Öt és fél év használat után elkezdett leválni a szeretett Hanwag Tatra túrabakancsom talpa. Sajnálom, de kapott rendesen és a felsőrésze teljesen jó állapotban van. Ezért eszembe sem jutott új bakancsot venni.
Hanwag Tatra talpcsere előtt |
2012 szeptembere óta használom a bajor Hanwag márka kívül-belül bőr túrabakancsát a Tátrát. 2016 februárban már írtam róla egy tesztet itt a blogon. Azóta eltelt két év, majd múlt héten a Kis-Fátra túra után vettem észre, hogy több helyen elkezdett leválni a Vibram talp.
A Nomád túraboltban dolgozom, ezért találkoztam már sajnos pár ilyen bakanccsal. Mondjuk inkább olyannal, hogy nem közvetlen a kopófelület, hanem a köztes EVA habanyag és a gumírozás között esik le a talp. Nekem szerencsém volt, mert nem túra közben és nem teljesen vált le a baki talpa. Bár javítás szempontjából ez teljesen mindegy.
Ilyenkor leszedik az egész talpat és gumírozást, majd egy teljesen újat ragasztanak a helyére. Sajnos ez egy visszatérő probléma ezeknél a bakancsoknál. Nem kivétel ez alól a Meindl és a Lowa sem. Azt sem lehet mondani, hogy az intenzív használattól jön elő a gond, mert olyanról is hallottunk már, aki alig használta. Van hogy 4-5 év, de olyan is van, hogy 10.
A varrott talpúaknál nincs ilyen gond, de nem is olyan komfortosak, mint ezek az új technológiával készült túrabakancsok. Egy gojzer varrott talpú bakancs betörése sokszor évekig tart, ezek a bakancsok, pedig már az első felvételkor olyanok mintha a lábunkra öntötték volna.
Magyarországon is van pár cég, aki foglalkozik újratalpalással, de én úgy döntöttem fizetek inkább kicsit többet a gyári talpért. Kiküldöm a Tátrát Vierkirchenbe, aztán beszámolok, hogy mi lett az eredménye.
Folytatás 2018. március 26.
Két hét és pár nap elteltével meg is érkezett a bakancsom. Teljesen új víbram talppal, valamint új gumírozással az orrán és a sarkán. Mindenhol tökéletes a ragasztás, felpróbálva ugyanolyan kényelmes mint korábban. Nem érzek különbséget, sem széltében, sem hosszában.
Talpcsere után a bakancsom |
Orrgumi |
Zsír új talpak |
Vibram |
Sarok |
Remélem legalább annyi ideig fog még szolgálni a bakancs, mint eddig.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése