2015. június 14., vasárnap

Kinizsi Százas

  Kezdjük az elején! 2012 január 17-én tragikus hirtelenséggel eltávozott közülünk Fábián Tamás tanárom, barátom. Később mikor Szegeden, Bonyhádon, majd Vasváron is megnyíltak az emlékhelyek, mindenhol láttam a gyűjteményei között a Kinizsi Százas jelvényeket, okleveleket. Akkor elhatároztam, hogy egyszer én is elmegyek és Tamás nyomdokaiba lépek. Teltek múltak az évek, majd tavaly ősszel bejött hozzám a boltba Gábor és megkérdezte:
- Nincs kedved eljönni velem a Vérkör-re?
A válaszom nem egy határozott igen vagy nem volt, hanem visszakérdeztem!
- Elmegyek, ha eljössz velem a Kinizsi százasra?
- Ok! - mondta határozottan Gábor!
Hirtelen át sem gondoltam mibe mentem bele, de az ígéret szép szó, így nem hátrálhattam ki, meg hát én akartam! A Vérkört tavaszra terveztük, de aztán idő és erőnlét miatt eltoltuk, de a Kinizsi az május végén van, azt nem lehet későbbre tenni. Ősszel elkezdtünk teljesítménytúrákra járni, 26, 42, 50 ...-es távokkal hangoltunk. 
2015.-ös Kinizsi Százas oklevél, kitűző ...
  A létszámkorlát miatti regisztráció is vicces volt! Megbeszéltük, hogy korán indulunk és valamelyik pesti helyszínen nevezünk! Március 14.-én hiába hívtam Gábort nem vette fel a telefonját, erre én önhatalmúlag beírtam az utolsó (7:45-8:00) indulást és a helyszíni nevezést! Gondoltam így legalább lesz időnk nevezni és biztosan nyitva lesznek a pontok! Arra nem gondoltam, hogy a nagy tömegen át kell majd vergődnünk! Ahogy közeledett a május 30.-a egyre többet jött szóba a túra. A végén már mindenkivel csak erről beszéltem! Mit vigyek, mit egyek, mennyit igyak ... Mindenkivel beszéltem, aki már végigjárta, mindenki adott pár jó tippet, mire figyeljek oda, mi az amit ne hagyjak otthon! A görcsöléstől kezdve a kidörzsöléseken át mindenre rákérdeztem!
  Péntek este összekészítettem a hátizsákomat, csináltam két sajtos bagettes szendvicset, sós multivitamint. De bekerült a zsákba 2 db energiaszelet, 4 db müzliszelet, 1 db Snickers, 1 db kókuszrúd, 3 liter víz és egy kis üveg kóla is. Vettem egy fél kilós pörkölt, sós földimogyorót, amit sajna otthon hagytam! :( Ez nagy hiba volt! Sok volt az édes és kevés a sós utánpótlás! Tízre kerültem ágyba és háromkor csörgött az óra. Negyed ötöt beszéltünk meg, addigra kellett kiérnem Borjádra. Gábor mondta, hogy fél órát szánjak az útra! De úgy elhúztam az időt, hogy négy előtt öt perccel álltam ki a garázsból. Annak rendje és módja szerint késtem is tíz percet. Klárival már vártak, átdoboltuk a cuccaimat és már indultunk is Budapestre. Az M6-os autópályán gyorsan felértünk, Budapesten azért kavartunk egy keveset, de még így is hétre Békásmegyeren voltunk. A parkolóban leukoplasztozás (sarokra, cicire), aztán mentünk a túrázok után a gimnáziumhoz nevezni.
Sorba állás a nevezéshez
A Veres Péter gimnázium előtt hosszú sor fogadott, beálltunk a végére, szerencsére meglepően gyorsan haladtunk. Vagy legalább is úgy tűnt! Pár perc múlva már bent voltunk, nekem az egyes asztalhoz kellett mennem, ahol a legtöbben voltak. Gábor egy másika asztalnál pillanatok alatt végzett. Aztán én is megkaptam az igazolófüzetemet, chipkártyámat! Elmentünk könnyítettünk magunkon, majd átsétáltunk a Víziorgona utcai rajthoz. Itt is sorbaállás következett és végül nyolc előtt pár perccel nekivághattunk a Nagy túrának! Elbúcsúztunk Kláritól, abban a reményben, hogy mihamarabb találkozunk Tatán!
