2016 első sikondai túrája volt ma. 18 fő jelentkezett a kirándulásra, ami szép létszám, főleg ha az elmúlt napok időjárását vesszük alapul. De szerencsére a sok csapadék nem vette kedvét senkinek. Már az elején mindenkinek a figyelmét felhívtam a nem épp ideális terepi viszonyokra, nem is kellett sokat várnunk, ahogy leértünk a komlói útról máris sártenger fogadott. A földes út szélein sikerült az akadályokon áthaladnunk, majd a kemping mögötti még nyáron is mocsaras rész következett. Pár betondarabot kiraktak ide és így szinte száraz lábbal át tudtunk itt is kelni. A Kőlyuki betérői ismerkedett a csapat és szép libasorban értünk le a 66-os útra. Szusszanásnyi pihenő után már mentünk is a piros sáv jelzés mentén tovább, be a Nagy-mély-völgybe.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiQbojfK-Osez-VxWCmq3yA-eo_3dG2gonOPokUQGaHfq2fjNYGfLtpbetiE5kWzIpv9GT1CMWFGP2DeyJ-LfTmrL-uTF_mQeS4GMHtukVoFhH4L-IcECqlo8NW_gcqcqF5ZWdjzJ5VX0Y/s400/01.jpg) |
Mai állapot |
A kerítés mellett a szokásos állapotok fogadtak, de már tudtam, hogy hol kell felmenni a hegyoldalba, ahol ki lehet kerülni a dagonyát. A Bikfa-forrás felett is elhaladtunk, majd lementünk az "igazi" turistaútra.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhk15SIFZREVK6AU9iis1J8A4pOsIMf2JiyuROVJ9nCXLZ1rB5XCA8-9bno25ZXuzA41ac3tYI25jW-cYAcDVfmeGemZjXrWivgF-k0Ar_j5VXvGXD7hT2tC0gA_1OeKLFsi29geYCJxwU/s400/03.jpg) |
Zsidó-völgy vége a Kőlyukkal |
Az első igazi patakátkelésnél megoszlott a társaság voltak akik átmerészkedtek és voltunk páran akik csak a Cserkész-forrásnál mentünk át a túlpartra. Egyre több a medvehagyma és egyre több vadvirág bújik elő az avar alól.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh6EQLjsOhqF-g9dzC3aNIetVtYf9D1-lGpYWGzPzpMksnrE8Tpeu2amrcQ26-O6RSfTKkdzQxxgpBphzlCLq_P6QP2nJtW8CLeHClHnAo9PXlYl_BYMQepa_hsn1bx_MLoCi7Hpvvx2XA/s400/02.jpg) |
Kónya vicsorgó (Lathraea squamaria) |
Most a Kónya vicsorgó volt az újdonság. A Zsidó-völgy felől becsatlakozó zöld jelzéssel kiegészült a piros sáv, így együtt pedig igazi március 15-ei hangulatban bandukoltunk tovább.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhON5bLNnacB0FOuFkiMlAZL8j3hKU6BmtBvxAhoP1IQJssoleI2joRwB0-AEf_-YJEUYDg3PKTYGRhAdNbexd74YRN2hesfCOA97NlNAbQ4KM8JyF7xJLdXlCOmfBNwaxWy9HdT7CSQhQ/s400/04.jpg) |
Nagy-mély-völgyben |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhPpdQsOym4E9OAxxe5ZmUtU_Fa1hnd9N5VMJpBvduNImYK12U20fkPVyD9j8igZNmydpVN6PVunlqnkRkj-lOVaJbEQRdjmHTJFEJQdmMhm9emItnTn1nlUKrgxfkI7rOfPZpsIEw5MCg/s400/05.jpg) |
Patak keresztezés |
A Petnyák-völgybe való lecsatlakozás ismét csak egy patak átkeléssel párosult. Jól összehozták a társaságot ezek a nehézségek! Senki sem panaszkodott, mindenki azt nézte hol tudna segíteni a másiknak.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEin8BVA-ABZBOUUrMKiuhFc_vr_haPvIrVpMPatlk9LD7klEQoXJeYv4oEVqSMAs8wfdF0O2gTcIcnyr56t1wZb1NV1qBHJF6HQrkpWQ8go7zM5DZ_yo5vIhhQAd_jfhzqZM8TbiwL2d30/s400/06.jpg) |
Ágnes-vízesés |
