Alagút - Mandulás - Dömörkapu - Tettye

  Lesétáltam Mildával az iskolába, majd miután elbúcsúztam tőle volt még egy órám munka előtt. Már beöltözve mentem, ezért csak a Nike+-t kellett beizzítanom és már indulhattam is. A Mandulásig egyértelmű volt az út, de onnan szívem szerint tovább felfelé mentem volna, de inkább az eszemre hallgattam és a tornapálya felé vettem az irányt. A Tubesre nem lett volna elég egy óra. Az alagúttól 18 perc volt a Mandulás, két és fél kilométer és kettőszáz méter szint. Innen mentem egy nagy kört a Mandulásban, ami elvileg 3,5 km, az is 18 perc volt. Kétszer álltam meg közben egy fotóra és egy virág miatt, de amúgy végig futottam. 
Őszi Mandulás
Még volt 20 percem, ezért innen közel szintben kifutottam a Dömörkapuig. Onnan pedig a sárga sávon le Tettyére. Menet közben megszámoltam, 17 madáretető van az út mentén. Keddi bejegyzésben írtam róla, hogy rengeteg etetőt raktak ki az Irma út mentén. A Tettye-tértől pedig végig a Magaslati úton hazakocogtam. 55 perc lett a teljes mozgási idő és 9,5 kilométer a táv. Összességében 6 perc/km alatt volt a tempó! Útközben nem is éreztem, hogy ennyire "jó" lesz! Lefelé két kilométer is volt 5 perc alatt és felfelé az első kilométer 6:50-es lett.

Megjegyzések

Booking.com