Kinizsisek vonulnak az utcán
Az első kilométert a városban, jelzetlen utakon indult, bár a hömpölygő tömeg mutatta az utat, térképre nem volt szükségünk. Azt jó mélyre el is raktuk a hátizsákba. Sajnos helyismeretünk egyenlő volt a nullával, ezért ha itt-ott tévedek a leírásban, akkor előre is elnézést kérek. Budapestről kiérve a Puszta-hegy volt az első emelkedőnk. Rövid ideig a piros kereszten, majd később a piros sávon kocogtunk. Sorra előztük a túrázókat, az elején jó széles földes úton ez nem volt probléma.
Itt még tudtunk haladni
Később az erdőbe érve, már sok helyen beálltunk a gyalogosok közé és vártunk míg volt lehetőségünk előzésre. Az Ezüst-hegy előtt volt egy ellenőrzőpont, ahol csak csipogtattak, de nem pecsételtek! Későbbiekben nem volt ilyen pont! Pár kisebb kilátópont után értünk fel az 534 méter magas Nagy-Kevélyre. Hat kilométernél jártunk itt. Sokan megálltak, lepihentek, gyönyörködtek a kilátásban. Én is készítettem itt pár képet, de nem akartam sokáig megállni, mert nem akartam lemaradni társamtól.
Nagy-Kevélyen
 A rövidebb távok résztvevőivel együtt mentünk még itt, ezért sok helyen nagyon zavaróan sokan voltunk! Hosszú ereszkedésbe kezdtünk egészen a Csobánkai-nyeregig. Körülbelül négy kilométer lehetett ez.
Lefelé a Kevélyről
Összefutottunk Jetivel is, beszélgettünk pár percet, majd jó utat kívántunk egymásnak. Közben a piros sávról váltottunk a kék sávra.
Hosszú-hegy előtt
Erdőbe érve ismét beálltunk a sorba, voltak páran akik türelmetlenül tolakodtak, de mi próbáltuk tiszteletben tartani a túrázókat. Itt láttam az első orchideákat is. Madárfészket, bíboros, fehér madársisakot és még egy ibolyás gérbicset is láttam futás közben.
Felfelé a tömegben
Rövid szakaszon a kék sáv jelzésen mentünk, de még a Hosszú-hegy előtt áttértünk a zöld sávra. Ezt  jelzést követve értünk fel a Hosszú-hegyre. Volt pár pilisi kilátóhely, jó volt visszatekinteni a már megtett szakaszra.
Pilisi kilátás
Az első igazi ellenőrzőpont a Hosszú-hegyen volt. 14 kilométer után, már 700 méter szinttel a lábunkban. Itt már pecsétet is kaptunk. Eddig a séták ellenére is jó tempóban tudtunk haladni. A melegben ittam sokat a puttonyomból, de enni eddig még nem ettem
Hosszú-hegyi pont ellenőrei
Három km ereszkedés következett a Szántói-nyeregig. Itt sok autó várta a túrázókat, sokan depóztak útközben. Kevés cuccal mentek és autón vitték utánuk a frissítést, vizet... Ők a Kinizsi 100 light verzió teljesítői! Ezt egy túratárstól hallottam, de valahol igaza van. Mi egész napi kajával, ruhával készültünk, csak a vízutánpótlásra kellett figyelnünk.
Szántói-nyeregben
Az első bíboros kosbor mellet még elmentem, de emellett már nem tudtam nem megállni. A kép nem lett a legjobb, de nem volt időm lehasalni köré.
Bíboros kosbor (Orchis purpurea)
A nyeregből ismét felfelé mentünk, hamarosan a panoráma útnak feltüntetett Pilisi szerpentinhez értünk. Valóban szép volt a kanyarokból a kilátás. Nem is igazán tudtam futni, mert mindig meg meg álltam. Előre megbeszéltük, hogy az elejét ne fussuk el, illetve a félféléket sem akartuk nagyon erőltetni, mondván a végén is kell az erő! Sok helyen ki volt írva, hogy ne vágd le a kanyarokat, én úgy láttam mindenki szépen szabályosan ment felfelé.
Pilisi szerpentinen
Lábunk alatt Pilisszántó, a távolban pedig eddigi utunk tűnt vissza. a Kevéllyel, Hosszú-heggyel. A nagy meleg egyre jobban zavart, nagyon izzadtam, azt vettem észre, hogy patakokban folyik végig a kezemen az izzadság!
Kinizsi Százas első 20 kilométere
Erdők és tisztások váltogatták egymást, mígnem elértünk egy jégkár, jégeső pusztította részre. Szomorú volt látni az életerős, de kettétört fákat, letört ágakat. Aztán a tetőre felérve a lankásabb részeken ismét kocogósra fogtuk.
Jégkárok a pilisi erdőkben
Rengeteg fehér zászpát láttam, nálunk a Mecsekben nincs, ezért nagyon megörültem neki. De sajnos virágzót még nem találtam. A Retyezátban is mindig így járok velük. Talán majd egyszer sikerül jókor jó helyen lennem.
Fehér zászpa (Veratrum album)
Lefelé menet bal lábbal belerúgtam egy fadarabba és ezután a jobb combon begörcsölt! A táv negyedénél jártunk és olyan hirtelen történt az egész, hogy egy pillanatra megijedtem. Hátrafeszítettem, sétáltam egy kicsit, aztán Gábor adott sós mogyorót, magnéziumot, ettől jobb is lett és mehettünk tovább. 25,5 kilométernél a Pilis-nyeregben volt a második pecsételőhelyünk. Innen már csak 99 900 lépés a cél!
Már csak 99 900 lépés a cél! Pilis-nyereg
A fenti vicces kiírás és nagy tömeg fogadott a ponton. Sorbaállás a pecsétért, sorbaállás a szendvicsért, üdítőért. A Mecsekben a teljesítménytúrákon nem szoktam hozzá az ilyen pontokhoz. Nem mondanám, hogy különösebben tetszett! Azt tudtuk, hogy kevés lesz az ellátás, de hogy az erdő közepén teherautóról árulnak arra nem számítottunk. Na mindegy ez van! Betoltam az egyik szendvicsem, meg ittam a sós multiléből. Hátha segít a további görcsök megelőzésében.
Pörög a biznisz!
Gábor vett egy kólát amíg én ettem, aztán pár perc után tovább is álltunk. Na nem sokáig, mert előbb pár tő fehér madársisak, odébb pedig jó néhány madárfészek békakonty miatt kellett fotószünetet tartanom.
Fehér madársisak (Cephalanthera damasonium)
 Madárfészek békakonty (Neottia nidus-avis)
A nyeregtől folyamatosan felfelé mentünk, de erdőben és nem is vészesen meredeken. A Kétágú-hegyről lefelé egy nagy rétre értünk ki. Nagyon pazar volt innen a kilátás Kesztölc és Dorog felé.
Kétágú-hegy alatt
Tömegesen lengedeztek az árvalányhajak, kedvem lett volna jobban körülnézni, biztosan vannak itt kosborok is. Le-le maradtam Gábortól, de csak tájképeket készítettem. Közben több túrázó is elhaladt mellettem.
Árvalányhajas mező
Lejjebb siklóernyősök próbálgatták szárnyaikat, de felszállni ekkor még nem szálltak. Felemelték a kupolát, majd leengedték.
Siklóernyősök Kesztölc feletti réten
Innen két kilométert sem kellett futnunk és már bent is voltunk Kesztölcön. A zöld sáv jelzést kékre váltottuk és jó ideig ezen haladtunk.
Kesztölc felé, távolban már a Gete
Kesztölcön volt az első vízvételi lehetőségünk, hála egy nagyon kedves családnak, akik egy kerti slaggal nagy örömöt okoztak rengeteg társamnak. Mi is megtöltöttük palackjainkat, ittunk pár kortyot aztán uccu neki az út bal oldalán az árnyékban haladtunk tovább. Innen is köszönjük a kedvessége!  Hot-dogot és jégkását is árultak, de most még nem próbáltuk ki.
Vízvétel Kesztölcön
A település végében a kék sáv keresztezte a 117-es főutat, majd szép lassan átértünk Dorogra. Követtük az előttünk haladókat, szerencsére ők jobban tudták merre kell menni. A rövidebb táv (40 km) itt volt a célja, innen már kicsit kisebb volt a tömeg, bár már egyáltalán nem volt annyira zavaró mint az elején.
Onnan fentről jöttünk
Boltok és kocsmák mellett simán elsétáltunk! Ez nagy hiba volt, mert Dorogról kiérve egyszer csak azt vettem észre, hogy a három literes tartályom kifogyott. Vízvételre pedig jó darabig nem volt lehetőségünk.
Dorogon
Egy többszörös teljesítő lány mondta, hogy innen már csak 2 km a Nagy-Gete. Ebben bízva vágtunk neki a felettünk tornyosuló hegynek. A 2 inkább 5 volt, az eleje nem meredek, de a vége még húzós is volt. Nagyon nem eset jól. Főleg mert sokat kellett a tűző napon menni.
Fel a Getére!
Csak 459 méter magas a Nagy-Gete, de mégis úgy érzem, ez volt a legnehezebb rész a túrában. Fél kettőkor nyitott a pont, mi fél három felé értünk ide. Eddig egész jó tempóban mentünk. Hat és fél óra alatt tettük meg a 41 km-es távot.
Kereszt a Nagy-Gete tetején
A csekkolás után pár méterre egy kisebb árnyékot adó fa alatt várt Gábor, amíg csináltam egy-két képet a keresztről. Megettem a kókuszrudat és ittam kicsit a kólából, de csak óvatosan, mert nem tudtam meddig kell még kibírni víz nélkül.
Szemben már a Gerecse
Rövid lankás szakasz után hosszú meredek lejtő következett. A fák közül kinézve messze a távolban egy nagy pipacsmező tűnt fel. Nagyon jól nézett ki fentről, ekkor még csak reménykedtem, hogy a túra érinteni fogja.
Le a Getéről!
Hosszan-hosszan, de szerencsére fák között árnyékban futottunk le. Itt még a lábam is jól bírta. Aztán mikor a völgybe értünk és a kék kereszten el kellett indulni felfelé, akkor kezdtem érezni, hogy a combom mindjárt begörcsöl. Lassítottam, egyszer meg is álltam, aztán tudtam folytatni. Száraz homokos egy nyomtávú ösvényben nehezen haladtam felfelé, le is maradtam Gábortól kissé.
Közeledünk a pipacsokhoz!
Tőkés-tetőre érve láttam, hogy rohamosan közeledünk a fentről látott pipacsmezőhöz. nem sokára melléjük is értünk. Itt megint leszakadtam, mert jó pár képet csináltam a piros rengetegről!
Pipacsos
Három felé jártunk itt, R. Gábor otthon maradt társunk, itt érdeklődött, hogy s mint állunk! Itt még dicsekedtem, hogy minden milyen jó, hét óra alatt 45 km-t mentünk. A pipacsokat elhagytuk és a Hegyes-kő magasodott a távolban. Gondoltam oda is felmegyünk, de aztán azt délről megkerültük.
Hegyes-kő
Jobbra kinézve a távolban Esztergom és a bazilika is feltűnt. 
Esztergomi látkép
Tikkasztó melegben, semmi árnyék nem volt, egy füves platón kocogtunk. Gábor csinált rólam egy képet, nem néztem ki valami jól. Vörös volt a fejem és mindenem csupa só volt. A pólóm, a bőröm mindenem fehér volt.
Hegyes-kő oldalában
A kék sáv jelzés bemegy Tokodra, de mi a kék kereszten kikerültük a települést, valahol itt csatlakoztunk ismét az országos turista sztrádára.
Kéktúra a Gerecsében
Az Unyi-patak medrét már közúton kereszteztük, hogy aztán a Tokodi pincékhez érjünk. Abban bíztunk, hogy itt lesz lehetőségünk vízhez jutni. Kút nem volt, de az Izabella pincénél árultak vizet és fröccsöt. Fél liter 100 Ft, vettem hármat és gyorsan betöltöttem a kamelbakbe. Nem lett tele, de egy darabig jó lesz gondoltam.
Izabella pince előtt
A leírás szerint Mogyorósbányán lesz víz legközelebb. Az 3 km ide, addig ki kell bírni ennyivel! Állítólag régebben az esőbeállóban ingyen osztogatottak a tokodiak vizet, most ott is árusítás folyt! :(
Kéktúra bélyegző Tokodi pincéknél
Három kilométeren közel 160 méter szintet kellett megmászni ami nem túl sok, de 1600 után már nem esett jól. Hátra-hátra tekintgettem, mert jó kirajzolódott merről jöttünk. Az elején még Gábor előtt mentem, aztán a fotózás miatt lemaradtam.
Kő-hegy oldalában, háttérben a Nagy-Gete és a Hegyes-kő
A Kő-hegyen volt egy kis ösvény, ma sem tudom mért mentem ki rajta, de megérte, mert a sziklákról pazar kilátásban volt részem. A Kinizsi nem érinti, de kb 30-40 méter lehetett a plusz, amit kár lett volna kihagyni. Egy kereszt is volt a sziklákra állítva.
Tát a Duna és Esztergom
Lábam alatt volt Tát, mögötte a Duna és a távolban még Esztergom is látszott. Megpróbáltam futni, hogy utolérjem társamat, aminek az lett a vége, hogy egy lösz mélyút aljában ismét begörcsölt a combom. Fiatalok jöttek felfelé sátrakkal, hűtőládával, én meg próbáltam a görcsöt kimasszírozni a lábamból.
Tokodi pincék, Hegyes-kő és a Nagy-Gete
Pár perc múlva jobb lett, de futni nem tudtam futni, gyalogolás közben viszont semmi panaszom nem volt. 50 kilométernél jártunk, még a fele vissza volt a távnak. nyolc és fél óra volt mire a mogyorósbányai Kakukk sörözőhöz érve lepihentünk.
Kakukk söröző, Mogyorósbánya
Szerintem vagy negyed óra volt, amit itt töltöttünk. Pecsét után, vettem fél liter kólát, másfél liter vizet és egy szendvicset! A szendvicset megettem, a kólát után töltöttem,  a maradékot megittam, a vizet pedig a tartályba öntöttem. Müzlit és magnéziumot is adtam a szervezetemnek. Minden ok volt, leszámítva a görcsöket. Az utcán rengeteg autó várta a fáradt túrázókat, volt aki átöltözött, volt aki lepihent, volt akit masszíroztak. Mi meg bandukoltunk tovább. A nyomos kút is üzemelt itt, sokan választották frissítőül hideg vizét.
Művelt terület a Gerecsében
Két ellenőrzőpont közötti leghosszabb szakasz várt ránk, Bánya-hegyig 20 km távot kellett teljesítenünk. Az első része erdős, árnyékos részen ment. Futni már nem futottunk, de jó tempóban tudtunk sétálni. Bajót melletti Öreg-kő kedvelt sziklamászóhely melletti pihenőben rengetegen sátraztak, piknikeztek, a gyerekek integettek!
Öreg-kői-pihenő
A Gerecsében itt láttam először madárfészek kosbort és madársisakokat. Erdős és nyílt területek váltogattak egymást. Folyamatosan emelkedtünk az Öreg-kőig, majd onnan Péliföldszentkeresztig süllyedtünk.
Valahol a Gerecsében
Egy tisztásra érve két kút is várt minket és egy Mária-szobor. Feltöltöttem kis palackomat, ittam pár kortyot, aztán míg Gábor ugyanígy tett körbefotóztam a helyet. Jó hangulatú kis lépcsős kegyhely volt, két foglalt forrással.
Mária-kút, Péliföldszentkereszt
A kálvária stációi mellett elhaladva értük el a kolostor épületeket és a templomot. Állítólag nagyon finom sütit árulnak itt a kávézóban, de ezt csak utólag tudtam meg, így most kihagytam, de legközelebb ha erre járok megkóstolom.
