2018. június 9., szombat

FN1822 - Mátra 115

  A huszonkettedik rész nem egy szimpla futó hét. Erre a hétre esett az esemény, amire oly régóta (egy éve) vártam. A sors iróniája, hogy pont a 222-es chipet kaptam a Mátra 115-ön.
FN1822



05.28. Hétfő

Munka és pihenés.

05.29. Kedd

  A futás első fele NedyBalival egyenletes tempóban, majd utána egyedül össze-vissza meg-meg állva. Láttunk lábatlan gyíkot, láttam sárga gyűszűvirágot és piros madársisakot. Még mindig kényelmes a Stinson, úgyhogy a Mátrában is ebben megyek. De lentebb kiderül, hogy végül bejött-e a választás.
Sárga gyűszűvirág
Piros madársisak
Lábatlan gyík
Kétlevelű sarkvirág


05.30. Szerda

Munka és pihenés.
Kilincs
Melóba menet

05.31. Csütörtök

Egyedül futottam egy kényelmes utolsót a hétvége előtt. Innentől már a pihenésé és a ráhangolódásé a főszerep.
Flóra-pihenő
Ugrásra készen
Egykori Dömörkapu turistaház
Hidegkút
Kis-rét
Erdei csemege
Farkasölő sisakvirág
Hopp


06.01. Péntek

  Már nem futottam, nem dolgoztam. Délelőtt összepakoltam, megsütöttem a kókuszos tallérokat, majd kettőkor elindultunk a Mátra felé. Ecsédig meg sem álltunk, itt volt a szállásunk. A Buzás Pince vendégházban aludtunk. Nagyon kedvesek voltak, mert a másnapi reggelit megkaptuk vacsorára, mondván hajnalban kell indulnunk. Bepakoltunk a hátizsákjainkba, aztán sétáltunk egyet a faluban. Egészen az Alsó kocsmáig. 1-1 sör vagy kis fröccs, kis beszélgetés, asszimilálódás után mentünk aludni.
Kókusztallér
Szállásunkon

06.02. Szombat
Kisnánai vár
Mátra 115 rajt
  Négykor ébresztő, majd irány a cél, Gyöngyöspata. 5:20-kor indult a busz a rajtba Kisnánára. Két busznyi elszánt túrázó, futó közt értünk át a várhoz, ahol már szóltak a dobok, a szokásos jó hangulat fogadott. Jó volt látni újra az ismerős arcokat, beszélgetni a tavalyiról és az idei tervekről. Elől egész hosszú sor volt a WC-nél, ezért hátraszaladtam. Ott kicsit kevesebben voltak.


Rajtban (Fotó: Balog Bence Photography)
Jó ahangulat (Fotó: Balog Bence Photography)
Elindultunk (Fotó: Balog Bence Photography)
Hét előtt pár perccel elindult a tömeg az udvarból ki az utcára, majd ezzel a lendülettel a Mátrába. Már az elején próbáltam kapkodni a lábam, hogy ne ragadjak be. Tavaly is így kezdtem, most talán még annál is erősebben. Tíz perc, negyed óra futás után leszakadt az ég. Dörgött, villámlott és pillanatok alatt teljesen eláztunk. Szerintem egy óráig sem esett, mert mire felértem Oroszlánvárra már csak csöpögött. Ott meg 8 óra 4 perckor voltam.
Déli panoráma
Távolban Galyatető
Szemben a Kékes
Egyre jobb az idő
Kékestető előtt (Fotó: Balog Bence Photography)
Pecsétet nem is kért senki, nem volt értelme. Csippantás után feltöltöttem a kulacsom bekaptam két sütit és már futottam is. Az volt a tervem, hogy a pontokon kevesebbet időzzek, mint 2017-ben. Kékestetőn már 12 perc előnyöm volt tavalyhoz képest. Itt már azért ettem is egy kicsit többet, kértem kólát, aztán sipirc a Parádsasvár felé.
Kékestetői ellátmány
Kohán Balázzsal futottam a Sombokor felé. Később Anita és Tamás is csatlakozott hozzánk. 26,5 kilométerig együtt futhattam velük. Nagy élmény volt beszélgetni Balázzsal, aki eddig mindegyik Mátra 115-öt teljesítette. Parádsasvárra is úgy érkeztem meg, hogy semmi gondom nem volt, hiába az erősebb kezdés. Andrásék még mindig nem értek utol.
Érkezem Parádsasvárra (Fotó: Sidló Csaba)
Frissítünk (Fotó: Sidló Csaba)
Visszatekintés
Nagy-Lipót mászás
A következő mászástól kicsit tartottam, mert tavaly az a Nagy-Lipótos volt nekem az egyik legnehezebb. Itt is volt szerencsém pár mondatot váltani egy legendával. :) Pap Gábor beszámolói is kellettek ahhoz, hogy tavaly elmenjek a túrára. Gábor és Balázs már előttem ért fel Galyatetőre, de Anitával és Tamással itt még tudtam tartani a tempót.
Anita és Tamás
Mátraalmás felé
A pontról is együtt távoztunk, de a lefelébe már elmaradtam. Köszönhetően ez a fényképezésnek is, de nem ámítom magam én sokkal lassabb vagyok náluk. Mátraalmáson Szabó Laci segédkezett, meg is lepődtem, mert ő fent szokott lenni a Galyavárnál. Most itt volt rá nagyobb szükség. Ábris itt utolért és felfelé el is hagyott, de Andrásék még mindig sehol.
Ábris jön
Kilátó a Péter.hegyesén
Galyavár kör után 52 perc volt a fórom tavalyhoz képest. Ettem egy fél tányér levest, ittam, aztán siettem, hogy tudjam tartani vagy növelni az időmet. Tartottam ettől a szakasztól, mert innen Mátraszentimréig nagyon lassú voltam 2017-ben. Egyedül futottam nem volt sem előttem, sem mögöttem senki. Néztem az itinert és bíztam, hogy jó felé haladok. Aztán páran utolértek, ez megnyugtatott, hogy akkor jól tájékozódtam.
Újra a Kékes felé futunk
 Mátraháza előtt (Fotó: Balog Bence Photography)
Ketten, hárman elfutottak mellettem, a felfelék nagyon nem mentek. Mátraháza előtt nagyon örültem a fotósnak, mert ekkor már sejtettem, hogy közel a frissítő. Gyors kulacsfeltöltés, kevés aszalt gyümölcs, egy kis süti és már robogtam is tovább. Innen szinte végig lejt Lajosházáig, tavaly 45 percig tartott a 4,4 km, most 37 perc elég volt rá.
Lajosházán (Fotó: Kiss Bernadett)
Kis dinnye. süti és jöhetett a rettegett mátraszentimrei szakasz. Az eleje jó meredek, aztán, pedig sok kilométeren keresztül emelkedik folyamatosan. Egy sráccal felsétáltam, majd utána ketté váltunk, ő gyorsabban kocogott én csak a sík részekben imitáltam a futást. Ettem a sótablettát és folyamatosan kortyolgattam az izót. Meglepő, de most nem volt semmi gondom.
Mátrai rengeteg
Egy óra huszonkét perccel voltam előrébb. Itt kezdtem el elhinni, hogy meglehet a jobb idő, sőt akár a 24 órán belüli teljesítés is. A reggeli elázás után itt még semmi jele nem volt a vízhólyagoknak és erőben sem voltam annyira elkészülve. Mondták a ponton, hogy eddig 39-en haladták át itt, ez is erőt adott a folytatásra. Leves, kóla és már futottam is. Innen jó darabig egy négyes, olykor hármas bolyban haladtam.
Mátraszentimrén (Fotó: Varga Gabi)
Még ki sem értünk a faluból és eleredt ismét az eső. Most félve a reggeli zuhé miatt, inkább gyors elraktam a fényképezőgépem. Egy-két rövid kaptatót leszámítva kocogtunk. Annyira belemerültünk a végén, hogy benéztük a jelzést és kicsit ráhúztunk, de emiatt nem a csalánoson át kellett kimenni a műútra, hanem, egy kényelmes földes úton. :)
Szorospatak (Fotó: Biró Lajos)
Szorospataknál idén is kitettek magukért a szervezők. Volt itt minden mi szemnek és szájnak ingere. Aszalt gyümölcsöt, kólát és egy kis sütit kaptam be, amíg megtöltötték kulacsaimat. Szabó Laci mondta, hogy jó 25 perce ment el az Ábris. Nem is időztünk sokat mentünk utána. Vártam ezt a pontot, mert kb féltávnál van.

