogy délről elhaladtunk mellette.

Leparkoltam, összeszedelőzködtünk, majd elindultunk a kisnánai várhoz. A srácokat folyamatosan meg-meg állították a futok, kérdezősködtek tőlük, leginkább az Ábristól, hogy mi a helyzet vele, mit tervez holnapra ... Bejáratban leadtuk a süteményeket, majd átvettük a rajtcsomagot és hátramentünk a szállásunkra.

Sokan sátorban aludtak, de mi inkább a vár alatti pincehelyiséget választottuk. Rajtunk kívül még vagy tizenöten, húszan lehettünk. Pont az alvóhelyünk felett volt a tésztaparti, gyors meg is kajáltunk. Bár ekkor már szinte csak mi kajáltunk. Andrásék is megérkeztek, Anitáékkal is beszéltünk pár szót, majd még átugrottunk a Bari-tanyához, ahol ugyancsak vacsoráztak a futok, túrázok.

Egy-két fánk után 10 óra felé menünk aludni. Sanyival ekkor még megbeszéltem, hogy hajnalban akkor majd együtt megyünk Patára, de aztán ő éjjel szerzett még magának sofőrt, ezért hajnalban tovább aludhatott. :)
Kisnánai Móré vár
4:20-ra húztam az órám, de már 3:40-kor felébredtem. Próbáltam csendben összepakolni, vécézni ... Remélem nem ébresztettem senkit fel. Négy után pár perccel már az autóban ültem és indultam a célba. Gyöngyösön egy kicsit elkavartam, de még így is 40 perc alatt átértem. Gyülekeztek már a futok, mindenki pakolászott, majd pár perccel 5:20 előtt beállt két busz a parkolóba.

Ugyan Gyöngyösön még felszállt pár ember, de így is bőven volt hely mindenkinek. Körülbelül 50 perccel a rajt előtt megérkeztünk. Én még hátramentem a többiekhez, átgondoltam mi az amit vinni akarok és mi az amit depózni. Ezután csináltam pár lépet a várról, majd sorba álltam a depózáshoz.
Rajtban
Kitaláltam, hogy Hidegkúthoz, ami 80 km-nél van fogom pár cuccom előreküldeni. Tartalék fejlámpa, háromnegyedes nadrág, hosszú ujjú felső, sótabletta és pár csoki volt amit leadtam. Így is volt cuccom bőven a zsákomban.


Folyamatosan gyűlt a tömeg, majd elkezdődött a visszaszámlálás, majd megindultunk. Ábrissal tudtam, hogy nem tudok menni, Attila is gyorsabb nálam, végül Andrással beszéltük meg hogy menjünk együtt. Nem mintha vele bírnám a tempót. Amíg kiértünk Kisnánáról próbáltam haladósabban futni, hogy ne ragadjak be, de nem akartam az első kilométereken már meghalni.
Oroszlánvár felé, előttem Szabi!
Jó 2,5 km-t futottunk a sárga sávon, amikor egy kicsit is meredekebb volt a turistaút átváltottam gyaloglásra, de az eleje nem volt vészes. Láttam, hogy az elsők nagyon belekezdtek, de tudtam nekem nem kell velük menni, inkább arra kell figyeljek, hogy minél jobb állapotban legyek és maradjon erőm a végére. Nem mintha tudtam volna futni úgy mint ők! :)
Oroszlánváron
Már otthon elhatároztam, hogy visszafogom magam a fényképezés terén, szerencsére ezt egész túrán sikerült megoldanom. Most mikor írom ezeket a sorokat, akkor azért hiányoznak a fotók. András kicsit lemaradt, én meg beálltam egy három fős boly mögé. Sárga kereszten mentünk a Csurgó-kútig, majd onnan a kék körön a Jagusra, ami már 620 méter magas. A kék sávon pedig hamarosan megérkeztünk Oroszlánvárra az első ellenőrzőpontunkra. Itt ért utol András.
Mátra 115 első negyede (Forrás: http://matra115.hu/)
8 km-t jöttünk 1 óra 7 perc menetidő alatt. Egy sótabit már ettem, itt pedig újratöltöttem a kulacsomat, készült pár kép és már mentünk is tovább Andrással. Mondták a többiek, hogy a pontokon lehet sok időt elvesztegetni (24x5 perc = 120 perc, ami 2 óra), ezért is siettem annyira.
Kitekintés délre
Szép ösvényen, már a Mátrabérc útvonalán hullám vasutaztunk Kékestető felé. Több szép kilátóhely volt, itt-ott azért nem bírtam ki és megálltam egy-egy fénykép erejéig.
Mátrabérc útvonalán
Kapaszkodó
Sas-kő
Andrással beszélgetve futottunk, magunk mögött hagytuk a három fős csapatot, majd beértük Tónit, aki szintén Pécsről jött. Kékesig együtt futottunk. Egy helyen éreztem, hogy kezd feszülni a combom, meg is ijedtem hogy ez kissé korai. De aztán egy só tabletta gyorsan helyre rakta és pillanatok alatt elmúlt a görcs közeli állapot.
Ország teteje
Kékestető e.p.
Fél tíz után értünk fel az ország legmagasabb pontjára. Itt is gyors csippantás, pecsét, majd evés, ívás következett. A ház előtt ittunk, majd bent terülj-terülj asztalkám fogadott. Egy sós, vajas kenyér, paradicsommal és kevés aszalt gyümölcsöt kaptam magamhoz. Tóni leült a rétre, én lefotóztam a nemzeti színű követ, majd mentünk tovább. Tónit ezután már csak a célban láttuk. Csatlakozott viszont hozzánk Attila, bár nem sokáig, mert a hírhedt Sombokornál el is ment. Vele is csak a célban találkoztunk.

Futottunk lefelé a sárga sávon és kérdezgettem az Andrást, hogy ez már a Sombokor, de aztán mikor odaértünk nem volt kérdés. Valóban jó meredek, így szárazon sem volt jó, de esőben sárban lehet igazán nehéz itt lemenni. Sárga négyzetre, majd a piros sávra váltva értünk le a Mátra-nyeregbe.
Parádsasvár felé
Kicsi aszfalt, majd a Vörösmarty turistaútnak nevezett ösvényen haladtunk. Volt, hogy mi értünk utol embereket, de olyan is volt, hogy minket hagytak le páran. Parádsasvár előtti elágazóhoz vezetett az utunk, itt balra tartva a Kastély szálló oldalában kocogtunk be a településre.
Érkezés a parádsasvári ellenőrző pontra (Fotó: Sidló Csaba)
A kultúrház mellett volt a frissítő állomás és ellenőrző pont. Itt is volt minden mi szemnek és szájnak ingere. Háromnegyed tizenegy volt mikor itt jártunk és "már" 26 km felett jártunk. Nem csak ettünk, ittunk, hanem még jeget is vételeztünk, András a kendőjébe én a sapkám alá raktam kettőt. Nagyon jó volt még fél órával később is hűtötte a fejemet! :)
Parádsasvári frissítő pont
Még Parádsasváron egy kék kútnál meg kellett állnunk, amíg András locsolta magát én leukoplaszttal leragasztottam a sarkamat. Csak a balt, mert azt éreztem, hogy kezd gond lenni. Közben sikerült egy hangyaboly fölé ülnöm és még a kompressziós zoknim alá is bementek a hangyák.
Kapaszkodás a Nagy-Lipótra
Tudtam, hogy most egy komoly emelkedő vár ránk Galyatetőig, ezért dupla adag sótablettát vételeztem magamhoz. Az eleje még a Mogyorós-völgyben nem volt vészes, de aztán a Kis-Lipót, majd a Nagy-Lipótra már nagyon meredek lett az ösvény. Andrást még telefonon is híták közben, nem igazán örült ennek! :)

