2014. szeptember 28., vasárnap

Egy különös növény különös megtalálása

  Egy héttel ezelőtt került fel a növényhatározóra egy kép, mégpedig a Fonák bajuszvirágról! A növényről azt kell tudni, hogy a megtalálásához ritka nagy szerencse kell. Ugyanazon a helyen egymást követő évben nem szeret újra előbújni, többek között ezért is nevezik angolul szellem orchideának. Nem vártam sokáig egyből elkezdtem nyomozni, hogy hol bukkant fel a növényke, szerencsére a Megtaláló és Lukács Robi barátom is készségesen segített, így már csak azt kellett megterveznem, hogy hogyan is jutok ki a Zselicbe. Izgultam. hogy kitart-e a hétvégéig a növény, mert nem elég, hogy nehéz meglelni, hanem  a virágzása is csak pár hétig tart. 
Narancssárga köd Pécs felett
  Ma reggel fél ötkor ébresztett az óra, ötkor felpattantam a bringámra és irány a Zselic. Sötétben caplattam fel a Mecsekoldalba, az első megállóm a Niké-szobornál volt. Siettem, de jól nézett ki a narancssárga köd a város fölött! Lapisig végig emelkedett az út, majd onnan színte végig ereszkedtem lefelé. Remete-rét-Abaliget... és kb 30 kilométer után még hét előtt megérkeztem a helyszínre. Vadászidény miatt nyolcig nem igazán szabadna a területen tartózkodni, de ha később jöttem volna, akkor már csak ebédre értem volna haza. Egy órát kerestem-kutattam a növénykét, de nem találtam. Nyolc után pár perccel letörten indultam vissza. Nem elég, hogy nem lett meg, még várt rám több mint 20 kili emelkedő. Bár annak csak a vége a vészes, de addig is el kellett jutnom. A futás végett jó erőben vagyok, így nem okozott gondot hazatekernem, combomat azért éreztem 60 kilométer után. De legjobban az fájt, hogy mindez fölösleges volt! 
  Írtam is a Robinak, hogy nem lett meg, átbeszéltük és kiderült, egy völggyel elnéztem és nem jó helyen keresgéltem! Biztatott, hogy menjek ki újra, mert ott van és lehet nem lesz több ilyen lehetőségem az életben! Nem is vártam soká, ebéd után kimentünk a gyerekekkel és megkerestük! Másodjára már könnyen meg lett, így legalább a lurkók is elmondhatják majd az iskolába, óvodába, hogy találkoztak a szellem orchideával. Valamint azon kevés emberek közé tartoznak, akik láttak élőben egy bajuszvirágot! Nem hiszem, hogy sokan mondhatják ezt el magukról!
Fonák bajuszvirág  (Epipogium aphyllum) 
Kis bajszos
Bajuszosok egymás közt
Már egyszer lezártam az idei orchidea szezont, de most újra megteszem! Terveim között szerepel, egy összefoglaló írása a témában. Addig is egy hasonló témájú poszt, egy hasonló személyiségű blogról: terep-jaro.blogspot.hu. Köszönöm a segítséget Mindenkinek!

2014. szeptember 27., szombat

Ziller-völgyi Alpok: 3. Gigalitz

 Az időjárás előrejelzés miatt teljesen átszerveztük a túránkat! Kedd volt, mára még csak kevesebb csapadékot jósoltak, de szerdára és csütörtökre már többet. Péntekre pedig megint jobb időt ígértek a meteorológusok, ezért arra a napra terveztük a Hoher Rifflert. Eldöntöttük, hogy még egy éjszakát alszunk a Greizer Hüttében, délelőtt megmásszuk a Gigalitz-et, délután pedig megyünk még egyet a környéken. Reggelizés közben már láttuk, hogy jönnek felfelé a felhők a völgyből, de reméltük, hogy a még mielőtt felérünk a csúcsra nem ér utol a hidegfront.
Felhősödő Floitental
Szemben a Gigalitz
A Greizer Hütténél 2 óra menetidőt írtak a Gigalizt-ra és 1-es nehézségű mászós szakaszok is vannak az útban. A házigazda szerint egyáltalán nem vészes jó időben, viszont esőben veszélyes is lehet. Jó félórát a Berliner Höhenwegen mentünk, majd kettévált az út, a Höhenweg ment felfelé a 2701 méteres Lapenscharte felé, mi pedig nekiindultunk a Gigalitz-nak.
Fotószünet
Lapenscharte a Gigalitz oldalából
A hegycsoportot leginkább metamorf kőzetek alkotják, azok közül is a gránit és különböző palák. Ezek között bandukoltunk egy éles gerinc felé, majd azt megkerülve annak oldalában és néha azon vezetett az ösvény. Végig jól jelzett, könnyen követhető volt az út, voltak benne valóban kézzel kapaszkodós mászós részek, de tényleg könnyen két óra alatt fent voltunk a tetején. Egy idős, magányos mászó jött velünk szembe lefelé, rajta és rajtunk kívül senki sem volt a hegyen.
A felhők lassan felérnek a Greizer Hüttéhez
Pár képet készítettem  a 3001, néhol 3002 méteres csúcson. Jól kirajzolódott a két völgy közti csipkézett gerinc, valamint a túloldalra is átláttunk a Stillup völgyébe. A 2006-ban felállított csúcskereszt alatti csúcskönyv teljesen el volt ázva, ki sem tudtam szedni a dobozából. Sajnos a panorámánk nem volt az igazi, pedig szép időben többek között az Olperert és a Hoher Rifflert is lehet innen látni. A felhők szépen lassan araszoltak felfelé, ezért nem sok időt töltöttünk a Gigalitz-en.
Északi gerinc
Gigalitz keresztje
Gigalitz csúcskönyv
Szép időben őket lehetne látni a Gigalitz-ről
Lefelé menet
Zillertal-i ösvény
A már ismert úton gyorsan lejöttünk a hegyről, útközben láttunk egy mormotát, valamint több szép virágot is. Ilyen volt például a tavaszi tárnics, vagy a hegyi árnika is, de az utolsó virágzó rododendronokat is lekaptam.
Mormota fotózás
Havasi bérclapu (Adenostyles alliariae)
Hegyi árnika (Arnica montana)
Tavaszi tárnics (Gentiana verna)
Arany pimpó (Potentilla aurea)
Borzas havasszépe (Rhododendron hirsutum)
Állattartás 2200 méteren
Wunterraum Greizer Hütte
Még ebédidő előtt vissza is értünk a szállásunkra. Kaja, majd egy rövid szieszta után délután a Grosser Löffler felé vezető ösvényt néztük ki magunknak. Rövid két órás túránk során a 2500 méter felett található kis tengerszemig mentünk. A név nélküli kis tavacskát a gleccser olvadékvize táplálja.
Kőbaba
Apró kis tengerszem a Grosser Löffler alatt
Greizer Hütte vízvezetéke
Könnyed délutáni sétánk során még egy érdekes virágra akadtam, a gyapjúsásra. A Greizer Hütte feletti részeken tömegesen fordul elő, a fehér kis pamacsok nagyon jól mutattak a zöld háttérrel.
Útban "hazafelé"
Gyapjúsások a ház felett
Valamelyik gyapjúsás
Greizer Hütte és völgy
Estére egy magyar csapat is befutott, a Berliner Hütte felől jöttek, a Zsigmondy-Spitze volt a tervük, de az időjárás megtréfálta őket. Az esti szokásos perudo és hegymászó szakirodalom böngészése közben a házigazdák még egy kis currys csirkével is kedveskedtek nekünk. Innen is köszönöm a finom vacsorát!

