Zengő körtúra

  Múlt hét elején kaptam a hírt, hogy bimbóznak a bánáti bazsarózsák. A hétvégére terveztem, hogy kimegyek, de aztán úgy alakult, hogy hétfői szabadnapot kaptam, így toltam egy napot a kirándulást. Elvittem a gyerkőcöket oviba és iskolába, majd irány Hosszúhetény. Hetényből pedig elindultam kifelé Püspökszentlászlóra, de még mielőtt kiértem volna megálltam egy tisztáson. Itt a kék háromszög előtti kis mezőn szoktam parkolni mikor a Zengőre megyek. 
Reggeli fények
Nyolc körül már a Mecsek legmagasabb csúcsa felé szaladtam felfelé. A nap már magasról sütött be az egyre záródó lombkorona fölül. A fénycsóvák csak itt-ott találtak utat maguknak.
Virágzik a medvehagyma
Egy hete még csak elszórtan találkoztam virágzó medvehagymákkal, de mostanra már csak egy két hely van ahol még nem virágzik. Hamarosan összefüggő zöld-fehér szőnyeg borítja a Mecseket. 
Bánáti bazsarózsa bokor a Zengő oldalában
Mikor a kék háromszög találkozik a sárga háromszög jelzéssel az út derékszögben elkanyarodik és elindul északnak a Zengő gerincére. Itt találkoztam az első még csak bimbózó bazsarózsa bokorral.
Bánáti bazsarózsa bimbó és smaragdfényű tőrösmoly
Miközben a bimbókat fotóztam, az egyiknél érdekes kis állatkára lettem figyelmes. Mint utólag kiderült egy smaragdfényű tőrösmollyal futottam össze. Smaragdfényű tőrösmoly (Adela reaumurella) a hosszú csápú tőrösmolyfélék családjába tartozó molylepkére eddig nem figyeltem fel, de rövid kis túrám alatt még két állatka került az utamba.
Fent a Zengőn
Körülbelül két kilométert tehettem meg mikor felértem a megye tetejének számító magaslatra. Az idő ugyan szép volt, de panoráma az szinte semmi, még az alattam elterülő Püspökszentlászló is alig látszodott a fák közül, ezért nem is mentem fel a toronyba. Bár ki van írva, hogy nem szabad, de azért néha-néha fel megy az ember ha erre jár. Fél évvel ezelőtt lezárták, de nem sokáig volt fent a vas ajtó, pár hétre rá leszerelte valaki, azóta a kilátó aljában van az ajtó.
Zengővár romjai
A kilátótól keletre a Zengővár romjainál csak pár kép erejéig álltam meg, majd folytattam utamat a Pécsvárad felé vezető sárga jelzésen. Fél kilométeres ereszkedés után elértem az általam csak Zengőlaknak nevezett komfortos esőbeállót. Lehet amúgy is ez a neve? 
Zengő lak
A remek fekvésű pihenőt talán egy későbbi időpontban még felkeresem többed magammal egy Mecsek keresztezés alkalmával. De ez még a jövő zenéje! Most mennem kell tovább, mert amiért jöttem az még csak részben teljesült.
Zengő információs tábla
A sárga ösvény mentén egy szuper információs táblát találtam, ahol minden fontos információ fent van a környék élővilágáról, történetéről, beleértve az elmúlt évek lokátor kálváriáját is! 
Meseház a Komlós-kanyarban
Áttértem a piros keresztre, mert a sárga levitt volna Pécsváradra, de én inkább maradtam a Zengő körül. Rövid erdei szakasz után a turista út kijutott egy erdészeti útra. Ahol a két út találkozik ott van a Komlós-kanyar, ebben a kanyarban pedig van egy icike-picike házikó. A vadászházként üzemelő apró kis házat sokan hasonlítják Jancsi és Juliska meséjének mézeskalácsházikójához. Nem véletlen, ha erre járok sosem hagyom ki!
Szagos müge (Galium odoratum)
Az erdészeti útról nemsokára letértem a Réka-völgy felé, a széles földes úton rengeteg kivágott és szépen sorba rendezett több méteres fa darab feküdt. Majd megtaláltam az első mügéimet is. A bimbózó szagos mügék kisebb nagyobb csoportokban terültek el az ösvény oldalában.
Réka-kunyhó
A Réka-völgy felső végében található a Réka-kunyhó, mely kedvelt táborhelye a környéket bejárni kívánó turistáknak. Ittam pár kortyot az Etelka-forrás vízéből, majd elindultam újra felfelé a kék négyzeten.
Zengő-kő
A fentebb már említett erdészeti műútra visszavezetett a turistaút. Egy tisztásra kiérve újabb esőbeálló és táborozóhely fogadott, majd hamarosan megláttam ez idei első virágba borult bánáti bazsarózsákat. 
Bánáti bazsarózsa vagy bánsági bazsarózsa (Paeonia officinalis subsp. banatica) 
Tavaly május elsejei ünnepnap délelőttjén voltam kint, idén majd egy hónappal korábban kellett jönnöm, hogy újra átéljem ezt a csodát!
Bánáti bazsarózsák
Közeli bazsarózsa
Mecsek gyöngyszemei
Bazsarózsa tenger
Csak úgy röpült az idő, fotóztam őket közelről-távolról, alulról-felülről, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy indulnom kell az oviba a fiamért. Lefutottam Püspökszentlászlóba, egy pillanatra azért megálltam egyik kedvenc mecseki völgyemben. Alább a fotó.
Kedvenc völgy
Az arborétum még mindig zárva van, a haranglábat felújítják, így csak átrobogtam a kis hegyi falvacskán és hamarosan már utaztam is haza Pécsre. Még az is lehet, hogy idén, de jövőre biztosan visszajövök a ezekhez a rózsaszín gyöngyszemekhez.

Megjegyzések

Booking.com