Ködös, kilátós futás

  Kimaradt a szerda este, augusztus 20.-án nem mentem, de pénteken már muszáj volt. Bár a korai kelés nem sikerült, de azért fél hatkor így is elindultam. Reggelente mindig kinézek az ablakon, hogy milyen az idő, most teljesen jónak tűnt, csak a Tv-torony fényei nem látszottak a sötétben. Gondoltam épp betakarja egy felhő.  De mikor már a Magaslati úton kocogtam a Tettye felé láttam, hogy ez bizony több egy kis felhőnél. A város is alig látszott alattam. Általában előre eltervezem, hogy merre megyek futni, de ha nem akkor szinte mindig "csak" felmegyek a Tubesre. Most is így történt. Dömörkapu, Misina felé mentem.
Ködben a Tv-torony
A tv-torony alatt állva akkora volt a köd, hogy a tőlem pár méterre lévő torony is alig látszott. A Kis-Tubesnél csak a fák, bokrok látszottak, de a városból semmi.
kis-Tubesi kilátó
41 perc alatt voltam fent a Tubesen, kedden négyszer is felfutottam, de egyszer sem mentem fel a kilátóba. Most viszont köd ide, köd oda felsétáltam. Hasonló panoráma fogadott mint pár napja lehetett, azaz az orromig is alig láttam el.
János-kilátóban
Itt találtam ki, hogy ha ilyen jók a látási viszonyok akkor nézzük meg mi a helyzet a Sós-hegyi kilátóban. Lassan itt az ősz, útközben sok helyen már sárga és barna levelek takarják az ösvényt.
Lassan itt az ősz
Sós-hegyre érve már csökkent a köd, a kilátóból pedig jól látszott, ahogy a magasabb hegyeket (Tubes, Jakab-hegy) még betakarják a felhők, de alul már tiszta a kép!
Sós-hegyi panoráma
Remete-rétig ereszkedtem, itt mint utólag kiderült a Vándortáborozók nyomában teljesítménytúra pontőreit láttam. De meg sem álltam itt, futottam vissza a város felé a piros sáv jelzést követve. Már múlt héten írtam a rózsaszín jelölésekről az erdőben. Most végre megtudtam mik is ezek.
Piros sávon Remete-rét és Mandulás között
Itt-ott kiszélesítik az utakat, lécekkel kitámasszák és apró kaviccsal felszórják! Kíváncsi leszek tavaszra mi marad belőle? De nem is értem mit akarnak? Pár év múlva le lesznek aszfaltozva az erdei ösvények és mozgólépcsők szállítják majd a turistákat az erdőben!? Gondolom azért kell szélesíteni a turistautakat, mert annyian járnak az erdőbe kirándulni, hogy nem férnek el azon egymás mellett! Vagy nem fér meg együtt a túrázó, futó és kerékpáros! Biztos külön sávokat akarnak kialakítani, de szerintem hamarosan éjszakai világítás is lesz a Mandulás tornapálya mentén! Na mindegy nem fokozom, majd meglátjuk a végét! Az állatkertnél még ma is dolgoztak, már nagyon várom elkészüljenek, de egyenlőre semmi jele nincs annak, hogy itt ősszel ki fog nyitni.
Mecseki kisvasút új könösben
Dömörkapunál viszont a kisvasút kocsijain már az új mesefigurák várják a lurkókat. Vuk, Pom Pom és a kis vakond kerültek fel a kisvasút oldalára. Flóra pihenő volt az utolsó kilátóm ma reggel. Itt már tiszta volt az ég, de a Zengőig még nem lehetett ellátni.
Kilátás a Flóra pihenőtől
Pár kép után a Vándorsport kulcsosház érintésével jutottam le a Tettye-térre. Kedden egy új táblára lettem figyelmes a tér Semiramis felőli sarkában, de sötétben nem álltam meg lefotózni és tanulmányozni. Most lett volna rá időm, de hála a vandáloknak már le is tépték azt.
Tettyei üres tábla
Nem tudom mikor lett kihelyezve, de pár hétnél nem régebben! Innen már csak pár perc és otthon voltam, Két óra 15 perc és 16 km, ennyi volt a mai futásom.

Megjegyzések

Booking.com