2016. május 26., csütörtök

Mecseki Mátrix 130

  Még 2015 év végén hallottam az akkor még készülődő Mecseki Mátrix teljesítménytúráról. Egyből elhatároztam, hogy ez az amit én akarok. A Kinizsi százas után egy újabb ezúttal 100 km feletti túra,! Novemberben, decemberben is gyűjtögettem a kilométereket, majd januárban is jól ment. Majd januárban egy rossz mozdulat után nagyon megijedtem, hogy ugrik az egész felkészülés. Úgy bevertem a bal térdemet, hogy hetekig tartott míg ismét "tünetmentes" lett. Közben sem álltam le, csak rövidebbeket, lassabbakat futottam, de így is futás végére megfájdult a térdem. Március közepe felé lett egyre jobb, a Szuadó40-en már szinte tökéletes volt. Terveim szerint két 100 km közelit szerettem volna futni a Mátrix előtt, de a sérülés miatt, csak 40-60 km közöttiek fértek bele, és még ezeken a távokon is volt, hogy begörcsölt a lábam. Gondoltam is sokszor magamban, mit akarok én 130 kilométert menni! De aztán eszembe jutott a Kinizsi 100 és a Vérkör, ahol ugyan voltak problémáim, de megcsináltam mindkettőt. Három dologra kellett koncentrálnom. Az egyik a felkészülés, november óta 250-300 km futottam havonta, kivétel volt ez alól a február. Ennél sokkal több időt és energiát már nem tudtam belefektetni. Hétről hétre jobb formában voltam, majd jött a februári visszaesés, de úgy voltam vele, hogy ha nem megy futva akkor majd sétálok. Nem voltak időbeli elvárásaim, fő célom a teljesítés volt. A második fontos tényező, amit legfőképp a Vérkörön tanultam meg, az a táplálkozás. Nem elég a verseny előtt feltankolni, közben is nagyon oda kell figyelni mit és mikor kell inni, enni! Sokat lehetne még ezen finomítani, de utólag belegondolva talán most volt a legkevesebb problémám a frissítésekkel. A harmadik és szerintem legfontosabb dolog, hogy fejben ott legyen az ember és a külső körülményektől függetlenül azt mondja, hogy én meg fogom csinálni. Egy ilyen távnál, főleg ha valaki nem rendszeresen ultrázik, akkor előjönnek a kisebb-nagyobb bajok. Amik egy maratonnál vagy egy 50-es teljesítménytúrán még elvisel az ember, de 20-24 óra alatt ezt már sokkal nehezebb. Idővel előjönnek a vízhólyagok, kiürülnek a tartalékok, megfájdul a térd, boka ... A fáradtságról, dekoncentráltságról nem is beszélek. De nem szaladok ennyire előre, mindezekről majd lentebb még olvashattok.
  Állandó futótársaim már mikor kipattant a fejemből a túra akkor jelezték, hogy ebben nem szeretnének részt venni. Ellenben segítenek nekem a teljesítésben. Ki is találtuk a frankót, hogy Báz-zal elmegyek Mecseknádasdig, majd Gáborral vissza a Abaligetre. Ábrissal és Andrással beszéltem még a túráról, Ábris számomra elérhetetlen jobban mondva utolérhetetlen. Ezért inkább nem is akartam őt feltartani. András viszont jelezte, hogy sajnos idén ki kell hagyni a Mátrabérc trail-t és szívesen eljönne velem egy darabig. Az lett végül a szervezésnek a vége, hogy Báz később indul utánunk és utolér Cigány-hegyig, hogy aztán együtt fussunk be Nádasdra. András viszont a 100-asra nevez és Cigány-hegytől visszafordul Abaligetre. Így nem kell majd egyedül mennem. Az utolsó hét már a pihenéssel ráhangolódássál telt, szerda este után már nem is mentem futni. Csütörtök, péntek összeszedtem amire szükségem volt. Egy kólát, egy izót, némi sós péksüteményt péntek este átadtam Gábornak, gondolva szombat éjszakai visszaútra. A hátizsákomba pedig csokik (Mars, Twix és Snickers) energiaszelet, sós mogyoró, szendvics, izó (por és gél) 1,5 liter kóla és 3 decis, sós citromlé került. Ezenkívül térkép, hosszú felső, szélkabát, csősál, papírzsepi, telefon, fényképezőgép, tartalék akku és fejlámpa volt. 
  András kollégája Nándi volt a "szerencsés" sofőr, aki 5 óra körül kivitt minket Bükkösdre. Fél hattól lehetett rajtolni, mi jó tíz perccel előtte már ott voltunk. Pont jöttek a Pécsről vonattal érkezők is, Először a sportcsarnokhoz mentünk, de ott csak a távolról érkezők ébredeztek az itiner átvétele és a regisztráció véglegesítése kicsit odébb egy féltetős épületnél volt. Egy héttel a verseny előtt már a nevezés és a díjbefizetést otthonról a számítógépről megcsináltam. Fairy a rajtban  mindenkinek csak ennyit mondott végig a piros sávon Mecseknádasdig, majd vissza a kék sávon Abaligetig! :) Pár perccel fél hat után már mindkettőnknek sikerült indulásra készen állt. Beindítottam a telefonon a Stravat, majd nekiiramodtunk. András csak jó egy kilométerrel odébb vette észre, hogy ő meg nem indította el az óráját. A mátrixon kívül még négy rövidebb távú túra indult innen, de ahogy néztem, legtöbben a 100-on és a 130-on indultak. Pár perc alatt kiértünk a falúból, majd egy földes útnál balra felfelé kellet kanyarodni, itt könnyen ellehetett volna menni egyenesen, de szerencsénkre volt még előttünk túrázó, ezért nem kavartunk el rögtön az elején. Én még sosem jártam ezen a része, de Andrásnak is fekete folt volt jó darabig az út. A Gesztenyés nevezetű háton kaptattunk fel, majd egy tisztásra érve közeledtünk Meleg-mál felé.