2014. szeptember 24., szerda

Ziller-völgyi Alpok: 2. Dél-tiroli kalamajka

 A téli szállás bár nem volt fűtve, de sokan voltunk ezért gyorsan felmelegítettük. Egy idősebb hölgyekből álló csapat jól elszórakoztatott minket. Valamilyen szakácskönyvfélét olvasgattak a fejlámpa fénye mellett és közben hatalmasakat nevettek. Berliner Hüttéből keltek át a Zillertaler Runden nem is értem, hogyan volt még erejük este 10 felé ilyenekre! Szerencsére én kellőképpen fáradt voltam, hogy ne zavarjanak.
 Hétfői tervünk között szerepelt a Tribach Sattel-en való átkelés Dél-Tirolba, ha a viszonyok engedik akkor a Westliche Floitenspitze megmászása, majd leereszkedés a Schwarzensteinhüttébe. Mára még jó időt ígért a hüttenwirt, viszont keddre már mondta, hogy megérkezik egy hidegfront, ami csapadékot és rossz látási viszonyokat hozz magával. Ebben bízva már hét előtt megreggeliztünk, összepakoltuk felszereléseinket és nekiindultunk a gleccsernek. Két út indul felfelé a gleccserkaréjnak, az egyik a Grosses Löffler-re, a másik pedig a Schwarzenstein-re vezet. Mi a nyugatinak vágtunk neki, amire 4-5 óra színt időt írtak a csúcsig. De még mielőbb tovább lépnénk újabb virágokat kell bemutatnom. 
Szürke kőtörőfű (Saxifraga bryoides)
Nagyvirágú zergevirág  (Doronicum grandiflorum)
Elvirágzott havasi magcsákók
Távolban a Greizer Hütte
Útban a gleccser felé
Szép időben, jó társaságban gyorsan telik az idő, kb. egy óra alatt felértünk a gleccser kezdetéhez. Itt mindannyian felhúztuk a beülőinket, hágóvasainkat, majd egy kötélpartiba rendeződtünk. A túrabotokat a jégcsákány váltotta és hamarosan azon kaptam magam, hogy életemben először a Floitenkees gleccseren sétálok felfelé a nyeregbe.
Gleccserről a völgy és a hütte
 Eddig le-le maradtam fényképezni, de mivel össze voltunk kötve, ezért most már csak akkor tudtam megállni fotózni, ha mindannyian megpihentünk. A völgyben csodaszép idő volt, viszont délről felhők kezdték el betakarni a felettünk magasodó csúcsokat és az úticélunkat a Tribach Sattel nyerget.
Támadnak a felhők
Ködbe veszve
Ekkor volt az első újratervezése a napnak, úgy gondoltuk nincs értelme ilyen időben felmenni a Floiten spitze-re, inkább menjünk át a menedékházba, rakjuk le a zsákokat délután pedig bízva a jobb időben, kis csomagokkal felmegyünk a Schwarzenstein-re. Hasadékok között és volt, hogy afelett átlépve vezetett a csapás. A napokban esett friss hórétegen egész könnyen tudtuk követni a korábban erre járók nyomait, egészen addig míg be nem értünk a sűrű ködbe. Mi voltunk az elsők, akik elindultunk felfelé, mögöttünk egy hat fős csapat jött kissé lemaradva. De fentebb már csak néha láttuk őket mikor egy pillanatra kitisztult az idő. A nyeregig minden  rendben ment, itt viszont már nehezen tájékozódtunk. Két irányba láttunk nyomokat, mi a nyugatira tértünk, remélve hogy levezet a Schwarzenstein Hüttéhez. A másik kevésbé járt talán a Westliche Floiten spitze-re mehetett. Rövid időn belül kiértünk a gleccser szélére, ekkor egy két olasz turista segítségének köszönhetően megtaláltuk a házhoz tartó irányt. Hágóvasakat, beülőket levettük, innentől sziklákon haladva jutottunk el a várva várt Hüttéhez. Ekkor abban reménykedtünk, hogy megoldódtak gondjaink, de csak ekkor kezdődött a java a túrának.
Schwarzenstein Hütte

2923 méteren álló hütte táblája
A házba belépve egy idősebb hölggyel egyeztettünk legelőször. 15 euró a matracláger, de csak 4 után lehet elfoglalni. Rendben gondoltuk, akkor először főzünk magunknak ebédet a ház előtt, majd délután elfoglaljuk a szobánkat. Később jött a főnök, aki először az alpenverein igazolványokat egyesével lecsekkolta, majd mikor megtudta, hogy mi a ház mellett akarunk főzőcskézni, megjelent és elkezdett magyarázni. Kitalálta, hogy nem 15 euró a szállás, hanem 40 euró félpanzióval. Csak a matraclágerben nem aludhatunk és a gázpalackjainkat is el szerette volna kérni, hogy biztonságban elzárja! Igazi olaszos vendégszeretet! Abban biztosak voltunk, hogy itt ezek után nem maradunk, már csak azon ment a fejtörés, hogy merre tovább. Időnk még bőven volt, két lehetőség közül választhattunk, vagy megyünk tovább ás a másnapi túránkat megpróbáljuk még délután bejárni. Vagy visszamegyünk a Greizer hüttébe, a már ismert útvonalon. Az időjárási körülmények nem sokat változtak, ugyan jöttek-mentek a felhők, de a Schwarzenstein nem akart előbukkanni, ezért inkább a biztos mellett döntöttünk és visszaindultunk Ausztriába.
"Panoráma" terasz
Nagyon szép helyen van a Schwarzenstein Hütte, de sajnos mi ebből kevésre emlékszünk, a hüttenwirt viszont örök, negatív élmény marad! Nem ajánlott úticél! :-(
 A rövid sziklás rész után, újból felcsatoltuk a hágóvasainkat kicsit még gondolkoztunk, hogy elinduljunk-e a Berliner Hütte felé, de aztán győzött a józan ész elkezdtünk kapaszkodni a Tribach Sattel irányába. Az ismert terepen már gyorsabban haladtunk mint délelőtt. A nyeregből lefelé haladva ismét előbukkant a nap és mintha mi sem történt volna ragyogó napsütés fogadott a völgy túloldalán.
Gleccserhasadékok között vezetett az utunk
A gleccserről leérve már könnyű terepen délután hat körül visszaértünk a Greizer Hüttébe.
Lefelé menet
Visszatekintve
Greizer Hütte
Itt mindenki kedvesen fogadott, vasárnap többen voltak, csak a winterraumban volt helyünk, hétfő este már a hütte emeletén aludhattunk. Főzhettünk magunknak vacsorát a teraszon ... Mindent szabadott, amit az olaszoknál nem és csak 11 eurónkba került. Az este sörözéssel, perudozással és a további napok átbeszélésével telt.
Kilátás az ablakunkból

2014. szeptember 22., hétfő

Vasárnapi piros 30

 A héten elkezdtem a felkészülést a jövő évi projektekre, ennek keretében 4-szer mentem ki a Mecsekbe, összesen 65 kilométert gyűjtöttem össze. Ezek közül a vasárnap reggeli futás volt a legcombosabb, ekkor 32-öt mentem. Ötkor még sötétben kezdtem el felfelé kapaszkodni a Mecsek legrégebbi ösvényén a Kardos úton egészen a Roboz Imre pihenőig, itt rátértem a piros jelzésre, mely szín végigkísérte az egész futásomat. Mandulás, majd Remete-rét innen a kéken indultam neki a Vörös-hegynek, majd tovább a Jakab-hegyre. Fél hétkor értem a Zsongor-kőhöz, ekkor már levettem a fejlámpámat, innentől nem volt rá szükségem. Az első másfél órában jó tempóban haladtam, sötétben nem tudtam megállni fotózni, nem láttam csak egy szűk alagútnyi részt, amit bevilágított a lámpám. Az első fotószünetet a kilátónál tartottam, nem volt jó a panoráma, csak az alattam elterülő Cserkút és Kővágószőlős rajzolódót ki, a hatoson túli települések már alig látszódtak.
Zsongor-kő
A Sasfészek érintésével rátértem a Mecsek talán legszebb ösvényére, az úgynevezett panoráma útra. A Jakab-hegyet szintben délről kerülő útról már nem igazán jó a kilátás, itt-ott azért lehet találni ablakokat, de nagyon jó a vonalvezetése és csodaszép fenyveseken halad át. Égertető után újra a piros szín következett! Előbb megérkeztem a már tavaly megismert mohás-légyölő galócás részre, majd ismét megleltem a piros jelzést. A Mohosi-kis-kútnál volt ez első frissítő pontom, kb 20 kili után. Pár korty víz, majd hosszabb pihenő a gombák között.
Légyölő galóca (Amanita muscaria)
Őszi színek
Légyölő galóca a mohaszőnyegen
A Remete-rét felé, már piroslanak a lónyelvű csodabogyó bokrai. Az ösvény mentén rengeteget látni, ha minden igaz a korallpiros termései egészen január-februárig díszítik a leveleket.
Lónyelvű csodabogyók
Lónyelvű csodabogyó (Ruscus hypoglossum)
A Biokom munkatársai még akadálypályát is építetek nekem. Apró kőzúzalékkal szórják fel a Mecseki parkerdő ösvényeit és volt egy rész ahol még nem terítetek szét az útvonalon.
Mecseki akadálypálya
A Mandulásba érve sikerült egy nagyot bukfenceznem is, de ezt már saját magamnak köszönhetem. Ott ahol sötétben fejlámpával nem botlottam meg, visszafelé világosban hatalmasat estem. Majd újabb piros bogyók kerültek az utamba, mégpedig a pirítógyökér, apró kis termései kúsztak fel a fákra, a levelei már elszáradtak, de a fényes piros bogyók nagyon látványosak.
Pirítógyökér (Tamus communis)
Mandulásnál frissítés, majd a Hotel Kikelet felé leereszkedtem a városba.
Piros turistajelzés a Mandulásban