Hűvös tavaszi kocogás - Napiblog 2021/080

   Ma hajnalra igencsak lehűlt a levegő, de nem ezért sikerült csak hatkor elindulni futni. Mondjuk már jöhetne a jó idő, elég volt a hidegből. Tervben volt egy Flóra-pihenős napkelte, de erősebb volt az ágy és ma nem sikerült.

2021/080

Vannak ilyen napok. Fejlámpámat elő sem kellett vennem, mert már világos volt, mikorra összeszedtem magam. Nem volt semmi elképzelésem a mai futásról, mentem amerre épp akartam. Voltam olyan ösvényen, ahol előtte még sosem és voltam olyanokon, amelyeken már megszámlálhatatlanul sokszor. Nem is húzom az idő, beszéljenek inkább a képek.

Kelelt-Mecsek

Hidegkút

Kis-rét

Napsütötte medvehagymák
 
Kantavár

Égig érő fák közt

Kantavári-forrás és esőbeálló

Égig érő fák 2.

Emlékjel

Nézz az ég felé!

Megfagyott levelek

Napsütötte medvehagymák 2.

Kis-Tubes március 21-én

Somvirág

Leánykák

Végül pedig egy idézet az erdőből.
"Kedves Emberek!
Köszönjük, hogy Békével, Szeretettel, Tisztelettel léptek be.
Köszönjük, hogy vigyáztok az otthonunkra: Virágokra, fákra, kövekre, bokrokra.
Köszönjük, hogy minden foghatót, amit behoztok haza is visztek.
És köszönjük, hogy kinyitjátok Szívetek és Szemetek a Szépségre, Jóságra, Szeretetre.
Érezzétek jól magatokat Szabadon, köztünk, velünk.
Jó utat:
a Tündérek és a Manók 🙂"

  

 Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzésem, várlak vissza holnap is. 😏

Megjegyzések

Booking.com