Az első kép!
Itt a tisztáson hagytuk el a leggyorsabb túrázót, innen már mi mentünk legelöl jó darabig. Figyelni is kellett nehogy elkavarjunk. Bár csak a piros sáv jelzéseket kellet keresnünk, mondjuk itt-ott az is nehéz volt. Például a fentebb említett Meleg-mál körül is hamarabb leértünk a műútra.
Valahol a piros sávon
Pár száz méterig nem is volt jelzésünk, majd szerencsére megjelent és jó hosszan követhettük a Hetvehelyről jövő utat. Bakonyai elágazó előtt letértünk az aszfaltról és ismét kisebb emelkedő következett a Farkas-tetőre. Ezután egy jól futható szakasz következett, kivéve azt mikor egy drótkerítéssel lekerített erdősávon kellett átmennünk.
Akadály
Könnyen nyitható volt a kapu, csak meg kellett keresni, hogy pontosan hol! Ezt a részt már András ismerte, úgyhogy rábíztam magam. Később mikor kiértünk Petőczpusztára már nekem is voltak sejtéseim merre is járunk. Viganvárnál a harangláb oldalában van a pecsételőhely, de mivel nem hoztam magammal igazolófüzetet és nem volt része a túrának, ezért oda nem tértünk ki. Megint csak aszfalton futhattunk, haladni bár lehet rajta, de mégis jobb lenne az erdőben futni. Sebaj csak 3-4 km volt és már ott is voltunk az első ellenőrzőponton.
Volt Petőczaknánál
Hét óra múlt tíz perccel mikor itt voltunk. Egy kedves fiatal lány fogadott minket, kaptunk Milka wafelinit és megtöltöttük a kulacsunkat ásványvízzel. Gábor varrt a hátizsákom elejére egy kulacstartót, hogy többet igyak mint szoktam. Idáig a sós, citromos löttyömet iszogattam, majd itt lecseréltem és a 7,5 decis kólát raktam előre. Leittam belőle és hígítottam ásványvízzel. Ezzel csak az volt a gond, hogy a nehéz kulacs húzta le rendesen a zsebet. Amikor meg fogyott belőle akkor eléggé lötyögött. Itt még nem zavart, de hosszútávon nem volt kellemes. De ez van ezt kell szeretni.
  Itt egy rövid részen a kék sávval együtt mentünk, gondoltam is magamban, hogy "hamarosan" újra itt leszek! A kék sáv elindult északra, de mi keletre tartottunk a piros sávot követve. A Jakab-hegy északi oldalában kanyarogtunk, enyhén emelkedve. Előbb a Rákos-völgyet, majd a Sötét-völgyet keresztezve értük el a Fenyves-forrást. Itt újra találkoztunk a kék jelzésekkel, én el is indultam rajta a Remete-rét felé, mikor rám szólt András, hogy merre az arra! Gyors megfordultam és már szaladtunk is lefelé az Éger-völgynek.  Szuadó-tetőtől pár perc alatt leértünk a Farkas-forrásig. Folyamatosan kortyolgattam a vizeskólámból, ezért a források vizét most nem kóstoltam meg. Folyamatosan beszélgettünk nagyon gyorsan telt az idő, még fényképezni is alig álltam le.
Farkas-forrás
Lefelé jól haladtunk, aztán miután átkeltünk a patakon felfelé már belassultunk, sőt a meredek részen én bele is sétáltam.
Keletre tartva
Mikor felértünk a völgyből és magunk mögött hagytuk a sűrű erdőt, akkor a műútról jól látszott a Tubes-Misina gerinc, de délen még a Villányi-hegység is feltűnt.
Délre kitekintve
Északkeletre kitekintve
A Szentkúti vendégház mellett volt a bélyegző, de itt is elmaradt. Átfutottunk az abaligeti úton, majd elindultunk lefelé, 10 méter után vettük észre, hogy a piros körön vagyunk, gyors vissza aztán már jó irányba haladtunk tovább.
Rózsa-forrás feletti híd
Szentkúti-völgy felett kanyarogtunk források mellett és hidakon át. A haranglábnál az aszfalton sétáltunk fel, emlékszem közben aszalt sárgabarackkal kínált András. Jó ellátásban részesített később még a csokijából, energiaszeletéből is kaptam.
Szentkúti harangláb
Medvehagymák közt
Bár folyamatosan felfelé kapaszkodtunk, de egyáltalán nem vészes ez az út, így szinte végig tudtam futni.
  Hamarosan a második ellenőrzőpontra a Remete.rétre értünk. Negyed kilenc után pár perccel, a pont nyitása előtt már itt voltunk. Szerencsénkre a két pontőr már itt volt. Sós pereccel, nápolyival és ásványvízzel vártak.
