Barátkozó szikla a Havihegyen

  Mielőtt rátérnék a lényegre pár mondat a csütörtök hajnali fejlámpás futásról. Ma is öten voltunk és immár nemzetközivé vált a Mecsek maratonos futás. Egy német srác is velünk tartott, elég bátor volt, fejlámpa nélkül jött velünk. De kisegítettük világítottunk neki! A tempó erős volt, vagy lehet a keddi két futás tett be, de nehezen tudtam velük tartani a lépést. A Dömörkaputól felfelé még mindig jó a helyzet, legalábbis a havat illetően. Ha minden igaz ma és holnap még utánpótlás is érkezik. Vasárnap síverseny lesz a pécsi sípályán. Fent a Tubesen már köd fogadott, a városból már a Tv-torony sem látszik, úgyhogy közeledik a zimankó! Másfél óra alatt visszaértünk a Tettyére, még így hogy alig bírtam. Húztak a többiek! Innen még nem hazafelé vettem az irányt, hanem a Havihegyre.
   Akkor térjünk a lényegre, még tavaly egy újságcikk révén bukkantam rá a http://kovacsmuhely.blog.hu/-ra. Az oldalon böngészve találtam egy nagyon érdekes cikket a havihegyi barátkozó-szikláról. Már akkor felkeltette az érdeklődésemet, de átsiklottam rajta és nem kerestem meg. A minap mikor arra jártam újra eszembe jutott, de akkor még hiába kerestem. Aztán este hazamentem és újra elolvastam a blogot, így ma reggel már könnyen megtaláltam a havihegyi sziklába vájt kőarcot.
A havihegyi "barátkozó"
   Két részes olvasmányt mindenkinek csak ajánlom, nagyon érdekes iromány. Jókor volt, jó helyen a szerző és nagyon nagy szerencséje is volt, hogy sikerült neki felkutatnia a Barátkozó rejtélyét. Röviden összefoglalom, 1959-ben egy fiatal pécsi srác kezdte el kifaragni az arcot. Egy év kemény munka után készült el a mű. Később az élet őt messzi vidékre sodorta, a kőarc története pedig a pécsi városi legendák bűvkörébe került. Sokan sokféleképpen magyarázták a keletkezését, mígnem 2014-ben a blog szerzője révén lehullott a lepel a rejtélyről. Ha valaki bővebben kíváncsi rá akkor itt olvashatja el a teljes cikk első részét http://kovacsmuhely.blog.hu/2014/02/02/a_titokzatos_koarc és a nagyon érdekes második részét  http://kovacsmuhely.blog.hu/2014/02/04/a_titokzatos_koarc_a_havihegyi_baratkozo-szikla_tortenete_2_resz. A nyugatra néző alkotás mellett évekig elmentem, rendszeresen heti többször járok arra és mégsem vettem észre, de ha egy kicsit is odafigyel az ember valóban észrevehető! Persze könnyebb ha már tudjuk, hogy hol kell keresni! Az alábbi kép segítségével bárki könnyen megtalálja és megcsodálhatja az idén 55 éves alkotást! Ha ránagyítotok a képre akkor látható a sziklába vájt kőarc.
A havihegyi sziklába vájt kőarc

Megjegyzések

Booking.com