2016. február 13., szombat

Krumbachstein trail

  Kedden reggel a Rax-ra futottam fel, aztán napközben bejártuk a Rosslochklamm-ot. Szerda hajnalra a szemközti hegycsoport egy kisebb csúcsát szemeltem ki magamnak. Kaiserbrunn-ból is látszik az 1602 méter magas Krumbachstein csúcs. Nem csatlakozik közvetlen a központi platóhoz, de a Schneeberg csoport délkeleti felének legmagasabb pontja. A kempingtől a Knofeleben ház felé mindössze 7 kilométer, de ezalatt több mint 1000 méter szint várt rám. Most is a már jól bevált hajnali indulás mellett döntöttem, hogy napközben a családdal tudjak ismét lenni. Öt óra előtt pár perccel még sötétben indultam neki a völgynek. A höllental-i út keresztezése után a tábla szerint még két és fél óra az 1250 méteren elterülő turistaház. Reméltem, hogy ennél azért gyorsabban fel fogok érni. Szerencsére így is lett. Az út elejét már tavalyról ismertem, folyamatosan emelkedik, de elég jól futható. Egy-két létránál, drótkötélnél kellett csak lelassítanom.
Knofeleben graben
A fényképezőgépet is csak akkor vettem elő amikor már kezdett világosodni és egy kaviccsal kiszórt útra értem, ezen szerpentineztem egy darabig, majd ismét befutottam az erdőbe, hogy aztán újra egy dózerúton futva érjek fel a pár éve újjá épített Knofeleben házhoz. A kiírt két és fél órás menetidő sikerült egy óra alatt letudnom. Nagyon "büszke" voltam magamra, gondoltam micsoda "speedhiker" vagyok! :) Nagyon jól néz ki az új ház. 2011-ben égett le a régi és az új egy évre rá 2012 május 6.-án nyílt meg. Minden igényt kielégítő a ház, csodaszép terasz, napelemek ...
Naturfreundehaus Knofeleben
Itt már nem bírtam magammal és negyed óráig tartott mire minden oldaláról körbejártam a házat és lefotóztam. Jó, hogy egy óra alatt itt voltam, de tizenöt perc meg most itt elment.
Tradicionális tábla a Krumbachstein felé
Újra bevetettem magam a fenyvesbe és ha nem is akkora lendülettel mint eddig de megindultam fel a csúcsra. Hamarosan útelágazáshoz értem. Balra lehetett menni a Wassersteig-re a Krumbachsteinsattel azaz nyereg felé és jobbra pedig tovább fel a csúcsra.
Magasból Kaiserbrunn
Ahogy emelkedtem egyre több kilátópontot érintettem, nyugatra alattam volt Kaiserbrunn, ahonnan indultam és afelett pedig a Rax, az előző napi futásom terepe látszott. Jött fel a Nap, gyönyörűek voltak a hegyek, nem is lehetett volna ideálisabb időtöltést elképzelni.
Rax-fennsík
Jakobskogel és a Rax felvonó felső állomása
Egy kisebb gerincen hullámvasutaztam, voltak sziklás, köves részek, de voltak laza erdei ösvények is.
Kilátás keletre
Valahol a Paschekrast magaslatnál járhattam ahonnan a lenti kép készülhetett. Távolban már a Schneeberg királynője a Klosterwappen magaslik.
Klosterwappen
De már a célpontom is feltűnt, bár ekkor még nem tudtam biztosan, hogy az lesz a Krumbachstein, de nagyon bíztam benne.
Pihenő kilátással
Hegyek-völgyek
Végül háromnegyed hétre, fél órával a Knofelebeni indulástól és körülbelül egy és háromnegyed órával a Kaiserbrunn-i indulástól számítva megérkeztem a Krumbachstein magaslatra. Lepakoltam a fotóstáskát és elkezdtem fényképezni és fényképezni és fényképezni!
Krumbachstein és távolban a Waxriegel
Nem tudtam betelni a hellyel, nagyon magával ragadott. Úgy éreztem a legjobbkor vagyok a legjobb helyen.Csak úgy röpültek a percek. Legszívesebben nem mentem volna tovább, itt maradtam volna napestig. De tudtam odalent várnak rám, bár reméltem még az igazak álmát alusszák a gyerekek.
Elisabethkirchlein
Meglepődve tapasztaltam, hogy látszik innen az Elisabeth kápolna, de azt viszont furcsálltam, hogy a tőle nem messze álló Hochschneeberg-i állomás és szálló viszont nem. Kitakarja a fent látható magaslat.