Péliföldszentkereszt
Kb. egy kilométer aszfalt következett, Itt a bokorban könnyítettem magamon, ezt csak azért írom ide, mert eddig és ezután sem álltam meg emiatt. Tudom ez nem egészséges, de nem volt ingerem és valószínű mindent kiizzadtam menet közben.
Még mindig látszik a Gete
Valahonnan innen telefonáltam haza, jó éjt kívántam a gyerekeknek, aztán indultam tovább a Gábor után mert megint lemaradtam. Kökényes hegygerincig ismét jókora emelkedő várt ránk. De emlékeim szerint nem volt vészes és már át is értünk a Bika-völgybe, a műútra.
Bika-völgy
Itt már nem hagytam ki a hot-dogot és a Multinavigátoros szóda is nagyon jól esett. Gábor nem evett, mondta hogy szép lassan megy tovább, majd utolérem. Kifizettem és meg sem álltam, menet közben megettem. A műútról hamarosan befordultunk az erdőbe.
Bika-völgyi finomság
Rövid emelkedő után kiértünk egy nyiladékba, amit hullámvasutazva jó sokáig követtem. Messze be lehetett látni és nem láttam sehol a társam. Telefonáltam is merre van, ekkor derült ki, hogy valahol elmentem mellette. Megbeszéltük, hogy szép lassan megyek, a fotószünetek miatt úgyis hamar utolér.
Nyiladékban
Ennek az lett a vége, hogy majd másfél órán át egyedül mentünk. Egy UTH finisher pólós úrtól megkérdeztem melyik távon volt. Rávágta, hogy természetesen a hosszún. Erre én megemeltem a kalapom, hogy két egymást követő hétvégén is ilyen hosszú túrákra vállalkozik. Mire ő felsorolta, hogy még mi vár rá a következő hetekben (Mátra 115, Turul, Kazinczy 200 és ősszel egy 600-as túra). Nem semmi lista!
Gyászcincér (Morimus funereus)
10-12 perces kilométerekkel sétáltam, de sehogy sem akart utolérni Gábor. Az ösvényen egy gyászcincért is találtam, megmentettem az életét is, mert ha nem rakom odébb akkor biztos széttapossa valamelyik kinizsis. A kék sáv jelzést követve kanyarogtam az erdőben, erdő vagy vadgazdaságok kapuin keltem át, míg fel nem tűnt a távolban a Nagy-Gerecse és annak tetején a Tv-torony.
Nagy-Gerecse

Pusztamarót
Pusztamarót kedvelt kirándulóhelyre érve ismét felhívtam Gábort, mert már arra gondoltam lehet mégis előttem van. Nem így volt, de nem volt kedvem megállni, inkább lassan mentem tovább. Itt is sokan depóztak.
Kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia)
65 kilométernél a Vízválasztó nevű helynél két szép kétlevelű sarkvirággal bővült a Kinizsi Százas orchidea csokrom. Hat féle lett a vége. A Kis-Gerecse oldalában sziklás, köves turistaúton komótosan cammogtam felfelé. Bal kéz felől egy szikla oldalába vájva egy  Mária-szobor pihent. Itt már jó ideje a Mária út és az országos kéktúra egy nyomvonalon haladt.
Mária-szobor a sziklafalban
Pár túrázó elment mellette, de volt egy pár akik jó ideje mögöttem haladtak, mindig hátranéztem láttam, hogy kocognak, de sehogy sem akartak utolérni. Elmúlt már nyolc óra még mindig egyedül mentem amikor hívott Pécsről Báz. Kissé összefüggéstelenül meséltem neki, hogy már nem haladunk valami jól. Azt például nem is meséltem neki, hogy már több mint egy órája külön megyünk.
Serédi-kastély
Jóval a Gerecse egyházi üdülő vagy Serédi-kastély után és a Bánya-hegy előtt a nagy-Gerecse oldalában ért utol Gábor. Kezdett sötétedni, de még fejlámpa nélkül értük el a Bánya-hegyi tisztást. 71 kilométernél 13 óra volt eddig a menetidőnk. A szint nagy részén (2625m) már túl voltunk, de még várt ránk az éjszaka és köze 30 km.
Bánya-hegyi szeánsz
Pecsét után a Cartographia sátránál kaptunk teát! Ez volt az első ellátmány a túra során. Teherautóról árulták a piát, kaját, borsos áron mérték a gulyáslevest. Ezért inkább hozott anyagból dolgoztunk. Szendvics, müzli, magnézium és tea volt a menüm. Hangulatos volt a hely, a fényekkel sátrakkal. Folyamatosan jöttek, mentek a túrázok. Itt pihentünk a legtöbbet, majd fél óra volt mire nekilódultunk. Fényképezőgépen elraktam a zsákomba, fejlámpámat pedig feltettem a homlokomra. Ekkor kezdődtek a bonyodalmak, megpróbáltunk futni, de pár perc laza kocogás után ismét csak görcsölt a combom. Itt határoztam el, hogy ez volt az utolsó fellángolás. Séta közben semmi bajom nem volt, az idő meg úgysem   számít, csak érjünk be. A másik gondunk, hogy Gábor fejlámpája felmondta a szolgálatot, így ott maradtunk ketten egy lámpára. Egy két fős pesti társasághoz csapódtunk, egyik srác már tavaly megcsinálta a túrát. Volt némi helyismerete ez jól jött a hátralévő órákban. Az út további részéről nem tudok részletesen írni, mert sötét volt és szinte semmit sem láttunk az ösvényen és a jelzéseken kívül. Na jó két sarkvirágot még fejlámpával is kiszúrtam. Beálltunk a 12-es kilométerekre és azt végig tartani tudtuk. Körülbelül fél tizenkettőre értünk Koldusszállásra. 82 kilométernél nagyon jól esett a forró Tengerszemes zöldségleves. Nem időztünk sokat indultunk tovább. Itt elbúcsúztunk a kék sáv jelzéstől, innen már sárga sáv jelzéseket kellett keresnünk a fákon. Az volt a rossz, hogy én futni nem tudtam, a Gábornak meg a séta esett nehezére. Inkább kocogott volna, a séta tempóm meg gyorsabb volt mint az övé, ezért nem volt egyszerű egy fejlámpával egymásra utalva sétálgatni. Néha le is maradtunk a pesti srácoktól, de aztán gyorsan utolértük őket. Kilenc kilométerre volt az utolsó ellenőrzőpont a Szent Péter templom romjai. A táv 3/4-e monoton hosszú, de nem vészes emelkedő volt és csak az utolsó két-három kilométert mentünk lefelé. Kettő óra előtt, kb 18 óra menetidő alatt értünk ide. Benyomtam a Snickers-t, Gábor elemeit átraktuk a fejlámpámba, mert kezdett csökkenni a fényereje, aztán már mentünk is le Bajra. Kálvária út mentén vezetett az ösvényünk, de sötétben nem sokat láttunk a stációkból. Volt egy pár száz méteres meredek rész, aztán még kb. 5 kilométer aszfalt várt ránk Bajon át Tatára. Az utolsó méterek nagyon lassan teltek, főleg mint kiderült, nem is a legrövidebb utat választottuk. Nem vettük elő az itinert és ráhúztunk egy keveset.
Nike+ szerint a Kinizsi 100
  A legvégén még a célt is alig találtuk meg, de végül fél négyre 19 és fél óra után beestünk az Ifjúsági táborba. Megkaptuk a kitűzőt, oklevelet, majd kis szusszanás után megkóstoltuk a levest. Csak itthon vettem észre, hogy a tűzzománc jelvény helyett kitűzőt kaptam. De ha minden igaz kicserélik a szervezők, bár eltelt két hét és még nincs meg, de várok türelmesen.
  A túra alatt a görcsökön kívül nem volt semmiféle problémám az első ilyen hosszúságú teljesítménytúrámon.  sokszor megfordult a fejemben, hogy mit keresek itt, de fél nap után már azt mondtam lehet máskor is jövök. Tudtuk mire lehet számítani, mégis sok minden nem tetszett közben, de összességében nagyon jó volt! Szerintem nem az utolsó Kinizsim volt, illetve nem az utolsó 100 kilométeres túrám! Köszönöm családomnak a türelmet és köszönöm Klárinak és Gábornak a sok-sok segítséget!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...