2015. december 10., csütörtök

Félig aszfalt, félig terep

  Első körben futottam a Gáborékkal egy szokásos kórházkört. Bőven egy órán belül meg lett a tíz kilométer. Közben beszéltük, hogy jó lenne idén még egy hosszabbat futni. Az időpontot is belőttük, nem akarom elkiabálni, majd meglátjuk mi sül ki belőle. Az Ágoston téren elváltunk, a srácoknak nem is mondtam, hogy én még mit forgatok a fejemben. Indulás előtt még ránéztem a Tv-torony webkamerájára ekkor még lehetett látni a város fényeit. Gondoltam felmegyek és fotózok pár éjszakait. Miután elindultam egyedül a havi-hegyre már éreztem, hogy szitál az eső, de még ekkor is bíztam benne, hogy odafent jók lesznek a viszonyok. Tettyén elővettem a fejlámpámat és az Irma úton megindultam fel a Dömörkapunak. Aszfaltos, tükörtalpú cipőmben kissé csúszkáltam a vizes, saras sziklákon, de esés nélkül megúsztam a futást. Egész jól ment a felfelé, csak egy bedőlt fa miatt kellett belesétálnom kicsit. Meglepően sok fa volt a turistaúton. Kicsit olybá tűnt mintha valaki bizonyos távolságonként direkt odahordta volna!? A Tv-torony alatt már egyre nagyobb volt a köd. A Misinára érve a közlámpák fényei sokat segítettek, de a tv-toronyból semmi sem látszott. 
Útvonalam

A sárga sávon mentem tovább fel a Kis-Tubesre. A futás még itt is jó volt, de a látótávolság egyre csak csökkent. Megszámlálhatatlanul sokszor járok erre, egyértelmű az út, mégis sokszor csak az utolsó pillanatban vettem észre, hogy kanyarodik az út. Konkrétan semmit sem láttam. A Kis-tubesi kilátóhoz kimentem, de minek? Tettem egy tiszteletkört és már indultam is fentebb. Arra még rosszabb volt a helyzet, attól féltem, hogy egyszer letérek a csapásról és akkor nem találok vissza az ösvényre. Le is lassítottam, minden lépést megfontoltam. A János-kilátót csak közvetlen alóla vettem észre. Persze tudtam merre kell keresni, a sorompó és az információs táblák segítettek. Nem vagyok félős, de a piros háromszögön nem mertem elindulni lefelé, egyszer már ott elkavartam, amikor lemerült a fejlámpám. Ezért maradtam a sárga sávon. Széles földes út ez, de az volt a szerencsém, hogy erről az útról, csak a Rotarynál van lehetőség letérni. Amellett meg simán elmentem, nem is láttam. A sziklákról, az út sarasságából tudtam, hogy épp merre járhatok és nagyon megörültem mikor majdnem nekimentem a beton sorompónak a Lapison. Az útig nem láttam el, csak a kanyarra figyelmeztető tábla fényvisszaverő része verte vissza a fejlámpám fényét. Gondolkoztam, hogy innen váltok aszfaltra, de az sem tűnt jobbnak ezért inkább a Bányász útra fordultam. Keskeny nagyon jól követhető ösvény! Szinte végig a Mandulásig nagy volt a köd, de innen már egész jól tudtam haladni. Kicsit csúszkáltam az avaron, ezért lassabban haladtam mint mikor napközben járok erre, de hat alatti kilométerekkel döngetem lefelé. A Mandulásban meg még gyorsabban futottam, volt egy öt alatti is. A köd lassan feloszlott és innen már könnyedén lecsordogáltam a városba. 22,2 kilométer lett a vége, 2 óra 17 perc és 6 másodperc alatt. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...