2015. szeptember 27., vasárnap

Mecsek Éjszakai

  Andrással már korábban terveztük ezt a teljesítménytúrát, ő tavaly is volt, nekem eddig ez volt az első próbálkozásom. A héten aztán megbeszéltük, hogy nekivágunk. Ábris csatlakozott még hozzánk, így végül hárman vágtunk neki a túrának. Hét elején még szép idő volt, de aztán a csütörtöktől szombat estig rengeteg (egyes hírek szerint 60 mm) csapadék hullott a Mecsekre. Ez nem könnyítette a futást, sőt, de erről majd lentebb bővebben. A táv 37,4 km ezt 1290 méter szint nehezítette. Hattól lehetett rajtolni, úgy terveztük, hogy akkor el is indulunk. Előzetes tervek voltak a teljesítést illetőleg, de aztán az idő és a pálya ezt felülírta. Esőkabátot nem vittünk, várható volt pedig az eső, de futás közben engem legalábbis nem zavar ha egy kicsit elázok. Kaját sem raktam gondoltam a pontokon adnak annyit, hogy kibírom azzal végig a távot. Inni raktam egy 3 decis palack magnézium-kalcium kombó pezsgőtablettás vizet. Amikor elfogyott forrásvízből pótoltam a készleteimet. Fényképezőgépet is elcsomagoltam bár tudtam, hogy sötétben nem sok lehetőségem lesz a fotózásra. Hat előtt tíz perccel értünk ki Teca Mamához, ekkor már sok ismerős arc gyülekezett a rajtban. Regisztráltunk, össze szedelődzködtünk és nem sokkal hat óra után sikerült elindulnunk. Ekkor még világos volt. Az első ellenőrzőpont még az Éger-völgyben volt, 1,6 km és 100 méter szintemelkedés után szerintem tíz percem belül megközelítettük. Gyors pecsét, majd a kék keresztről áttértünk a piros sáv jelzésre. Remete-rétig ezt a szint kellett követnünk. Rögtön egy meredek, csúszós rész következett, majd kiértünk a műútra. kereszteztük az orfűi utat és Mecsekszentkút felett a völgyoldalban értünk el Rózsa-forrásig. Újabb bélyegzés, majd futás tovább. Ábris már a Remete-rét előtt felkapcsolta a lámpáját, mi Andrással spóroltunk és csak utána. De a Sós-hegyi kilátó előtt már mi is beizzítottuk a lámpánkat olyan sötét volt. Zöld kereszt, majd zöld háromszög jelzést követve értünk fel a kilátóhoz. Itt sem vacakoltunk sokat, három pecsét és már mentünk is fel a közeli Lapishoz. Leszórták apró kaviccsal ezt az utat is, méghozzá úgy hogy kanyarodik délre a zöld sáv jelzés. A ködben persze benéztük és elindultunk vissza Szentkútra. Gyors észrevettük, így csak 10-20 méter mentünk pluszban. Aztán mikor kiértünk a műútra akkora volt a köd, hogy a lámpám fénye mellett a bokámig sem láttam. Érzésből mentünk, tudtuk, hogy egy jó darabig a Melegmányi úton kell haladnunk. Tudtuk, hogy a kanyarnál egyenesen be kell mennünk az erdőbe, ott folytatódik a zöld sáv jelzés, ami levisz minket a Zsidó-völgyön át Kőlyukig.
Útvonalunk!
Itt megálltunk egy rövid szünetre, amikor halljuk, hogy valaki kiabál nekünk a műút felől. Mikor közelebb ért kiderült, hogy Szabó Laci volt, a zsidó-völgyi pontőr. Negyed nyolc lehetett ekkor, neki meg háromnegyed nyolctól kellett az ellenőrzőponton lennie. Nagy szerencsénk volt, hogy észrevett és innen i köszönjük, hogy utánunk szaladt! Egyszerű dolgunk lett volna innen, mert csak a zöld sáv jelzést kellett volna követnünk, de a nagy ködben ez nem volt olyan könnyű. Sikerült is jobbra letérnünk róla. Aztán mikor már egy jó ideje nem láttunk jelzést a fákon, elkezdtük keresni, hogy merre is lehetünk. Andrásnak ez nem nagyon ízlett, de innen már nem akartunk teljesen visszamenni, ezért próbálkoztunk egyik, majd másik csapáson. Volt amikor egy töbör aljába keveredtünk. Aztán második, harmadik próbálkozásnál megtaláltuk a kék sáv jelzést. Ez még ugyan nem volt jó nekünk, de legalább már sejtettük, hogy merre vagyunk. Itt inkább keletre fordultunk és egy-két perc futás után elértük a piros sáv jelzést, ami a Nagy-mély-völgybe vezet. Ekkor megbeszéltük, hogy ugyan nem erre kellett volna mennünk, de egyikünk sem akart innen vissza menni a Zsidó-völgyhöz. Ezért a piros sávon futottunk le a Kőlyukig. Fél kilenc lett mire ideértünk, azaz egy és negyed óra volt ami elment idő itt. Normál esetben szerintem fél óra alatt ide értünk volna még a zsidó-völgyön keresztül is. Nézzük a jó oldalát, így legalább a pontőr már itt volt, amúgy lehet korán értünk volna ide. Közben azért nekem sikerült elcsúsznom a sárban és a bal oldalam teljesen saras lett. Balázs pecsételt, kaptunk Szamba csokit, majd megittam a Mg-Ca italomat, hogy aztán a Cserkész-forrás vízéből újra tölthessem. Ereszkedtünk tovább a völgyben, egészen a Kecske-háti elágazásig. Zökkenőmentes patak ugrálás után a zöld körre fordulva felsétáltunk a Kecske-hátra. Innen ezt a jelzést követve hamarosan Vágotpusztán voltunk. Itt már ismerős volt a terep és a jelzéseket is láttuk! :) Következő pontunk a Lóri-kulcsosháznál volt., de addig még a zöld sávon le kellett oda jutni. Egyik részen kicsit aláfordult a bokám, de szerencsémre nem volt vészes, tudtam folytatni a futást. Az egész túra legklasszabb, legbőségesebb ellátást adó ellenőrzőpontja volt a Lóri. Terülj-terülj asztalkámon zsíros kenyér hagymával, csalamádéval, vajas kenyér lekvárral .. volt a kínálat. Piros és a sárga szörp mellett még a rendezők kólájából is kaptunk! Köszönjük! Mikor leértünk Ferivel és egy túrázóval is találkoztunk, csodálkoztunk, hogy lehet itt, mert együtt indultunk Teca mamától, de nem ment el mellettünk. Aztán kiderült, hogy két pontot (Zsidó-völgy, Kőlyuk) is kihagytak. A sárgát nézték be Lapisnál. Kevés hely van a Mecsekben amerre még nem jártam, de a Lóri-völgy valahogy eddig kimaradt. Sötétben sokat nem láttam belőle, de amit igen az tetszett. Jó vadregényes, nem számoltam hányszor, de sokszor kellett átmennünk a patakon! Itt is sikerült elesnem, most a jobb oldalamon csúsztam pár métert lefelé az ösvényen. Itt Feri is csatlakozott hozzánk Pamaccsal a kutyusával. Fél tíz előtt pár perccel értük el a nagy-kő-oldali pontot. A kiirt 18,2 km helyett 19 km-nél voltunk itt. Kiérve az aszfalt útra a sárga sávon pillanatok alatt Mecsekrákoson voltunk. Ezt a jelzést követve a Kis-tó és Orfű mellett elfutva ismét az erdőben találtuk magunkat. Felmentünk az orfűi útig, majd onnan még tovább felfelé a Szuadó-völgybe. Itt kezdődtek az újabb kalamajkák. Száraz időben jó itt futni, mert nem túl meredek jól futható a völgy, de eső után, illetve szemerkélő esőben rémálom. Ábris, Feri és Pamacs jól haladt, de mi Andrással lemaradtunk. A völgy oldalában futó ösvénynek sok olyan része volt, ahol a sárban folyamatosan csúszkáltunk lefelé. Sok helyen négykézláb próbáltam magam az úton tartani. A földről felkaptam egy fadarabot annak segítségével, sikerült átjutnom a rizikósabb részeken.  Itt már nem érdekelt, hogy nézek ki, a nadrágom már jó ideje saras volt, de itt a kezemmel is elmerültem párszor a sárban. Gondoltam a Laci-forrásnál majd megmosakszok. Az ösvény egy idő után lement a patakmederben, itt már nem csúszkáltunk, helyette párszor bokáig süppedtünk a sárban. Szuadó-forrásnál értük a pontőrt,  a Laci-forrás kicsit fentebb van, de odáig már nem mentünk el. Kb .hét kilométer volt ez a táv a nagy-kő-oldaltól, nekünk ezt egy óra alatt sikerült teljesítenünk. Az aszfalton jól mentünk, de aztán a Szuadóban nagyon belassultunk. Azt nem is írtam, hogy közben András és Ábris lámpájában is merülni kezdtek az elemek. Alig láttak valamit. Ábris itt a ponton kért egy garnitúrát, amivel egyikük gondja megoldódott, de Andráséba hiába cserélgették nem sokat értek a merülőfélben lévő elemek.
Szuadó-forrásnál
Itt vettem elő legelőször a fényképezőgémet! Mivel a kezem még saras volt, így a gép sem úszta meg. A Szuadón felfelé a Patacsi-mezőig párszor elsüllyedtünk a sárban, de más gond nem volt. Az emelkedőt már nem nagyon bírtam, sokszor belesétáltam, de mindig próbáltam látótávolságon belül maradni. Ha jobban lemaradtam akkor kicsit kocogtam. Szuadó-tetőn megvártuk Ferit és Pamacsot, útba igazítottuk, majd elbúcsúztunk. A túra szintjének nagy része már meg volt, de a pálosokig, még azért volt vagy 200 méter. Ez már nagyon nem esett jól, de mentem ahogy bírtam. Kb húsz perc alatt értük el a Jakab-hegy tetejét. 11 óra tájékán voltunk itt A Sasfészek-i leágazóig még a kék sávon mentünk, jó nagy köd volt, de könnyen meg lett a jelzés. Itt meredek, sziklás rész következett, próbáltam Andrásnak világítani, ahogy tudtam, de mivel mögötte voltam és az ösvényen nem fértünk el egymás mellett, ezért nem volt egyszerű. Szép lassan lépésről lépésre azért csak leértünk a Babás-szerkövekhez. Sátorból kaptuk a pecsétet és a Tibi csokit.
Kővágószőlős éjjel
A többiek már mentek volna, de itt lentebb nem volt köd és jól néztek ki alattunk Kővágószőlős fényei. Ezért egy rövid fotószünetre leültem az egyik szerkőre. Elővettem a babzsákot és csináltam pár lépet. Közben megettem a csokit és megittam a maradék vizemet. Jakab-hegy déli oldalában a panorámaúton (piros háromszög) szép lassan kocogtunk a cél felé. innen alig 7,4 km volt vissza és a szintkülönbség is minimális, 90 méter volt már csak. A zöld sávra váltás után felértünk az éger-tetőre, hogy onnan pillanatok alatt a Mohosi-kis-kútnál találjuk magunkat. Begyűjtöttük utolsó előtti pecsétünket és lazán lefutottunk Teca Mama kisvendéglőjéhez a célba.
Mecsek Éjszakai kitűző, oklevél és itiner
  Hat óra 15 perc és 37,9 km volt a kör. Azaz csak 500 métert tettünk hozzá. Jobbra számítottunk, de a körülmények messze nem voltak ideálisak. A köd, az elkavarás és a nagy sár mind-mind megnehezítették a tempósabb haladásunkat. Köszi srácok, hogy megvártatok és köszönöm a szervezőknek is, hogy ilyen jól megszervezték a túrát a mostoha időjárás mellett is. A kitűző meg öt csillagos lett! Ez most nem a szokásos képekben gazdag beszámoló lett, de egy éjszakai teljesítménytúra nem is a fényképezgetésről szól! 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...