Remete-rét
Megkaptuk az aláírásokat, majd váltottunk pár mondatot és már nyargaltunk is tovább a Mandulás felé. Jól ismert útvonal következett, hetente akár többször is járunk erre. Három völgy, gerinc keresztezése után, az erdei tornapályán folytattuk a túrát.
Mandulás játszótér
Pár futó, kiránduló már jött velünk szemben, lassan beindult itt is az élet. Egy-két kép készült csak menet közben, az állatkert előtt álltam még le egy kép erejéig, majd kilenc órára Dömörkapuhoz értünk.
Pécsi Állatkert
A rövidebb távok résztvevő álltak sorba nevezésre, kicsit pofátlan voltam, de én oldalról megkerültem őket és kértem egy aláírást a lapomra. Ellátás itt nem volt, de mindegy is volt, mert a ház mellett a nyomos kútból meg tudtuk tölteni palackjainkat. Amíg András, Dórival beszélgetett, addig én egy izót kikevertem az üvegemben. 27,3 km-nél jártunk itt és három és fél óra volt eddig a menetidő. Akkor nem éreztem erősnek, de így a számokat nézve szerintem kicsit az volt!
Dömörkapu
  Jó tíz percet elmolyoltünk itt, még egy malto shot-ot is benyomtam indulás előtt. Jó darabig Dórival futottunk, ő az egyik rövidebb távra nevezett. Szeretem ezt a részt ilyenkor tavasszal, mert rengeteg zergevirág és medvehagyma van útközben.
Keleti zergevirág (Doronicum orientale)
De most nem sok időt tudtam fektetni a virágfotózási szenvedélyembe, ezért csak pár zergevirágot fotóztam le. Kereszteztük a sípályát, majd a Kis-rétet, hogy aztán rövid, de intenzív emelkedő következzen.
Kantavár körül
Utána pedig egészen Kantavárig gurultunk lefelé, pontosabban a Lámpás-völgyi keresztezésig. A vár, a forrás és a kőbánya mellett is csak elszaladtunk, egyiket sem érinti a piros sáv jelzés. A Rábay-fához már kapaszkodni kellett, de emlékeim szerint csak rövid részen sétáltunk bele. A fától még egy kis emelkedő volt a műútig, majd azon átbukva már lefelé tartottunk a Nagy-mély-völgy felé.
Virágzó medvehagyma
Már virágzott a medvehagyma, nagyon jól nézett ki a zöld-fehérbe borult erdő. A kék sáv elágazásánál elköszöntünk Dóritól, mi mentünk tovább a piros sáv jelzésen, ő pedig Büdös-kút irányába szaladt tovább a Dél-Dunántúli kéktúrát követve.
Nagy-mély-völgy bejárata
Épp nagy fakitermelésben voltak itt a "favágók". Csak úgy suhantunk innen lefelé a völgybe, A kidőlt fák azért sokszor megállásra, vagy legalábbis lassításra kényszerítettek.
Nagy-mély-völgyben
Kánya-forrás
Háromnegyed tízkor ittunk a Kánya-forrás hűs vízéből, majd az első kissé saras részek következtek. A forrás után volt egy rövid rész, ahol a patak az ösvényen talál magának utat, de szinte száraz lábbal átfutottunk itt, majd lentebb látványos vízlépcsők, kisebb zuhatagok mellett haladtunk el.
Átkelés
Lent a mederben
Néhol annyira összeszűkül itt a völgy, hogy csak a meder alján a sziklákon egyensúlyozva lehet tovább haladni. Jobbról a Petnyák-völgy felől becsatlakozott a zöld sáv jelzés, és a Kőlyukig nemzeti színű turistajelzések mutatták az irányt.
Ilyenkor a legszebb!
Nagy-mély-völgyi híd
Talán a Nagy-mély-völgy leghangulatosabb része következett a fahíddal és az az előtti medvehagymás völgy szakasszal. Aztán Kőlyuk, majd patak átkelés és már ki is értünk a horgásztavak mellé.
Horgásztavak mellett
Itt mindig sár van, most is volt, de még pont járható volt a kerítés melletti dózerűt. A következő pontunk a Kőlyuki betérő volt, de mikor ideértünk nem volt itt senki. Az volt a szerencsénk, hogy bementünk az étterembe, hogy nem látták-e a pontőröket? Aztán itt kiderült, hogy ők azok és már pecsételtek is a lapunkra. 10-től volt nyitva a pont, mi 10:15-re értünk ide.35,6 km-nél jártam, már csak 100 volt vissza.
Kőlyuki Betérő
András megívott egy kólát, pontosabban egy felet, én meg a másik részét. Én megtöltettem a kiürült palackomat és már hasítottunk is tovább.
  A 66-oson áthaladtunk, majd utat törtünk magunknak a bozótosban. A Helian-os túrák miatt sokat járok erre, ezért még ez a szakasz is ismerős volt nekem.
Felfelé
Jó darabig még felfelé kellett mennünk, majd egy kis hullámvasút után újból a zöld sávval együtt haladva értünk le Sikondára. Az aszfalt úton elfutottunk a szálloda előtt, rengeteg tulipán tette hangulatossá a kis üdülőtelep főutcáját.
Sikonda
Majd még a tavak előtt jobbra fordultunk a gyermektábor felé. Itt pár Dömörkaputól induló túrázót hagytunk magunk mögött, majd egy tanösvény tábláit is. A völgy végében egy új építésű épületnél ismét olyan szakasz jött, amerre még sosem jártam. Lankás és meredekebb erdei ösvények váltogatták egymást, majd egy nagyfeszültségű kábel alatt futottunk át. Egy érdekes pihenőhely után kiértünk egy szántóföldre ahol egy kereszt mellől szép látvány fogadott.
