Születésnapom előtt pár nappal jött a hír, hogy meg van a létszám indul a túra. Nagy volt az öröm és az idő is jónak ígérkezett. Kb. egy hét volt még az útig. Szép lassan bevásároltam és mindent előkészítettem, amire a négy napban szükségem lehet. Szerda délután Zoli és Gábor is meglátogatott. Rögtönzött Gopro oktatás után mentünk Kozármislenybe az autóért. Hat éves fekete Opel Vivaro volt a verda, előtte még sosem vezettem ekkora autót, de az első pár kilométer után már kezdtünk összebarátkozni. Később pedig olyan volt mintha mindig is ismertük volna egymást. Nagyon jó volt vezetni. Leparkoltam az utcában, majd még este levittem a bakancsomat és pár cuccot, hogy hajnalban majd könnyebb legyen az indulás. Este még megcsináltam a szendvicseket és bepakoltam a hátizsákomba. Hatra kellett Budapestre érnem, ezért háromkor indultam. Fél háromkor terveztem kelni, de már kettőkor kipattant a szemem és hiába próbáltam tovább aludni. Négy órát ha aludtam, ami nem volt túl sok, főleg ha azt nézzük, hogy előttem volt kb. tíz óra vezetés és három óra séta. Adtam egy-egy puszi az alvó gyerkőcök homlokára, elbúcsúztam Dalmától és pontban háromkor kigurultam az Ilona utcából. Rámentem az M60-as autópályára és elindultam fel Budapestre. Bóly és Mohács között áttértem az M6-osra, majd nyílegyenesen hajtottam tovább. Jó dolog ez a tempómat, az alagutaknál beállítottam 90-re, majd utána 130-re és csak úgy hasítottam a sztrádán. Forgalom amúgy sem túl nagy ezen úton, de hajnalban még kevesebb autóval találkoztam. Budapestet nem igazán ismerem, de a találkozóhely megtalálása igazán könnyen ment. Csak át kellett hajtanom a Rákóczi-hídon, majd a Groupama arénánál jobbra és a Népliget sarkában az autóbusz állomással szemben található P+R parkolóig kellett mennem. Fél hatkor már itt voltam, a kirándulók hat előtt pár perccel kezdtek szállingózni. Balázs, Barbival és Tamással érkezett, majd pár percre rá megjött Réka és Ádám. Legvégül pedig Ági és Kristóf is befutott. A csomagtartóba pakolás közben a vonóhorog teljesen összeolajozta a gatyámat, mindenkinek felhívtam rá a figyelmet, remélem senkinek nem koszolta össze a nadrágját. Nem húztuk sokáig az időt, gyors beültünk és már indultunk is. Ráhajtottunk az M5-ösre, hogy aztán egészen Szegedig utazzunk rajta. Nagy volt a köd, de a forgalom bár jóval nagyobb volt mint Pécsről jövet, de azért jól lehetett haladni. Terveztem egy M43-as pihenőt, ahol meg tudom venni a román útdíjat, de a pár hónapja átadott Szeged és a határ közti szakaszon nem találtunk egy benzinkutat sem. Aztán megérkeztünk a határra, gyors útlevél, személyi ellenőrzés (regisztrálás) után mentünk tovább a román A1-es autópályán. Itt már gondoltam csak lesz egy benzinkút, ahol megvehetem a rovinietát. Nem volt, de már annyira kellett pisilni a társaságnak, hogy egy megálltunk egy parkolóban. Toi-toi wc-k mellett két bodegára pont MOL matricát ragasztottak. Gondolom itt egyszer benzinkút lesz, de még nem üzemelt. Szerencsénkre magyarok voltak a kivitelezők, akik elárulták nekünk, hogy egészen Temesvárig nem fogunk benzinkutat találni a most átadott sztrádán. De megnyugtattak, ha délután megveszem az útdíjat, akkor is jó, mert 0 órától érvényes. Aradot elkerültök, majd Temesvár előtt letereltek az autópályáról, de egyből lehetett menni az elkerülőn Lugos felé. Jó 300 kilométert mentünk autópályán eddig, remek tempóban tudtunk haladni. Romániában még a köd is felszakadozott mire ideértünk. Az első benzinkútnál megálltam és egy bácsi hathatós segítségével megvettem a már nagyon áhított díjat. Nem igazán értettük egymást, de ha nincs akkor nehezen boldogultam volna a román nyelvű automatánál. Lugosnak is van elkerülője, majd Karánsebesnek is ezért gyorsan a Déli-Kárpátok legnyugatibb vonulataihoz értünk. Megcsodáltuk Hátszeg csodaszép gázvezetékeit, majd a ködbe bújó Retyezát felé vettük az irányt. Nuksóra előtt a Nemzeti Park látogatóközpontjánál megálltunk, hogy beszerezzük a hét napos belépőnket. Természetesen a ház zárva volt, hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzetem. Sebaj gondoltam, majd fent megveszem az Enciánnál. Carnic előtt tényleg jól ledöngölték a földes utat. Semmi gond nem volt a feljutással. 13 óra 20 perc körül érkeztünk meg a parkolóba. Kicsivel több mint hét óra volt az utazás. A parkolóban egy úr sietett a segítségünkre, legalább olyan jól beszélt angolul mint én. De megértettük egymást! 5 lej/napért vigyáznak a kocsira. A hölgy pedig mondta, hogy majd vasárnap mikor visszatérünk elég lesz kifizetni. Szerintem vagy fél órába telt míg mindannyian összeszedelőzködtünk és elindultunk fel a szállásunkra. Három éjszakát aludtunk fent és minden kaját és felszerelést fel kellett vinnünk.
