2014. december 9., kedd

Hajnali kaland

  Csak egy rövid történetet osztok meg veletek. Én biztosan, de talán más is tanul az esetből! A Mecsekmaratonos csapattal ma hajnalban újra futásra jelentkeztem. Ötkor indultunk a Tettyéről. Annak rendje és módja szerint felkapcsoltam a lámpám és elindultam felfelé. A tempó nekem régebben is és most egy kicsit erős volt, néhol eléggé csúszott az avar, valamint a sárban is meg-megcsúsztam, de mindez egyáltalán nem zavart. Egyik társam a Tubesig mögöttem jött és a lámpájának a fénye olyan erős volt, hogy én majdhogynem lekapcsolhattam volna az enyémet. Aztán a kilátó utáni ereszkedésnél magam el engedtem, egyből láttam, hogy a lámpám fénye nagyon kevés, de amíg közel voltak a többiek, addig láttam, hogy merre kell haladjak tovább. De a lábam elé már nem láttam, aztán pár perc múlva eltűntek egy kanyarban és ott maradtam egyedül korom sötétben. Lelassítottam, mert az ösvényt sem találtam, amin tovább kellett volna futnom. Rengetegszer járok erre ismerem a terepet mégsem találtam a csapást, a jelzéseket a fákon. Arra gondoltam előveszem a telefonom és a fejlámpa pislákoló fénye valamint a telefon lámpája elég lesz arra, hogy lebotorkáljak a Lapisig, ahol valószínűleg megvárnak a többiek. Ha addig fel nem tűnik nekik, hogy lemaradtam? Miközben a zsebemből kivettem a telefont fejjel nekimentem egy fának! Viccesen hangzik, de annyira nem láttam semmit. Azt már csak itthon vettem észre, hogy a lámpa két szép csíkot hagyott a homlokomon és a térdemen is lett egy jókora dudor! A fejlámpa tompította az ütést! Bekapcsoltam a telefont, de a két halovány fény sem volt elég, hogy megtaláljam a helyes utat. Az irány még tudtam merre kéne mennem, ezért elkezdtem hahozni és szép lassan továbbindultam. Szerencsémre a többiek is észrevették, hogy lemaradtam, meghallottak és bevártak. Ez még bőven hat előtt volt, úgyhogy innen beálltam a társam elé és a fényében lefutottunk a Lapishoz, majd a Remeterétre és onnan a Manduláson át vissza a Tettyére! A saját árnyékom miatt közvetlen a lábam elé nem láttam, de messzebbre viszont igen és nem volt gond a futás. Innen is köszönöm a fényt, a segítséget! Azon gondolkozom azóta, hogy mit tudtam volna még csinálni és hogyan előzhettem volna meg! A fejlámpában aksik vannak, még szombaton futottam vele és semmi jele nem volt, hogy lemerül. A fényereje jó volt még mikor hajnalban indultunk akkor is. Töltöttség visszajelző nincs benne és az aksik is csak pár órát mentek mióta megvannak. De ezentúl futás előtt rátöltök! Tartalék elemek sem ártanának! Azt gondolom, hogy innen, de szerintem máshonnan is le tudtam volna menni az aszfaltos útig és azon könnyedén visszaérhettem volna Pécsre. Megvárhattam volna míg kivilágosodik... Szerencsére voltak segítő társak, így nem volt gond, azt gondolom ha egyedül vagyok akkor is megoldom a helyzetet! De gondolkodjunk mindig előre, előzzük meg a bajt, vagy legalábbis készüljünk fel a legrosszabbra is! Pár pillanat alatt kerülhetünk ilyen helyzetbe! 
  Vigyázzunk Magunkra, figyeljünk Egymásra!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...