Körtvélyesi kereszt
Lábunk alatt Komló és a távolban a Kelet-Mecsek óriásai. A kereszttől pár száz méterre már lehetett látni a DÖKE feliratos autót, az újabb ellenőrzőpontunkat. Tizenegy előtt két perccel jártunk 40 kilométernél.
Körtvélyesi pont
Komló
Ellátmány a szokásos perec, nápolyi és ásványvíz volt. a pecsételés után még útbaigazítást is kaptunk a kedves pontőröktől. Jelzések híján nehezen találtuk volna meg a helyes utat.
  A Körtvélyesi pecsételőhely után leereszkedtünk Mecsekfaluba.
Mecsekfalu
Rövid aszfalt, majd ismét elindultunk fel egy kaptatón. A temető mellett elhaladva értünk fel az Öreg.-hegyoldalába. Kedves, sok teljesítménytúrát megjárt túrázóval futottunk össze itt. Beszélgettünk egy keveset, majd szép napot és túrát kívántunk egymásnak.
Mecsekjánosi előtt, felett
A hegyről egy aszfalt út vitt le minket Mecsekjánosiba. De még mielőtt leértünk volna megint kicsit elkavartunk, egy oszlopon a jelzés balra mutatta az utat, mi meg követtük egy nyiladékba, de annyira járhatatlan volt, hogy gyorsan feladtuk és visszamentünk az aszfaltra. Mint utólag kiderült a helyes útra. Itt volt a túra talán leghosszabb betonozott része, Mecsekjánositól a kisbattyáni elágazóig.
Fehér gólya keresgél a házak közti réten
A házak közti vizenyős réten egy gólya keresgélt magának ebédre valót. De mire megközelítettük már fel is reppent. Itt nagyon melegem volt, András tempósabban, gyorsabban ment, én meg próbáltam fényképezgetéssel lassítani és kicsit pihenni. Talán itt volt az első kisebb holtpont, szinte végig sík volt a terep, de mégis sokszor bele kellett sétálnom.
Dirtpark, Mecsekjánosi
A Dirtpark mellett elcammogtam, majd a Kisbattyán felé vezető útról egy romos kastélynál térünk le. A pontnak itt kellett volna valahol lenni, de sehol sem találtuk, aztán ahogy tovább futottunk egy autón már megpillantottunk egy papirost. majd a szervezők balról egy fa árnyékából integettek nekünk.
Jánosi Engel Adolf-kastély
Vízibiciklik
A szeles réten jól nézett ki a magányos fa, de a széltől eléggé meggyűlt a bajunk nekünk és a pontőröknek is. Tíz perccel dél előtt kaptuk meg a hetedik pecsétünket, aláírásunkat.
Kisbattyáni pont
Ropi, perec és víz mellé egy Snickers-t is megettem itt. Valamint elővettem egyik előre csomagolt szendvicsemet, amit már menet közben ettem meg.
  Két túrázót itt értünk utol, egy darabig együtt is mentünk velük. Tisztára olyan volt itt a rét, mint a régi Windows XP háttérkép!
Windows XP
A tisztás után egy irtásos erdőbe vezetett a földes út. Vadászles és egy jó magas egyedül álló fa mellett is elkocogtunk, amik után ismét sűrű erdőben találtuk magunkat.
Dávid és Góliát
Baranyai-hegyháton a Battyán-hegy keleti oldalában egy csodaszép erdei vadászházhoz értünk. Addig-addig fotózgattam a házikót, amíg András jó messzire eltávolodott tőlem.
Vadászház a Kelet-Mecsekben
Innen már szintben,, de inkább lefelé kellett futni egészen az Egregyi-völgyi műútig. Az út előtt volt a túra legvadabb patakkeresztezése.
Patak az úton
Apró kis sziklákra lépegetve lehetett csak átkelni a jéghideg vízfolyás felett. Innen pedig már csak pár perc volt a Máré vára kemping, ahol már András várt rám a már Petőczről ismert pontőrrel.
Kék a piroson!?

Máré vára kemping
A virsli sajnos nem érkezett meg mire ideértünk. :( 12:35 volt ekkor, 7 órája voltunk úton és már 51 kilométer felett volt a megtett távunk.
  Megbeszéltem előre Gáborral, hogy majd innen hívom, hogy indulhat Mecseknádasdra. Az első csörgetésre nem vette fel, de másodikra már tudtunk beszélni. Meglepődött, hogy már hívtam és azt is megbeszéltük, hogy így Báz sem biztos, hogy utolér. Már kevesebb mint 20 kilométer volt vissza a piros sávon, Gábornak meg még oda is kellett érnie a fordulóhoz. mire én ott leszek.
Máré strand a fák között
Egy darabig még a műúton kocogtunk, majd a Textiles-forrás tértünk ismét be az erdőbe. A forrásnál átmentünk a hídon, majd az egykori kemping mellett kapaszkodtunk fel a Vár-völgy déli oldalába. Most is mint mindig rácsodálkoztunk a két fa közti kapura, aminek még mindig nem sok értelmét láttuk, mondván kerítés nincs, csak rácsos kapu.
Textiles ház és kapuja!
Egy darabig bírtam a tempót, de éreztem, hogy nekem ez most gyors ezért le-le szakadoztam. A Máré-váránál egy nagyobb motoros banda volt fent, a jelzés kicsit a vár felett megy el, most nem volt kedvem pár méter kitérőhöz sem.
Máré vára
Egy képért azért megálltam itt, pár pillanat múlva egy idősebb úr jött a vártól felém. Barcsi úr a rövidebb távon volt, de nem volt ismerős ezen a részem, ezért lement a várhoz. Innen egy darabig együtt futottunk felfelé a völgyben. András előrébb volt, mi ketten pedig kapkodtuk a lábunkat, hogy közelebb kerüljünk hozzá.
Gergely-Éva-forrás
Nagyon szép a vonalvezetése itt a piros sávnak, azt kell mondjam egészen az Iharos-kútig végig futottunk. Ittunk a forrás vizéből, majd kimentünk az aszfaltra és sétáltunk innen jó darabig.
Vár-völgyben
Folyamatosan emelkedett az út, mi pedig végig beszélgettük egészen a Pásztor-forrás előtti tisztásig. Addig nem is futottunk. Többiek megkóstolták a forrás vízét, nekem még maradt bőven az előző forrástól, így én inkább elindultam fel a Cigány.hegyre.
Pásztor-forrás tisztása
Futáshoz sem erőm, sem energiám nem volt. Hamarosan András is utolért, majd fent a dózerúton már megint hárman voltunk. Idáig a piros sávot követtük, de itt egy rövid szakaszon a Cigány-hegyig a sárga sávra tértünk át.
Cigány-hegyi kilátó e.p.
A kilátónál sok bringás és kiránduló között a pontőr is a helyén volt. Aláírás és pár falat kaja után még felmentem a kilátóba, majd elbúcsúztam Andrástól és az újdonsült túratárstól. Ők mentek visszafelé Pécsre, nekem még volt vissza pár kilométerem Nádasdig, a fordulópontig.
Arról jöttünk (Vár-völgy)

Meg arról is (Misina-Tubes)
  Tíz percet pihentem itt, aztán ugyanarra amerről jöttem mentem vissza a piros sáv jelzéshez. Többször írtam már, de most is leírom, hogy újra egy számomra eddig ismeretlen szakasz következett. 10 kilométer várt rám, amelyik részt egyedül kell fussak. Óbánya és Kisújbánya közötti völgy feletti gerincen vezetett az út, Minimális szintkülönbség volt benne, de egyáltalán nem vészes.
A piros sáv mentén
Jó ideje futottam a széles földes úton, amikor arra kaptam fel a fejem, hogy jön velem szembe egy lány. Ebben még nem lenne semmi különös, de bikiniben volt és futott. Köszöntünk egymásnak és mindketten mentünk tovább. Egyből az jutott eszembe, hogy ha én ezt a srácoknak elmesélem biztos azt fogják gondolni, hogy hallucináltam. Ilyen nincs és pont akkor, amikor egyedül futottam. Ezért gyors megfordultam és lefotóztam a már távolban futó lányt, a bizonyíték miatt. Természetesen a mögöttem futó Báz nem találkozott vele!
Ilyen volt az út!
Sosem voltam erre, de nagyon tetszett ez a gerinc, legjobban a vége, amikor már majdnem Mecseknádasdon voltam. Kappenvasszer után a Puszta-hegyre érve elfogytak a fák és fantasztikus látvány fogadott.
A Réka-völgy és az Óbányai-völgy találkozása
Jobbra letekintve, visszatekintve a Réka-völgy és az Óbánya-völgy bontakozott ki. Volt egy vadászles, amire felmászva volt csak igazán megkapó a panoráma.
Vadászles a völgy felett
Innen gyors ereszkedés következett, mert három perc múlva már a Hetényi borászat előtti szökőkutat fényképeztem.
Hetényi pincészet
Pincék közt lebaktattam a 6-ossal párhuzamos útra, majd azon még mindig kocogva értem be a Szent György Plébániatemplom melletti Kredenc-be. Itt volt a nádasdi főhadiszállás.
Mecseknádasd
Fél négy előtt pár perccel értem ide, Gábor már az étterem előtt várt rám. Négykor akartunk továbbindulni, addigra keltett volna Báznak ideérnie. Természetesen ide is ért addigra, nekem 10 órámba telt idáig, ő ha jól emlékszem nyolc órám belül megcsinálta a távot. Bementem a helységbe, ahol mindenki körülöttem sürgött, forgott! Nem voltam valami toppon, a képeket nézve meg végképp. Úgy kiül a só a fekete pólómon, mintha valami nyaklánc lett volna  nyakamba! :) Megkértem az egyik pultos lányt, hogy hadd töltsem a telefonomat, amíg itt megeszem a meleg kajámat.
Nyakláncos kép! Köszi Gábor!
Kaptam pörköltöt, meg limonádét, de ez sem volt elég akartam egy kis kólát inni. Kivettem a zsákomból és mikor leszedtem a kupakját csak úgy spriccelt ki a földre a cukros, habos lé. Sűrű elnézést kérésem után feltakarították alólam. Amíg ott eszegettem és beszélgettem az egyik pontőr sráccal megérkezett Báz és az első mátrixon induló giga ligás srác is. Ezután összeszedtem magam és kimentem az épület elé, ahol Gáborok Fairy-vel beszélgettek éppen. rohamosan közeledett a négy óra, ezért a Ravból átpakoltam a maradék cuccokat a zsákomba, feltöltöttem a kóla készleteimet, majd hamarosan elindultunk. Közben még három srác is beért, akik szerintem nem is ettek hanem pár perc múlva még előttünk elindultak visszafelé.