Itt még mindig a négyen együtt futottunk. Pisi szünet miatt lemaradtam, és pont addigra értem utol őket mire Ágasvárra felértünk. Levettük a hátizsákot és "felszaladtunk" a csúcsra. Szemerkélt még mindig az eső, ezért lent hagytam a fényképezőmet. Tavaly itt ért a naplemente és akkor is legalább olyan fantasztikus volt a kilátás mint most. Csak akkor meg tudtam örökíteni, sajna most nem. :(

Egy óra harmincnyolc perccel hamarabb itt voltam mint tavaly. Ittam pár pohár limonádét és ettem két rizskokót. Mire végeztem a többiek leléptek. Egyedül maradtam, de csöppet sem zavart, tudtam az utat. Beszéltem telefonon Dalmával, mondta, hogy András és Cili most hagyta el Szorospatakot. Ők is jól jöttek, kb. egy órával lehettek mögöttem. Szabi akivel tavaly futottam, pedig pont akkor ment fel Ágasvárra mikor én jöttem le. Gondoltam ha éjjel lassulok, akkor lehet mindenki utolér. Sebaj, a lényeg, hogy még meg lehet a 24 óra.
Fallóskút (Fotó: Balog Bence Photography)
Zöld sáv mentén végig futottam a lejtőt, majd Fallóskút előtt az emelkedőt végigsétálva értem el a pontot. Banán, kóla és indulás. Még mindig elég jól tudtam figyelni, hogy ne sokat időzzek a frissítéssel. Rövid aszfalt, majd balra be a szalagozás mentén. Szerencsére az eső alább hagyott, mert itt az egy méter mély nyomvályúkban nem lehetett egyszerű az előrejutás. Először még a közepén egyensúlyoztam, majd leereszkedtem a bal oldaliba.
Felhő mögé bújó Muzsla
Tavaly itt már bőven sötétben bandukoltunk. A 24 óra mellett idénre ez is tervem volt, hogy még világosban érjem el a Hidegkúti kulcsosházat. Mátrakeresztestől csak pár kili a ház, ezért tudtam, ez a kívánságom már teljesülni fog. Cuppogós, ragadós emelkedőn mondjuk majdnem visszacsúsztam, ha nagy nehézségek árán is, de felértem a tetőre, ahonnan csodaszép volt a Muzsla és az Ágasvár közti hegyek, felhők sziluettje.
Hidegkúti turistaház
Nyolc óra után öt perccel csekkoltam be Hidegkútra. Lili és Laci fogadott, beszéltünk pár mondatot, aztán hagytak borsólevest enni. A 2017-es útvonalhoz képest egy változás volt a pályában, mégpedig Muzsla előtt a Nagyparlag részen egy fészkelő fekete gólya miatt szalagozás mentén kellett haladnunk. Utolértem egy srácot és vele keltünk át ezen a részen.

A Zám-patak völgyében már félhomályban kerestük a szalagokat, emlékszem tavaly is bonyolult volt itt, mert jó pár alkalommal át kell kelni a patakon. A Sóbánya-patak felé kanyarodva aztán megindultunk fel. Egy darabig ő ment elől aztán cseréltünk. Toltam magamba a sótablettát és egész jól bírtam a felfelét. Láttam mögöttem egy másik fejlámpa fényét is, majd a Muzslán meglepődve vettem észre, hogy Szabi ért utol és nem a srác jött utánam.

