2015. március 28., szombat

Tenkes maraton

  Dél-Dunántúl legnépszerűbb teljesítménytúrája a Tenkes, április első heteiben szokták megrendezni, most a húsvét miatt március utolsó szombatján gyűlt össze a környék túrázóinak apraja-nagyja. Mi a leghosszabb távot a maratont néztük ki magunknak. Több mint egy héttel a túra előtt megbeszéltük a futást, már csak azért is mert elő kellett nevezni rá. Hatkor találkoztunk Gáborral a Búza-téren, hogy még időben leérjünk Máriagyűdre a rajt helyszínére. Fél héttől lehetett átvenni az itinert, majd hétkor tömegrajttal vette kezdetét a túra. Körülbelül harmincan lehettünk akik nekivágtak a negyven kilométeres távnak.
Kitűzők garmadája a Tenkesen
A túra három körből állt, amely során háromszor tértünk vissza a máriagyűdi túraállomásra. Az első kör volt a legrövidebb, ez 6,3 kilométer, a második a leghosszabb az 18,3 km, a harmadik pediglen 15 kilométer. Mindeközben 1323 méter szintkülönbséget kellett leküzdenünk. Nézzük akkor hogy is alakult az első Tenkes maratonom.
  Hét előtt pár perccel elindulhattunk, még a kegytemplom előtt elfutottunk a túrázók mellett, hogy aztán a templomot megkerülve a piroson kezdjük meg az első emelkedőnket.
Tenkes maraton 1. kör
A házakat gyorsan magunk mögött hagytuk, majd egy már nem járt löszmélyút felett kapkodtuk a lábunkat. A sziklás ösvény egy karsztbokor erdős részen vezetett át. Keletre szép kilátás fogadott, Máriagyűdi szőlőkertekkel, a távolban az Akasztó-dombbal és a mögötte kikukucskáló Szársomlyó tetejével.
Kilátás az Akasztó-domb felé
A piroson mentünk egészen a kékig, majd ott nyugatra fordulva értük el az első ikszelő ellenőrzőpontot. Mint itt kiderült pár métert ráhúztunk, mert a kék kereszten egyenesen ide jutottunk volna ki, de azt figyelmen kívül hagytuk. Az itinert jobban tanulmányozni kellett volna, mert ezt is csak úgy vettük észre, hogy a mögöttünk futó hamarabb odaért mint mi. Sebaj, mert tényleg minimális volt, amivel többet mentünk. A Villányi-hegység gerincén kanyarogtunk, előbb egy esőbeállóhoz értünk, majd nemsokára négy kilométerrel a start után megérkeztünk az első pecsételőhelyünkre. Szerencsére hamarabb felértek a pontőrök mint ahogy nyitniuk kellett volna, így nem volt gond. Egy cukorka, egy pecsét és már indultunk is vissza Máriagyűdre.
Első pecsételőhely
A Pyber-gunyhónál én megálltam pár percre fotózni, Gábor pedig könnyített itt magán. A sárga jelzésen ereszkedtünk lefelé, a sziklás hegyoldalba. Tavaszi héricsek sárgállottak, de még nem voltak fotózható állapotban. Ellenben nagyon tetszett a kilátó és Máriagyűd innen fentről. Siklósig és a Harsányi-hegyig is el lehetett  látni, szebb időben még a Papuk is látható lenne innen.
Alattunk Máriagyűd
A Csodabogyó tanösvényt is követve, omladozó löszfalak érintésével  értünk vissza először a kiindulási helyünkre. Körülbelül háromnegyed óra volt az első kör.
Első kör vége felé
A rajtban még csak szállingóztak a rövidebb táv indulói, inkább csak a szervezők tettek-vettek. Megkaptuk a pecsétünket, ittunk pár pohár szódát és nem időztünk sokáig mert várt még ránk a táv nagyobbik felé!
Első frissítés
  A második kör ugyanott ment vissza a Tenkesre, ahol az előbb lejöttünk. A sárgán miközben futottunk felfelé, jöttek szembe a túrázok sorban. Egy fiatal srác futott előttünk, mögöttünk pedig egy idősebb úr haladt, aki sokszor utolért.
Tenkes maraton 2. kör
A Pyber-gunyhó melletti ismét rövid pihenő következett. A kilátónál most már nem álltam meg, így az útjelző tábla nevű ponton megvártuk Gábort. Pecsét, cukor majd az idősebb úrral kiegészülve négyen kanyarodtunk rá a kék háromszögre.
Pyber-gunyhó
A lokátorhoz vezető úthoz vezet ez a nemrégiben kialakított, sűrű erdőn átvezető ösvény. Újabb ikszelő hely után egy darabig a műúton futva értünk vissza a kék jelzéshez.
Lokátoros ikszelőhely
Pont egy négyes elágazáshoz értünk, a Túronyból felvezető sárga is itt halad, ami nem mellesleg a Mária zarándokút is egyben. De mi nem ezen folytattuk túránkat, hanem a kéken a Nagy-hegy felé. Egy nagy tisztásra kiérve a távolban feltűntek a Mecsek vonulatai.
Mária zarándokút
A fátlan részt gyorsan elhagytuk és ismét erdőben próbáltam utolérni Gáborékat. Az elején még néhol velük mentem, de innen szinte végig mögöttük kullogtam. A Tenkes csárda előtt kereszteztük az 58-as főutat.
Tenkes csárda
Szép kis szőlőskertek és présházak után a kőbánya oldalában hátra-hátra tekintve futottunk fel előbb a Kis-hegyre, majd onnan át a Nagyra. A keskeny, sziklás turistaútról jó látszott a Tenkes, de még mögötte a Szársomlyó is kikandikált.
Nagy-hegyről visszatekintve a Tenkes és a Harsányi-hegy
Még mielőtt a Nagy-hegyi kilátóhoz felértünk volna a turistaúton állt egy Suzuki, mint kiderült ez a pontőrök autója volt. Nem is értettem hogyan kerülhetett óda, de aztán megmutatták, hogy azon a keskeny kis földúton jöttek fel idáig?! Pecsételés után ittam két pohár bubis vizet, hirtelen nem akartam sokat inni, de muszáj  volt mert nem volt nálam frissítés.
Nagy-hegyi kilátónál
A gerincen erős szél fogadott és ez a fák hiánya miatt eléggé zavaró is volt ez. A kilátónál is csak pár percre álltunk meg nehogy megfázzunk. Pedig szép körpanoráma fogadott a Mecsektől egészen a Dráva-síkig. Két helyen újabb tavaszi héricsek mellett futottunk el. Sajnos ezek is olyanok voltak mint a többi. Egy rövid bokros, fás szakasz után szántóföldek és szőlő parcellák mellett szaladva értünk a kék és a zöld jelzés találkozásához. Ikszelés után pár kilométer és beértünk Csarnótára.
Református templom, Csarnóta
A falu főutcájának közepén áll a református templom, nem sok időm volt szétnézni, mert mi csak keresztbe átrobogtunk a településen. A település túloldalán is szántóföldes szakasz jött, de hamarosan bevezetett az erdőbe egy vízmosás mélyítette részbe. Az előrehaladást erősen nehezítette, hogy kivágott fák méteres gyökereit az útra dobálták.
Csarnóta után a zöldön
A nehéz rész után egy tópartra jutottunk. Az itineren sincs neve és a turistatérképemen sem szerepel, ezért nem tudom megnevezni. Valószínű egy mostanában kialakított halastó lehet, az utat is épp döngölték idefelé Túronyból. A tó melletti erdő meg telis-tele volt illatos odvas és ujjas keltikékkel valamint bogláros szellőrózsával.
Túrony és Csarnóta közti tavacska
Túronyba beérve átkeltünk a főúton és egy nagy kanyarral felcaplattunk a középkori templomhoz. Jó fél órával a pont nyitása előtt ideértünk. Az volt a nagy szerencsénk, hogy már itt volt a srác. Pecsétet és banánt kaptunk. Az előttünk futó fiatal srácról pedig nem tudott semmit, ő még nem látta?
Középkori templom, Túrony
A sárga kereszten megkerültük a templomot és leértünk a 15, 20 és a 30-as táv kiindulópontjához, a Diósvölgyi ifjúsági táborhoz. Kissé nehezen ment a pecsételés, sokan próbáltak regisztrálni és a szervezők sem voltak még ránk felkészülve. Mint kiderült mi voltunk az első maratonosok akik ideértek. Akkor hol van a srác?
Diósvölgyi ifjúsági tábor fogadóépületénél
Frissítést nem találtunk, olyan nagyon nem is kerestünk! Fél távnál voltunk, Gábor zoknit fordított, én meg odvas keltikéket fotóztam. A lombkorona nélküli fák között jól mutattak a virágok és a temérdek szúrós csodabogyó is.
Odvas keltikék
Közben előkerült a srác, majd el is futott mellettünk. Én megvártam a többieket és a zöldön követtük a rövidebb távokon induló tömeget.
Szúrós csodabogyós erdő
Egy kis tisztásra kiérve egy furcsa cölöpös építményre lettünk figyelmesek. Hiába törtük a fejünket nem jöttünk rá mi készülhet itt. Ezután volt egy balos kanyar az útban, amit sokan benéztek, szerencsére mi nem. De a fiatal és az idősebb futó is elkavart itt. A fiatal srác ismét utolért majd egy jó darabig velünk jött aztán lemaradtunk. Az idősebb úrral ezután már nem futottunk össze.
Itt épül valami?
Bissére a bekötő aszfaltúton vezetett a túra. Itt már hömpölygött a tömeg. Szó szerint 5-10 fős csoportokban mentek a túrázok. Bissét elhagyva a zöld és a sárga kereszt elágazásánál volt a következő ellenőrzőpontunk. Csoki volt, víz sajnos nem. Itt már elég szomjas voltam, de nem volt mit tenni, Máriagyűdig ki kellett bírnom valahogy.
Bissei emberáradat
Meredek lejtő után balos kanyar, majd hamarosan jobbos és ismét emelkedő. A Mecsekben tömeges medvehagymákkal csak itt találkoztam túránk során. Itt viszont volt bőven! A turistatérkép is Medvehagymás jelzővel illeti a völgyet.
Medvehagymás erdő
Ez a felfelé már nem igazán ment, sokat sétáltam mire felértem a gerincen épített kis esőbeállóhoz. Itt vártak a többiek, majd együtt tovább a sárga kereszten ereszkedtünk ismét le Máriagyűdre. Egyre jobb időben, remek kilátások közepette fél tizenegy körülre értünk vissza a második körünkről.
Ereszkedés Máriagyűdre
A starthelyen már sokkal többen gyülekeztek, Ciliékkel is találkoztunk. Megkaptuk jól megérdemelt, második pecsétünket is a máriagyűdi pontőrtől. Megittam vagy négy pohár szódát és pezsgőtablettás italt. Emellett még egy szelet zsíros kenyeret is betoltam. Az autónál utána küldtem még két pohár kólát és azt gondoltam most már minden rendben lesz mehetünk tovább. Még ekkor sem fordult meg a fejemben, hogy vigyek magammal egy kulacsot, vagy felvegyem a hátizsákom! Utólag talán ez lett volna a megoldás későbbi gondjaimra. De ezt már innen könnyű megmagyarázni.
Frissítés a második kör végén
  Harmadik körünk elején a sárga jelzést követtük. A templom előtt elhaladva keletre tartva az aszfalt út előbb kövesre, majd földesre változott. Még a présházak között kanyarogva értük el a szentkúti ellenőrzőpontot. szokásos pecsételés után rövid ideig a sárga keresztre tereltek, de nem sokáig, mert hamarosan visszatértünk a sárgára.
Tenkes maraton 3. kör
Ismerős túrázok jöttek sorban szembe velünk, talán a 30-as távon indultak. Ahogy közeledtünk az Akasztó-dombhoz, úgy vált egyre meredekebbé az ösvény. Nem volt azért olyan vészes, csak nekem itt már gondjaim voltak. A többieknek nem is mondtam ott, de a vádliim a görcsölés határán voltak. Aztán ha lassan is, de felértem a dombtetőre. Már jó előre jeleztem, hogy én itt szeretnék fekete kökörcsineket, tavaszi héricseket fotózni. Kellett is a pihenő a lábaimnak, bár a guggolás, hasalás nem eset valami jól!
Fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis subsp. nigricans)
Volt jó pár virág, készült is pár kép, de nem voltam abban az állapotban és a helyzet sem volt olyan, hogy sokkal több időt "fecséreljek" most erre a témára. Majd egyszer nyugisabb, pihentebb állapotomban visszatérek! Persze azért vagy tíz percet vártak rám a többiek!
Tenkes az Akasztó-dombról
Héricset itt sem találtam jót, ezért csak egy tájkép részeként tudom bemutatni. Itt fent a kép alján sárgállik. Ha nehezen is de búcsút intettem az Akasztó-dombnak, a Dél-Baranya turistája bélyegzőhely melletti fán volt az ikszelő zsírkréta, azzal behúztam a kellő rubrikát, aztán loholtam Gáborék után. Kicsit több mint egy kilométer volt a következő ellenőrzőhely, az nem is sok, csak ezalatt százhúsz méter szintet kellett mennünk. Kis futás, sok séta, kis futás, megint séta! Nagyon lassan haladtam!
Csukma-keresztnél
A Csukma-keresztnél pecsét és 3-4 pohár víz. A következő pont ellenőre még itt volt, ezért előre pecsételt nekünk. A kereszt alatt egy pólón az elmúlt évek Tenkes teljesítménytúráinak kitűzői is megtekinthetőek voltak. Szép gyűjtemény volt! Fentebb a legelső képen megtekinthetitek. Nagyon szép innen a kilátás keletre a Villányi-hegység két, keleti bástyájára a Szársomlyóra és a Fekete-hegyre.
Szőlősorok felett a Fekete-hegy és a Szársomlyó
Innen végig a piros jelzést kellett "volna" követnünk. Sajnos nem sikerült, valahol letértünk róla és ezért a 40-re még ráhúztunk plusz 2 kilométert. A dűlők között kezdődtek újra a lábgörcseim. Csak most nem a vádlim, hanem a combom görcsölt be. Előbb a jobb aztán később a bal is. Gáboréktól annyira leszakadtam, hogy nem is látták mikor hátrafeszítve próbálom elmulasztani a fájásokat.
Magasles
Néhol azért megvártak, így tudtam őket követni. Egy jó ideje aztán nem láttunk jelzéseket, ekkor már sejtettük, hogy valahol benéztük az utat, mert nem keletnek, hanem északra tartottunk. A szőlősorok közti magaslesekről és fára ácsolt létrákról gyönyörű panoráma volt a Mecsekre. Persze mi most ezekre nem másztunk fel, de a széles földútról is jól látszott Pécs és a Mecsek.
Irány Pécs
Aztán egy löszmélyút levezetett minket a kék turistajelzésre.  Pont ott futott el a fiatal srác mikor leértünk. Ekkor még találgattuk hol is vagyunk, azt gondoltuk pár száz méter a pont. Akkor menjünk ki beszéltük meg! Habár a pecsét már meg volt, de így volt fer a részünkről.
Bogláros szellőrózsa(Anemone ranunculoides)
De arra nem számítottunk, hogy nem háromszáz métert kell mennünk hanem másfél kilométert. De legalább nagyon szép és illatos erdőben tettük meg a plusz kilométereket. Bogláros szellőrózsák és keltikék töménytelen mennyiségben nyíltak a földes út mindkét oldalán.
Tavaszi erdő
A Vokányt Siklóssal összekötő műútig a piros és a kék jelzés találkozásáig futottunk, majd mivel még nem volt ott a pontőr (de a pecsét már meg volt) lefotóztam és elindultunk vissza felé. Hosszúnak tűnő  monoton futás volt ez, már nem esett jól! Aztán nagy nehezen visszaértünk a zöld jelzéshez. A kék hamarosan elindult délre a Kopasz-hát felé, de mi a zöldön mentünk tovább egészen a Szőlőskert nevű helyig.
Innen kellett volna jönnünk!
Itt volt a cél előtti utolsó ellenőrzőpontunk. A pecsét közben szerintem vagy fél liter vizet megittam, meg egy csokit is betoltam. Fél egy előtt tíz perccel lehettünk itt és vissza volt még hét és fél kilométer! Szintben még kb. 130 méter. Ezt már fél lábbal is ki kell bírnom gondoltam magamban.
Utolsó pecsételőhely
Zöld jelzést kellett követnünk még jó darabig. Elhagyatott vagy legalábbis annak tűnő pincék előtt vezetett az utunk. Egykor szebb napokat megélt pincesor lehetett ez. Miután a házakat elhagytuk a zöld turistajelzésnek is búcsút intettünk. A kék kereszten vágtunk neki utolsó lájtos emelkedőnknek. A főszervező megfogalmazása volt ez. Nekem ekkor már nem volt az.
Pincesor
A tetőre felérve nagyon megörültem, innen már csak laza másfél kilométer és vége szenvedéseimnek és még volt rá esély, hogy egy előtt beérünk. Lefelé már a piroson végig tudtam futni, egy helyen kissé kibicsaklott a bokám, de nem volt gond, mentem Gáborék után.
Utolsó kilométer
Aztán a kegytemplom előtt száz méterrel a vége előtt megint begörcsölt a jobb combom. Így csak egy után két perccel értünk be a zsúfolásig megtelt túraállomásra. Utolsó pecsételés a mosolygós négyzetbe és megkaptuk jól megérdemelt kitűzőnket.
Célban
Szikrázó napsütésben iszogattunk és toltuk be a hagymás, pirospaprikás zsíros kenyereket. Hat óra alatt tettük meg a három kört. Gábor mérései szerint ebből öt óra tizenkét perc volt, amit mozogtunk (futottunk). Ha jobban bírom és kevesebbet fotózok akkor szerintem öt óra alatt megjártuk volna. De így sem kesergek, remélem a többiek sem haragszanak rám és még mehetek velük teljesítménytúrázni! Utólag mindig okos az ember, de ez volt az utolsó hosszabb távom amelyre nem vittem magammal hátizsákot! Nem elég a ellenőrzőpontokon innom, sokkal többször kell frissítenem, különben begörcsöl a lábam és nem bírom a futást. Múlt héten pont erről olvastunk egy cikket, meg is beszéltük, aztán tessék! Ígérem jobban odafigyelek legközelebb.
Máriagyűdi kegytemplom
  Nagyszerű pálya, jó idő és príma rendezés. Tényleg csak jókat lehet elmondani erről a túráról. Jó sokan összegyűltünk ezen a szombati napon! Igazi ünnepe volt ez a nap a túrázásnak és a teljesítménytúrázásnak. Köszönöm, hogy részese lehettem!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...