Carnic
A hátizsákok nagy terhe alatt lassan tudtunk csak haladni, de ez nem volt gond, mert a mai napra csak 6 kilométer várt ránk. Bár ezen a hat kilométeren több mint 600 méter szintemelkedést kellett leküzdenünk.
Indulás!
A Lolája vízesésnél összetalálkoztunk a kabana gondnokával, mondtuk neki, hogy hozzá igyekezünk! Talán azt válaszolta, hogy menjetek csak nyugodtan, majd fent találkozunk. Az első rövid kis pihenőt a vízesésnél tartottuk.
Lolája vízesés
Délután volt és pont szembesütött a nap, de azért pár képet készítettünk az impozáns zuhatagról. Előkerült a Helian zászló és az első csoportkép is megszületett.
Az első csoportkép!
A tábla szerint még két és fél óra innen a Gentiana, így nem időztünk sokat, hanem baktattunk felfelé. Visszamentünk a széles földes útra és a Lolaia patak vörös sziklái mellett sétálgattunk tovább. Ha jól emlékszem Tamás vette észre az úton szerencsétlenül araszoló foltos szalamandrát.
Foltos szalamandra (Salamandra salamandra)
Nagy hála neki, mert még sosem volt ehhez az állathoz szerencsém, pedig már jó ideje áhítozok rá. Vicces volt, ahogy körül álltuk és mindannyian fotóztuk, miközben ő ügyetlenül, nehézkesen járva próbált menekülni. De vigyáztunk rá és amilyen gyorsan jöttünk olyan gyorsan mentünk, engedtük az útjára. Levelek között az út szélén tűnt el a szemünk elől. Hamarosan a széles út végéhez értünk. Itt egy hídon átkeltünk a Stanisoara patak felett és bevetettük magunkat az erdőbe. Eddig a kék sáv jelzést követtük, innen a kék háromszöget kellett figyelnünk. Innen már a Pietrele patak csobogott mellettünk. rengeteg kisebb-nagyobb zuhatag csábított minket meg-megállásra. A nagy hátizsák alatt persze mindez nem volt könnyű. A hét eleji esőzés nyomai itt-ott még sár formájában jelentkeztek, de a Gales-völgy leágazása után felmentünk a kedvenc részemre és innen már nem volt sár. Csodaszép mohaszőnyeg borítja itt a fenyvest, legszívesebben levettem volna a hátizsákomat és belefeküdtem volna. De sétálni is jó volt rajta.
Gombás, mohás pihenő
Gombák mindenfelé, légyölő galóca, vargánya amit én felismertem, de mellett még rengeteg féle fajt láttunk. Párszor még megálltunk és próbálkoztam a gépemet sziklákra lerakva hosszú záridővel vízesést fotózni. Több kevesebb sikerrel össze is jött.
Pietrele patak
A padnál szerettem volna megállni, de már előtte is megpihent a csapat, így kétszer is tartottunk egy rövid fotószünetet. Három óra húsz perc alatt értünk fel az Encián menedékházhoz. A nagy zsákok és a sok fotószünet miatt ez egészen jó idő volt. Ködös, szürke idő fogadott minket a háznál, de reméltük, hogy beválnak az előrejelzések és szép idő lesz a napokban.
