2022/06

Ha a májust mozgalmasnak írtam, akkor a júniusra ez hatványozottan igaz. Horvátországban, majd Szerbiában kezdtem a hónapot, aztán a hó második felében Ausztriából indulva előbb az Alpok-Adria kerékpártúrán voltam, majd az Adige-folyó völgyében, mindkét esetben Olaszországban végződött a túra. Ha kíváncsi vagy merre jártam olvad vagy inkább nézegesd tovább a bejegyzésem.

Hogy mikor mennyit futottam, azt már elengedtem, most inkább arra összpontosítok, hogy élvezzem amit csinálok. Sokszor a nagy hőségben nehéz elindulni, de idegen környezetben szerencsére mindig meg van a motiváció.

Június elején a három ország kerékpártúrán voltam kísérő. Mohácsról indultunk, megnéztük a Kölkedi Gólya Múzeumot, majd Izsép mellett a Szent Péter és Pál templomot. Innen a Kiskőszeg feletti háborús emlékműhöz utaztunk. A Duna túloldalán már Szerbia volt, de ekkor még maradtunk Horvátországban. Estére Vörösmartra értünk, ahol aznapi szállásunk volt.

Reggel visszafutottam az emlékműhöz és megnéztem a Zöld-szigetet. Fantasztikus kis sziget, Zeleni Otokra keressetek rá, ha érdekel titeket. Duna parti szabadstrand, nyaralók és épp halfőző fesztiválra készültek. Reggeli után a csapat indult tovább Bellyére, mi is csak mi autóval. A Kopácsi-rét alsóbb rendű útjain közelítettük meg a NP bemutatóközpontját, a másnapi hajókirándulásunk helyszínét. Kora délután már átvettük a szobáinkat, majd délután Mildával betekertünk Eszékre és vissza. Megmostuk a lábunkat a Drávában a Copacabana strandon, majd átkompoztunk a túloldalra, mert le van zárva a gyalogos/kerékpáros híd. Szétnéztünk a belvárosban és a Tvrda-ban, fagyiztunk, vettünk vacsorát és visszatekertünk Bellyére. Nagyon jó a két település közti kerékpárút.

Kiskőszeg feletti háborús emlékmű egyik szobra

Spomenik

Zöld-sziget, Kiskőszeg

Strand a Dunán

Copacabana strand, Eszék

Savoyai kastély, Bellye

Hajnalban kis kerülővel átfutottam Kopácsra, majd vissza Bellyére, útközben megnéztem az elég megviselt Savoyai kastélyt. Korai reggeli, majd indultunk az előre egyeztetett hajókirándulásra. Megvettük a jegyeket a látogatóközpontba, majd körülbelül fél órás kirándulás után értük el a kikötőt. A magyar túravezető, először horvátul, majd nekik magyarul és a legvégén még angolul is mesélt a környékről és annak élővilágáról. Legtöbbet a lenti képen látható kormorán csapatról. Több száz vagy ezer egyedszámú telepük nagy kárt tesz a holtág hal állományában. Délután megnéztük a felújított Tököspusztai vadászkastélyt, ha tudtuk volna, hogy a hajókirándulásos belépőnkkel ide is bemehetünk, akkor ezt sem hagytuk volna ki. na majd legközelebb. Késő délután léptük át a horvát-szerb határt, majd a nap hátralévő részét a Bezdán mellett a Sebesfoki csárdában töltöttük, ahol a szállásunk is volt. Árpi a helyi idegenvezető mesélt a környékről és segített a nyelvi nehézségek áthidalásában. Mivel mindketten vegetáriánusok vagyunk, ezért a vacsora némi nehézségbe ütközött, de végül az isteni finom sopszka saláta és asok réteges dobos torta pont elég volt.

Kárókatona csapat a Kopácsi-réten

Vadászkastély, Tököspuszta

Duna part, szemben Batina

Pünkösd hétfő hajnalban először a Pikec csárdához futottam, megnéztem a Dunát, majd a Batinai csata emlékművéhez mentem. Ezt két napja a túlpartról már kinéztem magamnak. Kicsit kerültem még a gáton, majd a víkendházak mellett visszaszaladtam a szállásra- A reggelinkre kicsit várnunk kellett, de megérte, mert isteni finom volt minden. Tovább indulás előtt megnéztük a méltán híres Bezdáni Damasztkészítő műhelyt. Mivel Magyarországon zárva voltak a boltok, ezért még bevásároltunk inni és ennivalóból a helyi boltban (Szerbiában nem ünnepnap a pünkösd, mivel ortodox a vallásuk). Küllőd volt a határ előtti utolsó megállónk. Mégpedig egy magán állatkert a Miki Zoo. Fekete gólyák sétáltak a bejáratnál, még egy fiókát is láttunk. De emellett volt egy fekete hattyú pár és jó néhány flamingó is. Főleg madarakra specializálódott az állatkert, de van itt például medve is. Mondjuk őt nem láttuk. :( A határátlépés nagyon lassú volt, legalább háromnegyed órát sültünk az autóban. Mire odaértünk az Újmohácsi kompkikötőbe a csapat fiatalabbik fele már is ott volt. Megvártuk a többieket, majd átkompoztunk a túlpartra.

Batinai csata emlékműve

Stég kacsákkal

Csacsi

Fekete gólyák a Miki Zoo-ban

Flamingók

Fekete hattyú család

Tukán

Ezután bő másfél hétig otthon voltam és a Mecsekben futkároztam az orchideák és a turbánliliomok után. Egyik alkalommal még egy Tubes → Badacsony panorámába is belefutottam.

Turbánliliom

Badacsony a Tubesről

Piros madársisak

Janka sallangvirág

Ballagás miatt egy rövid hazalátogatás során kora hajnalban kihasználtam azt a kis időt, amim volt. A következő tiszakécskei látnivalókat kerestem fel: a kilátó, a szabadstrand és a Nádirigó tanösvény. A tiszavirágzást sajnos pont lekéstem.

Napkelte a Tisza-parti kilátóból

Szabadstrand, Tiszakécske

Nádirigó tanösvény

Vasárnap kora reggel futva mentem Patacsra átvenni a hétfői kerékpártúra kisbuszát és utánfutóját. Természetesen egy kis kitérőt is beletettem és előbb a Tubest, majd a Jakab-hegyet is megmásztam. Közben pár orchidea is lencsevégre akadt.

Janka sallangvirág

Keretben a Kelet-Mecsek

Tornyos sisakoskosbor

Széleslevelű nőszőfű

Keskenyajkú nőszőfű

Jakab-hegyi kilátó és bivakszállás

Hétfő hajnalban indultam Budapestre, felvettem az utasokat Kelenföldön, majd Bécsben és kora délutánra már Werfenben voltunk. Sajnos az idő nem a legjobb volt, ezért kicsit vártam, elmentem a közeli Mpreis-ba, mert tudtam, hogy mire visszaérek már nem lesz nyitva.

A közeli Hochkönig hegycsoportot néztem ki, de sejtettem, hogy az időben nem fog beleférni. Főleg, hogy közben esélyes volt, hogy újra elered. A Werfenből a The Sound of Music Trail-en indultam, majd kinéztem magamnak az egyik táblán az Ostpreußenhütte-t. 8 km masszív emelkedő, közben lovak és tehenek. nagyon tetszett. Hétfő ruhetag, ezért rajtam kívül senki sem volt a környéken. A háztól keletre egy kis gerincen van a második képen látható panoráma pad. Fantasztikus a hely. Innen még egy-másfél óra lett volna a legközelebbi 2000 méter feletti magaslat. Kihagytam és még a nagyobb zuhé előtt sikeresen visszaértem Werfenbe.

Ostpreußenhütte

Panoráma pad

Hochkönig meredek északi fala

Valamelyik ujjaskosbor

Lovak a fennsíkon

Werfennek két nevezetessége van, az egyik a Hohenwerfen vára, a másik a Eisriesenwelt jégbarlangja. A várat lentről megnéztem még este, de a jégbarlang jobban izgatta a fantáziám. A barlang 1650 méter magasan van és normál esetben a településből egy busszal lehet felmenni a 970 méter magasan található látogatóközpontba (vagy saját autóval). Itt kell megváltani a belépőt, majd elsétálni a körülbelül negyed órára lévő felvonóhoz. A kabin fél óránként megy fel és le. Végül a hegyi állomástól újabb sétával érhető el Salzburg tartomány egyik legnépszerűbb látnivalója. Még több infó és árak a linkben.

Mivel csak hajnalban volt időm, akkor meg sem busz, sem a felvonó nem közlekedik, ezért elindultam futva. Nem igazán bíztam benne, hogy eljutok a bejáratig, illetve ha eljutok, akkor mit is fogok látni, de hajtott a kíváncsiság. A látogatóközpontig aszfalton kapaszkodtam fel, onnan murvás úton és egy alagúton át értem el a felvonót. Kis szusszanás után már indultam is tovább a sziklás, köves turistaúton. Itt-ott drótkötél és fémlétrák, hidak segítették az előrejutásomat. Ötkor indultam és nyolcra a reggelire vissza kellett érnem, ezért hét órát tűztem ki magamnak, amikor meg kell fordulnom, hogy még legyen elég időm a lefelére. 1370 méteren és kb 7,5 km-nél jártam mikor eljött ez az idő. sajnáltam, de nem tehettem mást. Amúgy nagyon ködös volt a reggel, ezért nem is láttam igazából hová megyek. Lefelé nem az alagúton, hanem az úgynevezett panoráma úton szaladtam le, amúgy mindenhol ugyanarra mentem amerre felfelé, csak kicsit gyorsabban. :)

Eisriesenwelt látógatóközpont

Barlangüregek valahol a felvonó alatt

Itt fordultam vissza

Jobbra az alagút és balra a panoráma út

Hohenwerfen vára

Délelőtt Sankt Johann im Pongau-ban találtam egy parkolóhelyet a busszal. Gyors leszedtem a bringám és elindultam megkeresni a közeli Liechtensteinklamm-ot. Aztán egy kerékpárút felújítás miatt ez nem jött össze. Pedig próbálkoztam két irányból is. Aztán feladtam és visszamentem a kocsihoz. Azzal természetesen egyből odataláltam és azt is láttam, hogy hol kellett volna kimenni a műútra.

Több parkoló van a szurdok bejárata felé vezető út mentén én a legmesszebbit választottam, mert itt kényelmesen, menetirányba meg tudtam állni a kisbusszal és az utánfutóval. 10 perc séta után megváltottam a jegyem és beléptem a csodavilágba. Voltam már pár hasonló szurdokban, de nekem ez tetszett eddig a legjobban. Sokan írják, hogy szép csak nagy a tömeg. Igen tényleg vannak rendesen és nincs egyenirányúsítva az ösvény, de engem nem zavartak az emberek. Csak itt-ott kellett egy kicsit várnom, hogy tudjak fotózni. Kicsit sokalltam a belépőt, de mikor végigmentem és láttam, hogy mennyi munka volt abban, hogy ilyen mértékben és biztonságban lehessen látogatni a völgyet, akkor átgondoltam ezt. Néhol teljesen összeszűkül a szurdok, aztán egy látványos "Helix"-re keresztelt csigalépcsőn kell leereszkedni, hogy végül egy fantasztikus vízeséssel érjen véget a túra. Valójában itt még nincs vége, mert ugyanezen az úton kell visszasétálni. Bő másfél óra alatt kényelmesen teljesíthető, mosdót itt találtok útközben.

Kristálytiszta hegyi patak

Délután a szurdoktól egyből Bad Gastein-be utaztam, pontosabban Badbruck-ba, mert ott volt a szállásunk. Becsekkoltam, majd pont mikor elkezdett esni az eső elindultam felfedezni a környéket bringával. Felújítás miatt kissé nehézkes volt a mozgás a központban, de azért itt-ott gyalogolva ugyan. de sikerült. Templomok, vízesések és rengeteg szálloda.

