Ugrás a fő tartalomra

Kiemelt

10 kihagyhatatlan látnivaló a Dolomitokban

  A Dolomitok hegység az olasz Alpok egyik legismertebb és leglenyűgözőbb része, Észak-Olaszország területén helyezkedik el, magában foglalva Dél-Tirol, Trentino és Veneto tartományok egy részét. Az UNESCO 2009-ben a világörökség részévé nyilvánította ezt a rendkívüli hegységet, amely nemcsak természeti szépségei, hanem egyedülálló geológiai tulajdonságai miatt is kiemelkedő jelentőségű.

10 kora tavaszi virág, ami miatt érdemes túrázni indulni

  Összeszedtem pár kora tavaszi virágot, amiket én nagyon szeretek. Leginkább a Mecsek, illetve Dél-Dunántúlon fellelhető védett virágok kerültek a gyűjteménybe.
Kora tavaszi virágok
  A virágokat amennyire lehet kronológiai sorrendben rendeztem, de sokszor előfordul, hogy egyik korábban jön, a másik pedig később virágzik a megszokottól.


Illatos hunyor: Abszolút a legkorábbi, itt délen a Mecsekben találkoztam már vele november végén is. Levelei sokáig zöldellnek, egészen a következő évi virágzásig.
Illatos hunyor (Helleborus odorus)
Kikeleti hóvirág: Tömegesen virágzik, nagyon szeretem mikor megjelennek az első tövek, aztán pár nap múlva már tömegesen ellepik az erdő aljnövényzetét.
Kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis)
Szártalan kankalin: A Mecsekben és a környéken csak az a fajta kankalin él természetes környezetben, ezért nem maradhatott ki a listámból.
Szártalan kankalin (Primula vulgaris)
Nemes májvirág: Alapvetően nem tömeges előfordulású, viszont ott ahol van ott nem egy-két szál található. Apró kis kékes szirmai miatt könnyen észrevehető megtalálható a barna avarban.
Nemes májvirág (Anemone hepatica, korábban Hepatica nobilis)
Ligeti csillagvirág: Ugyanaz igaz rá, mint a májvirágra, csak hatványozottabban. Azaz kevés helyen van, de ott nagyon sok. Ha rááll az ember szeme és jó helyen keresi, akkor megtalálni is könnyű.
Ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis)
Leánykökörcsin: Az egyik nagy kedvencem, az első virágfotós próbálkozásaim főszereplője. Sziklagyepeken fordul elő, éjszakára becsukja szőrös szirmait, napsütésben, pedig kitárulkozik.
Leánykökörcsin (Pulsatilla grandis)
Kakasmandikó: A liliomfélék családjába tartozó virág legalább annyira szép, mint a neve. Régebben kutyafoggyökérnek is hívták, szerintem a kakasmandikó jobban passzol hozzá. sajnos a közeli erdőkben nem található, ezért nem minden évben találkozom vele, de minden alkalom nagy élmény.
Kakasmandikó (Erythronium dens-canis)
Fekete kökörcsin: Félszáraz, meleg déli lejtők, gyepek vadvirága. Szerencsére a Mecsekben és a Villányi-hegységben is megtalálható.
Fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis subsp. nigricans)
Tavaszi hérics: Ahol a kökörcsinek élnek ott találsz tavaszi héricset is. A lenti képen olybá tűnik, hogy nincs szára, pedig van, de ez egy március eleji kép, amikor is még csak elkezdte bontani a szirmait.
Tavaszi hérics (Adonis vernalis)
Mocsári kockásliliom: A virágzata, a szára és a levelei is hihetetlen megjelenésűek. Olyan mintha ecsettel festették volna. Tényleg kockásak a szirmai és a levelei úgy kunkorodnak, mint a malac farka. Sajnos a fényképem nem tudja visszaadni, hogy milyen szép ez a virág.
Mocsári kockásliliom vagy kotuliliom (Fritillaria meleagris)
  Az összes felsorolt virág védett hazánkban, kérlek vigyázz rájuk! Csak az emlékeidben és a fotóidon hozd magaddal! Hidd el sokkal szebb a természetben, mint egy vázában, ahol pár nap és elhervad. Az erdőben a helye, hogy mások is megcsodálhassák.
 

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek támogasd a blogom azzal, hogy a következő utazásod alkalmával a lenti keresőn keresztül foglalod a szállásod. Semmivel nem fizetsz többet, viszont én kapok egy kis jutalékot. Köszönöm. 


 


Népszerű bejegyzések