Szokásos banán nem maradhatott el a Muzslán. Kicsit leültünk a tűz mellé, vártam, hogy jöjjön a srác. Mikor felért, megbeszéltük, hogy ő még marad én meg a Szabival futottam tovább. Közben két óra fölé nőtt az előnyöm. A délutáni esőzés viszont betett a lábamnak, kezdtem érezni, hogy egyre nagyobbak a vízhólyagok. A talpamon és a sarkamon is nőttek elég rendesen. Hiába krémeztem nem tartott ki a célig.

Muzsláról lefelé, amiben sok felfelé is van, félre kellett állnom egy pillanatra. Utána kapkodtam a lábam, hogy minél hamarabb utolérjem Szabit. Diós-pataki pontra már együtt értünk be. Leültünk az asztalhoz, mindenki a mi kívánságunkat leste. Egy-két barack befőtt lecsúszott, de sokáig szemeztem egy piskóta tekerccsel, amit végül nem mertem megenni, mert féltem, hogy nagyon száraz lesz és megfulladok. Az izót sem kívántam már, csak vizet kértem.

Emlékszem itt nagyon felázott az út, ezért csak sétáltunk jó darabig. Folyamatosan emelkedett a zöld sáv, majd a János-vára előtt lebukott egy patakmederhez. Az várhoz az emelkedő nagyon meredek volt, de szerencsére rövid. Utána már ismét lehetett futni és éjfél után négy perccel ott is voltunk Kénes-forrásnál.
06.03. Vasárnap

Nem sokat gondolkoztunk, hogy merre menjünk. Két óra huszonöt perccel később voltunk itt Szabival tavaly. Ha tudjuk tartani a tempót simán meg lesz a 24 óra. Az első Kovács Zsolt pont előttünk ért vissza a Havasról és indult a cél felé. Felkapaszkodtunk a kötél segítségével, 100 km felett jártunk, de még volt vissza 30 kőkemény km-t.

Az első Havas mászás végén mécsesekkel kirakták az ösvényt a pont előtt. Feltöltöttem a kulacsomat, csak ez egyik ürült ki ebben a 3 kilométeres szakaszban. Enni szerintem nem ettem semmit, már nagyon nem akaródzott. Fajzatpusztáig sorban jött az eleje velünk szemben. Sára Peti, Kovács Robi ... A ponton dinnyét és egy kis sósat már ettem a kóla mellé. Szabi mondta, hogy menjünk, mert lemerevedünk, de nekem már nagyon nehezemre esett. Végül rávettem magam nem akartam lemaradni.

Viszont minden lépés közben égett a talpam. Annyira fájt, hogy nem bírtam vele tartani a tempót. Káváig le is maradtam, mondjuk a pontnál még nem sokkal, de mondtam neki, hogy menjen, mert nem akartam feltartani. Viszont a Káváról lefelé még láttam egy két szalagot, jelzést, majd az egyik pillanatról a másikra már ott voltam, hogy fogalmam sem volt merre tovább! A lámpám fénye is kezdett csökkenni, forgolódtam, hogy merre lehet egy jelzés vagy szalag, de nem találtam.  Valamiért úgy éreztem, hogy balra kell tartsak, pár perc bolyongás után ott volt a fán a hőn áhított sárga kereszt..

Nagyon megörültem neki és inkább "lassítottam" :), nehogy még egyszer bemenjek a málnásba. Tavaly is egyedül jártam erre, csak akkor már világos volt, most viszont még nagyon sötét. Előkerestem a tartalék elemeket, de féltem, hogy mikor kiveszem a lámpából, akkor nem fogom tudni jól belerakni és utána még jobban megszívatom magam. Úgy döntöttem inkább legyen kisebb fényem, de a Tót-hegyesig nem cserélek.

Nadrágzsebemből elővettem az itinert és folyamatosan navigáltam, pont az utolsó métereken jött velem szembe Szabi pár futóval egyetemben. Pólya Sanyi volt a ponton, ettem palacsintát, kicseréltem az elemeket, majd elküldött, hogy menjek mert megfázok, ha sokáig ülök a ponton. Véget nem érő lejtő következett, ketten jöttek mögöttem és folyamatosan néztem hátra, hogy megerősítsem magam jó felé jövök. Nem emlékeztem, hogy ilyen sokáig tartott tavaly itt a lejtmenet. Aztán véget ért és megindultunk az utolsó előtti hegyre a Világos-hegyre.