Öt előtt megérkeztek az utasok, aztán mehettem futni. Stubnerkogelt néztem ki, ahová kényelmesen fel lehet jutni felvonóval, aztán lehet gyönyörködni a Glocknerben és egy látványos függőhíd is található a csúcs mellett. Futva próbálkoztam, de másfél kilométerrel és 250 méter szinttel a cél előtt jött egy telefonhívás és vissza kellett fordulnom, hogy még időben a szálláson legyek. Azért így feljutottam 1900 méterre és közel 1100 m szintet tettem a 15 km-es "kocogásba". Sötétedés körül gyülekeztek a viharfelhők, dörgött és villámlott is, de ezt már a hotel teraszáról láttam.

Szent Primus és Felicián templom, Bad Gastein

Páfrány

Volt vízerőmű és vízesés Bad Gastein-ben

Kilátás a Graukogel felé

Meredek és technikás turistaút

Füves gerinc

Részben a Hohe Tauern Panorama Trail-en haladtam

Ahogy magasabbra értem, egyre jobb lett a panoráma

Ugyan a házak nem látszanak, de ez a vízesés a városon belül van

Kilátás a teraszról

Hajnali futásra a közeli Poserhöhe-t néztem ki, mert bíztam benne, hogy ezt a magaslatot végre sikerül elérnem. Hívogató volt a neve. :) Turistaház és kilátópont is egyben. Ebből már az is kiderült, hogy felértem, aztán a lefelé út tartogatott némi izgalmat. Meredek utat néhol rövid láncos részek tarkították.

Hajnali hangulat

Pózerkedésra alkalmas magaslat

Kilátás a Gastein-völgyre

Kilátás a Gastein-völgyre 2

Kötschachtal

Az Alpok-Adria kerékpárút Bad Gastein után egy vasúti alagútban megy át a Hohe Tauern alatt. Vonatra kell szállni bringával és autóval egyaránt, aztán 11-12 perc alatt Mallnitz-ban találja az ember magát. 6:20 és 23:20 között óránként indul a járat Böckstein-ből és 5:50-től 22:50-ig Mallnitz-ból vissza. Mi is így tettünk. Nyáron érdemes nem az utolsó pillanatban érkezni a vonathoz, mert könnyen lehet, hogy már nincs elég hely a bringának. Akkor pedig 1 órát kell várni a következő járatra. Azt vettem észre, hogy leginkább a bringa a gyenge keresztmetszet, autóval én könnyedén felfértem, de láttam, hogy kerékpártúrás lemaradt és várhatott.

Azt sajnálom, hogy Mallnitzban nem álltam meg egy kicsit szétnézni. De majd legközelebb ezt is megteszem. Möllbrücke-nél hagytam el a Mölltal-t és innen a Dráva völgyében Spittal an Drau-n át értem el Villach-ot. Egész délután bringáztam a városban és a Dráva parton, miután megjöttek az utasok, akkor áttekertem az Ossiacher See-hez is.

Ossiachersee

Villach

Hajnalban nem mentem futni, mert tartalékoltam délelőttre. Reggeli után elindultak az utasok én pedig meg sem álltam Fusine in Valromana-ig. Leraktam az autót és feltekertem a tavakig. Csak közben vettem észre, hogy júniusban hétköznap még nem kell fizetni az úthasználatért. Legalábbis a kasszánál még nem volt senki.

Feltekertem a felső tóig, lezártam a kerékpárt és megindultam fel a Monte Collarice-ra. Tavaly már voltam erre, akkor egy vihar csak a Sella Colrotondo-ig engedett. Remélem jövőre már a Picco di Mezzodì is meg lesz. A tó feletti füves legelő májusban és még most is tele volt vadvirágokkal, a tehenek viszont mostanra eltűntek. Biztos valahol magasabban legelnek ilyenkor. baromi jót futottam, még a felső tavat is megkerültem visszafelé.

Fusine-i tavak tájékoztató tábla

Tipikus kép a Fusine-tavakról és a ködbe bújó Mangart csoportról

Osztrák tárnicska

Kicsit tisztult az idő Mangart északi falán

Valamelyik bibircsvirág

Talán erdei ujjaskosbor

Sella Colrotondo-ből a Mangart

Fusine-i tó a magasból

Borzas havasszépe

Újra a tó partján

Útközben egy névtelen kis vízfolyás

Tarvisio-ban megálltam egy fagyira, majd a következő szállásnál, Pontebba-ban vártam a csoportot. A Pontafel Pizzéria felet volt a szállásunk. Várakozás közben kiszúrtam magamnak a Monte Brizzia-t, lentről a városból látszott a nagy kereszt a csúcs alatti kilátóhelyen.

Lógott az eső lába, de nem tudtam nem elindulni. Fél óra után aztán leszakadt az ég és bőrig áztam miközben meneteltem fel. Egy kilátópontnál aztán úgy döntöttem, hogy eddig és nem tovább. Természetesen mire leértem már elállt az eső és valamelyest kitisztult az ég. Nem volt már kedvem visszamenni, helyette inkább felkerestem a Bombaschgraben feletti első világháborús tematikus tanösvényt. Szépen rendbe hozott bunker, lőállások és sziklába vájt alagút. Nekem nagyon bejött a hely. Hazafelé már a Nassfeld hágóba vezető aszfalt úton kocogtam.

Pontebba a kálvária templomtól

Fénycsóva

Visszafordulásom helye

Sziklába mélyített traverz út

Bombaschgraben Pontebba

Lehet 100 éves konzervdoboz

Petróleum lámpa

Alagút lejárat

Nem hagyott nyugodni a tegnap esti futás, ezért hajnalban újra megpróbálkoztam a heggyel. Körülbelül annyi idő alatt felértem a kilátóponthoz, mint előző nap, aztán a lenti képen látható traverz kissé megtréfált. Könnyűnek tűnt, de nem volt az, mert csomó kőfolyás elvitte az utat. Ezeken a helyeken egy rossz lépés és több száz métert zuhanok. A túrabot segítségével azért nem volt gond, csak visszafelé vettem észre, hogy még az elején ki volt készítve egy lapát, azzal meg lehetett volna tisztítani az ösvényt. Mentem tovább, de jó egy kilométer múlva újra át kellet gondolnom, hogy hogy legyen. Az egyre meredekebb és az egyre keskenyebb ösvényt még a tegnapi eső jól meg is áztatta. Annyira nem éreztem magam biztonságban, hogy elengedtem a csúcsot és visszafordultam. Ha nincsenek a botok nem is tudom, hogyan jövök le onnan. Sima turistaútnak jelölték, de nagyon nem az volt. Talán harmadjára majd ha újra erre járok sikerül. :)

Ködbe bújó völgy

Kőfolyások a traverzáló ösvényen

Monte Brisiach

Napközben tettem egy kis bringás kitérőt a Sella Nevea hágóba. Chiusaforte-ból indul az út a hágó felé. Útközben megálltam a Fontanone Di Goriuda vízesésnél. Többször voltam már itt, nagyon szeretem. Egész délelőtt itt voltam, a vízesést és virágokat fotóztam. Kora délután bringáztam egy kicsit még a Millenniumi vasút menti kerékpárúton Chiusaforte körül, de eleredt az eső és gyorsan megfutamodtam. Aztán még Udine előtt a Tagliamento folyó völgyéből kiemelkedő Osoppo-i erődben tettem egy rövid sétát.

Fontanone Di Goriuda

Cascata bassa Goriuda

Vörösbarna nőszőfű

Sella Nevea

Óriás kerékpár

Erőd, Osoppo

Tagliamento völgye

Udine-ben este tekertem és egy kicsit csavarogtam a belvárosban, másnap hajnalban pedig futottam egy kört. Délelőtt Palmanova-ban gurultam, majd délután Grado-ból vissza Aquileia-ig, aztán a csapattal ugyanarra vissza a szállásra- este már csak egy kis fürdésre volt energiám. Vasárnap hajnalban meg a hosszú vezetés miatt inkább tovább aludtam.

Palmanova

Grado

Hétfőn reggel autót cseréltem majd napközben dolgoztam a Nomádban. Este pedig már újra készülődtem, mert kedden indultam a Dél-Tirol - Garda-tó kerékpártúrára. Hajnalban fel Kelenföldre, majd Bécs - Salzburg - Kufstein - Innsbruck mellett elhaladva az autópályán értük el Pfunds-ba. Salzburg-ig minden jól ment, aztán utána dugó és az eső miatt nagyon belassultunk. Késő délután csepergő esőben vettük át szállásunkat a festői tiroli településen.

