Házról házra a Kelet-Mecsekben

  Nem is emlékszem mikor voltam utoljára a kelet-Mecsekben. De ma reggel végre ismét útra keltem és bejártam egy kis részét. A héten csak egyszer tudtam terepre menni, kettőt a városban futottam, ezért már nagyon vártam a vasárnap hajnalt, hogy újra tudjak menni futni. Tervezgettem az útvonalat, de aztán úgy voltam vele, hogy úgyis ott helyben dől el minden. Így is lett, ennél azért hosszabbat szerettem volna, de nem baj, lesz még alkalmam máskor is menni. A Mecsek turistája projekthez akartam minél több helyszínt felkeresni, végül ötöt sikerült is. 
  Fél hat előtt csörgött a telefonom, gyors elvégeztem a dolgaimat és még hat előtt el is tudtam indulni. Vékony hóréteg takarta az utcát, de reméltem nem lesz gond és ki tudok jutni Hosszúheténybe. A főutak jól járhatóak, hómentesek voltak, viszont Hetényben fehér és jeges utak fogadtak. Püspökszentlászlói utat most nem kockáztattam meg, Hosszúhetény határában leparkoltam és leraktam a kocsit. Tovább szoktam menni, de gondoltam jobb a békesség, azt a pár száz méter simán lefutom inkább. 6:22-kor még az autóban indítottam el a Strava-t, összeszedtem mindent ami kellhet és már indultam is. Fejlámpám fényében a kék háromszög jelzést követtem. Talán innen a leglájtosabb a Zengő, elég jól bírtam a felfelét. A sárga háromszög találkozásáig alig gyalogoltam bele. Onnan aztán már többször. Egyre jobban világosodott, ezért már a csúcs előtt lekapcsoltam a fejlámpámat. Hét óra után pár perccel értem el a Zengőt. Kilátóba most nem akartam felmenni, még félhomály volt és a panoráma sem tűnt valami jónak.
Havas Zengő