Csúcskereszt
Kaiserbrunn Krumbachstein-ről
Keletre a távolban a Wechsel magasodik
Keletre nézve
Nyugatra nézve
Krumbachstein csúcskönyve
Hét órakor búcsúztam el a csúcstól és az északi oldalán indultam el lefelé. A térképen láttam egy kis házikót erre, gondoltam az még belefér és a Wassersteig-en visszafutok a Knofeleben haus-hoz. A lenti tábla szerint pedig az Erzsébet kápolna és a Klosterwappen is elérhető távolságban lettek volna. De az most időben nem fért bele!
Útbaigazító tábla a Krumbachstein-en
Lassan haladtam, mert folyamatosan magam mögé néztem és folyamatosan meg-meg álltam fotózni. Északról jó kis letörés van a csúcs alatt. A többi oldala jóval lankásabb.
Visszatekintés
Két perc alatt sikerült az Alpenfreunde Hütte tisztására érnem. Egy egészen kicsike kis házat kell elképzelni. Kívülről szépen rendben volt, de nekem úgy tűnt mintha a hazai kulcsosházak mintájára üzemelne. De erről sajnos nem találtam pontos információkat.
Alpenfreunde Hütte
A füves placcon addig kóvályogtam, hogy jól elázott a cipőm a harmattól. A fenyők felett még a Schneeberg plató 2000 körüli csúcsai is jól látszottak. Még a Kaiserstein alatti Fischerhütte is megfigyelhető innen.
Fenyők felett a Schneeberg plató
Majd a Krumbach nyereg felé ereszkedve a hasonló nevű völgy látványa állított meg egy rövid fotószünetre.
Krumbachgraben
A Krumbachsattel-hez érve aztán meglepődve láttam, hogy a 15 percre írták a Baumgartner haus. Térképem nem vettem elő, bíztam a táblában, ezért gondoltam ez még belefér a mai napba. Átmentem a drótkerítésen és megindultam felfelé
Krumbachsattel-i tábla
Negyed nyolc volt ekkor kapkodtam a lábam felfelé a sűrű fenyőerdő aljában vezető ösvényen, majd a lenti táblánál megálltam egy pillanatra. Nyolc perc alatt itt voltam és a tábla szerint még 30 perc az a ház, ami onnan 15 perc volt! Márpedig az előző helyen erre mutatott a nyíl!
Kuhplagge alatti tábla
Átgondoltam a lehetőségeimet és a visszafordulás mellett döntöttem, nem akartam még tovább kavarogni, inkább a biztosat választottam. Pedig szép alpesi legelő következett rengeteg virággal! :)
Krumbachgraben keleti fele
Ugyanazon az útvonalon visszatértem a nyeregbe, majd a Wasersteig utat választva a Krumbachgraben-t vettem célba. Sűrű néhol szinte áthatolhatatlan csalános, aranyvesszős részen keltem át, néhol a jelzéseket is alig lehetett találni a völgyben
Alpesi vagy havasi sisakvirág (Aconitum napellus)
Sokáig az északi oldalában vezetett a csapás, majd átvágott a délibe, aztán pedig szép óvatosan a völgy oldalában haladt. Itt már jól járható volt, egy-két helyen láncos biztosítás is akadt, de azt gondolom csak rossz időben használhatják, mert amúgy nem sok értelmét láttam nekik. 
Láncos útszakasz
Fél óra alatt visszaküzdöttem magam a Knofeleben házhoz. A küzdést arra értettem, hogy igencsak kapkodtam a lábam, de egyáltalán nem volt vészes a terep. Nyolckor voltam újra a tisztáson, most már igencsak magasan járt a Nap, sokkal jobbak voltak a fények mint két órával korábban.
A házikó
Viszont most csak öt percet szántam a fényképekre. A ház körül még mindig semmi mozgás nem volt, sőt egész túrám során is csak egy-két elvetemült turistával találkoztam. 
Napsütésben a Naturfreunde Knofeleben
Innen már az ismerős úton nyargaltam lefelé. De legalább most már világosban láttam is, hogy hajnalban hol jöttem fel. A dózerútnál még egy zergecsapatot is kiugrasztottam a bokorból. Sajnos a fénykép nem lett éles róluk. túl hirtelen kellett előkapnom a gépet és bemozdultak mire sikerült exponálnom.
Knofeleben graben
Világosban lefelé aztán egyre több növénykét fedeztem fel, a legelsők pár erei ciklámen volt. Mecsekben sajnos nem látni ilyet, de errefelé elég gyakori növényke.
Erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens)
Majd még mielőtt a többi növényre térnék ismét egy láncos rész következett, itt már jobban láttam hasznát, mint pár kilométerrel fentebb. Meredek, sziklás, köves részen könnyen kicsúszhat a lábunk alól a talaj. Még ilyenkor nyáron is, de télen meg aztán végképp! 
Újabb láncos szakasz 
Ez a lenti kép talán jól jelzi, hogy milyen meredek volt ez az ösvény. Felfelé, sötétben nem is tűnt ennyire annak, de így fentről nézve már sokkal veszettebb.
Szerpentin
A szártalan bábakalács júniustól augusztusig virágzik, sajnos augusztus elején csak ilyen példányokat találtam, amik még csak nyiladoztak, de teljesen nem bontották még ki a szirmaikat.
Szártalan bábakalács (Carlina acaulis) 
A fecsketárnicsok viszont teljes pompájukban díszelegtek. Rengeteg volt belőlük, de csak egy-két példánynál álltam le, mert előző nap már a Rax-on sokat fotóztam őket.
Fecsketárnics (Gentiana asclepiadea)
Már egész közel voltam Kaiserbrunn-hoz, ahol még ez a létra lassított egy kicsit le. De miután lejöttem róla ismét vágtázhattam tovább. Úgy éreztem nagyon jó tempóban jövök lefelé, de aztán mikor megnéztem az időt, azért nem voltam annyira gyors. Persze a sok fotószünet is kellett ehhez.
Létrás rész
Negyven perc alatt jöttem le ott ami felfelé egy óra volt. Felfelé 17, lefelé több mint 100 kép készült. 
Hasznos infók a Knofeleben házhoz készülőknek!
Egy pillanatra még megálltam a Kaiserbrunn-i vízvezeték múzeum előtt, majd siettem a sátrunkhoz tovább. Kilenc előtt pár perccel érkeztem vissza, ami pont négy óra menetidőt takart. Gyalogos tempóval ez egy 7-8 órás túra lett volna. 
Kaiserbrunn-i Wassereleitungs museum 
Megfürödtem a jéghideg Schwarza vizében, majd pár falat reggeli után már indulhatott is a nap! 

2016. február 11., csütörtök

Rockenbauer Pál Dél-dunántúli kéktúra első szakasza - Szekszárd és Mecseknádasd között

  Még a 2000-es évek elején, az egyetemi évek alatt fordult meg a fejemben a kéktúra bejárása. Akkor még a gyalogos teljesítés motoszkált a gondolataimban, de aztán hiába szereztem be az igazolófüzetet, kalauzt, valami mindig keresztülhúzta a tervemet.  Később aztán sajnos jó ideig parkolópályára került az elhatározás. Mígnem tavaly két futótársammal ismét fel nem lángolt a történet. Addig-addig beszéltünk róla, mígnem mindhárman belelkesültünk! Közelsége miatt kézenfekvő volt a Dél-dunántúli szakasszal kezdenünk. Klasszikus, a Rockenbauer Pál féle bejárás Írott-kőtől jött Szekszárdig, de mi fordítva Tolna megye székhelyéről indulva vágtunk bele a nagy kalandba. Január közepén kitűztük a február 6.-át és foggal-körömmel ragaszkodtunk az induláshoz. Pedig a körülmények(sár) messze nem tűntek a legideálisabbaknak, de minket ez már cseppet sem zavart! Sőt! Hét közben visszafogtam magam futás terén, pénteken beszereztem a szükséges elemózsiát, majd szombat hajnalban kiterítettem és még egyszer átnéztem, hogy minden fontos dolog meg van-e amire szükségem lehet a hosszabb futás közben. Sajtos pogi, sós mogyoró, csoki ... mellé beraktam pár eddig ki nem próbált gél-t is. Gondoltam valamikor ezeket is ki kell próbáljam!? 
Előkészület
Körülbelül kettő liter víz, kóla és izó volt a zsákban, a palackokat településeken és forrásokban úgyis után tudom tölteni. Fejlámpa, telefon, pénz, iratok, igazolófüzet, kalauz, tartalék aksik és a fényképezőgép (az nincs a képen, az a kézben van) került a Deuter Speedlite 20 literes hátizsákomba. 5:30-kor indult a buszunk, negyedkor teljes harci díszben kiléptem a kapun és lekocogtam a buszvégállomásra. Gáborék már a peronon vártak, megvettük a jegyeket (1 300.- Pécs-Szekszárd), majd elfoglaltuk helyeinket. Egy és negyed óra zötykölődés után érkeztünk meg a Szekszárdra. A buszpályaudvar szomszédságában van a vasútállomás, ahol az Alföldi és a Dél-dunántúli kéktúra találkozik. A többiek a buszos mellékhelyiségben elvégezték a dolgukat, én inkább a vasutast választottam. Ott nem kellett fizetni, de a kiírás, hogy üzemeltetőt keresnek, nem sok jót sejtetett. Itt fizetni ugyan nem kellett, de körülmények elég siralmasak voltak! A WC-tartály vicces felirata, azért mosolyra derített. A pecsételődobozka nem a vasútállomás csarnokában, hanem annak előterében a sínek előtt található, ennek köszönhetően bármikor hozzáférhető! A lenti kép tanúsága szerint sokan ki is próbálták már! Bár nem rendeltetésszerűen! :(
Az első bélyegző, Szekszárdi vasútállomás
A doboz belsejében van egy itatós párna, hoztunk magunkkal mi is, de először naivan kipróbáltuk! Szó mi szó látszódik a pecsét, de nagyon halovány. Ezután már mindenhol inkább használtuk a bélyegzőpárnánkat. 
Egy darabig együtt megy a kék és a piros sáv
Az állomáson beindítottam a track-et, majd szép komótosan megkerültem a tömböt és elindultunk hosszú, ki tudja mikor véget érő utunkra! Természetesen nem sokáig jutottunk, mert Rockenbauer Pál kopjafája rögtön megállásra kényszerített. 
Rockenbauer Pál kopjafa
Innen aztán már tényleg meglódultunk, utcákon, tereken át kanyarogtunk fel a város központi részére a Garay-térre. Borvidék félmaratonok alkalmával jártam ezen a részen és nagyon szeretem a város eme szegletét. Akkor mindig nagy tömeg van itt,most rajtunk kívül csak pár ember merészkedett ki az utcára. Szombaton negyed nyolckor sokan még a meleg ágyikóban pihennek, mi bezzeg majd meg fagytunk. Előzetesen jó időt jósoltak, ezért nem is öltöztem túl, de eléggé csípős volt a reggel, elkelt volna a kesztyű... Persze pár kilométer megtétele után már kellőképpen bemelegedtünk. 
Garay-tér, Szekszárd
Idáig a piros sávval együtt haladtunk, de az innen felmegy a Bartinára, mi pedig a Bethlen Gábor utcában, a Felsőváros felé vettük az irányt. A Remete-kápolnánál megálltunk egy pillanatra, majd megindultunk felfelé és a sűrűn lakott részt magunk mögött hagytuk és egymás után jöttek a szebbnél szebb présházak, pincék, szőlős birtokok. Na meg a Szekszárdi-dombság jellegzetes mélyutai, löszmélyutai. Nyolc előtt tíz perccel pillantottuk meg a Bati-kereszt melletti kilátót, majd pár perc múlva már alatta állva csodáltuk a tavaly átadott remek építményt.
Bati-kilátó
Két túrázó már beelőzött minket, gyors felugrottunk a tetejére. Szép idő volt, távolban kirajzolódott mai célpontunk a Mecsek is. Nagyon távolinak tűnt, de bíztunk benne, hogy estére már meg fogjuk közelíteni.
Mecsek a kilátóból
Gábor kihasználta az időt és hazatelefonált, gondolta sokáig fogok fényképezgetni, de végül mégis őrá kellett várnunk. Rockenbauer féle videón romos állapotban a földön hevert a kereszt, most harminc év távlatában szépen helyreállítva fogadott minket a Bati-kereszt. 
Bati-kereszt és kilátó
Rövid ideig még szőlők mellett vezetett az utunk, majd bevetettük magunkat a hírhedt Szarvas-szurdikba. Féltem, hogy a szerdai csapadék miatt nagyon fogunk itt csúszkálni, de szinte száraz volt az út. Illetve le volt még fagyva!
Szarvas-szurdik
Rövid vadregényes szakasz után erdő, majd ismét mélyút. Ezt követően egy kisebb tisztáson nyugatra fordultunk az Óriás-hegy felé.Egy tábla szerint 8504 lépés innen a szálkai trófea fogadó! Csak sajna nem nekünk, mert előtte még útba ejtettük a Sötét-völgyet és Grábócot is. Szépek az új kéktúra táblák, de valahogy nekem ez a régi egyenlőre még sokkal autentikusabb. Majd az idő azokat is azzá teszi, csak előbb javítsák ki azokat!
Már nem messze a dombság teteje
Fél kilencre értünk fel a Szekszárdi-dombság óriására, az Óriás-hegyre. 280 méteres magaslaton csak egy tábla jelezte, hogy megérkeztünk. A sűrű erdőben épp favágók mesterkedtek. Kerülgethettük is a kidőlt fákat, egy helyen pont az orrunk előtt döntötte ki fát. Pontosabban utánunk, mert még a földre nem dőlt le a torzsé.
Óriás-hegyen
A Szarvas-szurdiktól a kék sáv nagy vargabetű megtétele után ér le a sötét-völgyi gyermektáborhoz. A kék kereszten lehetne rövidíteni, de nekünk eszünk ágába sem volt ez. Gyorsan telt az idő, miközben retro túracuccokról beszélgettünk.
Sötét-völgyi tábornál
A tábortól a szépen felújított játszótérhez vezetett az utunk. Meg is csodáltuk a helyet, majd egyszer családdal is el kell ide jönnünk! Az aszfaltozott utat kereszteztük, majd az erdei futópályán kanyarogtunk tovább. Szó szerint kanyarogtunk, mert a domb oldalában a Sötét-völgyi tisztás felett vezetett az ösvény. 
Erdei futópálya, Sötét-völgy
Majd a Fazekas-völgybe letérve értük el túránk első forrását, a Haramia-forrást. Eddig nem fogyasztottam a vizemből, itt is csak pár korty izóval frissítettem. 
Haramia-forrás
Ezt liftezés követte. meredek emelkedő után, rövid ideig szintben haladtunk, majd leereszkedtünk a grábóci erdész, majd vadászházhoz. Onnan aztán ismét kapaszkodhattunk fel egy frissen vágott erdőben. Az erdészeti út állapota finoman fogalmazva sem volt ideális. De még mindig száraz volt a cipőnk. A következő lejtő végén erre az amúgy szép tisztásra lyukadtunk ki. A bökkenő csak az volt benne, hogy így nézett ki az út. Amit kétoldalt villanypásztor szegélyezett. Áram nem volt benne, azért jobbnak láttuk ha nem a sárban tapicskolunk, hanem a fűben haladunk a település felé.
Grábóc előtt kicsi sár?
Grábóc előtt egy nagy tehenészet mellett haladtunk el. Engem egy kutya úgy megijesztett, hogy egy árkot is átugrottam hirtelenjében. A többiek jót kuncogtak rajtam! :) A falu kicsit lehangoló képpel fogadott, nekem úgy tűnt sok volt a lakatlan, elhagyott ház. Pedig nagyon sok ezek közül szép tornácos parasztház volt. A központ felé haladva ismét egy kilátó fogadott. Ezúttal egyedül mentem fel hozzá, a többiek lusták voltak, pedig mindössze ezer méter kitérő volt. 
Mária-kilátó, Grábóc
Csak az enyém volt a Mária-kilátó, nem volt fent senki. Szép szerkezetű építmény, engem egy valami zavart, de az nagyon! A lépcsőfokok nagyon kicsik voltak. Felfelé még úgy ahogy használható, de lefelé életveszélyes! Nagyon meredek és a kb tizenöt centis lépcsőkön csak nagy nehézségek árán tudtam leszambázni. A falu és háttérben a Mecsek azért megéri a szenvedést. 
Grábóc és a Mecsek a kilátóból
Mire visszaértem a srácokhoz már kifaggattak egy helyi embert, hogy merre is a pecsételőhely. A hídon átkelve kicsit le kell térni a kék sávról és bal kéz felől a MiniABC teraszán tudtunk pecsételni. Itt már elővettük a tintapárnát. Meglepetésünkre egy DVD-tokban még a régi matrica is volt. A biztonság kedvéért abból is raktunk egyet a füzetbe.
Grábóci MiniABC és pecsételőhely
Grábóc hírességénél a Szerb ortodox templomnál is megálltunk egy pillanatra. Tíz órától látogatható, de negyed tizenegykor még zárva volt a kapu. Nem baj, mert amúgy sem terveztük, hogy bemenjünk. Mindenesetre szépen felújították a kolostor és templom együttest.
Szerb ortodox templom, Grábóc
A következő csekkpontunkig mindössze négy és fél kilométer várt ránk. Rövid emelkedő egy mélyútban, majd sártenger egy földes úton. Szerencsére a szélen lehetett futni, csak néha kellett lelassítani. 
Szálka felé a kéken
20 percen belül átértünk Szálkára. Grábóc és Szálka ég és föld. Rengeteg új építésű ház, de a régiek is szépen, takarosan rendben vannak. Apartmanok, panziók sora, a központban pedig modern iskola, óvoda, játszótér... A Petőfi utca végén a lenti szarvasbika szobor melletti trófea fogadó és kisbolt oldalában van a bélyegző. 
Szálkai kapitális bika
Itt egy jó negyed órás pihenőt tartottunk. Ettünk, ittunk, vásároltunk egy kólát, amit aztán háromfelé elosztottunk. Lecsúszott egy sajtos pogi, egy kevés sós mogyoró és vagy fél liter fekete szénsavas üdítő. 
Trófea söröző, kisbolt és pecsételőhely, Szálka
Gábor felhúzta kamásliját én elkészíttettem fotószünetes képemet, majd lassan tovább indultunk. Pár lépés után elhagytuk Szálkát és a víztároló kelet oldalában kanyarogva folytattuk utunkat. Persze előtte még átkeltünk a Lajvér-patakon.
Szálkai tavak
Sosem voltam még a környéken és meg kell mondjam nekem nagyon bejött! Mindig le is maradtam, mert folyamatosan megálltam fényképezgetni. Egyik ilyen szünet után sikerült is az első bukfencemen túl lennem. Egy lankás emelkedőn próbáltam gyorsabb tempóra váltani, majd a vizes füvön megcsúszott a jobb lában, a ballal pedig már nem tudtam megakadályozni az esést. Olyan féloldalas tigrisbukfencet csinálhattam, még szerencse, hogy puha volt a talaj és volt rajtam hátizsák. De azért sikerült jól összesaraznom magam.
Tópart, Szálka
Sokáig a tó mellett futottunk, majd még a gát előtt felkanyarodtunk egy sűrű bozótos részre. Itt még utoljára lementem a partra, mert előrébb kárókatonákat láttam a vízben. Gondoltam innen hátha lekaphatom őket, de sajnos mire ideértem már eltűntek.
Viszlát Szálka!
Meredeken emelkedett a turistaút a Mőcsény-hegy tetejéig, majd egy villanypásztor átbújását követően már lankás úton hamarosan a Radnai-magaslaton találtuk magunkat. Széles földúton szaladtunk tovább, távolban ismét a Mecsek és a Zengő tűnt fel, már egy kicsit közelebbről mint reggel.
MTSZ jelzőoszlop a Radnai-magaslaton
Nagy szőlőültetvények, mint például a Tűzkő-birtok közt próbáltuk kerülgetni a sarat. Az utak elég nehezen járhatóak voltak, de a kerítések melletti sávban azért ha óvatosan is de lehetett kocogni.
Futás a tőkék közt
Öreg-Templom-hegyről lefelé kibeszéltük a hazai bloggereket, majd a homokbánya melletti majornál találtuk magunkat. Délre öt óra "futás", mozgás után értük el Kismórágyat, ez kilométerben 32 volt. Rövid aszfalt jött, a Bonyhád és Bátaszék közti alsóbbrendű úton. A vasútállomás után átmentünk a síneken, majd egy felhagyott gránitbánya mellett elhaladva vettük célba Mórágyat. 
Kismórágy
Rövid, de intenzív emelkedő után értünk fel a Pince-hegyre. Az erdőből kiérve egy szántóföldre vezetett a jelzés. A bozótban voltak a jelzések, de mi inkább egy traktornyomban próbálkoztunk futni.
Szántóföldön
Nem volt hosszú ez a rész, de mire kiértünk belőle, addigra jó fél kiló sár tapadt a cipőinkre. Innen viszont már nem apró zúzalékkal borított dózerút vezetett Mórágyra.
Dagonya után
Negyedik bélyegzőhelyünkre beérve ismét pozitív élmények értek. Szép rendezett, takaros település fogadott. 
Mórágy felett a kék sávon
Mórágy központjába leérve kék sáv jelzés jobbra fordul, de még szerencse, hogy mi elkezdtük keresgélni a pecsételőt, mert ahhoz balra a Patak csárda felé kell fordulni. Eddigi túránk során ez az egy volt, ami egy kocsma belsejében volt. Azaz ha valaki erre jár ügyeljen, hogy nyitvatartási időben érkezzen!
Háttérben a Patak csárda, mely egyben kéktúra pecsételőhely is
Amúgy azt tapasztaltuk a településeken, hogy segítőkészek az emberek és mindenki tudja, hogy merre a bélyegző a faluban! 14 fok volt és sütkéreztünk pár percet az italbolt előtt. Ittam és ettem is itt, valamint letoltam életem első géljét! Cseresznyés Ethicsport Malto Shot volt, az íze jó volt a hatását közvetlen nem éreztem, de talán segített abban, hogy végig jól érezzem magam és ne fogyjak el erőben és ne görcsöljön be a lábam! Nem hiszem, hogy csodaszer, minden fejben dől el! A másik kardinális kérdés nálam a kidörzsölődés. A cicimet leragasztottam, bár elfogyott a leukoplasztom és sima ragtapasszal, de meglepően jól tartott az is. Ami viszont már kezdett zavarni, hogy a combom közén kezdtem érezni, hogy baj lesz. Ezért ott az utcán jó nagy adag vazelinnel gyorsan bekentem.
Mórágy faluközpont
Mondtam a többieknek, hogy én szeretném felkeresni a szintezési alappontot, még egyetemi terepgyakorlaton jártam itt, ezért akartam egy kicsit nosztalgiázni. Végül addig kavarogtunk, míg ez elmaradt. Egy részen kissé benéztük a jelzést, itthon a térképen nézve ott kellett volna még vagy száz métert menni a kereset pontig. Amikor a lenti bányához értünk akkor már tudtam, hogy nem jó helyen vagyunk, de nem akartam húzni az időt ezért inkább mondtam, hogy menjünk tovább!
Védett geológiai feltárás (felhagyott kőbánya), Mórágy
Ennél a bányánál is voltunk a gyakorlaton. Hosszú emelkedő következett, majd mikor felértünk és nekiiramodtunk lefelé akkor jött a feketeleves. Pár lépés után kicsúszott alólam a talaj és sikerül másodjára is elesnem. Ezúttal a popsimra és miközben leraktam a kezemet, hogy megfogjam az esést sikerült a fényképezőgépemet belenyomni a sárba. Végig a kezemben vittem, hogy mindig kéznél legyen ha meglátok valamit! Szerencsére nem viselte túlságosan meg. letörölgettem a nagyja sarat és mentünk tovább. A vaku kissé nehezen nyílt emiatt, de más gond nem volt. 
Henrik-forrás
Még Mórágyon egy utcai kútban megtöltöttük palackjainkat, ezért a Henrik-forrásnál csak egy pillanatra álltunk meg. Aztán innen már egy kis emelkedőt leszámítva végig lefelé kellett futnunk Bátaapátiig. Volt is egy rész, ahol megjegyeztük, hogy a mai nap leggyorsabb kilométerét futottuk. Szerintem öt perc/km-el mehettünk. 40 kilométer körül az nem olyan rossz. 
Bátapátiban
Vicces, hogy igazából a faluba nem megy be a kéktúra, de ha pecsételni akarsz, akkor a kék kereszt jelzésen egész a katolikus templomig be kell menned. Mi pedig semmi pénzért nem hagytuk volna ki a lehetőséget. 
Bátaapáti faluközpont, hirdetőtáblán a pecsét
Egy hirdető tábla oldalán van a dobozka, ezzel a pecséttel be is telt az első teljes oldalunk az igazolófüzetben. Bátaapátiról biztos mindenki hallott már, az elmúlt évtizedben sokat volt a hírekben az itt létesített radioaktív hulladéktároló kapcsán. Felemás érzések kavarogtak bennem, de ami biztos, hogy a település virágkorát éri. Szebbnél szebb házak, rendezett utcák, játszótér és még sorolhatnám. 
Bátaapáti-Grábóc
Ezután jött talán a nap legrosszabb terepe, egy nagyon hosszú emelkedő, ami egy mélyútban vezetett. Végig sárban, futásra esélyünk sem volt. Szerintem egy kilométer szenvedés volt itt!
Mélyútban
150 méterről felmentünk 250-270 méterre és utána viszont már nem volt sok gondunk a szintekkel. Szánóföldek, legelők és erdős részek váltogatták egymást. Eddig elé jól együtt mozogtunk, de innen már sokszor szétszakadva egyesével haladtunk. Mindenkinek más volt a tempója, mindenkinek más esett jól, de mindig bevártuk egymást egy-egy jellegzetes helyen.