Szerda hajnalban egy fokkal jobb idő volt mint este, ezért futócipőt húztam és mentem egy kört a Pfunds melletti Radurschlklamm-ban.

Ködpaplan alatt Pfunds

Erdei ujjaskosbor

Had í patak felett

Radurschlklamm

Ösvény a szurdokban

Radurschlklamm bejárata

Díszes tiroli ház

Der Turm

Nagyon szuper volt a pfunds-i szállásunk. Ha erre jártok, csak ajánlani tudom. Reggeli után szedelőzködés közben még hűvös volt az idő, de ez annak is volt köszönhető, hogy közel 1000 méter magasan voltunk. De eső már nem esett. Felvittem a csoport egy részét a Reschen-hágóba (1504 m), ketten már bringával korábban elindultak. A hágóban van az osztrák-olasz határ, de nem innen indult a túra, hanem pár kilométerrel lejjebbről a Reschensee vagy olaszul Lago di Resia északi sarkában található parkolóból.

Ez egy fizetős parkoló volt, ezért kerestem egy másik megállásra alkalmas helyet, ahonnan én is tudtam egy kört tekerni. A hágóban sikerült, az olasz rendőrség is áldását adta rá. :) Először visszatekertem Nauders-be, aztán megkerültem a tavat, megnéztem az elárasztott templomot, majd vissza a hágóba.

Resia tó partján

Az elárasztott templom

Graun temploma

Merano felé megálltam Prato allo Stelvio mellett és a helianos e-bike-kal megindultam a Stelvio-hágó felé. Azt mondtam magamban, hogy ha két pöcökre leesik a töltés, akkor megfordulok. Gomagoi-nál történt ez meg, itt lehet elmenni az Ortler felé (pl a megnézni az MMM-ot) vagy a Stelvio hágóba. Nem is tudtam volna merre menjek, szerencsére egyikre sem volt reális esély (a töltöttség és a kevés idő is közrejátszott).

Merano mellett Sinigo-ban volt a szállásunk. Becsekkoltam és töltőre raktam az aksit. Jó másfél óra töltés után elindultam felfedezni Meranot. Először a Trauttmansdorff kastély és botanikus kertjéhez mentem. Csoda szép hely, de fél nap is kevés lett volna hozzá, nekem meg csak pár órám volt a városra, ezért inkább csak kintről néztem meg. Innen betekertem a belvárosba, majd a város felett húzódó Tappeinerweg következett. A Pulverturm-nál összefutottam a csapattal és megnyugtattak, hogy ráérek visszaérni a szállásra nyolcra, addig ők sem érnek oda. Mentem jobbra, balra egyik almás birtokról a másikra, egyik kastélytól a másikig.

Fénycsóva Merano felett

Merano a magasból

Tappeinerweg

Merano

Almás kaastély

Már estére kinéztem magamnak a Knottnkino-t a térképen, de akkor nem volt időm futni. Másnap hajnalban viszont felmentem, viszont rájöttem, hogy ez nem napkeltés, hanem naplementés hely. Viszont legalább tudom és legközelebb biztos ki nem hagyom este. Azért jó volt reggel is a futás, 21 km-en több mint 1250 m szintet szedtem össze.

Érdekes turistajelzés. Maradj a kijelölt turistaúton!

Csúcskereszt

Knottnkino: a hajnali előadás elmaradt

Merano-ban esik

Dél-Tirol

Bolzano volt a mai napi program. Szállásunk Laghetti-ben volt, itt leraktam a kocsit és visszatekertem Bolzano-ba. Beugrottam a Salewa központba (szakmai ártalom), majd a belváros következett. Itt is rengeteg outdoor bolt volt, de ezeket már nem néztem meg. Helyette inkább a Tourist Office-t kerestem fel. Innen pedig a földpiramisokhoz tekertem. A tűző melegben még az e-bike-kal is megizzadtam. De megérte. Fábián Tamás barátomtól hallottam először a helyről, még anno az egyetemen. Visszafelé kicsit változtattam az útvonalon, de erre már jobb volt, mert csak gurulni kellett Bolzano-ig. Onnan aztán jó kis szembe széllel küzdöttem egészen a hotelig.