2015. május 8., péntek

Kosbor, bangó és gérbics a Mecsekből

  Azt szeretem ezekben a reggeli futásokban, hogy rövid idő alatt annyi csodás dolgok látok, amit más egy egész napos túra során sem. Most is csak két órám volt, de ezalatt négyféle orchidea fajt is begyűjtöttem. Sokszor megyek ugyanazon az útvonalon, de mégis mindig találok valami újdonságot. Ma épp a már hetek óta figyelt ibolyás gérbics kezdett el virágozni. Nagyon megörültem mikor megláttam.
Ibolyás gérbics (Limodorum abortivum)
A Tubesre mentem, de előtte a Kis-Tubesen is megálltam, szép volt a reggel, távolban még a Papuk vonulatai is előtűntek.
Papuk a Kis-Tubesről
A medvehagymák tömegesen virágoznak a Tubes gerincen. Kezdenek már hullani a szirmai, de még nagyon látványos. Sokszor meg is álltam miattuk fényképezni.
Medvehagymás ösvény
A János-kilátóhoz érve bíztam a jó panorámában. Jó is volt, de sajnos a Badacsony nem látszott. Rövid ideig voltam fent, mert szorított az idő és még sok mindent meg akartam nézni.
János kilátó
Orfű a Tubesről
Tubesi panoráma
A Rotary-n és a Manduláson át futottam haza két óra tizenöt percig voltam a Mecsekben, ezalatt majd tizenöt kilométer távolságot tettem meg. Nézzük mit láttam még a gérbicsen kívül. Idén először akadt az utamba az erdei borkóró. Hazánkban védett, 5000.- forint az eszmei értéke!
Erdei borkóró (Thalictrum aquilegifolium)
 Majomkosbort nem kellett keresnem, lépten-nyomon az utamba esett.
Majomkosbor (Orchis simia)
 A nagyezerjófüvek már hetek óta a virágzás határán táncoltak, a napokban kaptak egy kis esőt és napsütést ezért ma már sok virágzó példánnyal futottam össze! Ő is védett!
Nagyezerjófű (Dictamnus albus)
 A selymes boglárka is védett faj, most kezd el növögetni, még alig nyúlnak a napvirágok fölé, ezért nehéz őket kiszúrni, de hamarosan sokkal magasabbak lesznek. Akár 30 cm-re is megnőhetnek.
Selymes boglárka (Ranunculus illyricus)
 A szarvas bangók is egyre többen vannak, őket azért keresni, kell, de jó is van így mert fokozottan védett, eszmei értéke negyed millió forint!
Szarvas bangó (Ophrys scolopax)
 Ha jól számolom tizenegyedik orchidea félém idén a tornyos sisakoskosbor, régi nevén vitézvirág. Fülig ért a szám mikor megláttam a sok-sok bimbós közt mikor ezt a példányt. Érdemes lesz még a hetekben rájuk néznem, mert tényleg sokan vannak az idén!
Tornyos sisakoskosbor régi nevén vitézvirág (Anacamptis pyramidalis)
 Tavaly nem láttam ennyi szádort, de most a vitézvirágok közt rengeteget figyeltem meg. Az élősködő faj remélem nem sok vizet és tápanyagot fog tudni elszívni a kosboroktól.
Galajfojtó vajvirág (Orobanche caryophyllacea)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...