Neowise üstökös

  Hetek óta Neowise-üstökös lázban vagyok, de valahogy eddig nem jött össze. Vagy az időjárás vagy én voltam fáradt és lusta, hogy megnézzem.
Neowise-üstökös
Aztán mikor már nem csak hajnalban, hanem kora este is meg lehetett figyelni, akkor már nem foghattam a korai kelésre, hogy nem látom. Bár hajnali futó vagyok, de a három órai kelés, azért még nekem is nagyon fáj. Ezek után kitaláltam, hogy kedden kora hajnalban kimegyek a zengőre és megnézem. :)

De csak 3:20-kor sikerült felkelni és 4:55-re értem fel a kilátóba. Illetve a felkészülésem sem volt tökéletes, mert azt tudtam, hogy az északi, északnyugati égbolton kell keresni, de ez nagyon kevés volt. :( 20 perccel napkelte előtt meg amúgy is nagyon világos volt már. Ezek után inkább napkeltével foglalkoztam és csináltam egy 30 perces timelapse videót.
Ezek után már jobban utána olvastam és környékbeli képeket nézegettem, amikből már elég jól belőttem, hogy merre is kell keresnem. Orfűről a Balázs-kilátóból készült kép segített igazán. Nem maradt más hátra csütörtök (07.23) este felfutottam a János-kilátóba. Napközben ugyan leszakadt az ég, de bíztam benne, hogy a felhők nem takarják az eget.
A www felett az üstökös
Kilenc óra után már a kék órában kezdtem fotózni, de sokáig semmi eredménnyel. Aztán egyre sötétebb lett és egyre több beállítás kipróbálása után sikerült. Jó kellett hozzá az is, hogy jött a kilátóba egy nagyobb társaság, akik távcsövekkel látták és ezután már biztos voltam benne, hogy hol kell keresnem.
Repülő keresztezi a Neowise-üstököst
Nem vagyok egy profi fotós, ezért időbe telt, hogy rájöjjek milyen beállításnál jön elő legjobban. Hosszú záridővel próbálkoztam sokáig, de az iso-n és a blendén nem változtattam. Aztán a 3,5-ös rekesz és a 1600-as iso meghozta a várva várt eredményt. Sötétben a kijelzőn azt sem láttam, mit fotózok, csak bíztam benne, hogy rajta lesz az üstökös, de aztán kiszerkesztve már egész tűrhető az eredmény.
Ugyanaz más záridővel
Éjfél előtt 20 perccel 2 és fél óra fotózgatás után kezdett merülni a fényképezőgépem, így elindultam haza. Illetve befelhősödött az ég is. Nagy élmény volt, miután a fotók alapján beazonosítottam, akkor már szabad szemmel is halványan láttam, de inkább csak odaképzeltem.
Tv-torony
Hasznos információkat az észleléshez a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján találtok.
C/2020 F3 (NEOWISE)-üstökös

Pont a kép szélén. :(
Ha szeretnéd látni a Neowise-üstököst, akkor még ebben a hónapban jó eséllyel megteheted, de már nem sokáig és egyre halványabb, ezért kell a tiszta égbolt és a jó távcső és/vagy fényképezőgép. Keressétek a Nagy Medvét vagy ismertebb nevén a Göncölszekeret  és alatta ha kitartóan nézitek meglátjátok az üstököst is.
Hajrá!

Megjegyzések

Booking.com