2016. január 31., vasárnap

Yours Truly 2016 - Tripammer Trail

  Január utolsó vasárnapja már tavaly is a Yours Truly-ról szolt, most idén soknak gondoltam az 50-et, ezért csak féltávot 25 kilométert futottam. Részletek a www.futas.net/yourstruly oldalon. az oklevél pedig lent látható!
Yours truly 25 km

Andrással és Gáborral hatra beszéltünk találkozót a Tettye-térre. Mindannyian időben meg is jelentünk, így nem volt akadálya az indulásnak. Felkapcsoltuk a fejlámpáinkat és sz Irma úton megkezdtük a kapaszkodást felfelé. A sárga sávot követtük Dömörkapu után is, a tv-toronytól a Tubesek felé fordultunk, majd a Rotary-nál jobbra indulva tettünk egy kört. Egy teljes kör, 3.3 km után értünk vissza, majd pár pillanat múlva már a Kis-Tubesi kilátóban álltunk.
Pirkadat a Kis-Tubesen
Szürke, borongós volt az idő, a Tv-torony mellett kezdett pirkadni, de igazán látványos napkeltében nem igazán lehetett bízni, ezért inkább a továbbfutás mellet döntöttünk. A János-kilátóba fel sem mentem, futottunk tovább le Lapisra. Onnan a sárga kereszten, majd a sárga körön meg sem álltunk a Kantavári-forrásig.
Kantavári-forrás
Frissítettünk, ittunk, majd a piros sávon folytattuk tovább a Rábay-fáig. Itt egy pár négyzetméteres helyen rengeteg hóvirágot találtam.
Kikeleti Hóvirág (Galanthus nivalis)
Futunk a Rábay-fánál
Le is maradtam a srácoktól, mert nem tudtam elfutni mellettük. Meg kellett álljak pár fotó erejéig. A piros négyzeten, majd a kék sávon közelítettük meg a Fehér-kúti kulcsosházat.
Fehér-kúti kulcsosház
Innen már ezt a színt követtük egészen a célunkig a Tripammer-fáig. Rövid pihenő, fotószünet után a zöld kereszten, a Tölgyes-úton iramodtunk meg vissza Pécs felé.
Tripammer-fa
Letics-parlag környékén
A lendület nem sokáig tartott, mert hatalmas dagonya következett. Az Andor-forrás és a Letics-parlag környékén az erdőirtások miatt a dózerutak szinte járhatatlanok! Még jó, hogy a Tölgyes-útnak csak az eleje megy széles földes úton. Miután felkanyarodtunk az erdőbe, onnan már nem volt gond a sárral. Nagyon rég jártam erre, pedig nagyon jól futható ez az ösvény. Folyamatosan jöttek a leágazások, előbb a zöld kör, majd a kék kereszt és végül a kék kör. De mi végig futottunk egészen vissza a Rábay-fához.
Szártalan kankalin (Primula vulgaris)
Az erdő tele volt illatos hunyorral, de egy két Szártalan kankalin is előbújt már. A Fekete-kő-forrásnál András próbálta oltani a szomját. Több kevesebb sikerrel, mert csak csöpögött a víz a forrásból.
Fekete-kő-forrás
Innen már a piroson futottnak egészen Dömörkapuig. Én is eléggé elszomjaztam, de szerencsémre a kút már meg volt itt nyitva és tudtam belőle rendesen inni.
Nemes Májvirág (Hepatica nobilis)
Tettye felé még a májvirágos részen is megálltam fotózni, majd még kilenc sem volt és már vissza is értünk a kiindulási pontunkra. Mire hazaértem 26,5-el, másfél kilométerrel több is lett mint 25 km. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...