2015. június 15., hétfő

Nagy-mély-völgy - Vágotpuszta

  Vasárnap Andrással mentünk egy jó kis kör a Mecsekben. Szombat este lebeszéltük, hogy ötkor találkozunk a Tettyén aztán futunk egy keveset. Ha egyedül megyek mostanában inkább a virágokról szólnak a futások, de most próbáltam magam türtőztetni és csak pár helyen megállni.  Láttam pár kétlevelű sarkvirágot, olyan helyen, ahol eddig még nem, de őket sem fotóztam most le. Alábbi térképen látszik merre futottunk, a Tettyétől fel a Dömörkapuig, majd onnan a piros sáv jelzésen egészen le a Nagy-mély-völgy mánfai végéig.

A hajnali indulás azért is volt jó, mert még nem volt az a tikkasztó meleg, bár így is bőven 20 fok felett lehetett. Egy 3 dl-is palackot töltöttem meg otthon, amit a Kánya-forrásig meg is ittam, ott pedig újra teli töltöttem.
Hogy is tovább?
Nem eset már jó ideje, de azért a mederben volt még víz rendesen, kerülgettük is párszor, a legtöbb víz, mint mindig a Kecske-hát előtt volt. Ott az átkelésnél simán bokáig süllyedtünk volna ha nincsenek ágak és fadarabok a patak felett. Imádom a Kecske-hátat, kevés ilyen hát van a környéken, illetve nem is tudok hasonló gerincet a Mecsekben! Az eleje jó kaptatós azt sétáltuk, de utána futottunk tovább Vágot felé.
Kecske-hát
Az egész túra alatt kb. 30 kép készült és az utolsó itt Vágotpusztánál. A házakhoz be sem mentünk a sárga sáv jelzés felé vettük az irányt Lapishoz. Meglepett mikor András mondta, hogy eddig 500 méter szintet mentünk, nem tűnt ilyen soknak.
Vágotpuszta
Széles dózerúton, majd aszfalton közelítettük meg Lapist. Bruttó két óra alatt ideértünk, így még bőven volt időnk ezért még leszaladtunk a Remete-rétre, hogy aztán a Manduláson át zárjuk a kört és érjünk le a Tettyére. Mandulásig fogyott el a vizem, de ott ittunk és negyed órán belül  a parkolóban voltunk. Régen voltam már a Mecsek-maratonosokkal, így Andrással is, ezért volt miről beszélni (Kinizsi100, UTH, futások ...). Gyorsan el telt a három óra, 23-24 km lett a vége és 600 szint. Az autó előtt még háromnegyed órát dumáltunk, így végül már kilenc volt mire hazaértem. Jó volt, remélem még megyünk majd a nyáron, akár Cserkútról is! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...