Tegnap esti eső (jégeső) után még mára is ígértek nem is kevés csapadékot, de mikor ötkor felkeltem épp nem esett. Ezért nem vártam sokáig nekiindultam a hegynek. Szőlő utcán fel, majd a Kikelet mögött elfutottam és a Kardos-úti kulcsosháztól felmentem a Roboz Imre pihenőig. Innen "egyenesen" a Misina-tető következett. Ráfordultam a sárga jelzésre és a Kis-Tubesen át felkapaszkodtam a Tubesre. Mindkét kilátónál a tűzrakóhelyeken kikészített tűzifa várja a szabad tűzön sütögetőket. Sőt a Kis-Tubesen az elöregedett fákat is kicserélték a padokon! Felmentem a János-kilátóba, ekkor még nem esett az eső, de mire leértem a Lapisra már elkezdett szállingózni. Gyorsan vissza is fordultam és a Bányász úton lementem a Mandulásba, majd onnan a Niké felé le a városba. Mire hazaértem már teljesen eláztam, a harmatos fűben már eső előtt beázott a cipőm, de utána minden másom is teljesen elázott. 13 km, sok fotószünettel 2 óra 50 perc.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEivjsMe7wyjpNq9xHHMrAb8KPnn_zjhqUVqK1txUB1bldqaUw-yTI4H89mgi29VeGQe3TDL19kXQmVdtilo3ZHZnD4n4etEiD8M9ob_96d0IBv4Sdmijvn8QCIlEHRh-_HkTxoqIKrNg_qB/s400/J%C3%A1nos-kil%C3%A1t%C3%B3.jpg) |
János-kilátó a Tubesen |
Valahogy eddig még a természetben nem találtam gyöngyvirágot, ezért mikor megláttam nagyon megörültem neki. A bejegyzés címe is ennek köszönhető. Medvehagymák között megbújva vettem észre, vigyázok is ezentúl arra nem szedek a zöld csemegéből. A medvehagymák teljesen levirágoztak és a tegnapi eső után nagy részüket a földre konyulva láttam. Vége a szezonnak! Most itt ott az olasz müge fehér virágjait lehet megfigyelni, persze nem olyan mennyiségben mint a medvehagymát. Nagyezerjófűvel van most tele az erdő, védett növény de nagyon nagy számban található a Misina-Tubes déli oldalain. Orchideák közül pedig a fehér madársisak az amibe lépten-nyomon belebotlottam. Majomkosbor is akad még, de már kevesebb. A fehéret ma is megnéztem. Ahogy a tarkákat és a szarvas bangókat is. Sajnos egy, talán a legnagyobbnak a szára eltörött, de szerencsére a többi még áll. Az a furcsa, hogy némelyik már barnállik és szárad el, de van még olyan is ami még ki sem virágzott?! Két új gérbics élőhelyet is találtam. az egyiknél volt egy gyönyörű példány, de a többi olyan girbe-görbe volt, hogy csak na! Még egy bíborost is felfedeztem ma.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiVVWJeP74ss5ldzTMX7EJGzaSimdENgNQ6ymixkrOJYPB1nB5BN_ak-rS04aj9jgoWhUEubNp48m8hLTe98-TNAoK7AsUDu6t0wfTjIAnx_vv_tZZO4gZNkR1J6FwEvG6Rc25ijUUl58yg/s400/gy%C3%B6ngyvir%C3%A1g.jpg) |
Gyöngyvirág (Convallaria majalis) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjAvOEovoXBNHVfXvQPlMfr5kvdlz60HwxONcJ9GbL58cwKKu0dcKLWh8a5uPi0bnEdrKM8KxOl-hUYtQ_qYoI_BwcTI09v3kUAGFzcRTb9DRnQ3nW9EzxmsPpm4bD_6O3ZGNU9j26CRzws/s400/olasz+m%C3%BCge.jpg) |
Olasz müge (Asperula taurina) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiOw61iybvoRzSDPB9J1hd-owYhSjatDH2CiQWpsSU31HeSpFF5V35_JDQ5WOQer5fi4kgoPcxV9Q6Jl9YM5UT03TcGyeRhgMhNXrWWGXMUZBXfE-Z6BgSxt3qR1c7uLwwEpfKoiosoFD38/s400/Szarvas+bang%C3%B3.jpg) |
Szarvas bangó (Ophrys scolopax) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjE4yF6Dn3v4Vd-8pd2RCkZF_wSOPDHqh8EEvxKlxDP1U5KxB_9eaLnox0kkPNB-AB9huKgSsdNe6_TZRMwfgmodSrHyV2A_k5pRRqPh2JKl_H6MvRe41tsi2jPoRpPfumkfbQvhkcWNXZ9/s400/tarka+kosbor.jpg) |
Tarka pettyeskosbor (Neotinea tridentata) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi5so8j3u3SvsSc_mnYz-5uGlDG4XAjZR_OJSjXsq7AuJBKc-T80p6zG1TYdgdzgRGnTv7OlgxjLJXAPUAUHz0F2Uzb1TeNTusQjEmFTbxT_rxPvZvxHlwtUxjYTROOb3uQwQigxgLIY3_6/s400/g%C3%A9rbics.jpg) |
Ibolyás gérbics (Limodorum abortivum) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj1v16jeLfYrYGetcj6NHri8UOrBC8MYf_Uacao9VlBbJoPr2PJ9dTAAsWCV-VBz7Vtl4UNJrqqivEZ3qOSF6Lerq-sBtEXHiUGbHgzJ3PpbsmC4KjsfpJmNLytcn8I9FFNkzvVqrEW4iWh/s400/b%C3%ADboros+kosbor.jpg) |
Bíboros kosbor (Orchis purpurea) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjyEAXNbMjEAuea1_wJuRxRZvIyGNzJ3uPJp7xSJ3lHoipDvmUmwW2eVRxT3WrlXCYQLbmMpg9M3YklUvdF92pXMydnpwcxKFV62Xb0b-Ba0JvP3_f2DXnAGXiC-bDcnE-mISpVaCXZJkW9/s400/feh%C3%A9r+mad%C3%A1rsisak.jpg) |
Fehér madársisak (Cephalanthera damasonium) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhNDgR5DRJn94dzai26FVnmKd2IoBc8py5kSadcEoWq-BdF_CT8mk1Ruv0faa21Z_Cz7Zmyez1bF86EVb-UocDmxLXHwwgIZ-ocynFhTzL-LkbCXwXGpQkFcVX52jZ1F2fSm4D6JtGQqpzq/s400/feh%C3%A9r+majomkosbor.jpg) |
Fehér majomkosbor (Orchis simia) |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése