Napifelkelte - Napiblog 2021/022

   Eheti futásaimban nem voltak tervek, ma is csak elindultam és mentem amerre csak akartam. Tudtam mikorra kell hazaérnem, ezért hétkor mindenképp elindultam hazafelé. A Flóra-pihenőnél még egy szép napfelkeltéhez is szerencsém volt.

2021/022

  5:44-re sikerült összeszednem magam, majd ezúttal nem a Tettyét vettem célba, hanem a Flóra-pihenőt. Végül odáig sem értem el, mert átfutottam az egykori vidámparkon és kikerültem a pihenőt. Gondoltam még úgyis sötét van. 

Tubes

Egy óra alatt fent voltam a Tubesen és még le is értem a Lapisra. Fent még a letaposott ösvényeken volt hó illetve inkább jég. Kicsit csúszkáltam is de megúsztam. Amin viszont nagyon meglepődtem, hogy egy család kirándult hajnalban a hegyen.

 Felszaladtam a kilátóba, de igazán sok értelme nem volt, max annyi, hogy láttam egész jó lesz a napkelte. Kis-Tubesre is kinéztem, de ott sem sokat időztem, mert már elmúlt hét óra. Misina után a sárga sávon már vöröslött az ég. Ahogy egyre világosabb lesz ilyenkor egyre halványodik, de végül azért a Flóra-pihenőnél egész szép volt a mai napfelkelte.

Napifelkelte

Petzl Iko Core

Közeledem

Napi futás napfelkeltében

Csináltam is pár futós képet, így a fél nyolcas hazaérés nem sikerült, de csak tíz percet csúsztam. :) 


Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzésem, várlak vissza holnap is. 😏

Megjegyzések

Booking.com