Valahol a kéken!
Az egyik ilyen pont volt a Harsányi-kereszt. Negyed négy volt mikor ideértünk és 48 kilométernél jártunk. Számolgattuk mennyi lehet még vissza és arra a következtetésre jutottunk, hogy közel 60 lesz a vége a Mecsekig.
Harsányi-kereszt
A túra során sok illatos hunyort és egy kevés májvirágot láttam, most ez az út nem a virágokról szólt, de azért egyet sikerült becsempésznem. 
Illatos hunyor (Helleborus odorus)
Innen egy aszfaltozott erdészeti úton kocogtunk végcélunk felé, rövid szakaszon a zöld sáv jelzéssel. Az Fekedről jött és hamarosan letért Ófalu irányába. 
Rövid aszfaltos rész
Mi viszont egészen a Héthárs pihenőig koptattuk a cipőinket az aszfalton. Szerencsére innen földes útra tértünk át. Kissé megviselt esőbeálló mellett már helyet kaptak a vadonatúj asztalok, padok. Pont olyanok amilyenek a mecseki Zsongorkő előtt is vannak. 
Héthárs pihenő
Hét-nyolcszáz méter után a Volt Nyolchárs pihenőnél már csak egy régi tábla emlékeztet a pihenőhelyre. A fákat kivágták és az újakat elég sűrűn ültették. Padok, asztalok pedig sehol?
Volt nyolchárs pihenő
Négy óra felé járt mikor a Hessz-keresztet érintettük. Megettem a kókuszrudamat, ittam egy kis kólát, amíg megérkezett Gábor, majd lassan elindultunk Báz után. 
Hessz-kereszt
Monoton, kissé unalmas 3,8 kilométeres szakasz következett a Jagercsárdáig. A földes úton folyamatos kerülgetni kellett a sártócsákat. Hol jobbról, hol balról sikerült ez megtennünk. A Nap is egyre alacsonyabbról világított, de szerettünk volna még világosban leérni Nádasdra. 
Közeledik a naplemente
Fél ötre értünk utolsó bélyegzőhelyünkre az Apátvarasd-telepi vadászcsárdához. A fakerítésen található dobozból bepecsételtük füzetünkbe a Geresdi-dombság és a Mecsek határát jelzőt pecsétet, majd sietünk, hogy elérjük a fél hatos pécsi buszt.
Vadászcsárda pecsételőhely
Egy ház nagyon szépen rendbe van hozva a telepen, de szerintem azt sem lakják állandóan. 
Utcakép
Egy kis erdei szakasz után egy őrbódét és sorompót követően értük el a hatos főútra vezető erdészeti utat. Zengő felett a távolban pont lebukott a Nap, amikor letértünk a kék sáv jelzésről. 57 kilométert jöttünk ezidáig, vissza van még 503 kilométer. Terveink szerint szakaszokra bontva fogjuk a többit is bejárni. Hamarosan innen folytatjuk, immár hazai terepen a Mecsekben.
Naplemente a Mecsek előtt
Igazán szép szurdokvölgyeken vezet le a kék kereszt jelzésű turistaút Mecseknádasdra. Ha valaki még nem járt erre annak jószívűvel merem ajánlani. 
Ereszkedés a kék négyzeten Mecseknádasdra
Őt óra után pár perccel érkeztünk meg Mecseknádasdra a Schlossberg fogadóhoz. Ittunk egy sört, kólát, lecsutakoltuk a nagyja sarat a cipőinkről, ruhámról, hátizsákomról, majd hamarosan begördült a buszunk. Szép, hosszú fárasztó nap volt a szombati, de mindenesetre megérte a fáradalmakat, mert egy számomra eddig ismeretlen területet fedeztünk fel, illetve nem utolsó sorban egy régi álmom vált valóra azzal, hogy elindultunk a kéktúrán! Köszönöm fiúk a lehetőséget és remélem mihamarabb újra a kéken találjuk magunkat!
Piros bélyegzőhely a Schlossberg fogadó oldalán, Mecseknádasd
A fenti bélyegző már egy másik hosszútávú túra lehetőségét veti fel bennem, de ne szaladjunk ennyire előre, annak is eljön majd az ideje! :)
  Végül ha valaki nem hiszi el, hogy megcsináltuk annak lentebb a bizonyíték!