Azok a túrázok, akik rendszeresen járnak, erre illetve sok hasonló távon, túrán indulnak, olyan lazán mentek el mellettünk, mintha meg sem érezték volna az emelkedőt. Az 5 kilométeres szakaszt végül közel 1 és 1/4 óra alatt sikerült leküzdenünk. Pontban dél volt mikor először a Galyatetői turistacentrumnál voltunk.
Mátraalmás felé
Még mielőtt a Galyavár kört megkezdtük volna ettünk ezt-azt, leves is volt itt, de úgy döntöttünk, hogy azt majd ha visszaértünk. Még a piros sávon voltunk, amikor jött velünk szemben az Ábris. Ha jól emlékszem a 8 helyen volt és kb 7 km előnye volt hozzánk képest.
Lendületben
Nagy tarvágáson átvágva meredeken száguldoztunk le Mátraalmásra. Egy helyen kicsit benéztük az ösvényt, de jöttek mögöttünk és szóltak, hogy rossz felé megyünk. Én pont fotóztam, ezért csak 10-20 métert mentem többet, de András is csak max 50-et.
Mátra 115 második negyede (Forrás: http://matra115.hu/)
Mátraalmáson
Szokásos bőségtál és kedves kiszolgálás a ponton. Itt még dinnye is volt. A mellette lévő kútban pedig még a sapkám is be tudtam vizezni. Csorgott végig a testemen a jéghideg víz, baromi jó érzés volt. Az elmaradhatatlan sótabletta aztán jöhet a Galyavár. Ez is legalább olyan nehéz volt mint a Lipótok, de valamivel rövidebb ezért gyorsabban fent voltunk. Ismerős pontőr fogadott a csúcson, pár mondatot beszéltünk, aztán siettünk tovább.
Szín és jel kavalkád
Piros háromszögről jobbra a kék, sárga és a piros sávra, valamint a Mária zarándokútra váltottunk. A székelykapunál megálltam fotózni, mert gyerekkoromban mindig ide értünk ki amikor Mátraszentimréről jöttünk. Emiatt le is maradtam kicsit, közben még telefonáltam is egyet haza. Természetesen a Péter hegyesén magasodó kilátónál is előkerült a gépem. Sajnos felmenni most nem tudtam, de legalább lentről lefényképeztem.
Kilátó a Péter hegyesén
Lefutottam a lépcsősoron és már bent is voltam a ponton. Másfél óra volt a kb 7,5 km-es kör. Talán itt időztünk a legtöbbet. Ettem két tányér húslevest, két nagyon finom fánkot, ittam citromos vizet, majd a végén lelocsoltam magam. Közben egy srác a mellettem lévő asztalnál ragtapaszt kért, még jó hogy volt nálam leukoplaszt. Ezt csak azért meséltem el, mert a későbbiekben még érdekes lesz. :)
Galyatető turistacentrum
Most egy jól futható szakasz következett, Andrással meg is indultunk. Ő kicsit jobban én kevésbé, de mindig látótávolságon belül volt. Enyhén lejtett az út, talán csak az zavart kissé, hogy sok volt a nyílt, árnyék nélküli rész. Szemben feltűnt a Kékes, majd egyre csak közeledett. Egy ellenőrzőponthoz értünk mikor csörgött a telefonom. Gábor volt és nagy örömmel újságoltam neki, hogy már Mátraházán vagyunk, de aztán mikor leraktam, csak akkor döbbentem rá, hogy ez még csak egy köztes pont, a Hatökör ura. Csak pecsét volt itt, ellátmány nem.
Mátraháza felé
Viszont már csak 2 kili volt Mátraházáig, mondjuk abban közel 180 méter szint. Szerencsére azért nem volt annyira nehéz mint a Lipótnak. Futás közben sokszor járt a fejemben, hogy a Mecsek nem a Mátra. Itt nálunk Dél-Dunántúlon nagyon kevés meredek ösvény kapaszkodik fel a magaslatokra direktbe. Inkább jobbra, balra kanyarogva lehet megmászni a hegyeket. Ami sokkal könnyebb, futó barátabb, de ezzel miit sem érek a Mátrában. Nem igazán lehet erre felkészülni innen, hiába futok sok szintet, ez teljesen más.

Végül aztán három után pár perccel csak megérkeztünk Mátraházára. A büféknél pihentek a turisták, motorosok és csodálkozva néztek minket, hogy mit szaladgálunk itt a melegben. Talán valami turista információs központban volt a frissítés. Itt én elő sem vettem a gépem.
Lajosháza
Kókuszgolyót, aszalt gyümölcsöket és valami sós is ettem, mellé kólát és izót küldtem. Bevizeztem a sapkám és már mentünk is. 4,4 km Lajosháza azaz nem sokat kellett kibírni és szinte végig lejtett az ösvény. Sárga háromszög, majd a Bükkfa-kúttól sárga négyzet jelölést kellett követnünk. Folyamatosan le-le szakadoztam Andrástól, először egy pisi szünet miatt, aztán meg már csak Lajosházán értem utol. De mire a pontra becsekkoltam ő mondta, hogy szép lassan megy tovább.
Lajosházán (Fotó: Kiss Bernadett)
Intettem neki, hogy oké, de nem akartam ívás és kulacs töltés nélkül neki menni a Mátraszentimréig tartó közel 9 kilométeres résznek. Ezért inkább hagytam hagy menjen. 2,5 decis palack volt a mellkasomon és majd minden pont között elég volt amit abba töltöttem. Biztonsági tartaléknak volt a zsákban 5 deci víz és 5 deci kóla, de csak az elején volt rá szükségem. A frissítő pontokon mindig ittam 2-3-4 pohár innivalót, amivel nagyon sokáig el voltam. Menet közben szinte csak a sótablettákhoz, magnéziumhoz ittam.