Cabana Gentiana
Nem volt senki a házban, viszont az ajtók nyitva voltak, le volt foglalva 8 főre az alsó szint, ezért mondtam, hogy nyugodtan pakoljunk be és foglaljuk el az ágyakat. Két hátizsák volt még bent, akiknek gazdájaik is pikkpakk előkerültek. Radics Tomi és barátnője volt, akinek az expedícióijait én már régóta követem. Most végre személyesen is megismerhettem. Este folyamán még sokat beszélgettünk közös ismerősökről, túrákról felszerelésekről ... Nemsokára a ház ura is megérkezett, Tamás beszél románul és megkérte, hogy izzítsa be a kályhát. Az első este tízen voltunk a kabanában, mindannyian elfértünk az alsó szinten. Az este további része vacsora készítéssel, majd fogyasztással, pakolással és a részemről pihenéssel telt. A többiek még kártyáztak egyet mielőtt nyugovóra tértek.
A második napi túratervünk a hegység névadó, jellegzetes formájú csúcsának a Varful Retyezátnak az elérése volt. A Lolája gerincen fel és a Stanisoara völgyön pedig le! Még este megbeszéltük, hogy jó lenne minél korábban elindulni. Helyi idő szerint nyolc körül kezd világosodni, ezért ezt az időpontot tűztük ki. Sajnos este nem állítottam be a telefonom és reggel háromnegyed nyolckor ébredtem. A többiek természetesen ekkor még húzták a lóbőrt. Amit meg is értek, mert én hulla fáradt voltam este. Mikor lefeküdtem fáztam, aztán éjjel meg olyan melegem volt, hogy ki kellett takaróznom. Ezek után szép lassan szállingózott ki a csapat a hálózsákokból. Készültek a teák, kávék, reggelik ... Tamás már tegnap is jelezte, hogy nem az igazi a lába, ezért gondolkodik, hogy velünk tartson-e? Végül reggel úgy döntött, hogy egy kicsit sétál velünk aztán meglátja! Ha nem javul akkor visszajön a házikóhoz. Miután mindenki elkészült fél tíz után pár perccel sikerült elindulnunk. Körülbelül kilenc óránk volt sötétedésig. Már ekkor éreztem, hogy ez necces lesz, ezért megkértem mindenkit, hogy a fejlámpáját tegye be a hátizsákjába. Még árnyékban volt a Pietrele völgy, ezért hűvös volt, de két réteg ruhában pár perc mozgás után már nem fáztunk. A kölcsönkapott goprot felcsatoltam a mellkasomra gondoltam menet közben majd be-be kapcsolom.
Sebes víz!
A kék sáv jelzésen sziklák között bukdácsolva és mohaszőnyegen sétálgatva haladtunk. A kék háromszög leágazásánál a padnál Tamás leült és elbúcsúzott tőlünk. Később visszasétált az enciánba és ott várta a csapatot. Így hét főre csökkent a létszám, de a lelkesedés nem apadt. Hamarosan az első napsugarak is megsütötték testüket. Később egy szép példány vargánya miatt pihent meg a csapat. Megbeszéltük, hogy majd visszafelé leszedjük.
Az a bizonyos vargánya.
Természetesen este, sötétben már nem találtuk. Pár pillanat múlva már a Pietrele turistacentrum tisztásán voltunk. Átkeltünk a Stanisoara patakon és gondoltuk megnézzük nyitva van-e már az étterem. Sajnos maga a ház is zárva volt, ezért már mentünk is tovább.
Cabana Pietrele
Barbi és Balázs elindultak a völgy felé, de még időben szóltam nekik, hogy arra jövünk majd vissza de most előbb felkapaszkodunk a szembe lévő gerincre. A sárga sáv jelzés meredek ösvényén elhagytuk a faházakat, majd a fenyőerdőt.
A 34. házikó
Ezután méteres zöld mohával színezett sziklákon egyensúlyozva értük el a törpefenyős övezetet. Az embert próbáló szakaszon kissé szétszóródott a társaság, próbáltam figyelni a végét, az elejét reméltem, hogy látja a jelzést és bevár minket.
Sziklás kaptató
Így is lett a Lolája gerincre felérve egy jó kilátóhelyen, a Ciurila-n újra együtt voltunk. Innen ugyan még bőven volt szint és távolság is, de a gerincen már jobban lehetett haladni. Nem mellesleg pedig szinte végig napsütötte részen haladtunk.
Stanisoara völgy és a Retyezát
Miután mindenki szusszant egyet és/vagy kifényképezte magát folytattuk utunkat. Illetve megkezdtük hullámvasutazásunkat. Innen már jól látszódott a lemetszett Retyezát, a teknő formájú Stanisoara völgy valamint a másik oldalon a Rausortól felvezető Stevia völgy.
Panorámás pihenő
A gerincen, hol egy kisebb csúcsra másztunk fel, hogy egy nyeregbe ereszkedtünk le. A Ciurila nyeregben a kék kereszt jelzést kereszteztük.
A Lolája gerincen
A táblák tanulsága szerint erre medvék és farkasok is megfordulnak. Az Északi Lolája 2180 méteres magaslaton ismét tartottunk egy kisebb pihenőt.
Onnan jöttünk!
Ahogy egyre magasabbra értünk egyre jobb lett a panoráma. Innen már látszottak a hegység legmagasabb csúcsai a Papusa és a Pelága. De a Bukura 1 és 2 is megfigyelhető volt.
Papusa, Pelága, Custura Bucurei és a Bukura 2.
Valamint szép sorban a völgyek és a gerincek: Stanisoara völgy, Stanisoara gerinc, Pietrele völgy, Pietrele gerinc, Rossz-völgy, Rossz-völgyi gerinc és a Gales-völgy. Próbáltam vázolni másnapi útvonalunk tervét, de ekkor már azon járt az agyam, hogy az eredeti túrát, hogyan lehetne lerövidíteni, mert az biztosan nem férne bele az időnkbe.
Gerincek sora!
Mindenki könnyebb túrára készült, de a kiírt szintidőket tartva jó tempóban közeledtünk a célunk felé.
A sárga sáv mentén
Bal kéz felől a Stanisoara tengerszem, jobb oldalt pedig a Stevia vagy más néven Retyezát tengerszem is látható volt.
Retyezát tengerszem
A déli Lolája csúcs keresztezése után ismét kicsit szétvált a csapat. A jelzés nehezen volt követhető ezért páran, főleg Barbi a sziklákon átmászva ereszkedett le a Lolája-nyeregbe.
Felfelé!
Mi is sziklákon, de hellyel közzel a kijelölt úton értünk le. Itt megkezdtük utolsó, fárasztó és néhol kitett mászásunkat a Retyezátra.
Lefelé!
Az árnyékos északi oldalban még a nap sem sütött, bár fázni azért nem fáztunk. Radics Tamásék ereszkedtek velünk szemben, ők már megjárták a csúcsot. Szép sorban hamarosan mi is felértünk.
Kőbabák a Retyezáton
A meredek kőtörmelékes rész után már a lemetszett platószerű csúcstömbön kellett csak a 2485 méteren elhelyezett táblához sétálnunk. Előkerült a Helian és a Fotószünet zászló. Sorban készültek a csúcsfotók.
Csúcsfotó
Ragyogó körpanorámában volt részünk. A fentebb már ismertetett gerincek, völgyek és csúcsok mellet a lezárt Gemenele rezervátum és annak tengerszemei is jól megfigyelhetők voltak innen.
Kitekintés a Gemenele rezervátum felé
Retyezáttól a Pelágáig
Három óra előtt pár perccel értük el a csúcsot, bár a szél nem fújt, mégis azt mondtam a többieknek, hogy menjünk le a Retyezát-nyeregbe és ott pihenjünk egy hosszabbat.
Retyezát "főgerincén"
Néhol meredek, néhol lankásabb sziklás ösvényen körülbelül fél óra alatt 234 méter szintet vesztettünk. Megbeszéltük, hogy négykor indulunk tovább! Ekkor már biztos voltam, hogy világosban nem érünk vissza az Enciánba, de reméltem, hogy a Pietrele házig még sikerül lejutnunk. A másik baj, hogy a vizünk is fogytán volt. De egymás közt elosztoztunk a maradék készleteinken.
Pihenő a Retyezát-nyeregben
Szendvics, csoki aztán indulás tovább lefelé. Itt egy meredek rész következett, ahogy a gleccser vájta U alakú völgybe ereszkedtünk. Lassan, egymásra ügyelve lesétáltunk. Egy román csapat ekkor jött velünk szembe, nekik is sok volt még hátra a Bukura tavi sátrazóhelyig.
Lejtmenet
Nagy szomorúságunkra innen már végig árnyákos völgyben túráztunk. A szemközti Pietrele gerincet még megsütötte a lemenő nap, de minket már nem. Itt-ott a sziklák már le voltak fagyva. Ott csúszkáltunk is rendesen. Nagyobb pihenőket már nem tartottunk, a Stanisoara tengerszem partján is csak pár kép kattant és már robogtunk is lefelé a völgybe.
Stanisoara tengerszem és gerinc
Mocsaras részen sziklákon egyensúlyozva átkeltünk a patakon, majd hamarosan a törpefenyők közt találtuk magunkat.
Visszatekintés
Kevés fény és idő miatt a Stanisoara zúgóiról csak pár kép készült. Pedig megértek volna több időt!
Kis zúgó a Stanisoara patakon
A fenyőerdőben már félhomályban bukdácsoltunk, ehhez a táblához is ekkor értünk. Majd még a fejlámpák felkapcsolása előtt három méretes vargányát találtam. Kár, hogy nem fotóztam le, helyette inkább leszedtem és odaadtam a Balázsnak. Frissítem az írást, mert Balázs lefényképezte és elküldte nekem! Tehát róluk volt szó egy sorral feljebb!
Vargányák a Retyezátból (Fotó: M. Balázs)
Parcul National Retezat
A Pietrele háztól pár száz métere egy fahídon átsétáltunk a patak felett, majd elővettük hátizsákjainkból lámpáinkat. Ekkor már szükség volt rá, mert az ösvényt, jelzéseket is alig láttuk. Barbi és Balázs előrement, velük már csak az Enciánban találkoztunk. Réka és Ádám a Pietrele-nél bevárt minket. Onnan öten libasorban bandukoltunk fel az éjszakai szálláshelyünkre. Az utolsó egy, másfél óra igazán kalandosra sikerült. A kék háromszög jelzések foszforeszkáltak a fenyőkön. Így messziről lehetett őket látni és jól tudtuk követni a csapást. Román idő szerint fél kilencre futottunk be. Most már rajtunk kívül páran voltak a szálláson, de még mindig nem volt telt ház. Vacsorakészítés, majd fogyasztás után még ittunk egy sört, illetve pálinkát az "ifjú pár" egészségére, majd mindannyian bebújtunk hálózsákjainkba. A bácsi most korábban befűtött, ennek az lett az eredménye, hogy pólóban, kis gatyában és kicipzárazott hálózsákban is megfőttünk. Balázs felettem nem is bírta és átment egy másik ágyra, ahol nem voltak fűtőcsövek, radiátor.
Három közül a legrosszabb éjszakám volt, a többiek beszámolói alapján nekik is. Fáradt voltam, de mégis alig aludtam éjjel. Az telefont most viszont már beállítottam. Csak hajnalban jöttem rá, hogy még magyar időt mutat az órája és román szerint húztam fel. Ezért még mielőtt megszólalt volna, gyorsan átállítottam az időt! Hat harminckor keltünk.
Hajnalban az Encián ház
A szokásos reggeli készülődés után most időben nyolc negyvenkor tudtunk is indulni. Tamásnak mára sem lett jobb a lába, ezét ma sem tartott velünk. Barbi pedig vele maradt, így hatan vágtunk neki a Pelágának. Eredetileg a Gales völgy felé mentünk volna, azt hosszúnak véltem ezért elsőre a Rossz-völgyi felmenet ugrott be. De aztán a legegyszerűbb a Pietrele völgyön, Bukura-nyergen át való megközelítés mellett döntöttem. Így a le és a felmenet egyes szakasza megegyezik, de legalább biztosan vissza tudunk érni időben. Csípős hideg fogadott, csak úgy csúszkáltunk a sziklákra fagyott vízfoltokon. Még a híd is fehéren csillogott a patak felett. Az idő most is jó volt, szép tiszta és csak lent a Hátszegi medencében láthattunk felhőket. A Tamás-sziklához érve sajnálattal láttam, hogy tényleg leszedte valaki Fábián Tomi emléktábláját. :(
Az emléktábla hűlt helye!
Tamás-szikla
A patakon száraz lábbal átkeltünk, hogy a felkelő Nap fényeiben megfürödhessünk. Ahogy haladtunk felfelé és vissza-visszatekintgettünk nemsokára a Tamás-sziklákat is megsütötte a Nap.
Pietrele völgy a Tamás-sziklával
A Pietrele tengerszemnél már verőfényes napsütésben pózoltunk. Zászlóval, ugrálva, párban, egyedül és még sorolhatnám! A tó vize már be volt fagyva, ahogy néztem kb 1 centi jég borította. Rámenni még nem lehetett, mert egy nagyobb szikla alatt is beszakadt.
Pietrele tengerszem
Ugrálós tengerszemes lesi fotó
Csapatkép!
Az első nagyobb pihenőt is meg is ejtettük. Itt már nagyon egy hullámhosszon volt a csapat, erről talán az első földre lerakott videó is tanúskodik.
Innen még jó 200 méter szint várt ránk a Bukura-nyeregig. Kristóf, Balázs és Ádám ment elől és Rékával és Ágival zártam a sort. Lentről nézve rémisztőnek tűnt, hogy oda fogunk felmenni, de aztán sima liba volt, lazán felsétáltunk a meredek ösvényen.
Retyezát csúcs
Fél óra sem kellett és már a Bukura katlan látványában és újra a napsütésben gyönyörködtünk. Két óra húsz perc alatt jutottunk el idáig és még egy-másfél óra ide a Pelága a tábla tanúsága szerint.
Bukura katlan
De nekünk még eszünk ágában sem volt tovább menni. Először is meg kellett vitatnunk, hogy merre tovább. Az egyik lehetőség volt egy laza séta a Bukura-tóhoz, a másik tőlünk nyugatra a Bukura 1 elérése. Végül ha nem is egyöntetűen, de a Pelágára esett a választásunk. Jól látszódott az útvonalunk, előbb egy meredek sziklás kaptatón fel kell másznunk a Custura Bucurei-re, majd onnan végig a gerinc oldalában és végül fel a Pelágára. Lefelé pedig a túloldalon egészen a Bukura-tóig ereszkedünk, hogy onnan aztán ide vissza jussunk és innen le az Enciánhoz. Majd fél óra pihenés és élvezkedés után indultunk neki a a gerincnek.
Bukura 1, 2 , nyereg és a Retyezát
A sziklás kapaszkodón keresgéltük a jelzéseket, de a terep nehézsége ellenére gyorsan felszaladtunk a hegyre. Közben egy zerge is elugrált mellettünk a sziklákon. Ezt az egyet láttuk egész hétvégén.
Zerge (Rupicapra rupicapra)
Szerencsére sikerült lekapnom. Lábunk alatt volt a Bukura tengerszem, szemben pedig a Szlevej gerinctől a Zsudelén, a Bukura I és II-n át a Retyezát csúcsig minden látszott. A Bukura és a Kis-Bukura után az Anna és a Lia tengerszem is felbukkant.
Szlevej gerinc és a tengerszemek
Csapatkép!
Irány a Pelága!
Amilyen nehezen járható volt a Custura Bucurei felmenete, annyira szép lankás füves csapáson folytattuk túránkat. A piros sáv jelzés mentén egészen a Pelága agyarainál található kis nyeregig bandukoltunk. Itt lepihentünk és bevártuk a kicsit lémaradókat.
Pihi
Ennél jobb pihenőhelyet keresve sem találtunk volna!
Eddig szélvédett napos részen haladtunk, itt viszont a Rossz-völgy felől erős széllökések tépáztak minket. Ezért a nyereg alá húzódva lihegtünk. Pelága agyarai mellett a Rossz-völgy felső tengerszemei a Pelága-nyereg is látszott.
Pelága agyarai és a Rossz-völgy tengerszemei
Egy és negyed órája indultunk a Bukura-nyeregtől, de innen már csak pár perc volt vissza a hegység legmagasabb pontjáig. Rövid meredek, kézzel kapaszkodós rész után éles, csipkés gerinc vezetett fel a 2509 méter magas Pelágára.
Papusa, Kusztura és a távolban a Páring
Negyed kettőkor öt óra menetidő után értünk fel a csúcsra. Rajtunk kívül senki nem volt fent, ezt ki is használtuk!
Csúcsfotó, csúcspálinka, csúcscsoki és még csúcsugrás is volt.
Pelágán
Nemzeti színek a pelágán
Most vettem csak észre, hogy a Helian zászlót fordítva tartottuk a képeken, ezért megtükröztem, csak így meg a Peleága csúcsfelirat van fordítva! :) Ügyes photoshop-os biztos megtudná ezt is oldani, de én nem vagyok az!
Fordított csúcsfotó!
Fél órát pihentünk és élvezkedtünk a Pelágán. Délen a Vulkán hegység és előterében a Kis-Retyezát, keleten a Tarkő hegység és nyugaton a távolban még a Páring is látszott!
Nyugati panoráma a Pelágáról
Majd mikor egy másik csapat első tagjai felértek, akkor vettük a sátorfánkat és nekikezdtünk a hosszú ereszkedésnek a Bukura tóig. Előbb lankás lejtőn, nagy, zöld kövek közt sétáltunk, majd meredeken szerpentineztünk be a völgybe.
Lejtmenet
Egyensúly
Én zártam sokáig a sort, ezért sok szép túrázós, tengerszemes tájképet készíthettem. Ágival és Kristóffal még egy árnyékos csoportképre is összeálltunk! :)
Árnyjáték!
Onnan fentről jöttünk!
Mikor leértünk a katlanba, onnan már könnyű terep következett. Nemsokára pedig már a Bukura tó melletti Salvamont kunyhó is feltűnt. A forrásból vízhez jutottunk. a tó partján pedig egy szélfogó kőépítményben húztuk meg magunkat amíg megebédeltünk.
Bukura toteme
Bukura wild camping
Pontosabban a többiek, mert én kihasználtam a pihenőt és körbefotóztam a tavat és környékét. Egy csoki és egy-két szendvics azért nekem is lecsúszott. Kellett az energia.
Pihenés a Bukura tó parton
Custura Bucurei és a Bukura tó
Négykor indultunk vissza a Bukura-nyeregbe. Nyugatról megkerültük a Bukura tengerszemet, majd hamarosan kelet felől a Kis-Bukurát is elhagytuk.
Kis-Bukura partján
Lacul Bucura
Felettünk a hágóban egy nagyobb csoport pihent, miközben mi szép lassan közeledtünk feléjük.
Utolsó emelkedő!
Mindössze fél óra kellett és már a nyeregben kortyolgathattuk italainkat. Délre még jó idő volt, de északra a Pietrele völgy alsó részében már gyülekeztek a felhők.
Lányok a felhők felett!
Fiúk a tábla alatt!
A tegnapi napból tanulva most reméltem, hogy még időben visszaérünk a szállásunkra. Öt óra előtt itt voltunk és innen még legfeljebb másfél óra az Encián ház. Elbúcsúztunk a naptól és innen árnyákban poroszkálva mentünk le a völgybe.
Jönnek a felhők!
A felhők pedig hol felfelé, hol pedig lefelé mozogtak, ezért csak közvetlen utunk végén takarták be a kilátást. Délelőttről már ismerős úton, előbb a Pietrele-tó. majd a Tamás szikla mellett elsétálva jutottunk "haza"!
Hamarosan beérünk a felhőbe!
Átkelés a Pietrele-n
Fél hét volt mikor visszaértünk! Pont sötétedés előtt, mintha kiszámoltuk volna! Barbi és Tamás is túrázott egyet napközben, felsétáltak a Pietrele tengerszemig, amíg mi távol voltunk. A ház estére megtelt, az ebédlőben minden asztalnál kisebb-nagyobb csoportok ültek. Vacsoráztak, iszogattak, beszélgettek ... Hasonlóan tettük mi is. Jól bekajáltam, lehet ezért is aludtam olyan rosszul ezen az éjjelen is. Vargányás gombaleveshez hozzátettem egy kis gnocchit, majd másodiknak ugyancsak gnocchi volt paradicsomos húsgombóccal. Este még a csapat társasozott, de én antiszociális voltam és inkább elmentem pihenni, mert a másnapi hazaút hosszúnak ígérkezett.
Reggel mikor fél hétkor keltett az órám, magunk sem tudtuk mennyi az idő! Tamásék szerint még csak fél hat volt. Mint kiderült az ő telefonjuk a román időátállítás szerint mutatta az időt, az enyém nem volt ilyen okos és még a régi időt mutatta. De jobban jártunk volna ha az enyém szerint kelünk, mert akkor két órát nyerünk a hazai időhöz képest. Helyette még visszafeküdtünk és bóbiskoltunk egy órát. Így már az új idő szerint fél hét felé kászálódtunk ki az ágyból. Este megbeszéltük, hogy amennyire lehet pakoljunk be előre a hátizsákba, ezért reggel már gyorsan ment a felcihelődés. Én már fél nyolc előtt készen álltam, de amíg a többiek reggeliztek, pakoltak elmentem feltölteni a palackjaimat. A kifolyótól nem messze csordogál a Pietrele ezért gondoltam megnézem és ha már erre járok csinálok pár hosszú záridős képet. Ilyenek lettek!
Pietrele patak
Pietrele patak kis zuhataga
Barbi és Tamás hamarabb elindultak, gondolták mi úgyis utolérjük őket. Természetesen nem így lett! Vettem egy térképet még a házban. Nyolckor még összeálltunk egy csoportképre a ház előtt. Odahívtuk a szállásadónkat is egy közös képre!
Csapatkép az Encián előtt
Menetidők!
Majd elbúcsúztunk tőle és elindultunk haza! :( Szomorúan bandukoltunk a fenyőerdők között. A nagy hátizsákok alatt már jobban meggondoltam, hogy megálljak fényképezni, de azért a vízeséseknél meg a mohák között megálltam párszor.
Vízesés...
Kevés volt a fény, ezért inkább videóztam többször. A patak átkelésnél is előre szaladtam és vártam őket a hídnál. Próbálkoztam víz alatti felvétellel is, inkább kevesebb mint több sikerrel.
Sokszor megcsúsztunk a jeges úton, de szerencsére komolyabb sérülések nélkül sikerült megúsznunk. Hamarosan a távolban már láttuk a lombhullató erdők sárga, barna színű leveleit.
Őszi színek!
Többek között ez is jelezte, hogy jó felé tartunk és már nem sok van hátra. Leszaladtam egyedül a Lolája vízeséshez, hátha most jobbak lesznek a fényviszonyok mint csütörtökön voltak. Most nem volt ellenfény, viszont túl korán volt még és nem sütött be a Nap a völgybe.
Lolája vízesés
Innen már csak pár perc séta és elértük a parkolót. Két óra volt az út. Tamás és Barbi itt várt minket, lecuccoltunk, átöltöztünk, ettünk pár falatot, aztán végül egy készítettünk még egy közös képet, amin mindannyian rajta voltunk. Kissé bemozdult a gép a helyi bácsi kezében, de ezt már csak itthon derült ki!
A teljes csapat!
Jó fél óráig tartott míg összeszedtük magunkat és el tudtunk indulni. Az autóban egészen a magyar határig téma volt, hogy akkor most valójában mennyi az idő! Az időeltolódás és az átállítás miatt!
Indulás előtt!
A települések órái is összevissza jártak, mint ahogy a mi óráink, telefonjaink! Lefelé DJ Balázs keverte a zenét, ismerkedtünk a román pop zene slágereivel.
Hátszeg elől az autóból tekintgettünk vissza és merengtünk a lemetszett hegy felé! Milyen jó is volt ott és milyen kár, hogy már haza kell mennünk! Hátszegen tankoltunk, aztán haladtunk tovább Karánsebes, majd Lugos felé. Lassan kiértünk a hegyek közül és közeledtünk a Kárpát-medence felé. Belint-nél az útszéli árusoknál álltunk meg, mert pálinkára fájt a foga a brigádnak. Végül nem tudom, hogy vettek-e pálinkát, de egy üveg paprikakrémmel megleptek! Innen is köszönöm a kedvességeteket! Jó volt veletek túrázni. Nem sokkal ezután rámentünk a sztrádára, gyors pisiszünet után már csak a határnál álltunk meg. Benzinkút természetesen ezen az oldalon sem volt. De most nem is volt rá szükség. Szeged határában miattam álltunk meg, felhívtam a hazaiakat! De innen már egy ültében utaztunk Népligetig. Emlékeim szerint vissza felé is hét óra volt az utazás. Kiraktam a csapatot, majd még két óra autókázás várt rám Pécsig. Hétre aztán én is hazaértem.
Nagyon nagyon köszönöm a lehetőséget a Helian-nak és várom a videót! Majd megosztom ha elkészül! Én is próbálkozom vele, de ezt még tanulnom kell!
Még egyszer és nem utoljára pedig köszönöm nektek Barbi és Tamás, Réka és Ádám, Ági és Kristóf, valamint Balázs ezt a fantasztikus hétvégét a Retyezátban! Remélem mihamarabb újra találkozunk a hegyekben!
Üdv:
Milán
Megjegyzések
Megjegyzés küldése