FN1817

  Nagyon beindult a természet, végre sikerült új fényképezőgépet vásárolnom és segítettem, valamint meglestem, hogyan csinálják a nagyok.
FN1817


04.23. Hétfő

Munka és pihenés

04.24. Kedd

  A Szaniszló út felé, de nem azon, hanem egy montis pályán futottam fel a Tettyétől a Tv-toronynak. Állatkert fölött belegabalyodtam egy vaddisznó csordába, szerencsére ők jobban megijedtek mint én. Fent töménytelen mennyiségben virágzik a medvehagyma, lent a Mandulásban pedig a sikerült találnom pár orchideát.
Kis-Tubes előtt
Medvehagyma virág
Közeli zergevirág
Közeli majomkosbor


04.25. Szerda

Délelőtt munka és fényképezőgép rendelés, este pedig kórházkör a srácokkal. Most öten, végén terveztem, hogy még megyek egy kicsit, de aztán lebeszéltem magam róla.


04.26. Csütörtök

  Munka és pihenés. Napközben megérkezett az új gép. Panasonic GX80-ra esett a választásom. Tudásban több is mint, amit szerettem volna, remélem hamarosan megismerem minden funkcióját és akkor még jobb képeket fogok vele készíteni.

04.27. Péntek

  Az első futás a GX80-al. A kisebbik fotóstáskámba pont belefért, aksija tök jól bírta, nem úgy mint a régi , ami 50 kép után már lemerül. A keddihez hasonló útvonal, csak most végig jelzett turistaúton. Egyetlen problémám, hogy nincs időm elolvasni a kézikönyvet, ezért még csak az alap beállításokkal kattintgatok.
Tubesen
Medvehagyma kidőlt, lyukas fával a háttérben
Fehér majomkosbor
Méretes bíboros
Pont 1000 km eddig az éves futásom. :)

04.28. Szombat

  Délelőtt dolgoztam, délután pedig Tomival mentünk szalagozni a vasárnapi Mecsek Trail útvonalát. Püspökszentlászlóig kocsival, majd onnan két körben jelöltük, hol az S, hol az M, de volt hogy az L táv útvonalát. Nagyon profi többször használható gumival és fényvisszaverővel szerelt saját feliratos pályajelölőket használ a terepfutas.hu.
Terepfutás.hu szalag a Mecsek Trail L táv útvonalán
Bánáti bazsarózsa
Tojásdad békakonty
Kedvenc völgy
Virágzik a bazsarózsa, sőt amit mi láttunk az már kezdte lehullajtani a szirmait. Nagy meglepetésemre még tojásdad békakontyot is láttunk.
Futás után még leugrottunk a gyerekekkel megnézni a napokban átadott Tüskésréti új játszót. Természetesen a gép nem maradt otthon.
Mecsek a Tüskésréti-tó partjáról.

04.29. Vasárnap

  Vasárnap Pécsváradra menet megálltam kicsit bazsarózsázni. Tervem a bodzaszagú ujjaskosbor volt, de elvétettem és nem jó helyen keresgéltem, ezért az idén már nem lesz meg. :( Helyette pár majom és bíboros találtam.
Hegyi lentől kék a mező a Zengő déli előterében
Bánáti bazsarózsa
Apró majomkosbor
Mező virágai
  8:30-tól a pécsváradi tornacsarnoknál csomagot pakoltam, chipet olvastam és minden másban segítettem a szervezőknek. Jó volt látni egy ekkora eseményt kicsit belülről. Minden nagyon egyben volt, mindennek meg volt a helye. Bobek és Csanya valamint a Crew csapat nálamnál rutinosabb tagjai nagyon segítőkészek voltak. Remélem lesz még részem máskor is itt lenni. Nagyon élveztem, nagyon tetszett minden és pár dolgot fogok hasznosítani a látottakból. :)
Befutóérmek
Célterület
Rajt és cél központ

Eredmények és további képek a Nyúlcipőbolt Mecsek Trailról. Csináltam egy timelapse videót a kézilabda kapujának a tetejéről. Tök jól megcsinálja, összerakja a GX80. Csak arra kellett volna odafigyelnem, hogy 16:9-ben fotózzak és ne 4:3-ban. De majd legközelebb már ez is jobb lesz.


Összegzés

Eseménydús hét, nem sok értékelhető futással, de hétfőn beneveztem a Mátra 115-re, így most már nincs már nincs kifogás.
Booking.com