  Már az idefelé vezető út végén éreztem, hogy nincs valami rendben a bal elülső bokaszalagommal. De mikor meg kellett volna indulni akkor kezdett csak igazán fájni. Amíg aszfalton mentünk a városban addig nem is próbálkoztunk futással.
Utolsó házak Mecseknádasdon
A három srácot útba igazítottuk aztán már nem is láttuk őket többet! :) Még a célban sem, de beértek minden gond nélkül. Idén már harmadjára jártam erre a kék négyzeten, csak eddig mindig lefelé, most bezzeg fáradtan ellenkező irányba kellett menni. Vízmosásokkal szabdalt völgyben kapaszkodtunk fel a kék sáv jelzésig. Az erdőből mikor kiértünk megpillantottuk a jellegzetes magányos fát, ahonnan elindult a visszafelé vezető jelzésünk. Megint pár kili aszfalt jött, közben utolért Márton Dani, aki utánunk ért be Nádasdra. Rövid ideig együtt is mentünk vele. A hatoson akkora volt a forgalom, hogy alig tudtunk átmenni, majd után még a Templom-hegyi ellenőrzőpontig együtt mentünk hárman.
Templom-hegy felé
Útközben folyamatosan ittam, bekaptam pár magnéziumot... Görcs problémám egész túrán nem volt, de a bokám egyre jobban zavart. A pontnál nem sokat időztünk, aláírta a srác a papírt, majd elővettem egy sós perecet, amit lefelé menetben nagy nehezen leerőszakoltam a torkomon.
Templom-hegyi e.p.
  A Réka-völgy bejáratáig lejtett az ösvény, egy keveset futottunk is lefelé. A Skócia Szent Margit keresztnél befordultunk
Lefelé
Óbányának, majd gyors sétába ment át a futás. Rengeteg turista jött velünk szembe, a falu határa tele volt autóval, sokan kihasználták a kellemes szombati időjárást és felkerekedtek megnézni az Óbányai-völgy vízeséseit.
Óbányai e.p. kocsma és fagyizóhely
Az ellenőrzőpont a kocsma hirdetőtábláján elhelyezett kéktúra bélyegző volt. Ezt a pultos lánytól tudtuk meg. A gyerekek sorban ették a csavaros fagyit. Köhögtem, fájt a torkom, de megkívántam és vettem egyet. Amíg megettem Gábor türelmesen várt, fotózott.
  Emlékeim szerint ezután is csak sétáltunk, kezdtem fáradni és fotózni is csak itt-ott álltam le. Nem is sok kép készült az Óbányai-völgyben. A Pisztrángos-tó elhagyása után elmaradtak a település házai, innen már csak egy két kisebb házikó, porta volt.
Óbányai-völgyben
Majd pár patak átkelés után értünk előbb a Csepegő-sziklához, azután pedig a Ferde-vízeséshez. A völgy két leglátványosabb zuhataga ez.
Ferde-vízesés
Gyorsan telt az idő és hát óra húsz perckor már Kisújbányán bukdácsoltunk. Az apró kis hegyi település főutcáján kanyarogtunk végig, a kulcsosház, a templom és a Klumpás-tanya után kezdtünk csak igazán bele az emelkedőbe.
Kisújbányai kulcsosház
A dózerút egészen a Cigány-hegyi kilátó és a Miske-tető közé vitt minket. Itt ismét csak a sárga sávon mint pár órával korábban, csak a másik irányból mentünk fel a magaslatra. Most azért már jóval kevesebben voltak mint négy és fél órával ezelőtt. Menet közben két pontőr lett, illetve ellátmány is érkezett. A szokásos nápolyi, perec....

A kilátó esőbeállójában leültünk, beszélgettünk velük. Gábor felment a kilátóba és csodálkozott, hogy én kihagytam most. Nyolckor sötétedett és szerettem volna addigra Zobákra, a következő pontra érni.
  Megtöltöttem a palackomat és elindultam le, közben hazatelefonáltam, hogy minden rendben van! Valahol a kék és a sárga sáv találkozásánál ért utol Gábor és megpróbáltuk a lejtmenetbe futni. Eléggé fájt, de erőt vettem magamon és összeszorított fogakkal mentem utána. Igazából a kék sáv levágja a Kisújbányára vezető műút kanyarulatát, így pár perc után ismét aszfalton voltunk. de szerencsére nem sokáig, mert a Hídasi-völgybe már nem vezet csak keskeny ösvény.
Hidasi-völgy bejárata
Egyik kedvenc völgyem a Mecsekben, de a fáradtság és a fényviszonyok miatt szinte csak a Csurgónál és egyik-másik tisztáson kapcsoltam be a gépemet. Elég jól haladtunk, itt 7,5-8 perc/km-el suhantunk.
Csurgó
Valahol itt hívott András, de nem volt térerő, később már Zobákpusztán beszéltem vele, akkor már otthon volt letusolva vacsorázott. Ment egy százast, én meg irigykedtem csak rá, mert még vissza volt kb 50 kilométer nekem. Kiértünk az egregyi útra, kezdet sötétedni, de még fejlámpa nélkül mentünk át a kicsit odébb az út túloldalán folytatódó ösvényre. Tisztás és erdő váltogatta egymást, majd kiértünk Zobákpusztára. Vargánya tanyán volt a pont, a komlói Hétdomb Természetjáró Egyesület szervezésében. Zsíros kenyér, lekváros kenyér, mindenféle szörp, minden mi szemnek-szájnak ingere. Mindent megkóstoltam, közben bepecsételtek a lapomra, majd felkészültem az éjszakára. A pólót lecseréltem egy hosszú ujjú aláöltözetre és elővettem a fejlámpámat, a fényképezőgépemet pedig elraktam és a túra végéig már elő sem vettem.
  Negyed kilenc volt mikor elindultunk, ekkor futott be Ábris a pontra. Nem beszéltünk sokat, gondoltuk hamarosan úgyis utolér. Gábor hozott két világító rudat, amit megtört, majd mindkettőnk hátizsákjára felerősített. Zobákpusztát elhagyva mikor beértünk a fák közé, akkor a fejlámpákat is beizzítottuk. Feltöltöttük vízkészleteinket, ezért a Vasas-forrás mellett csak úgy elmentünk. Itt-ott kocogtunk, amennyire bírtam, de Kövestető előtt a Hotelnél már meg is érkezett közénk Ábris. A kilátóhoz fel sem merült, hogy sötétben felmenjünk. Megkerültük a hegyet, majd a bozótos részen leértünk a Béta-akna felé vezető aszfalt útra. Kibeszéltük a sérülésem, mindenféle cipőket és versenyeket. Próbáltam futni és szerintem a körülménykehez képest ment is, de mindig le-le maradtam a többiektől. Lementünk a zagytóhoz, majd hullámvasutaztunk és elértük a volt Hársas kulcsosházat. Volt egy kevés sár, de ahhoz képest, mint mikor kéktúráztunk itt, ahhoz képest istenes volt a terep. Jó darabig együtt mentünk hárman, de legvégén kilépett Ábris és elhagyott minket. Árpádtetőn még találkoztunk, de aztán már csak Abaligeten a célban. Egyértelmű volt a leírásban a Tepsifüles büfé, de nekünk fogalmunk sem volt, hogy hol van ez a hely. Egy portás igazított itt útba. Kaptunk egy finom préselt gyümölcslét, meg Mecsekerdős pecsétet. 101 kilométernél jártam és már nagyon fájt a bokaszalagom, Gábornál volt valami fagyasztó spray. Először megkérdeztem, hogy le kell vegyem a zokni, hogy befújjuk. Nevetve azt mondta persze! Ezután amennyire tudtam letoltam a kompressziós szárat és ráfújtam a fájó részekre. Nem éreztem semmi hatást! Gábor ivott még egy kávét, én meg ettem, ittam még a hozott anyagból. Jót beszélgettünk, beszélgetett Gábor a két hölggyel, majd nekiveselkedtünk a maradék 34 kilométernek. 
  Megbeszéltük, hogy szólok ha tudunk futni, de innen én már nem tudtam, igazából a lépések is fájtak, de eszembe sem jutott, hogy megálljunk. Átváltottam Robot, zombi üzemmódra. Azaz keveset beszéltem és nehezen, érdekesen jártam. Körülbelül nyolc kilométerre volt a következő csekkpont innen és fejben beosztottam szakaszokra a távot. Mindig a következő cél elérése volt a fejemben. Először a Tripammer-fát vártam nagyon, később a Fehér-kúti kulcsosházat, majd a piros sáv keresztezését, aztán a zöld sáv elhagyását, azt követően pedig a sárga sáv magunk mögött hagyását, hogy végül megérkezzünk a Büdös-kúti kulcsosházhoz. Nem emlékszem, hogy miről beszélgettünk itt kettesben, de szerintem a nagy hallgatásokat csak ritkán szakítottuk meg felesleges energia pocsékló beszélgetésekkel. Legalábbis én! A kulcsosház előtti teraszon májas kenyérrel és vízzel vártak a szervezők. Kérdezgettük őket, mikor ment el Ábris, kik voltak már itt ... 
  Próbálok visszaemlékezni az időkre, de nem tudom pontosan és mivel itt már nem fényképeztem, ezért azok sem segítenek. De valahogy éjfél előtt indulhattunk el Büdös-kúttól. Remete-rétig meglepően gyorsan sétáltunk, Itt aztán Gáborban elkezdett dolgozni a kávé, ezért meg kellett kicsit állnunk. Az esőbeálló előtti padokra feküdtünk le, társam a hátára én lusta voltam levenni a hátizsákot és az oldalamra. Néztük a csillagokat, hallgattuk az erdő éjszakai hangjait. Én meg folyamatosan hátra felé néztem, mert mindig azt hallottam mintha jönne valaki mögülünk. Aztán mire odanéztem sosem volt ott senki. Árpádtetőtől idáig azon filóztam, hogy ilyen lábbal, hogy fogok én felmenni a Jakab-hegyre. Aztán rövid pihenő után elindultunk és egyik lábamat raktam a másik után és láss csodát sikerült. 5717 méter és 287 méter szint volt ebben a szakaszban. 10-12 perces ezrekkel bandukoltunk fel a hegyre. Bíztam benne, hogy a pont nem a kilátónál, hanem fent a padoknál lesz. Aztán mikor odaértünk csalódnunk kellett, mert Balázs hálózsákba bújva lent várt minket. Nagyon nem volt jó ott sötétben lemenni, imádom, szeretem a Zsongor-kő kilátót, de most igazán kihagytam volna.
  Nagy nehézségek árán, szinte négykézláb másztam fel a lépcsőkön. :) Annak viszont örültem, hogy már csak 20 kilométer van vissza. Halomsírok, Pálos-kút és a volt Petőcz-akna érintésével haladtunk végcélunk felé. Petőcz-nél kicsit el is kavartunk, de csak pár lépésre mentünk el a zöld keresztre. Majd a Ragadás körüli helynél megálltunk egy rövid egészségügyi szünetre. A többit nem részletezem, Nagyon lassan teltek ezután a percek, úgy tűnt mintha soha nem akarnánk megérkezni az Abaligeti-cseppkőbarlanghoz. A fejlámpámban is kezdett merülni az aksi, de nem szerettem volna az erdőben elemeket cserélni, valahogy le akartam végre érni a településre. A barlangot megkerülve a Denevér múzeumnál lyukadtunk ki. Mondtam Gábornak, hogy itt van a pénztár mellett a bélyegző azt kell rányomni a papírra és mehetünk tovább. De ő erősködött, hogy nem úgy van az és kiderült neki van igaza, mert még sétálnunk kellett egy keveset az autós kempingig. Márton Dani már itt volt, ő volt az első célba érkező. 123 km-nél jártunk, nagyon nem volt kedvem tovább menni, de úgy voltam vele, hogy ezt a 12 kilométert már ha kell akkor fél lábbal is megcsinálom. Dani mondta, hogy a vasútállomás után nem találta a szalagozást és visszafelé az aszfalton jött.
  Összeszedtük kicsit magunkat majd elindultunk az utolsó kilométerekre. Két éve nyáron már megcsináltam a kéktúra ezen részét, de akkor világos volt. Emlékszem, akkor is voltak részek, ahol nehezen találtam a jelölést a fákon. Sötétben ez még nehezebb volt, még ki sem értünk a házak közül már elvesztettük a fonalat. Végül aztán nagy nehezen meg lett a helyes út. Aztán egy emelkedő jött, ami nagyon nem hiányzott már, de a legrosszabb az volt, hogy egy fa nem volt a közelben. Emlékeztem az irányra, fentebb egy facsoporton a kék sáv jelzés is megerősített bennünket. Miután felértünk a Kövesdi-hátra szép lassan lecsordogáltunk a vasútállomáshoz. Igen ám, de egy méter széles csatorna és a sínek választottak el minket a ponttól. Én mondtam Gábornak, hogy szerintem még balra kellene menni és aztán ott lehet átmenni a bélyegzőhöz, de addigra ő már megtalálta a jó utat. Mondhatni annyira jó volt, hogy átvágtunk a dzsindzsán és átléptük a vízfolyás a fákba kapaszkodva. Ennek majdnem az lett a vége, hogy begörcsölt a lábam, de még szerencse és megúsztam komolyabb baj nélkül. Rajtunk kívül senki nem volt az állomáson. Pecsételtünk, majd én leültem a padra és meditáltam, amíg Gábor meglátogatta a toitoi wc-t. Hívtuk Báz-t, hogy indulhat értünk.
  Nagyon nehezen indultam el vissza. Az vasutas épületen még volt szalag, de utána már nem. Emlékeztem, hogy el kell menni az abaligeti elágazóig és onnan kell valahogyan felmenni a szemben lévő domboldalra. Pont a kereszteződésben egy elsőbbség adás táblán láttuk a szalagot, benéztünk Kovácsszénája felé, de nem láttunk másikat, ezért elindultunk Abaligetre. Arra sem volt jelzés, de úgy voltam vele, hogy az irány jó, csak meg lesz az az ösvény felfelé. Hamar rájöttünk, hogy nem jó felé jövünk, de ekkor már annyira fáradt voltam, hogy mondtam Gábornak, hogy én nem megyek vissza. Gondoltam kilométerben így is meg lesz a táv, meg hát már előttünk is eljöttek erre. Utólag hideg fejjel nem ezt csináltam volna, de ott akkor ez tűnt a helyesnek. :( Így aztán kimaradt a dánomi pont és az aszfalt úton sántikálva fejeztük be a túrát. Nagyon hosszú, unalmas település Abaliget. Főleg 24 óra ébrenlét és 130 kilométer után sötétben. Pár száz méterrel a cél előtt aztán előkerülték ismét a szalagok, de ekkor már nem fordultunk vissza. Örültünk, hogy vége van "szenvedéseinknek". Ábris, Báz és Dani már, még itt várt minket. Na meg Fairy, aki ugyan rákérdezett, hogy az utolsó pont? De nem szőrözött, megkaptam az oklevelet és az egyedi érmet. Jövőre meg lesz fordítva túra és ha sikerül eljönnöm, akkor megígérem, hogy felmegyek az abaligeti Öreg-hegyre. A bográcsos gulyás is nagyon jól esett a végén.
Mecseki Mátrix itiner és díjazás!
  24 óra 6 perckor állítottam le a Stravát, nem lett meg egy napon belül a túra. A mozgási idő ugyan 19 és fél óra, de nem az számít. Vagyis egyik sem számít, csak jó lett volna azt mondani, hogy 24 órán belül sikerült. Nagyon jól éreztem magam, köszönöm a szervezőknek, segítőknek a túrát! Remélem jövőre is találkozunk!
  Bocsánat, hogy hosszúra és sokára sikeredett a beszámoló! 
Részletek a Straván: