A sikondai Ambient Hotel & Aromaspa és a pécsi Helian NaTour utazás iroda közös szervezésében minden hétvégén meghirdetésre kerül a címben említett túra. Mai nap rám került a sor, előzetesen 13 fő jelentkezett, így nem volt akadálya a mai kirándulásnak. Szerencsére a borús, esőre álló időjárás senkit nem tántorított el a részvételtől. 10-re volt kiírva a találkozó, már tíz perccel a start előtt a Hotel aulájában vártam a bátor és lelkes érdeklődőket. Mindenki időben megjelent, így 10 után pár perccel el is tudtunk indulni. Én bakancsban, kamásliban a többiek csak félcipőben voltak. Mikor a wellness szállót választották hétvégi pihenésnek, akkor nem túrára készültek. Kicsit tartottam is ettől. A napokban sok csapadék lehullott, valamint napközbenre is ígértek. Aztán szerencsénkre semmi sem lett belőle!
Csapatkép |
Kisgyermek és idősebb korúak is voltak a kirándulók között, de mindvégig hellyel-közzel együtt tudott mozogni a csapat. Kecskemétről, Budapestről, Tökölről és Budaörsről jött össze a csapat. Sikondáról először a Kőlyuki betérőhöz mentünk át a piros sáv jelzésen. Majd ugyanezen festést követve értünk be a Nagy-mély-völgybe. Előtte azért a horgásztó mellett szokás szerint a kerítésbe kapaszkodva tudtuk csak kikerülni a pocsolyákat. A mánfai Kőlyuk volt ez első megállónk, padoknál lepihentünk, a Cserkész-forrás hűs vízéből pedig még a szomjunkat is olthattuk. Természetesen azért a Kőlyuk bejáratát is megnéztük, a szűk kis szurdokban mindenki megjegyezte, milyen jó hűs levegő áramlik ki a barlangból! Jó tempóban haladtunk tovább még a patakon való átkelések sem lassítottak minket. A Petnyák-völgybe fordulva pillanatok alatt az Ágnes-vízesésnél találtuk magunkat. Két spániel megugatott itt minket, de csak baráti üdvözlés volt a gazdáik szerint.:) Pár kép a vízesésnél és már sétáltunk is a következő célpontunkhoz a Melegmányi-mésztufalépcsőkhöz. Itt kicsit többet időztünk, lepihentünk a padokra, megtöltöttük kulacsainkat a Melegemányi-forrás vízéből és lefotóztuk a vízeséseket. Ez volt túránk végpontja és a csoportkép után fordultunk is vissza Sikonda irányába. A piros kereszten felkapaszkodtunk a Jószerencsét vadászházhoz, majd leereszkedtünk a mánfai Árpádkori templomhoz. Pár perc pihenő és már mentünk is a 66-os út mellett, hogy visszaérjünk a Kőlyuki betérőhöz. Itt bezárult a kör, de még várt ránk 3 kilométer a hotelig. Innen már azért kicsit szétszóródott a társaság, de végül 4 és fél óra alatt teljesítette mindenki a 15 km-es túrát.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése