Vérkörre hangolva!

  Fél kilencre mentem le a Könyök utcához. De már negyedkor elindultam, hogy mielőtt odaérek már legyen egy kevés a lábamban. A hunyadin lementem a Széchényi térre, majd a Királyon futottam ki a Búza térig. Az meg ugye a könyök utca mellett van. Pár percet vártam a srácokra, majd megnéztük Gáborék lépcsőjét, aztán még felsétáltunk az Ágoston térig és csak ezután indultunk futni. Két téma volt terítéken ma futás közben, először a hétvégi farkas szökésről beszélgettünk. Nagyon örültem, hogy mindhárman ugyanazon a véleményen voltunk. A másik téma pedig a hétvégi Vérkör volt. Regisztráció, nevezés, utazás és egyéb egyeztetések. Ötven percen belül megcsináltuk a kórházkört, majd még a Vince utca sarkában beszéltünk pár mondatot, aztán szétváltunk. Én onnan felfutottam a Magaslati utcára és a Szőlőn ereszkedtem vissza. 12,8 km lett végül nekem a ma esti futás. 
Mai futás útvonala
Miután hazaértem gyors lefürödtem és ideültem a gép elé. Megejtettem a regisztrációt, holnap nevezek aztán vasárnap kilövés! Pár hete már készültünk, de akkor nagyon sok eső esett előtte lévő napokon és aznapra is sokat ígértek. Most már napok óta semmi csapadék és vasárnapra is jó időt jósolnak a meteorológusok! Elkezdtem tömni magamba magnéziumot és a B6 vitamint, remélem most görcsölésileg  tovább bírom mint a Kinizsin. 
Már csak egy kattintás a nevezés!

Megjegyzések

Booking.com