Átkeltem a Szén-patakon és megiramodtam András után. Jó darabig még mindig a sárga négyzeten kellett menni, de mentek előttem is és aztán mögöttem is. Egyik srácnak folyamatosan kolompolt a fémbögréje, akár még vakon is lehetett volna követni. :) 9 kilométeren több mint 400 méter szint volt Mátraszentimréig, de nem vészes terepen. Viszont talán itt voltam a legrosszabb állapotban. Futni is alig-alig tudtam,
Mátrai rengeteg
Bőven 50 km fölött voltam, de itt nem ment. Talán az egész túra során itt éreztem leginkább, hogy sok ez nekem. Meg kellett állnom könnyíteni is magamon és olyan #sohavégetnemérősnek tűnt. A mögöttem sétálok is elmentek mellettem ... Több kilométer széles dózerúton is csak bele-bele kocogtam.
Hóvirág italbolt, Mátraszentimre
Három jelzésváltás után már a piros sávon találtam újra magamra és kocogtam be Mátraszentimrére. A leégett Szlovák csárda és a focipálya mellett értem ki az aszfaltra, majd azon fel a Hóvirág italbolthoz. 8,6 km-es szakasz 1 óra 34 perc alatt tettem meg. András még pont elcsíptem, de ekkor már ment is tovább.
Mátraszentimrei templom
Ettem egy tányér húslevest, kérdezték mit kérek bele, mondtam, hogy minden mehet. Megtöltöttem a palackomat, majd megnéztem a templomot és a házat ahol mindig megszálltunk gyerekkoromban. már indultam volna tovább a Bőgős-rét felé, amikor rám szóltak, hogy ne arra. A templomtól balra a zöld sávon kellett menni.

Innen aztán Szabival, aki rám szólt, futottunk egész sokáig (másnap reggelig). Előtte is már sokszor találkoztunk, hol-ő hagyott le, hol én mentem el mellette. Neki is az első Mátra 115 túrája volt, de annyi előnye azért volt, hogy recski és ismeri a Mátrát.
Vidróczki csárda
Mondta is a végén, hogy nagyon rosszul néztem itt ki. :) Én is itt éreztem egész túra során a leggyengébbnek magam. Narád-patakig lejtett és kocorásztunk, majd azon átkelve a Rubanya-réthez már sétálva kapaszkodtunk fel. Kereszteztük a mátraszentistváni sípályákat, majd bent is voltunk a faluban. A Vidróczki csárdánál balra, majd a következő sarkon jobbra cikázott a zöld sáv, majd egy játszótérnél hagytuk magunk mögött a házakat.
Mátra 115 harmadik negyede (Forrás: http://matra115.hu/)
Kereszteztük a Mátrabérc útvonalát, majd a gerincen átbukva ismét jól futható terepre értünk. Nem mondanám, hogy száguldoztunk, de az egy órával korábbi tempóhoz képest tűrhetően haladtunk Szorospatak felé.
Érkezés a szorospataki állomásra (Fotó: Hevér Gábor)
Elhagyatott szállodákhoz értünk, majd átvágtunk egy dzsungelen, majd aszfalton már a piros sávon értük el a pontot. Itt is mint mindenhol nagyon örültek nekünk, mi legalább annyira nekik. Ettünk, ittunk még mielőtt megkezdtük volna a nagy emelkedőt Ágasvárra. Nekem annyira jól sikerült ez, hogy mikor megindultunk az utolsó pohár kóla már kikívánkozott. De pár perc után megoldódtak gondjaim, szerencsére nem tettem ki a taccsot.

Bő egy kilométert gyalogoltunk a műúton, majd onnan letérve tovább az ösvényen. szépen emelkedtünk, volt ahol meredeken, de sok helyen még akár futhattunk volna is. De mindketten úgy voltunk vele, hogy éljük túl az emelkedőt és érjünk fel még világosban. Ezért inkább a biztosra mentünk. 

Egy órán belül megláttuk a turistaház kapuját, majd besétáltunk az udvarra és fél nyolc után kilenc perccel már a házban pakoltuk le a hátizsákjainkat. Ugyanis innen még fel kellett menni Ágasvárra, ami 600 távolság és emlékeim szerint 154 méter szint volt. Fényképezőgépet, sótabit, vizet és a pecsételő füzetet vittem csak magammal.
Ágasváron
Nagyon meredek, sziklás, gyökeres ösvényen kellett felkapaszkodnunk. Szabi jobban bírta a felfelét, én kicsit lemaradtam tőle. András meg pont lefelé jött ekkor. Mondta, hogy a házban eszik valamit és megvár, de mire megfordultam már hűlt helyét találtam. :) A csúcstól nyugatra nagyon szép kilátás volt Pásztó felé, ezért mielőtt még vissza indultam volna egy rövid fotószünetet tartottam itt. Lefelé sem ment sokkal gyorsabban mint fel. Annyira oda kellett figyelni minden lépésre, hogy nem mertem megindulni, mert akkor tutira esés lett volna belőle.
Ágasvári turistaház
Az Ágasvári turistaházban megkóstoltam a helyi specialitásokat (rizskók és puliszka) és ittam egy-két pohár bodza vagy talán menta szörpöt, majd megbeszéltük Szabival, hogy indulni kellene, hogy még világosban leérjünk Fallóskútra. Ágasvárnál már 4000 méter felett volt a szint és a táv fele is bőven meg volt már. Az itinerben ezeket folyamatosan néztem.
Csörgő-patak
Körülbelül 500 méterre ereszkedtünk a Csörgő-patak völgyéig. Itt készült a szombati utolsó kép. Közben nekem ismét meg kellett állnom egy bokorban, majd felfelé a zöld sávon kellett iparkodnom, hogy ne maradjak le társamtól. Fallóskútra 20:50-re értünk be. Egyik házban fiatalok buliztak, a másikból grilleztek, a harmadikban meg szólt a riasztó.

Egy parkolóban volt a pont, itt is volt minden mint a búcsúban. Még láttunk, de már elővettem a zsákomból a fejlámpámat. Innen a sárga kereszten mentünk, jó darabig a műúton, majd világító szalagokkal jelzett ösvényen, hogy aztán újra aszfalton érjünk be Mátrakeresztesre. A házakban vacsoráztak az emberek, nézték a BL döntőt mi meg csak lehorgasztott fejekkel róttuk a kilométereket.

Szabi ezt a részt ismerte, de a biztonság kedvéért egy háromfős baráti társaság mögé beálltunk és velük folytattuk utunkat. Közben jelzést váltottunk és a sárga sávot követve hagytuk el Mátrakeresztes házait és közeledtünk a Hidegkúti turistaházhoz. Ott várt a tartalék fejlámpám, a csere felsőm és a sótabletták. Menet közben próbáltam spórolni, de a menta szörpbe kevert só valószínű nem szívódott fel olyan gyorsan illetve a számban sem volt kellemes érzés. Ezért nagyon vártam, hogy megérkezzünk a turistaházhoz.

Hat perc/km-es tempóval értünk fel a Hidegkúti-hegy oldalában található turistaházhoz. Előtte ropogott a tűz, két kedves kislány csippantott és pecsételt, majd bementünk a házba. Elkértem a depós cuccomat, ettem levest. Majd egyszer csak megjelent Laci és Lili Pécsről. Nagy meglepetés volt és mint kiderült Lili pecsételt csak háttal állt nekem és a sötétben nem ismertem fel. :)

Beszélgettünk pár mondatot, majd hagytak pihenni és inni/enni. Végül áthúztam a hosszú felsőmet, bepakoltam a zsákomba és mikorra a többiek is rajtra készek voltak én is összeszedtem magam. Elköszöntem Laciéktól aztán go. A turistaház után átmentünk egy kerítésen, majd sűrű, szederindával benőtt ösvényeken vagy annak tűnő részen mentünk. Mondták a srácok, hogy nem erre kellett volna jönni, mert valahol van egy kényelmes dózerűt, de én a sötétben mentem utánuk és nem láttam semmi más utat.