Meglepően gyorsan felértünk. Löw Andrások voltak most is mint mindig a pontőrök. Kínáltak minden félével, de csak kólát kértem, aztán mondogatták, hogy menjek a srácokkal, ne maradjak le. Még négy óra sem volt, gondolkoztam, hogy fényképezzek egyet, de valamiért nem vettem elő a gépet. Hallgattam inkább rájuk és próbáltam utolérni a többieket.

Természetesen nem sikerült. Jobbra-balra kanyarog itt a turistaút, aztán elindul meredeken le a hegyről. Olyan koporsó formájú a Világos-hegy és a leszakadás nagyon meredek az oldalán. Sikerült is egy kicsit megcsúsznom, de csak a popsimra estem és már ereszkedtem is tovább. Még Fajzat előtt beértem az Úri Mátét, aki még fent lehagyott. Beszéltünk pár mondatot, aztán elbúcsúztunk. Neki is jól felázott a talpa, sőt még Ágasvár után el is kavart.

4:44-kor voltam Fajzaton, tudtam még több mint két órám van, hogy beérjek. Körülbelül 11 km volt vissza, de volt benne még egy Havas mászás. Maximum egy percig voltam a ponton, feltöltöttem a kulacsaim és bekaptam pár falatot és "robogtam" a cél felé. Fájt a talpam, de a sík részen kocogtam, majd az emelkedőn a körülményekhez mérten jó tempóban sétáltam. Pár embert meg is előztem, Szabit pont a Havason értem be. Gyomrával szenvedett, ezért lassult le.
Havas
5:22-kor fent álltunk, ekkor már sejtettem, hogy meg lesz a 24 órán belüli teljesítés, de nem lassítottam a Havas és a Kénes-forrás közt is döngettem. Úgy éreztem mint tavaly, ahogy kivilágosodott ismét felgyorsultam. A lábam sem érdekelt csak tettem a dolgom. 5:50-kor csekkoltunk Szabival, 2 óra 10 perccel korábban, mint tavaly.

A telefonom itt lemerült, ezért a maradék 5 km, nincs a tracken. Innen 31 perc alatt beértünk Gyöngyöspatára a célba. András várt a célban és miközben beszélgettünk kanyarodtam be az iskola udvarába, megbotlottam a kaput kitámasztó vasban és elterültem a céltól 10 méterre. Ezzel a produkciómmal a mindenkit fogadó taps mellé sikerült mosolyt csalnom a korábban beérő teljesítők és rendezők arcára. Az esés miatt 11 másodperccel Szabolcs után csippant a rajtszámom.
Esés után boldogan a célban (Fotó: Biró Lajos)
Nehéz volt a döntés
András és Cili ment közben leváltott a középső távra, ezért nem értek utol, Ábris pedig nagy meglepetésemre ekkor még nem volt a célban. Elkavart Világos-hegy és Fajzat között, ezért maradt le mögöttem.
Célban (Fotó: Varga Gabi)
Pécsi szekció (Fotó: Varga Gabi)
Ismét nagyon jól éreztem magam. Álmomban sem gondoltam, hogy 2 óra 9 perccel jobb időt tudok menni, mint 2017-ben. Köszönöm a szervezőknek, frissítőknek, pontőröknek és mindenkinek, aki egy kicsit is részese volt ennek a szuper rendezvénynek. Köszönöm a futó vagy túratársaknak, akik menet közben segítettek vagy csak egy szóval, vagy bármi mással.
Mátra 115 oklevelem és kövem


Összegzés

Egy éve vártam erre a hétvégére, úgy érzem kiadtam magamból, ami tudtam. Nagyon örülök az eredménynek. Hogy jövőre sikerül-e jobbat menni? Azt nem tudom, de azon leszek.