 Pár percet így is elvett a fotózgatás, a fényképezőgép mellett az okostelefonnal is szoktam mostanában fotózni, hogy a futás mellé tudjam rakni a Strava, vagy ha jól sikerül akkor egy-két képet az Instagram-ra is ki szoktam posztolni. A lefelé jól ment, a következő megálló a Zengő keleti oldalában található kis bivakháznál volt. Mindig félve megyek elé, nehogy valakit felébresszek, de eddig még csak sátrazókat láttam a ház mellett, akkor nem is zavartam őket. Most sem néztem körül túlságosan! Jó lenne egyszer itt fent aludni!
Zengőlak
 A sárga sávon, majd a piros kereszten futva még mindig lefelé, ezért jól haladva értem el a kedvenc mecseki házikómat. A Komlós-kanyarban található kis vadászház mellett sosem tudok elmenni. Minden évszakban gyönyörű látvány. 
Mézeskalács házikó a Komlós-kanyarban
 Rövid aszfaltos szakasz után letértem a Réka-völgy irányába. Vadállatok nyomain kívül senki nem járt erre a hóesés óta. Ez a szakasz általában saras, de most meg volt fagyva minden. A gond csupán az volt, hogy a vékony jégréteget betakarta a hó, ezért nehezen lehetett észrevenni, hogy hóvá nem érdemes lépni. Szerencsémre most megúsztam a lábmosást. 
Réka-kunyhó
 A Réka-kunyhó előtt két őz szaladt át előttem az úton. Ez a ház is üres volt, itt sem aludt senki szombat este. Eredetileg a Réka-völgy felé akartam menni, majd fel az Ötös-úti kunyhóhoz és onnan le a Döngölt-árkon Óbányára. De már itt éreztem, hogy nem fog ez menni emberi időn belül, ezért inkább egy kisebb körre módosítottam az elképzeléseimet. A kék négyzeten indultam a Somos-hegynek. Óda ugyan nem mentem fel, de annak oldalában a Szamár-pihenőnél ismét csak megálltam fotózgatni. Hétfőn 18-án terelővadászat lesz a területen, erre figyelmeztetett a lenti képen látható tábla. Néztem a Mecsekerdő honlapján és tudtam, hogy ma nincs gond. lehet menni futni. 
Szamár-pihenőnél
 A zöld sávtól már csak ereszkednem kellett egészen Kisújbányáig. A tábla szerint egy kilométer, de az első házak közé már ötszáz méter megtétele után beér az út. Mikor utoljára voltam erre, szerintem még nem volt itt villanypásztor. Most az útról le sem lehet menni, minkét felét lezárták. 
Kisújbányai kulcsosház
 Nagyon csendes volt még a falu, bár napközben sem lehet túl hangos, max egy-két turista zavarja meg a csendet. Itt is már az új kéktúra bélyegző van a kulcsosház oldalán. Felkukucskáltam a Szent Márton templomhoz, de tényleg csak egy pillant erejéig. 
Szent Márton templom és lépcsősora
 A Klumpás konyha is zárva volt még, talán odabent már készül a rétes és a kenyérlángos, de ennek jeleit én kintről nem láttam. Ismét havas aszfalton futottam, sétáltam a kék sávon. A cigány-hegyi elágazóban a Közép-Mecsekből már ismert tábla fogadott. 
Kisújbánya külső, kéktúra tábla
 Gyors felszaladtam a kilátóba. Panoráma alig, Zengő, Hármas-hegy, Dobogó látszott, de a Tubes, Misina már nem. A kilátó alja is egy kis bivak, mint a Zengő-lak. Talán még komfortosabb is annál. 
Cigány-hegyi kilátó
A hegyet megkerülve a sárga sáv kék kereszt elágig mentem, majd délnyugatra fordulva tértem vissza a kéktúrára. Egy elhagyatott saras, havas Lada Niván kívül semmi említésre méltót nem láttam erre. 
Lakkeri-fenyves, kéktúra tábla
 Lakkeri-fenyvesnél a kék sáv elhagyja a műutat és eszeveszetten elindul lefelé. Egy fotó után én is így tettem. Hosszú ereszkedés után rövid emelkedő következett és ismét a műúton találtam magam. 
Hidasi-völgy bejárata, kéktúra tábla
 A kék és a zöld sáv az első kanyarulatig megy együtt, itt viszont a kék lemegy a Hidasi-völgybe a zöld pedig kanyarog tovább és felmegy Pusztabányára. A Hidasi-völgy is része a Mecsek turistája túramozgalomnak, de sajnos most ez is kimaradt, mint az Óbányai-völgy. Ami késik nem múlik! Pusztabánya előtt a zöld túra bélyegző állomása a Betyár-tanya, ha már erre jártam gondoltam megnézem. A házikó szép, bélyeg vagy nyalóka viszont nem volt a dobozban. :(
Betyártanya
 Pusztabányán már nagyobb volt a mozgás mint eddig, egy terepjáró húzott el mellettem ez úton és az egyik ház előtt is állt egy autó. Amiből nemsokára ki is jött valaki. Vicces volt, mert ő nem vett észre és azzal a lendülettel, ahogy kilépett az ajtón, már húzta is le a sliccét. Aztán mikor észrevett, akkor elsétált a ház mögé. 
Bazsarózsás tábla Pusztabányán
 Az üveghutánál még egy fotó erejéig megálltam, majd a kék háromszögön elindultam Püspökszentlászló felé. Igen ám, de én meg akartam nézni a felújított kastélyt és csak itt jutott eszembe. hogy a zöld sávon kellett volna mennem. 
Üveghuta, Pusztabánya
 Nosza árkon-bokron át felkajtattam a zöld sáv jelzés felé. de még mielőtt odaértem volna kiértem a pécsváradi útra. Ezért inkább azon maradva futottam tovább Diós-kút felé. Az egyik kanyarban megálltam és tőlem 20 méterre a fák között megbújva egy szarvas nézelődött. Én is nehezen vettem észre, de nekem úgy tűnt, hogy ő csak percek múlva látott meg. Akkor sem szaladt el egyből, ezért sikerült lencsevégre kapnom. 
Szarvas a fék között
 Ezen a részen még sosem jártam, ezért újdonság volt nekem a Szent Ferenc kápolna. csináltam szemből is képet, de valamiért ez a hátsó jobban tetszett nekem mint az. 
Szent Ferenc kápolna hátulról
 Hamarosan a diós-kút alatti esőbeállóhoz értem, itt keresztezi az út a sárga sáv ösvényt. Ezért búcsút intettem az aszfaltnak és megiramodtam lefelé a kedvenc völgyemben. Na ez a lendület nem sokáig tartott, mert újra fotószünet következett. Ma négy éve, hogy Tamás nincs közöttünk, ezért is jöttem erre, amerre utolsó közös túránk vezetett. Elővettem hát a zászlómat és csináltam egy képet az emlékére. 
Kedvenc völgy
 Püspökszentlászlón a kastély és a kápolna május elsejétől lesz látogatható. Kívülről nézve pazarul sikerült a felújítás. A romos épületből csodaszép kastély született. Ezt is csak hátulról fényképeztem, de erre nyomos okom volt, mivel kerítéssel le van zárva és nem tudtam szemből fotózni. A faluban sok helyen meg-meg álltam fényképezgetni, ennek eredményét lentebb láthatjátok. 
Felújított kastély és kápolna
Bazsarózsa kulcsosház
Utcakép
Harangláb, Püspökszentlászló
Kerékpáros házikó
 A falun végig futottam, majd onnan már egyenesen az autómhoz tértem vissza. Menet közben az első futóval is találkoztam. 21,6 km lett, a részletek, pedig a Stravan.

Hazafelé megálltam Hetény vezér szobránál. Hosszúhetény is szerepel a Mecsek turistája mozgalomban. Nem tudom pontosan mit kell felkeresni a községben, ezért gondoltam talán ez a szobor megfelel a kritériumoknak. 
Hetény vezér, Bocz Gyula szobra.

Megjegyzések

Booking.com