Az egyik srác otthagyta a túrabotját a házban, neki még vissza is kellett mennie innen, addig természetesen mi is megálltunk. Mint utólag kiderült neki adtam leukoplasztot Galyatetőn. Kicsi a világ! Itt még mindig a sárga sávon gyalogoltunk, de én nem is néztem a jelzéseket, csak mentem az előttem lévő után.

Kanyarogtunk jobbra, balra de nem tudtam hol vagyunk. Arra emlékszem, hogy a Zám-patak völgyében többször átmentünk a víz felett. Mesélte az egyikőjük, hogy 2012-ben itt akkora áradás volt, hogy egy méterrel magasabban folyt a patak és nagyon megszenvedtek abban az évben.

A jelzésváltásokat sem észleltem, mikor a Sóbánya-patak völgyében elindultunk fel a Muzslára akkor már tudtam, hogy megkezdtük a mászást. Beálltunk egymás mögé és csak mentünk-mentünk felfelé. Daráltuk a métereket, alig-alig beszéltünk, hogy minél kevesebb felesleges energia vesszen kárba.

Amikor elhagytuk a völgyet csak akkor vált igazán meredekké a zöld háromszög. Majd mikor fent voltunk a gerincen és megláttam a piros sáv jelzés mellett a táblákat már megörültem, mert tudtam hamarosan megérkezünk a Muzslára. Voltunk ennél már magasabban a nap során, de mindenki azt mondta, hogy a Muzsla az a Muzsla. Az egyik legnehezebb része a Mátra 115-nek, ahogy a Mátrabércnek is.

Lehet a sötét miatt vagy, hogy lehűlt kissé a levegő, de meglepően könnyen felmentem. Persze azért bedobtam előtte két sótablettát és egy magnéziumot. A ponton banánfával vártak a pontőrök és 20 literes marmonkannákban még vizet is felcipeltek ide. Elképesztő, hogy még itt is volt ellátás! Fújt a szél, de azért pár perc pihenőt engedélyeztünk magunknak.

Szabi ha jól emlékszem telefonált, ezért kicsit később indult, én meg próbáltam nem lemaradni a többiektől miközben nézni, hogy mögöttem jön-e. Aztán kicsit később már utolért minket. Majd nekem is csörgött a telom. Éjfél körül volt és a Gábor hívott, hogy mi a helyzet felém. Kint boroztak a teraszukon Hakiékkal, miközben én szenvedtem. :) De mint utólag elmesélte egész összeszedetten beszéltem.

Muzsláról a gerincen mentünk le, ami összességében lejtett, de sok kis emelkedő is van közben. Élveztem ezt a részt, mert megkönnyebbültem, hogy túl vagyunk a hegyen és már 90 km-en és 5000 méteren. 5 kilométer hosszan tartott ez a szakasz nappal nagyon szép lehet, mert sok szép tisztáson, kilátóponton mentünk el, ami még éjszaka is gyönyörű volt.
Diós-patak e.p. (Fotó: Herbst Orsolya)
A legvége egy mély vízmosásban végződött, majd átugrottunk a Diós-patakon és már meg is érkeztünk az ellenőrzőpontunkra. Itt készült egy jó kép rólam! :) A frissítés itt is tökéletes volt, mindenki azon dolgozott, hogy minden kívánságunkat teljesítsék!

Innen a piros sáv lemegy Szurdokpüspökibe, de mi a zöld sávon indultunk Kénes-forrás felé. Sokáig széles földes úton lankásan emelkedtünk. Nappal és frissebben akár még futható is lett volna. Szabi itt is kicsit lemaradt én meg próbáltam figyelni mint korábban. Végül aztán a János vára körül elvesztettük társainkat és kettesben gyalogoltunk tovább. Jó meredek kaptatón kellett itt felmenni, majd egy helyen a jelzést is benéztük, de pár perc gondolkodás után sikerült korrigálnunk.
Mátra 115 negyedik negyede (Forrás: http://matra115.hu/)
102 kilométernél voltunk mikor először a Kénes-forráshoz értünk. Fél hármat mutatott az óránk. Titkon szerettem volna 24 körüli időt menni, de arról már éjszaka lemondtam, de bíztam benne hogy a maradék 30 km-re elég lesz hat és fél óra. Akkor 26 órán belül lehetek.

A frissítőponton nem is sokat időztünk, átkeltünk a Danka-patakon, majd egy olyan meredek emelkedő következett, ahova kötelet húztak ki a szervezők, hogy balesetmentesen lehessen közlekedni. Szabi ment elől, de még fel sem ért már mentem utána. Mindketten sikeresen felértünk, majd gyalogoltunk fel a Mész-pestre, kis lejtő a Mész-oldalban, majd jött a Havas. Amit idén kétszer kellett megmászni.

Közben a gyorsabb teljesítők sorban jöttek velünk szemben. Itt a földes útnál Ábris, majd később Anitáék is már lefelé jöttek az utolsó hegyről. Fél óra erőltetett menet tán fent voltunk a 599 méteres Havason. Gyors kaja, pia után irány Fajzat.

Vízhólyagok a talpamon a lefelét sem igazán szerették itt már, de különösebben nem zavart. Fejben úgy éreztem, hogy itt most semmi nem állíthat meg, főleg nem pár hólyag. Néha bele-bele kocogtunk, de inkább csak gyors sétában haladtunk Fajzatpusztának. Erdők és tisztások váltogatták egymást a Kalinka-völgyből aztán egy kis emelkedőt követően egy nyílegyenes rész után a sarkon ott volt a pont. Dinnye, süti, aszalt gyümölcsök, meg minden. Leültünk pár percre kólázni és enni.

Innen két sráccal kiegészülve már lámpa nélkül továbbra is egyenletesen sétálva közeledtünk a Kávára. Közben jót beszélgettünk a Hoka cipőkről, így gyorsan repült az idő és már fent is voltunk a Káva tetején.
Érkezünk a Kávára (Fotó: Bódi Zoltán)
Szabi itt leült én meg mentem volna, ezért megbeszéltük, hogy szétválunk. 50 kilométert mentünk együtt, de miután kivilágosodott én szerettem volna kicsit gyorsítani. Reméltem, hogy meg lesz a 26 óra. Lefelé futottam, majd a Tót-hegyesre már belassultam, de az elején ahol még nem volt olyan vészes ott is kocorásztam.
Sülnek a palacsinták a Tót-hegyesen
Néztem a térképet, majd ahogy közeledtem már Mátra 115-ös táblák is mutatták a helyes irányt. Ez volt az a pont, amiről mindenki áradozni szokott és valóban nagyon jól esett itt a fahéjas palacsinta. A csúcs tetején sziklákra kirakott mécsesek is segítettek. Bár már világos volt, de így is jó volt a megerősítés, hogy már nagyon közel vagyok.
Mátra 115 jelzés
A Tót-hegyesről talán még gyorsabban futottam le mint a Káváról, egy-két ember utol is értem itt. A Világos-hegy alja még futható volt, az utolsó 200 méterre már sétára váltottam. Legvégén a pontőr Lőw András segített, hogy merre kerüljem ki a sziklás részeket.
Vissza és előre tekintés!
Itallal, étellel kínált a csippantás és a pecsét után, de csak inni, kértem. Egy sütit ajánlgatott, de mondtam, hogy most ettem palacsintát. Erre ő megjegyezte, ja azzal nem tud versenyezni! :) Közben csináltam pár képet a Havasról, Káváról, meg ahonnan jöttem, majd elindultam le a Kopaszról.
Csoportosulás a Kopaszon
Amikor beértem az erdős részre benéztem az ösvényt, de szerencsére a mögöttem jövő szólt, így csak 4-5 métert kellett visszamásznom. Nagyon meredek, poros csúszós volt a lejtmenet. Nem is mertem sietni, csak óvatosan inkább lassan lépdeltem.

A meredek rész alján nagy meglepetésemre ott volt András, Alfréddal. Ők is benézték az ösvényt és valahol a dzsindzsában jöttek le. Innen hármasban illetve egy darabig négyen futottunk Fajzatnak a zöld háromszög jelzést követve.

Egy drótkerítés mellettit részen háromszor belerúgtam gyökérbe, sziklába de még tudtam korrigálni. Negyedjére már nem és egy hatalmasat estem hasra, úgy hogy közben az államat is bevertem. A kezemmel semmit sem tompítottam. Nem is értem hogyan? A hasamat, ágyékomat ütöttem még be, de felkeltem és futottam tovább. Csak a célban vettem észre, hogy vérzik a hasam. Az államat nézegettem, fogdostam, de az megúszta, viszont a hasamra csak pár órával később mikor levettem a felsőm akkor pillantottam rá.

Meg is jegyeztem a többieknek, hogy amennyit szoktam esni, kelni, ahhoz képest meglepő, hogy még csak most volt az első 118 km után. A másik amit furcsálltam, hogy egyetlen egy virágot nem fotóztam le a Mátrában. Bár érthető, mert siettem, de ilyen velem az elmúlt években nem történt! :) Mondjuk hozzáteszem semmi különlegest nem láttam. Pár madárfészek volt, de az nem nagy szám. Egyedül itt Fajzat felé láttam valami lila színű liliomfélét, ami hasonlított a turbánliliomra, csak színben nem. Ezt lehet érdemes lett volna lekapni! De az is lehet, hogy csak egy terebélyes harangvirág volt. :)
Fajzatpuszta e.p.
Végig futottunk hármasban Fajzatig. Andrásnak itt adtam vazelint. Itt jegyzem meg én az elején bekentem és egész végig kitartott, semmi kidörzsölés nem volt. Csak a vízhólyagok zavartak kicsit. Arra majd ki kell találni valamit.

6 óra 41 perckor érkeztünk meg az ellenőrzőpontra, még volt 2 óra 19 percünk, hogy 26 órán belül teljesítsük a Mátra 115-öt. És már csak 10,5 km volt hátra, de még fel kellett menni a Havasra. Viszont már ismertük az útvonalat. Tudtuk mi vár ránk!

Mondanom sem kell benéztünk egy kanyart, ezért pár száz métert a jelzett turistaúttal párhuzamosan mentünk. Aztán visszataláltunk a helyes útra és csak utána kezdődött az igazi emelkedő. De legalább tudtuk, hogy ha az meglesz akkor a nehezén túl vagyunk.

Benyomtam 3 sótabit és egy mg-ot a biztonság kedvéért, aztán mentem-mentem ahogy csak bírtam. Fél nyolcra másztuk meg a Havast. Pillanatokat töltöttünk itt és már gyalogoltunk is Kénes-forrásra. Pár száz méter után kocogásra váltottunk. Volt még egy kis emelkedő Mész-pestnél, de az már lendületből ment. Sokan jöttek itt még velünk szemben. Ők durván kaptak még a melegből vasárnap is.
Ereszkedés
Óvatosan egyesével leereszkedtünk a kötélen, majd már ott is voltunk a forrásnál. Szerintem itt még a Havasnál is gyorsabban végeztünk és megkezdtük az utolsó 5 kilométerünket. Danka-patak mentén a sárga kör jelzés után egészen frissen futottunk. Jött a 4 km-es tábla, majd a 3-as, aztán mi  csak a 1.5-est láttuk, de oda már nagyon sokára értünk.

Aztán beértünk a házak közé, ahol meg a szalagokat keresgettük és próbáltunk a templom torony felé haladni. Azután pedig már csak 200 méter és bent voltunk az iskola udvarán. Taps és nagy öröm közben értünk be Gyöngyöspatára. Nagyon-nagyon jó volt megérkezni, de még jobb volt megélni ezt a túrát.
Mátrai kövek
25 óra 41 perc lett a bruttó idő, a straván néztem 21 óra 5 perc a nettó, azaz 4 óra 35 perc ment el a frissítésre, pisi, kaki és fotószünetre. Amit kicsit sokallok, de aztán lehet ha nem állok meg ennyiszer akkor sem lettem volna gyorsabb. Ezen már kár filozofálni, majd legközelebb már ismerős útvonalon talán jobb időt sikerül elérnem.
Célban
Ott a célban még nem, így beszéltem, de egy napra rá már azt éreztem, hogy ide nekem még vissza kell mennem. Köszönök mindent a szervezőknek, pontőröknek ... Köszi András, Szabi, Alfréd illetve akikkel éjszaka mentem, hogy segítettetek céljaim eléréseben.
Emlékeim
Ez most a szokásosnál is hosszabb és talán unalmasabb is lett, remélem csak a képeket nézted végig és nem szenvedtél el idáig! Ha igen akkor bocsi. :)

Györgyi Gábor videója a 2017-es Mátra 115-ről!

Eredmények: http://matra115.hu/kozvetites/hu/cp-table.html
Minden infó a Mátra 115-ról: http://matra115.hu/
Beszámolók, képek ...: https://www.facebook.com/groups/matra115/


Facebook oldalam


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...