Marokkó 5. rész Tafraoute, Tan Tan plázs és az Atlanti-Óceán - Napiblog 2021/011

   Ez egy régi adósságom folytatása. 2004 tavaszán voltam a barátaimmal szűk egy hónapot Marokkóban. az előzményekről itt olvashattok: www.onedoor.hu/marokkóutazás 

2021/011

   Ott hagytam abba az előző részben, hogy sikeresen megmásztuk az Atlasz és Észak-Afrika legmagasabb csúcsát a Jebel Toubkal-t. Esti bulin sikerült megünnepelnünk a csúcsmászást, ennek megfelelően másnap álmosan és komótosan indult a napunk. Végül ha lassan is de összeszedtük a cuccainkat és elindultunk tovább. 

Aznapra hosszú utazás volt betervezve kevesebb látnivalóval. De mivel nem tudtuk milyen útviszonyok várnak ránk, ezért azt sem tudtuk meddig fogunk eljutni. Ha azt mondom, hogy nyolc férfi egy Ford Transit-ba bezárva több héten keresztül. Akkor elképzelhetitek, hogy kb. két hét után milyen szagok terjengtek az autóban. Rezinek az előző napi kuszkusza pedig csak hab volt a tortán. 

Eróziós felszín a Magas-Atlasz nyugati oldalán

Imlilből leereszkedtünk Asni-ba, majd a R203-as úton indultunk nyugatra az Atlanti-óceán felé. Egyre lejjebb ereszkedtünk a Magas-Atlaszből az Ouirgane víztározóig, majd elindultunk felfelé a Fis folyó völgyében. A száraz kietlen tájban oázisként kanyargott a folyó. Ahol volt egy kis vízszintes rész ott minden zöld volt. Minden négyzetmétert kihasználtak a helyiek. 

Veszélyes kanyarok
 Kanyargós utakon szép lassan haladtunk, párszor meg is álltunk. Emlékszem egy útszéli pihenőhelyen még csocsóztunk is a helyi fiatalsággal egy kóla elfogyasztásának erejéig. A 2100 méter magas hágóban csak rövid időt tartózkodtunk. Megnéztük az ásványfelhozatalt, készítettünk pár fényképet és már haladtunk is tova.
Tizi N' Test hágó

Ásvány kínálat a hágóban

Egész jó minőségű utakon száguldoztunk lefelé egészen Taroudant városáig. Az egész jó állapotban megmaradt kasbah-járól híres településen sajnos nem sok időnk volt. De azért sétáltunk egyet a várfalon belül, megnéztünk pár ásvány kereskedőt, illetve egy szállást is, de árban sokat mondtak és még volt időnk sötétedésig, ezért inkább nem fogadtuk el az ajánlatukat. Arról nevezetes Taoudant, hogy a középkori óváros köré nem épült modern városrész, ezért olyan volt az érzésünk mintha pár évszázadot visszaugrottunk volna történelemben.

Bab Ouled Bounouna, Taroudant

Kasbah fal, Taroudant

2004-ben mikor erre jártunk még nem voltak okostelefonok, nem volt Googlemaps. Csak útikönyvekből, térképekből és néha-néha képeslapokból jöttek az inspirációk. A következő település egy ilyennek köszönheti, hogy meglátogattuk. Az útikönyvek szerint Irherm településen több ezüstmíves található. Tamásnak ez keltette fel a figyelmét, ezért került be az útitervünkbe. 85 km-re volt Taroudant-tól, ezért még sötétedés előtt pont oda tudtunk érni. Természetesen ezüstmíveseket nem találtunk. Szállásunkra már nem emlékszem, de valahol a településen vagy annak környékén húztuk meg magunkat egy éjszakára valami kis fogadóban.

Utcai forgatag, Irherm

A fenti kép már reggel készült a település központjában. Vettünk lepénykenyeret, ásványvizet, majd mentünk is tovább. Sajnos ez vakvágány volt, de előfordult az ilyen abban az időben. Sőt mostanában is. Nem húztuk az időt, hanem inkább nekivágtunk az Anti-Atlasznak, hogy minél hamarabb a csodás geológiai formáiról híres Tafroute településre érjünk.

Tafraoute felé az R106-os úton

Mindenhol előbukkanó gyerekek
Kies tájakon vezetett az utunk, minimális növényzet takarta a tájat. Az csapadékos óceán és a száraz sivatag közti részeken nehéz a megélhetés. Valahogy mégis akárhányszor megálltunk egy fotószünetre pár perc múlva megjelentek körülöttünk a gyerekek és ránk csodálkoztak, hogy ezek vajon mi a fenét keresnek errefelé
Anti-Atlasz

A néhol holdbéli táj valóban gyönyörű volt, ezért már dél lehetett mikorra megérkeztünk a gránit sziklák fővárosának is nevezhető Tafraoute-ba. Leraktuk a kocsinkat a településen és a már távolról kiszúrt sziklákat vettük célba. Bakancsokat húztunk és kirándulni indultunk. Kissé szétszorodtunk, volt aki, csak kisebb kört tett, de Tamással és Balázzsal mi minden ingókőköz, gyapjúzsákhoz felkapaszkodtunk. Mikor mi ott jártunk nem láttuk az azóta híressé vált festett sziklákat, pedig ha minden igaz akkor már 1984 kipingálta egy belga művész. Így utólag bánom, hogy azokat nem fedeztük fel, de valahol meg nem, mert szerintem sokkal szebbek ezek így ahogy a természet megalkotta.

Gránit sziklaforma, Tafraoute mellett

Felszabdalt gránit felszín

Közelebbről

Kockák

Gránit ingókő

Sziklákról a kilátás

Gombára emlékeztető forma

Méretarány
Sok időt voltunk itt és mikor tovább indultunk még nem tudtuk milyen hosszú útra is vállalkoztunk. A terv ugyanis ment közben alakult. Tiznitig pikkpakk elértünk, de a város nagy csalódás volt számunkra ezért elhatároztuk, hogy megyünk tovább délnyugatra. Annyira nem tetszett, hogy egyetlen egy fotót sem készitettem. :) Imre kinézte magának a Tan Tan plázst és mi hallgattunk rá. Na meg Tamásra, aki tudta, hogy a várostól nem messze fantasztikus látnivaló vár ránk.

Késő éjszaka volt mire leküzdöttük a több mint 250 kilométert Tiznittől a Tan Tan városka melletti üdülő településig. Ugyanis a plázs nem Tan Tan része, hanem attól 25 kilométerre nyugatra fekszik az Atlanti-óceán partján. Senki nem volt már az utcákon, ezért kitaláltuk, hogy közvetlen a homokos tengerparton verjük fel a sátrainkat. Gondolom már kitaláltátok, hogy még el sem kezdtük már megjelent a "strandot felügyelő őr". Sikerült  neki minket pár dirhamtól megszabadítani, de legalább nyugodtan térhettünk nyugóvóra. Imi és Tibi nem bírt magával és valami kínai boltostól még éjszaka sikerült valami szesz-t beszerezni. Így ők később húzódtak be sátrukba.

Apályt, dagályt kihasználó halászat?

Táborhelyünk az Atlanti-óceán partján

Tan Tan plázs

Vízi szörnyeteg
Reggel nagy élet fogadott a parton. Bár hideg volt a víz és az idő is szomorkás volt. Valami iskolás csoport futkorászott a parton és halászok, kagylógyújtók nézelődtek a part menti sziklák körül. Mi siettünk egy kört, míg mindenki harcképessé tette magát a tegnapi iszogatás után.

Tamás már induláskor mondta, hogy háromféle homoksivatagot szeretne megnézni. Az Erg Chebbi vörös már meg volt, a Zagora melletti fekete sajnos nem jött össze, de most itt volt a lehetőség, hogy fehér homokdűnék közt sétáljunk. Chbika időszakos folyó valahol a Szaharában ered és itt nem messze éri el az óceánt. Delta torkolattal ér véget és fantasztikus homokdűnéket épített fel az évezredek alatt.

Mielőtt azonban oda értünk volna még megálltunk egy abráziós part mellett, ami magában is eléggé érdekes lett volna, de a kettétört rozsdásodó hajóroncs csak fokozta a látványt.

Zátonyra futott hajó Tan Tan plage mellett

Abráziós partszakasz
Közeledtünk a Nyugat-Szaharai határ felé, 200 kilométer sem választott már el tőle. A Chbika folyó torkolatánál voltunk legdélebbre és legnyugatabbra egyben. Itt voltunk legtávolabb hazánktól, légvonalban 3260 km-re Pécstől. A folyón már nem mentünk át, mert ott egy katonai ellenőrzőpont volt és jobbnak láttuk addig nem elmenni. Bár szerintem nem lett volna semmi, max pár dirhamunk bánta volna.

A híd előtt leparkoltunk és túráztunk egy nagyot a dűnék közé, egészen le az óceánpartig. Térdig merülve még a vízbe is bemerészkedtünk. A lenti képeken jól látszik, hogy miért is mentünk ennyire messzire. Szerintem megérte.

Qued Chbika torkolat és mögötte a homoksivatag

Fehér homokdűnék

Sivatagi túra az óceánparton

Homokdűne az Atlanti-óceán partján

Chbika torkolat

Híd az N1-es út mentén a Chbika folyó felett
Délután aztán elindultunk hazafelé. Igen, mert innen már napról napra egyre közelebb voltunk Magyarországhoz még akkor is ha az út még nyolc napig tartott. De ne szaladjunk ennyire előre. Visszamentünk Tan Tan-ba, megálltunk egy fotóra a város határában magasodó  tevéknél, majd célba vettük Sidi Ifni-t.

Ez egy otthonról még be nem tervezett úticél volt. Tamás Marrakech-ben egy képeslapot vásárolt, amin hatalmas, vörös abráziós kapuk voltak. Csak annyi volt ráírva, hogy Sidi Ifni. Mível pont a környéken jártunk és csak kis kitérő volt, ezért útba is ejtettük. A településre beérve nyomóra sem bukkantunk, ezért megmutattuk egy helyi arcnak a fotót, aki azonnal segítségünkre sietett. Elmagyarázta merre is kell menjünk a sziklákhoz. Az R104-es úton haladtunk, majd 8.5 km után balra kellett letérni egy földesúton a Legzira Beach-hez.

Viszlát Tan Tan!

Hűséges Tranzitünk egy modern benzinkúton
 Már sötét volt és egy magas part tetején pár lakóautó mellé parkoltunk. Gondoltuk jó helyen vagyunk ebből kiindulva. Nagyon szeles volt az idő. Emlékszem a Toubkal alatt sem fújt ennyire a szél. A sátrunk külsejét lobogtatta, Tomi ment ki rendbe hozni, én meg bent maradtam nehogy elvigye mindenestül. Rosszul és keveset aludtunk aznap éjjel, de folytatásról majd csak a következő epizódban írok.

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzésem, várlak vissza holnap is. 😏

Megjegyzések