Mire az Ágnes-vízeséshez értünk már kissé szétszakadt a társaság, de az elől haladok türelmesen megvártak minket lemaradókat. Jó volt nézni, ahogy minden zsebből előkerült a fényképezőgép, telefon és készültek a képek a vízesés előtt. A zöld sávon még kétszer, majd a piros kereszten még egyszer át kellett menni a meder felett. Majd megérkeztünk túránk végpontjához, egyben fő céljához a Meleg-mányi mésztufalépcsőkhöz.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjiRd2XvbVEtUrqyntH9cmXVD0tFFkyvSTkAJNeZDzxdA0Pw4TxSNIo7n6hwCBd9KWt9pgA2IKlF8wLL4oA3kuA-F4zvMKJTA7EMazGtmM1d1MZH-hiL__OvYdjS5nF9fcNhuhS3EfgQZw/s400/07.jpg) |
Hiányos csapatkép |
Itt megkértem mindenkit, hogy csináljunk egy csoportképet, de aztán csak itthon vettem észre, hogy ketten lemaradtak róla. :( Utólag is elnézést tőlük! Innen a piros kereszten visszafordultunk, majd megcéloztuk a mánfai árpád-kori templomot.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjTMraz5GArww89cYFeOjeUYPCSi3f_BMn0nzGPVpkySMviVB8EMvM_zkvw4XqyqBgCvrd298jGMhyGFT4wmKt5Dpc5NlJw36kra9lcCYPtF-3eAPVSEiJj581JCxAjUNAmPccG1uxAIAg/s400/08.jpg) |
Bogláros Szellőrózsa (Anemone ranunculoides) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgWHLXB3Pt5DdEc-e9gkJYLtqcmlipLCZXcIyyH_OKo9HTZvGf_1EMUPvigPxH2P7tQSuLplHry5fXmEdWolAylrbsfHS5LVa-gNmSv1CaIk6WeUMPAoaguJpPrMNyEqf__QVFQ8KYJfgs/s400/09.jpg) |
Medvehagymák közt |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiqdXkZaJ7d91FTdzMB41y-kP22-ju8HweU9qp0x7GwtzR8-R4WPYCXyW2b4Syuj7Auy3QbRDM2a3AvHWXGCg1PyKr6RYithhPR2VgJttgXYEpZRP2VkjQD4ybrw2H_5kcAs-Wo0nziCv4/s400/10.jpg) |
Erdei galambvirág (Isopyrum thalictroides) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhV2uDbX0-nMQyum2XDpMeCmxthN5MUusRT8paF3wkJO0wh_XmEzoX9jCJ5NDHqQj1pBuHcw7gBpaUyMSJDAGmtyuKi33-ptEKdSxmQnFsEHhKcmbyGMRQZWjFZBXMwhVKhyphenhyphenrWCgElNEtg/s400/11.jpg) |
Martilapu (Tussilago farfara) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj5RcQIQRnj-5YJ6wkLCKNn7Mfj8GWTy6x6Qhr5B6kZZm3Dn6NGkfTTwi_sFsjL9pXXKUficVVdDGJFZZQoHO224NPpkB1ySbYhpAgQ4QtOL5MGZmHp5JvxizrxPHYSZfSpRelqrgS2rEw/s400/12.jpg) |
Vörös acsalapu (Petasites hybridus) |
A Jószerencsét vadászházig megizzadtunk, majd onnan már lefelé haladtunk a templomig.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgjYqvcejQyUj-_dykT-UqEJYe2C1KQJ6i_YdLT58jK7Vu63rMmfANCi69oyVchSU3A5IaGD1LQxF-7d3hyphenhyphenghVolpgvBqIOkEvX-4DUR7qslaDafKChNF7kkDRnbrt-vITMygWWHFpiJ0s/s400/13.jpg) |
Mánfai Árpád-kori templom előtt |
Kőlyuki betérőnél egy pár jelezte, hogy ne várjunk rájuk ők innen már egyedül mennek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEguoVN-Kn3KnyDCwMvaaUmT7xqC7WuEccIUWGbeh1dhfk5knBa8eFG-3QxGKy46iQjmbiE64BOJdkjjJZT-T9nIUNGGdW9j_aNm9uwzswsqJkMded43-4a4ukneK9-H8bpb1QpY56d5a00/s400/14.jpg) |
Nemzeti színeken hazafelé |
Így aztán 16-an értünk vissza Sikondára, de addig szöszmötöltem az autó körül mire ők is visszaértek a szállodához. Így én is nyugodt lelkiismerettel indulhattam haza Pécsre. Remek időben, remek társasággal sétáltunk egy jót! Remélem mindenki legalább olyan jól érezte magát mint én! Köszönöm Mindenkinek a részvételt!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése