Napnyugtától-napkeltéig futás

  Még tavasszal a Mecseki mátrix előtt jött szóba, hogy mi lenne ha átfutnánk egy éjszakát. Akkor megbeszéltük, hogy jó lenne a legrövidebbek egyikére időzíteni. Azaz június 21-25 közöttre. Ahogy közeledett az időpont egyre kisebb volt a lelkesedés a csapatban, de végül abban maradtunk, hogy futunk egy éjszakai maratont. Közben én agyaltam és nem hagytam annyiban a dolgot. Végül arra jutottam, hogy magam uram ha más nem én folytatom tovább hajnalig.

   Szokásos szerda esti futás lett végül átformázva és 20:45-re beszéltük meg a találkozót a Könyök utcában. Ez a hivatalos napnyugta előtt öt perccel van. De mire nekiindultunk a futásnak addigra már le is bukott a nap! Persze még világos volt jó darabig! Gáborék megnézték, hogy a kerékpárúton ha kimegyünk Orfűre, ott teszünk egy tókört, majd ugyanerre visszajövünk akkor az pont egy maraton. Nekem meg az volt a tervem, hogy végigfussam ezt a nyolc órát, ezalatt legalább 50 km-t és minél több szintet szerettem volna menni. Az előkészületeim nem éppen ennek megfelelőek voltak. Ruha, cipő minden rendben volt, leragasztottam a cicimet és bekentem a lábam közét is, viszont csak fél liter kólát, pár darab magnéziumot és egy High5 gélt vittem magammal a fotóstáskámban. Mikor megláttam a többieket a hátizsákokkal már éreztem, hogy alul pakoltam magam. De bíztam a városi nyomókutakban, erdei forrásokban. Vége lett a magyar meccsnek az EB-n, ezért nem akartunk az ünneplő tömegben futni, inkább az alagút felé elkerültük őket. Persze erre is sokan lengettek zászlókat, sokan kifestették az arcukat és itt-ott még a Ria-Ria Hungária is szólt! Sörgyár alatt, majd a 400 ágyas felett elszaladtunk, hogy aztán a Tiborc utcán fussunk ki az Magyarürögi útra. Innen már a kerékpárutat követtük. Még Teca mama előtt megálltunk a legelső kútnál, a többiek nem de én ittam rendesen, mert tudtam, hogy Orfűig nem lesz rá módom. A darázscsipte katona szobra után értünk be az erdőbe, de még itt sem kellett lámpa, mert volt még fény bőven. Nem sokkal később az első szentjánosbogarak is megjelentek. Sok volt az erdőbe, de sajnos mindig csak párat láttunk egyszerre. Olyan sajna nem volt, hogy tömegesen repkedtek volna körülöttünk. Gondolkoztam, hogy elővegyem a gépemet és videózzak egyet, de mindig azt mondtam magamban, majd ha sötétebb les, vagy majd ha több lesz egyszerre. Aztán végül kevesebb lett csak. Bázzal kicsit jobb tempóban mentünk, de mindig megálltunk és bevártuk Gábort. Aztán egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy felértünk a remete-rétre. Kicsit több mint egy óra alatt itt voltunk, szusszantunk egy keveset, majd megindultunk lefelé. Lefelé is jó iramban haladtunk, átmentünk a műúton, majd lekanyarogtunk a Mecsek házához. Elfutottunk a kis-tó mellett, majd beértünk a házak közé. A központban aztán ott volt a várva várt nyomókút. Ittam rendesen, a kólát még tartalékoltam, de egy magnéziumot azért bekaptam. Lementünk a Pécsi-tó partjára, ott folytattuk utunkat. Szerdán volt a Fishing on Orfű nulladik napja, már javában tartott a Kispál s a borz koncert a tó túloldalán a Panoráma kempingben.
Orfű fényei
Jól hallatszott innen is a zene, csináltam egy képet, majd iszkoltam a srácok után, de csak a tekeresi gátnál értem őket utol. Szabadstrandnál ismét volt kút, csak hiába nyomtam nem akart belőle jönni a víz. Pár másodperc után aztán egy-két kortyot sikerült kipréselnem belőle. Kaptam egy Snickers-t Gábortól, az nagyon ól esett, innen is köszönöm. Ahogy közeledtünk a fesztiválhoz egyre több illuminált személy biztatásában részesültünk. Volt aki kedves volt és olyan is volt aki viccelődni próbált velünk. De nem túlságosan foglalkoztunk velük mentünk a saját tempónkban. Az abaligeti elágtól, a Jurta kempingen át egészen az minigolf pályáig álltak az autók, rengetegen voltak. Visszaértünk a központba, ittunk meg vártuk Gábort, 25 km-nél jártunk itt. Kis pihi aztán már mentünk is visszafelé Pécsre. Ugyanarra amerre jöttünk, jó 250 szint várt ránk és kb 6 km. Szép egyenletes tempóban futottunk, közben beszélgettünk, majd mikor Remete-rétre értünk megvártuk Gábort. Fél egy lehetett, gondolkoztam, hogy én innen nem megyek le velük a városba, hanem inkább fent a hegyen ütöm el a maradék 4-4,5 órát. Aztán meggyőztem magam, hogyha lemegyek akkor még több szint lesz a futásban és nem kell olyan sokat egyedül futkároznom. Megittam a gélt és még kaptam 4 Tuccot, jó sós volt és addigra már megittam az összes kólámat is, ezért Gábor még pár korty vízzel is megkínált. Lefelé már nem voltak szentjánosbogarak, időközönként megálltunk vártunk, majd egy darabig ismét hárman haladtunk. Teca mamánál ismét ittam és feltöltöttem a fél literes palackomat. Innentől már a kezemben vittem, nehogy az oldalára folyt víztől ismét beázzon a fényképezőgépem. Kereszteződésig lementünk, majd végig a Szigeti úton futva értük el a belvárost. Fairy-nél megálltunk, de aludt és nem akartuk felébreszteni, had pihenjen. Ferenceseken és a Király utcán végig kocogva értünk vissza a kiindulási pontunkra a Búza-térre. Kettő múlt pár perccel mikor a körforgalomhoz érkeztünk és 44 kilométert mutatott a Strava. Ekkor már biztos voltam az 50-ben, de kacsintgattam a 60 felé. Nem sokat húztuk az időt a többiek fáradtak voltak és mentek aludni én meg még gyűjtögetni szerettem volna a kilométereket napfelkeltéig. Ágoston tértől a Losonc, majd a Zerge utcán felkapaszkodtam a Havihegyre. A templom előtti kútból frissítettem. Megtöltöttem a palackot és a sétányon leszaladtam a Semiramis kávézóhoz. Útközben előkapartam a zsebemből a fejlámpát és felraktam a homlokomra. Az Irma úton kezdtem el felmenni, az elő pár méterben még sétáltam, aztán mikor lankásabb lett akkor ismét kocogni kezdtem. Innen már ha nem is gyorsan de szép egyenletesen futottam. Dömörkapunál 2:30-at mutatott a teló. Ittam töltöttem és mentem Kis-rét felé a piros sávon. Itt-ott ugattak az őzek, de vaddisznók szagát is éreztem menet közben. Ha mocorgást hallottam akkor krákogással jeleztem, hogy közeledek feléjük. Kis-rét utáni emelkedőt sétáltam, majd utána a hosszú lankás lejtőt óvatosan, vigyázva, hogy el ne essek végig szökdeltem. A nagy fánál is állatok ugrottak ki a bokorból, majd Kantavár felé pillangók követték a fejlámpám fényeit. A forráshoz itt nem mentem, le helyette inkább próbáltam kapkodni a lábam a bánya mellett. Végig emelkedett Rábay-fáig, a legvégét már sajnos sétáltam. A piros sávon futottam tovább ki az árpádtetői útig. Itt menet közben egy apró kis egérke tűnt fel a fejlámpám fényében, de ahogy észrevettem már ugrott is be a homokba ásott lyukkacskájába. Az út szélére leültem kiszedtem a cipőm talpából a kavicsokat, majd megnéztem, hogy álok idővel és távolsággal. Pár száz méter hiányzott az 51-hez és eltelt újabb fél óra. Kb. hét kilométeres átlaggal jöttem mióta egyedül futok. Innen újra aszfaltra váltottam és Lapist néztem ki magamnak mint következő állomást. Egy két autó jött velem szemben, gondolhatták, hát ez meg mit keres itt éjjel háromkor a sötétben. Negyed óra múlva már a hármas elágazóban voltam. Egy róka szeme világított a sötétben, de mikor jobban odafogattam a lámpámat pillanatok alatt eliszkolt a ravaszdi. Négy óra előtt nem akartam felérni a János kilátóhoz, kb akkor kezdd el pirkadni, ezért kitaláltam, hogy megyek egy kört a Rotary-n aztán ha visszaértem meglátom, hogy állok idővel.
Pirkadat
Ha jól emlékszem itt még egy magnézium is lecsúszott a torkomon, megelőzvén a későbbi problémákat. Fél órába sem telt és megkerültem a Tubeseket, háromnegyed négy előtt két perccel 57,9 kilométernél kezdtem el felsétálni a Tubesre. Innen tempósan, de végig gyalogoltam a piros háromszög jelzést követve. Nyolc perccel négy előtt már a kilátó alsó részén a lépcsőkön ülve vártam, hogy jöjjön fel a Nap. Hivatalosan 4 óra 56 perc, úgyhogy egy órát kellett volna itt rostokolnom. Pár perc pihenő után inkább készítettem pár képet a várósról, a teliholdról és a távolban enyhén pirosló horizontról. Lejöttem, felkapcsoltam a lámpámat és átraktam székhelyemet a kis testvér kilátójába. Szokásos képek után itt sem vártam tovább inkább elindultam lefelé. Nagyon közel voltam a hatvan km-hez és még 24 percem volt a nyolc órámból. Óvatosan kezdtem meg az ereszkedést, mert pár hónapja itt nagyot estem. A kritikus szakasz után már kissé kiengedtem a lovakat átértem a Misinára, majd a sípálya felé folytattam tovább a sárga sávon. Dömörkapunál ivás, töltés majd indulás.
Kis-Tubesi kilátóban
Már egészen közel voltam a tette térhez, amikor belerúgtam ballal egy sziklába vagy gyökérbe. Szerencsére tudtam korrigálni és nem borultam el, de nem telt el tíz másodperc és ismét ugyanígy jártam. Gondoltam magamban ennek fele sem tréfa, jobb lesz visszafognom magam, mert nem lenne jó így a végén összetörnöm magam. felmentem a lépcsősor egyik kisebb kilátópontjára egy utolsó képet csinálni a telefonnal. Ekkor vetem észre, hogy nem fogok beleférni a nyolc órába, viszont azt is láttam, hogy már csak 1,2 km kell a 64-hez. Innen már nem volt semmi gond a Magaslatin, Szőlő utcán hazaér-tem.
  Nyolc óra tizenegy perc és negyvenhárom másodpercnél állítottam le a Stravát és pontosan hatvannégy kilométert mutatott. Na jó kimentem az utca végéig és vissza, hogy kerek legyen a szám, de nem akartam 63,9-et futni. Mikor indultam akkor nem gondoltam volna, hogy ennyi lesz a vége. Abban is csak reménykedtem, hogy 1000 méter felett lesz a szintkülönbség, de ez is bőven túlszárnyalta (1611 m) az elképzeléseimet. Jó felkészülés volt a tervezett következő 100 km-es futáshoz. Remélem hamarosan annak is neki tudok indulni, ígérem arról is beszámolok időben. Jó buli volt ez a futás, kár hogy a végét egyedül kellett mennem, de megbeszéltük, hogy hagyományt teremtünk ebből a "Szent Iván éji" maratonból, remélem ultramaratonból. Nem sok képpel tudok sajnos most szolgálni, de ez az éjjel most inkább a futásról szólt!
Részletek a Straván:

Megjegyzések

Booking.com